>
KezdőlapKezdőlap  KeresésKeresés  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Magic of Darkness
FOR IN DREAMS, WE ENTER A WORLD THAT'S ENTIRELY OUR OWN


Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mondd el a titkod!

Válts gyorsan!

Felhasználónév:


Jelszó:


Legutóbbi témák
Vendég

Alexander V. Spark

Gwyneth Moss

Gwyneth Moss

Gwyneth Moss

Gwyneth Moss

Csoportok
Ki van itt?


Nincs

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég
A legtöbb felhasználó (44 fő) Szomb. Szept. 24, 2016 4:23 pm-kor volt itt.


Megosztás
 

 Vortigern Hyginus Sorel

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet


Vortigern H. Sorel

Kor :
32
Keresem :
Hozzászólások száma :
60
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Vortigern Hyginus Sorel   Vortigern Hyginus Sorel EmptySzer. Nov. 16, 2016 10:41 pm


Vortigern Hyginus Sorel

Főkarakter
Vortigern H. Sorel
Csoport
Sötét varázsló
Play by
Harry Treadaway
Foglalkozás
illegális medimágus
Karaktertípus
Keresett
Különleges képesség
Alkimista

Belsö leírás
Régi ismerősei talán rá se ismernének a dadogós, teljesen magába fordult, zárkózott tudósra. A látszat megtévesztő, az ambíció még mindig ott él benne, éppen csak a célok változtak.
Nem valami rugalmas, nehezen alkalmazkodik a környezetéhez, és kifejezetten utál emberek között lenni. Sőt, bárminemű emberi társaságot mellőzik, ha csak teheti. Bár ez nem volt mindig így, a bűntudattal társult depresszió önkéntes száműzetésbe kergette. Hidegvérű és higgadt, főleg, ha a munkájáról van szó, de cseppet sem jelenti azt, érzelemmentes robot lenne. Élete nagy részében másokra kellett támaszkodnia, azonban próbál szakítani ezzel a szokásával. Makacsul kitart saját útja és módszerei mellett, még akkor is, ha ezek nem feltétlenül etikusak. Leginkább a gyógymód keresése motiválja saját betegsége iránt.

It appears I am some abomination...

Pálca
Tizennégy és egynegyed hüvelyk hosszú galagonya pálca főnixtoll maggal, szinte teljesen merev
Patrónus
nincs
Erősség
objektív, intelligens, magas önuralom
Gyengeség
gyáva, önpusztító, hálátlan
Dementorok
Most komolyan azt akarjátok, hogy spoilerezzem le az előtörim? Na jó, legyen. Rolling Eyes Saját egzisztenciájának kétségbe vonása
Edevis tükre
élete úgy, hogy soha nem volt beteg
Mumus
Ansel
Amortentia illata
Fény elképzelt illata

Külsö leírás
Merev tartású, hallgatag alak, akinek a közelében folyton az az érzésed támadhat, már megint feszeng valami miatt. Méretes szemei alá sötétszürke árnyékot vet életvitele, beteges kinézetén mit sem javítva. Porcelánfehér bőre egészségtelenül feszül rá vékonyka testére, amit mintha egy erősebb szél is elfújna. Nem, Vortigern sosem volt éppen az adoniszok adonisza, gyenge izomzatával pedig messze nem vetekszik Herculessel. Bár tény és való, csak az utóbbi években rozzant le annyira, hogy már-már a szellemekhez jobban lehessen őt hasonlítani. Pedig hús és vér, az élet pedig ott kopog ciánkék szemeiben, éppen csak nem előtörni, inkább elbujdosni kívánkozik.
Beteges kinézete ellenére azonban mindig törekszik az ápolt megjelenésre. Haja sötét, körmei tiszták, mely szakmájából adódóan elvárt, ruházatában pedig a hagyományosabb, ódivatúbb darabokat preferálja. Ruhatára mondhatni, már-már unalmas, a semlegesebb, sötét színű összeállítások dominálnak. Tartása görnyedt ugyan kissé, mint akinek hét élet súlya nyomja vállát. Testére groteszk mintázatot rajzol az a megannyi heg, mely nem tűnt el róla teljesen.

Születési hely
Wolf Trap, Skócia
Származás
félvér
Elkötelezettség
semleges
Születési idő
1975. április 27.
Családi állapot
nem örökítem tovább a genetikámat
Roxforti ház
Mardekár volt

Elötörténet

Elsö szín

Mindig is irigyelte a baglyokat.
Nem lenne jobb néha egyszerűen madárrá válni és messze szállni? Irigyeli a szabadságukat, irigyeli, hogy bármikor bármit megtehetnek. Ha megunták azt a helyet, ahol mindeddig tanyáztak, kitárták méretes szárnyukat, csapkodtak vele néhányat, elrugaszkodtak a talajtól, vagy amibe mindaddig kapaszkodtak, percek alatt pedig megszűntek létezni a horizont felől.
Sokat álmodott arról, hogy egyszer ő is madár lesz. Az égboltra pillantva azt kívánta, bár csatlakozhatna a felhők közé. Pillanatokkal később a tüdejéből kiszorult minden levegő, ahogyan a magasba emelkedett, kezeivel pedig úgy tett, mintha azok maguk is szárnyak lettek volna. Kistestvére, mert ekkor még nagyon fiatal volt, és a szavakkal is alig boldogult, örömködve bátorította szabadságához, mosolya a csillagoknál is fényesebben hatott, még ha arcát a távolból aligha látta, testét pedig hófehér tollak borították be, ahogyan az átalakulása újabb szintet lépett. A házukat párszor körberepülte, hiszen mindig is elámította Vortigernt, hogy ebből a szögből mennyire másnak tűnik a hely, ahol él. Minden hasonló álmában pedig valóban újabb és újabb, eddig fel nem fedezett, ám a valóságban nem létező részleteit figyelhette meg. Egy alkalommal a cserepek színes mintázatba borultak, az ablakok felől pedig hosszú, több méteres virágok nőttek, máskor pedig a falak olvadni kezdtek, a méhek pedig ellepték, mintha csak méz lenne. Aztán elkanyarodott a családi háztól, és a hegyek, az óceán, vagy bármilyen ismeretlen felé siklott. Egyedüli kísérői az égbolt gyémántjai, amik újra és újra megtartották, amikor már nem bírt tovább levegőt venni. Zuhanásából láthatatlan, égi kezek tartották meg, és bátorították tovább a kalandok, kihívások és kockázatok felé.
Pedig ha létezett nála kevésbé izgágább gyerek, minden bizonnyal kész genetikai csoda lehetett. Vortigern ugyanis messze nem hasonlított a többi korabelihez. Velük ellentétben ő ugyanis sohasem szeretett repülni. Szó sem lehetett arról, hogy seprűre üljön különben is, így legfeljebb irigykedve nézegethette a kviddics játékosok képeit a Reggeli Próféta sport rovatában, vagy a seprűbolt előtt az új Nimbuszokra nyálukat csorgató fiúkat, akik türelmetlenül várták azt a pillanatot, amikor végre lábaik közé kaphatják a legújabb modellt. Hamar meg is utálta a sportot, s mindennemű, ehhez hasonlítható aktivitást. Hiszen mi értelme, ha sosem vehet részt benne? Csak fintorogva húzta a száját, ha a közelében bárki is a kviddicset említette. Míg az átlagos korabeliek tehát olyan dolgokkal foglalkoztak, amik normálisak számukra, ő csak a ház biztonságából olvashatta azokat az előbb mese, később pedig tudományos könyveket, amiket anyja nekiadott.
Az álmok magasságából a valóság fájdalmas talaja szakította ki minden egyes alkalommal. Az ébredéseknél kevésbé lehangolóbb és meghökkentőbb dolog létezett. Már-már megszokott helyzet volt, ahogy ébredéséből oldalra fordított feje szembe találkozik azokkal a darabokkal, amiket percekkel ezelőtt belőle szedtek ki.


Második szín

Irigy volt. Irigy volt az egészséges gyerekekre, akiknek normális szüleik vannak. Irigyelte az egyre inkább felcseperedő testvérét, akit rendes, hagyományos iskolába is járattak. Az ő kezét még akkor sem merték, vagy nem akarták elengedni, amikor az egyik születésnapján megkapta a levelét felvételéről. Hogy elkerülhessék, a Roxfortba kelljen járnia, betegségére hivatkozva még egy kérvényt is feladtak a Minisztériumba, amivel próbálták elérni, mégis csak otthon kelljen tanulnia. Ekkorra már Vortigern is megértette, hogy beteg, és talán sohasem gyógyítható. Tartott tőle, emiatt kimarad abból az élményből, ami élete legmeghatározóbb része lehet, nem akart örökké csak az a gyerek lenni, aki mindenben a szüleire, és testvére adományozására van utalva.
Akkor és ott, abban a feszült pillanatban, mikor anyja összecsücsörített ajkaival szigorúan méregette a válaszlevelet a Mágiaügyi Minisztérium pecsétjével, semmit sem akart jobban, mint azt hallani, végül mégis csak elengedik. A helyzetén nem segített, hogy soha nem volt még olyan beteg azelőtt, mint akkor. Nem elég, hogy több szerve is leállt a működésben, ezek között ott volt a szíve is, amit a legnehezebb volt korrigálni. Még nem épült fel Echo adományozásából, bár önmaga még nem értette meg ezen ajándékok valódi természetét. Csak az számított, hogy végül mindig jobban lett, és végül ismét újra felolvashatott testvérének. Vagy éppen segíthetett neki megtanulni a jelek megfejtéseit.
- Sokat beszéltünk erről apáddal. – eresztette le a levelet kecses kezével, ámde a távolságon az ágytól mit sem változtatott. Voltak persze jó pillanataik is. Akkoriban pedig Vortigern úgy hitte, a túlzó aggodalom sodorta szüleit, de főleg édesanyját ebbe a kényszerű szigorba. Hiszen előbb-utóbb még Echot is eltiltották a hagyományos iskolától, valami apró baleset és néhány horzsolás miatt.
- Igen? És ő mit mondott? – próbált meg felülni az ágyán, kezei azonban még gyengék, nem volt ideje regenerálódnia az adományozásból. Ha valaha is el akart érni valamit, azt mindig apjánál kellett intéznie, mindig is ő volt az engedékenyebb kettejük közül. Legyen ez akár egy kimenő otthonról, akár szülői felügyelettel, vagy éppen egy új olvasmány, ami már nem olyan, mint a régi, megszokott mesekönyvek. Már a roxfortos évei előtt megkapta a felkészítést a tananyagokból, az elméleti részeket nyolc éves korától kezdődően magáévá tehette, ám ahogyan életének többi szakaszát, ezt is mindenben felügyelték. Talán leginkább a tudományok iránti, korai affinitása az, ami végül megmentette az életét.
- Apád szerint a Minisztérium makacs, és nem elég belátó. Azonban apáddal nincs más választásunk. De. – mintha tömény obszidiántól szabadult volna lelke, amikor meghallja, végül mégis tanulhat úgy, ahogyan mindenki más. Végre láthat valami mást is a világból azon a négy falon és tucatnyi könyvön kívül, ami körülveszi. Mindezek után a felhívó szócskát követő magyarázat, mely szerint a Roxfort javasasszonyával mit fognak egyeztetni, és neki mit kell tennie, ha egy kicsit is rosszul lesz, lényegtelennek hatott.
Akkor és ott a mosolya levakarhatatlan volt arcáról.


Harmadik szín
S így ő is felszállhatott a vonatra, ahogyan mindenki más, akiben varázserő lakozik. Az ő világa a mágia, a muglik között inkább húga boldogul, őt valószínűleg az első zebrán elütnék, amin át akarna kelni, tehát egyáltalán nem szokatlan számára, ha varázslat veszi körül. Az ilyen fokú, már-már túlzó nagyzolás azonban sohasem volt a Sorel család sajátja. Az ő házuk a giccset minden szinten nélkülözte, az ő ebédlőjük felett nem ragyogtak az éjszaka hírnökei, vagy a Nap pillekönnyű kísérői, a lépcsőknek pedig nem volt szabad akaratuk, ahogyan a portrék és szobrok sem követeltek jelszavakat vagy találós kérdéseikre válaszokat, hogy továbbjutást biztosítsanak. Az élmény egyszerre volt meghökkentő, de új izgalmakkal teli is. Bár a fejében ott éltek még szülei intelmei, mit és hogyan csináljon, hogyan étkezzen, és hogyan vigyázzon magára, mindezeket hamar elfeledte a hirtelen érkezett, nagy szabadságban. Voltak pillanatok, amikor nem hitte el, hogy ez tényleg megtörténik, és szülei, főleg az őt mindentől féltve óvó anyja hajlandó volt őt elengedni.
A süveg hosszas tanakodás után Mardekárt kiáltott, ő pedig tökéletesen elégedett volt ezzel a választással. A Roxfort Történelme egyike volt azon könyveknek, amit már ő maga is unalmasnak tartott, hiába kapta azt meg egyik születésnapjára, mint felkészítő, hasznos olvasmányt. Bár az alapokkal tisztában volt, sosem mélyedt el igazán a kastély történelmében. Mert mindez nem volt fontos, ha a könyvek helyett a való életben is megtapasztalhatta.
Szobatársai már első nap felfigyeltek a fiú testén található hegekre. Addig a pillanatig Vortigern még bele se gondolt, hogy ez abnormális. Megszokta már a hegeket, amikből eddigre már annyi keletkezett, hogy nem volt az a varázslat, mely elfedte volna őket. Ő csak a hegeket ismerte, nem is tudta már, milyen volt nélkülük, hogyan is nézett ki az apró barázdák hiányával, nem foglalkozott vele. Most azonban, hogy felhívták rá a figyelmét, már elkezdte őt is zavarni. Egyszerűen nem tudott szobatársainak más magyarázatot adni azon kívül, hogy „beteg vagyok”. A napok, hetek, sőt, évek alatt azonban megszokták, mind a sérülések látványát, mind pedig az olykor-olykor üresen maradó ágyát, amikor neki egy-egy újabb rosszullét miatt a gyengélkedőn kellett töltenie az éjszakát.
Nem voltak kirívó dolgai iskolai tanulmányai alatt. Éppen ellenkezőleg, eddigi élete legszebb időszaka következett el. Meglepően könnyen beilleszkedett a saját közegébe, az ember mindenképpen mást várt volna valakitől, aki mindeddig a négy fal között élte le életét. Nem kellett sok idő, hogy kiderüljön, a mardekáros csapatból ki az ész, hamar ráérzett ugyanis arra, barátai egy-egy balhéja után mi a teendő ahhoz, hogy a lehető legegyszerűbben megússzák azt, akár büntetés nélkül. S ha épp arra volt szükség, megadta az utolsó lökéseket is év végén azoknak, akiknek tanulmányi teljesítménye messze alulmaradt az elvárt szinttől. Szövetségesekre talált és barátokra. Valamikre, amiket mindeddig nagyon is hiányolt életéből.
A karácsonyi szünetek azonban még mindig az otthont és a családot jelentették. A kísérletek ilyenkor folytatódtak, bár még mindig nem volt teljesen fogalma arról, mi történik. Nem volt logikája ugyan, de azt viszont érezte, hogy van valami, amit szülei nem mondanak el, és nem is fognak elmondani számára. Kezdte megérteni, húga milyen áldozatot hoz érte újra és újra, miért kötik őket össze, miért kell bőrét tűkkel átszúrni, mikor látszólag semmi baja, hiszen ő nem lehet beteg. A bűntudat vezérelte, ahogyan ő is belement abba a kedvelt játékba, amikor mindenféle történeteket találnak ki egymásnak. A hosszú, téli órák gyakorta teltek el azzal, hogy Echonak mesélt kitalált történeteket, majd nem is olyan kitaláltakat arról, hogy milyen is a kastély, a Véres Báró miért csörgeti láncait a pincében, vagy egy-egy festménynek, ami igazán megfogta őt, mi a személyes története, mit meséltek el neki.
Az évek múlásával azonban ez is megváltozott. A kastély fokozatosan felfedte számára minden izgalmát, legalábbis mindet, amit ő a maga korlátaival elérhetett, a meséktől pedig teljesen elfordult, ahogyan előbb az RBF, majd később a RAVASZ vizsgái felé közeledett. Pedig akkor már Echo is ott ült vele a vonaton, az ő kezét fogta, mikor először felszállhatott rá, s lelkesedve csiripelte azt a történetet a vonatról, amit két éve még ő talált ki, hogy ezzel szórakoztassa. Kinőtt már a gyerekmesékből. Kinőtt már az álmodozásból, nem akart többé madár lenni.
A gyermekkorával való dacos szakítás legalább tanulmányi eredményein dobott egy jót. Már első éves korában szorgalmas, okos gyereknek ígérkezett, hiszen a többi diákkal ellentétben megalapozott elméleti tudással érkezett. Noha voltak pillanatok, mikor az élet elterelte a figyelmét egy-két jelentéktelenebb tanulnivalótól, a házi dolgozatai javarészt kiváló minősítéseket szereztek, ötödik éve végén pedig tíz sikeres RBF-et, végzősként pedig iskolaelsői kinevezést, valamint nyolc RAVASZ vizsgát szerzett, melyből hat kiváló minősítést kapott. Gyakorlatilag aranyjegye volt bármelyik szakirányra, amire csak óhajtotta, tárt karokkal várták bármerre. Ő pedig nem is gondolkozott sokat azon, mit is választ.


Negyedik szín

Az alkímiával még az iskolában ismerkedett meg, de néhány tanári írásos engedéllyel sikerült a könyvtár zárolt részlegéből is megszereznie néhány kötetet. Nagy hatással volt rá az Opus Paramirum és a Paragranum Paracelsustól, vagy a Le sommaire philosophique Nicolas Flameltől. De ugyanennyire érdekelte a bájitaltan, vagy a gyógynövénytan. A szülői támogatást is megkapta akkor, amikor bejelentette, a Szent Mungoban folytatja pályafutását gyakornokként. Itt került közelebbi kapcsolatba régi évfolyamtársával, a hugrabugos Milenával, akivel mindaddig soha egy szót nem beszéltek. A házak közti rivalizáció, bár veszélytelen, ugyanakkor falakat emel, amiket szinte lehetetlen megdönteni. Kapcsolatuk kérészéletű volt, bár nem váltak el egymástól haragban.
Szülei eddigre már találtak számára más módot a túlélésre. Felnőtt fejjel értette meg igazán, milyen áron is létezhet ő, Echonak mivel kellett fizetnie azért, hogy az ő szíve dobogjon, az ő tüdeje teljen meg levegővel, az ő emésztőrendszere dolgozza fel azokat a pompás lakomákat, amikben a Roxfortban része volt. Mégis, csupán a véletlennek, és egy balesetnek köszönhető, hogy felfedte, mit is tettek vele. Gyermekkora óta emlékszik arra a tucatnyi anatómiai jegyzetre, amit róla és róluk jegyeztek fel, azonban vajmi kevés volt a tudása ahhoz, hogy azokat megértse. Ahogyan azonban a szülei dolgozószobáját járta, a kíváncsisága felülemelkedett rajta, és felkutatta azokat a jegyzeteket, amik róluk szólnak. A kezdeti kíváncsiság mohó tudni akarássá, és az igazságtalanság fájdalmába torkollott át. Az asztal felé görnyedve olvasott bele az egyik jegyzetbe, amit újabbak és újabbak követtek. S egyszerűen nem volt képes hinni a szemének.
Volt-e már olyan érzésed, hogy minden, amit eddig a világról gondoltál, hazugság? Érezted-e már úgy, mintha hirtelen nyakon öntenének egy nagy vödör, jéghideg vízzel? Láttad-e már saját tükörképedet szilánkokra törni? Minden, amit akkor olvasott, ilyen érzéssel töltötte el. Tisztában volt vele, hogy a szülei messze nem csak azok a kedves kis mesemondók, mint amiknek szeretik beállítani magukat. Különben nem viccelődtek volna annyit azzal, hogy a könyveik mellett rajta dolgoznak a legtöbbet. Vagy hogy a testvére a szó szoros értelmében nekiadta a szívét. De neki mindig azt mondták, a vérével van a baj, ő nem tehet róla, csak így született, majd meggyógyítják. Neki nem szóltak arról, hogy egészségesen született. Hogy sosem kellett volna annyi fájdalmat átélnie, megszégyenülten kikullognia egy-egy órájáról, amikor egy szerve felmondani készült a szolgálatot, s akárcsak a többiek, ő maga is repülhetett volna, s boldog, teljes életet élhetett volna.


Ötödik szín

A helyiség, amit megvásárolt, kicsi ugyan, de a célnak megfelel. Már egy év eltelt azóta, hogy megszakította a kapcsolatot családjával, és tanulmányait is félbehagyta. Arca nyúzottá vált, testtartása is megereszkedett, a háború szele pedig mintha hozzá is elérkezett volna.
Szeretne madár lenni. Szeretne hófehér tollakat növeszteni, s egyszerűen hátrahagyni mindent, ami mindeddig az életet jelentette számára. Ha megtehetné, madárrá változna, és onnan nézne le a Zsebpiszok közre, a csőcselékre, akik hamarosan talán épp tőle kérnek majd kisebb, orvosi korrigálásokat olyan esetekben, amikor a Szent Mungo már nem segíthet.
Táskáját, amit tértágító bűbájjal kezelt, lerakta a helyiség egyetlen asztalához, pálcája egyetlen intésével pedig felcsapja annak tetejét, és a helyükre lebegteti annak tartalmát. Különböző bájitalokkal telíti meg a polcokat, anatómiai képek kerülnek a falakra, amik főleg szerveket és végtagokat ábrázolnak, más polcokat azonban medimágusi és alkímiai szakkönyvek töltenek fel. A hátsó helyiséggel, ahová a privát, és minden területen illegális kis magánrendelőjét rendezné be, csak később foglalkozik. Az ócska cégér, ami a Crux Ansata nevet, és az életet magát hirdeti, már ott díszeleg az elsötétített ablakú üzlet felett.
Szeretne madár lenni. Szeretne magasra szállni, és magára hagyni az Életet. Szeretne fehér tollakat növeszteni. De nem lehet. Őt nem madárnak szánta a sors, Fortunának más célja van vele. Fortuna pedig ott volt vele akkor is, amikor megismételte azon a házaspáron azt, amit annak idején a szülei is megtettek vele. A jegyzeteik, amiket a szülői házban megtalált, még most is ott vannak vele. Csak meg kellett zavarnia hozzá a plexus solarist azon a két páciensen, akiket a Mungoba hoztak, hogy lássa, el tudja-e érni ugyanazt, amit az ő anyja és az ő apja megtettek vele is. Napokkal az apró beavatkozás után mindketten meghaltak, a szerveik egyszerűen ellökték magukat. Csak úgy, ahogyan az ő szervei is viselkednek az ő testében. De tudnia kellett, hogy működik-e, tudja-e replikálni azt a kísérletet, amiért ő maga is megszületett. S tudnia kell, hogyan fordíthatja ezt vissza – már ha valaha is képes lesz erre.
Mélyet szív a dohos levegőből, táskás szemeivel pedig még egyszer körbenéz a helyiségben. Lelkiekben egyáltalán nem áll készen arra, hogy emberekkel kommunikáljon. Valahogy a beszédkészsége is egy négy éves szintjére süllyedt, amióta megölte azt a házaspárt. Szerencsére a páciensei nem beszélgetni jönnek majd ide. Többnyire.
Szeretne madár lenni. S akkor, talán akkor egyszer megtalálja azt a helyet, ahol az álmok és a valóság összefonódnak.


A hozzászólást Vortigern H. Sorel összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jan. 07, 2017 12:44 pm-kor.
Vissza az elejére Go down


Mercury Arkell

Kor :
65
Hozzászólások száma :
90
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Vortigern Hyginus Sorel   Vortigern Hyginus Sorel EmptyPént. Nov. 18, 2016 3:26 pm

Gratulálunk, nincs kilökődés
Vissza az elejére Go down
 
Vortigern Hyginus Sorel
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Nero Xy. Sorel
» Levelek V. H. Sorel pennájából
» Echo James Sorel
» Sorel család - Wolf Trap, Skócia
» Vortigern & Milena - Patika

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Magic of Darkness :: 9 és 3/4-ik vágány :: Beosztási ceremónia :: Elfogadott karakterek :: Sötét varázsló-
Ugrás: