Roland Oliver Moorehead

Zenei aláfestés: Jungle
"Hogy öreg volt-e? Amikor meggyújtották a gyertyákat a születésnapi tortáján, hat ember hőgutát kapott." - Fred Allen

Kedves Benshan Zhang!

Azt merted kérni, hogy meséljek a gyerekkoromról, mert te már megtetted és kíváncsi vagy. Nem csoda, szinte akaratlanul vonzom az ilyen személyiségű embereket, mint te. De ezzel semmi baj sincs. Kellett egy keleti levelezőtárs, mert bármilyen hihetetlen érdekel a kultúrád. Most persze kezdjek bele a gyerekkoromba, nem igaz? Így is alig értheted meg miket rizsálok itt neked és most nem a rizsre gondolok. Tudom, hogy nem a sablonos szövegre vágysz, hogy ezen év ezen hónapjában és napjában születtem. Maradjunk annyiban, hogy egyidős vagyok veled és tényleg  17, nem pedig egy 10 éves aki igyekszik idősebbnek mutatkozni. Úgyis észre vennéd a görbe betűket, amik kevésbé olyan határozottak, mint amilyenek az enyémek.
Tehát akkor megszülettem én is, egy tavaszi napon ami az én esetemben májusra esett, csak úgy mint neked, csak a nap különbözik, meg az időjárás. Anya szerint borús volt az idő, esett is, mert olyan keserű dolog történt az életükben. Megszülettem én. Apa jegyzetei meg teljesen másról árulkodnak, az ő szemszöge szerint javában sütött a nap, amikor én legelőször elrikácsoltam magam. Lényegében gondolom ez lényegtelen, mert mit számít az időjárás? Csak próbáltam valami szépet mondani ezzel a nappal, ahogy te is tetted a születésed napjával. Az én nagyszüleim azonban nem voltak jelen, egyik sem. Túl elfoglaltak voltak, ahogy az elmúlt tizenhét évben mindig, amikor rólam volt szó.
Veled ellentétben nekem nincsenek kellemes emlékeim. Csak azt tudom, hogy amíg kicsi voltam mindig piszkáltak a nagyok. A célpontjuk voltam, mert nekem nem volt ott a nagytestvérem, hogy példát mutasson és megvédjen. Másnak viszont igen és ha visszaakartam ütni, akkor nem csak a kistestvérrel hanem a naggyal is szembe kellett néznem. Ennek egyszer az lett a következménye, hogy ebédszünetben az egyik ilyen nagytesó rám öntötte az amúgy akkoriban még totál tápláló spenótot. Szerettem. Most már azt se eszem meg. De ez nem lényeges. Szóval zöld pacás lettem, mindenki engem nézett és röhögött az ujjaikkal mutogatva rám. Mérges voltam? Nem, dühös. Mérhetetlenül dühös. Azt kívántam bár mindegyik neki vágódna a falnak. Hadd szenvedjenek egy kicsit. Szenvedtek...
Utálom azt a történést az életemben, szóval ne haragudj, de nem beszélek arról az esetről többet. Tudom, hogy varázsló vagy és nálatok is fura dolog ez a mágia, pláne az első megjelenése. Tehát térjünk a lényegre... Nem mondtad, hogy milyenek a felmenőid! Most lehetnék nagyon szemét és nem beszélnék én sem erről, de kit érdekel alapon felvállalom a családfám. Hazugság volna azt mondani, hogy félvér vagyok ugye, ha egyáltalán nem vagyok az? Lefogadom te ettől félsz, hogy elítéllek emiatt. De ne aggódj, engem aztán pláne nem érdekel, hogy milyen a véred, ha úgy tartja kedvem én teszek egy kiruccanást a varázslatos Keletre s, addig piszkállak amíg könyörögni nem fogsz azért, hogy tűnjek haza! Jó vicceltem. Nem vagyok hajlandó megkeresni téged. Nincs időm.
Különben van egy húgom. Höh az első dolog amiben különbözünk! Nem akarsz cserélni? Már 15 éves és Sarah-nak hívják, nincs vele sok baj csak pusztán annyi, hogy apámra emlékeztet. Az öcséd biztos örülne nekem, megtanítanám vívni és ha újra találkoznátok meg se ismernéd. A saját képemre formálnám, kioktatnám az élet ügyes-bajos dolgairól és ... Kár, hogy még csak egy csecsemő, aki csak makogni tud és végtelenségig "bőgni". De sebaj, egyszer csak megnő nem? Egyáltalán örülsz neki? Különben még mindig emlékszem amikor oviban az volt a feladat, hogy rajzoljuk le a testvérünket. Akkor még nem volt megszületve a húgom, de tudtam, testvérem fog születni és lerajzoltam. Mai napig megvan a rajzom, azonban nem mutogatom olyan büszkén mint hat vagy hét évesen. Semmi értelme. Mégis az a rajz az ami az egyik legkedvesebb emlékemhez köthető. Ezért, ha nagyon magányosnak érzem magam mindig nézegetem. Tudod a remény jele, hogy sokáig úgysem leszek egyedül, mert valaki rendszerint mindig megzavar.
Érdekelt, hogy vannak-e barátaid. Olyan sok nevet felsoroltál, hogy alig tudtalak követni. Nekem nincs ilyen hosszú listám, mert gyerekkoromban, mint olvashattad nem igazán voltak barátaim. Egyet kivéve. Talán a szomszéd srác iránt éreztem valami rokonszenvet, egyfajta felismerést, hogyha akarnék mennyire tudnék rá hasonlítani. De nem, makacs vagyok ő kevésbé és az egyetlen ami megkülönböztet minket az az, hogy neki van szíve, nekem meg nincs. Ne félj amikor a szöveget értelmezed, nem tépték ki a helyéből vagy ilyesmi, egyszerűen olyan érzéketlen vagyok, mint a kő. Sokan mondták már, de kevesen hiszik el, hogy tényleg így van. Amúgy Leonard-nak hívják, ami annyit tesz, hogy erős, mint az oroszlán. De ha közelről meglátod és jobban megismered talán a jámborabbik fajta oroszlánnak neveznéd őt. Ki tudja?
Azt hiszem jobb ha most abba hagyom az írást. Tudom, hogy imádsz olvasni, de én meg kezdem azt érezni az egocentrikus hajlamom hamarosan megmutatkozik ha tovább írok. Szóval inkább nem rizsálok tovább, majd legközelebb. Addig is nyugodtan átkozódj és ne feledd, csak okosan.

Kevesebb tisztelettel, de annál nagyobb örömmel: Roland.

Zenei aláfestés: House of Memories
"Mostanában fárasztanak a fiatalok, mindig olyan szörnyen őszinték." - Anthony Ryan

Drága Liliya Lavrova!

Emlékszem arra a pillanatra amikor megismerkedtünk, olyan sok mindent ígértél, hogy nap, mint nap írni fogsz de aztán a napokból hetek, a hetekből meg hónapok lettek. Tudom, hogy nagyrészt ennek csak én lehetek a hibás. Mindig megkésve válaszolok, ahogyan ez most is van. De ne hidd, hogy bocsánatkérés miatt pazarlom a drága idődet .Csak kíváncsi vagyok. Legutóbb ha jól értettem Zivon-tól, és nem azt akarta mondani, hogy leestél egy fáról, hanem úgy határoztál követed az álmaidat. Nekem is vannak álmaim, nem is egy. De most nem erről akarok írni, hanem a legutóbbi kérdésedre szeretnék válaszolni. Hogyan találtam rá Spenótra?
Nagyon egyszerűen. Ez egész ott kezdődött, hogy megkaptam a roxforti értesítőmet amit büszkén dörgöltem a húgom orra alá, én mennyire megnőttem, neki meg otthon kell maradnia. De nem is ez a lényeg, hanem a levél tartalma. Tudod minden fel van tüntetve benne, hogy egy normális boszorkánynak és varázslónak mire van szüksége az iskola kezdéshez. Könyvek, pergamen, toll, tinta és jó néhány cipelni való amitől csak nehezebb lett a csomagom. Mivel addig szinte feleslegesnek gondolták a szüleim a baglyot úgy érezték csak akkor érdemes venni egyet, ha az egyik gyerek, történetesen én elkezdem az iskolát.  A nagyszüleimről ugyanis jobb nem beszélni. Távol laknak tőlünk és alig van idejük ránk. Ezért se vagyok hozzájuk szokva, mintha vadidegenek lennénk.
Szóval el kellett mennünk megvenni az iskoláztatásomhoz szükséges dolgokat, pont a kisállat kereskedés előtt mentünk el, amikor a kirakatban megláttam őt. Egy barna tollú kevésbé barátságos kinézetű bagolyt kell elképzelned, akinek nagy kémlelő szemei voltak. Egyből berohantam és kértem anyát, hogy vegye meg nekem őt, helyette azonban valami undorító mód fehér tollú és barátságos kinézetűt akart, egy hóbaglyot. De én toporzékoltam, az eladó meg szóhoz sem tudott jutni a viselkedésem láttán. Biztos azt gondolhatta, hogy még egy elkényeztetett aranyvérű gyerekről van szó, akit még a húga se tud jobb belátásra téríteni. Mindent bevetettek, ígértek ami az eszükbe jutott, de nekem az a bagoly kellett akit legelőször megláttam és némi szimpátiát véltem felfedezni benne és bennem. Nagy nehezen ugyan, de megvették és ő lett Spenót. A történetet viszont nem szeretném elmondani, ami ihlette drága baglyom nevét.
Talán Zivon mesélte, hogy amikor legelőször meglátott egy patkányra hasonlított, aki nem fér a bőrében, elvan, zajoskodik és nem hagy másokat aludni a vonaton. De én meg azt vettem észre, hogy ő mennyire szeret szunyókálni. Otthon is olyan? Ezt te tudod a legjobban, hiszen a nővére vagy. Bár azt észre vettem, hogy vannak titkaitok egymás előtt. Nekem nincs mit rejtegetnem a húgom elől, majdnem mindenről tud ami velem kapcsolatos, ha nem pont tőlem, akkor mástól. Bizonyára van, hogy elszörnyülködik és azt mondaná, ezt nem az én bátyám tette, de ismer már, tudja mire vagyok képes. A bagoly meg csak a kezdet volt, elsősként rengeteg hülyeséget műveltem. Mindezt csak azért, mert szórakoztatni akartam a többieket, hogy lássák nem pusztíthatnak el, hanem én teszem ezt velük, ha szembe szegülnek az elveimnek. Már óvoda óta volt bennem valami, elítéltem ha elítélnek engem a furcsaságaim miatt és ez nagyrészt a gonoszkás viselkedésemhez volt köthető. Csintalan gyerek voltam. Nem mintha most nem lennék az, de megváltoztam. Vagy inkább fejlődtem. Mardekárosnak lenni kihívás amit én boldogan fogadok el. A Teszlek Süveg már akkor tudta, hogy csakis oda kerülhetek, mert hiába az okoskodás, ha utálok magolni, tanulni és nem is vagyok olyan bátor, amilyen bátornak lennem kéne, a szívem meg egyáltalán nem tiszta, hogy túlságosan kedves legyek.
Egy idő után mindenkinek bele kéne fáradnia abba a sok kedvességbe. Egyáltalán honnan származik annyi türelem ehhez az érzéshez? Elviselhetetlen. Tudom, hogy téged ez nem érdekel, hogy hányszor kellett büntetőmunkát végeznem és mennyire nem tanultam a dologból. A szidalom semmit sem ért, inkább inspirált, hogy jobb legyek a rendbontásban. Ne kapjanak el meg ilyenek. Az egyetlen ami még a szabadidőmben is szórakoztat az a vívás. Lenyugtat, ilyenkor kevesebb embert van kedvem piszkálni, mert nem feszengek a bőrömben. S, bár tudom, hogy minek készülsz, nem zavar a gondolat miféle dolgokat osztok meg veled. Fő a bizalom, ugye? Mintha valami beteg volnék, akinek a te tanácsaidra van szüksége. Te meg csak hallgatsz, jegyzetelsz és megállapítod a lelki problémát. Ezt teszi egy pszichomókus nem? Különben tudom mi a gondom, nem kell leírnod a következő leveledben és nem akarok megváltozni még a te kedvedért sem.
Szeretlek, mert olyan vagy, mintha a nővérem lennél akinek a babusgatásáért vágyakozom, de szerintem ezt se Zivon, se Hilda sem pedig Sarah nem venné jó néven. Te meg legfőképpen nem. Tudom, hogy igyekszel megtartani mindenkitől a tisztes távolságot. Igen, most biztos kíváncsi vagy ki a fene az a Hilda… Őszintén szólva fogalmam sincs. Az egész úgy kezdődött, hogy megláttam őt a klubhelyiségben kacarászni az újonnan szerzett barátnőivel. Már akkor se voltam törpe növésű, jól láttam, hogy az én irányomba figyelnek. Biztosan fogadtak, hogy melyikük képes odajönni hozzám és szemrebbenés nélkül beszélgetni. Mintha félnének a kicsivel magasabb fiúktól vagy nem tudom. Lényegtelen. Az biztos, hogy Hilda-nak volt elég vér az ereiben, hogy odajöjjön hozzám. Beszélgettünk. De akkor még nem kezdődött el semmi sem köztünk az enyhe barátságfélén kívül. Ki nem állhatom a barátnőit, mindig a legrosszabbkor jelennek meg és húzzák őt el tőlem lehetőleg jó messzire.
Harcias típus, nem csak a nevének jelentése miatt mondom ezt, hanem azért mert tényleg olyan, mint aki nyomban megfolyt téged egy kanál vízben ha nem teszed azt amit mond. Simulékony amúgy, jól forog a nyelve ha beszédről vagy csókolózásról van szó, akkor meg ne is említsem meg milyen ha a határait vagy a tulajdonát védi. Nagy kár viszont, hogy engem szintén a tulajdonának tekint. Egyszer nem ültem mellette bájitaltan órán és azóta is fortyog ha mással lát, legyen az illető lány vagy fiú. Érted, én meg tudom érteni, hogy a csajokra féltékeny… Na de a barátaimra! Szerinted kezdjek el én is jelenetet rendezni amikor magamra hagy? Esetleg kérjem meg a kezét, hogy befogja örökre?
Nem tudom, hogy szerelmes vagyok belé, úgy értem kizárólagosan csak belé és senki másba. Ezt a dolgot meg nem tudom megjátszani, mert nem is biztos, hogy szerelmes vagyok valakibe, hiszen a szerelem komplikált dolog. Én meg alig értek a szeretethez, nemhogy a szerelemhez. Na de inkább hagylak és nem untatlak a sulis történeteimmel. Semmi érdekes nincs benne, csak az derül ki milyen unalmas életem volt eddig.

Légy jó és ne feledd, hogy milliószor ölellek! Roland

Zenei aláfestés: I'm Only Joking
"Az iskolai konfliktusokban mindig az húzza a rövidebbet, aki más, mint a többi." - Jeanette Winterson

(Kevésbé) Tisztelt Roland Moorehead!

Nem tudom mi az amit írhatnék neked, hisz úgyis ismersz. Tudod a hazugságaim mögött rejlő igazságot, nem félsz tőlem, mert hiszed, hogy nincs mitől. Nem tudok ártani neked, mert téged szeretlek a legjobban, de elveszem tőled mindazt amit szeretsz. Ilyenek a barátok nem? Megvédjük egymást minden marhaságtól ami káros lehet. Azt hittem megbeszéltük, hogy nem mászol bele más srác szájába, még akkor is ha éppen születésnapja van és nem tudod mit adhatnál még neki. El tudtam nézni, hogy figyeled a házukat és lesben állsz, mint egy kígyó ami akármelyik pillanatban lecsaphat s, szétszórhatja a mérgét. Na de belopózni a házukba, ráadásul patkányként és a frászt hozni Leo szerencsétlen bátyára. Amikor tudod, hogy az a nyomoronc a patkánytól fél a legjobban! De hát nem a te hibád, hogy ezzé tudsz válni. Neki is megmondtad, hogy Paddy kedves és nem direkt osont át pont az ő és társai szobájába. Tudom. Direkt te engedted őt oda be, pusztán kedvtelésből, mert kifogytál az olyan személyekből akiket megtréfálhatnál és végső elkeseredésedben a saját társaidat választottad. Azt hiszed nem látok át a szitán, amit elém tettél?
Ha nem teszed ezt meg, nem jössz rá milyen gyáva valójában az a fiú és talán nem illannak el otthonról csak úgy másnap. Rögtön a kis akciód után. Hogy csak a srác nyitott ablakán tudtál bemászni a házba, azt elhiszem. Annak a háznak az ajtaja sosincs nyitva felejtve! Mintha ki akarnák onnan zárni az egész világot és csak ők léteznének a saját töretlen elveikkel. Pont olyanok, mint amilyenné te fogsz válni ha ezen az úton haladsz előre. Valóban. Elképzeltek téged olyannak. Hiszen nem teszel mást elrejtőzöl a valós világ elől és csak a saját gondolkodásmódodat tartod helyesnek másoké helyett. Mintha olyan tökéletes volnál, pedig nem. Én tudom, hogy nem vagy az! Érzem, látom a szemeidben amikor a tükörbe nézel és valahányszor az egyik álarcod próbálod felvenni. Nagyon sokra mész vele, mondhatom.
Mondd csak vannak neked még barátaid? Úgy értem igaz barátok? Ha van miért menekülsz előlük? Ha nincs, miért nem szerzel? Komolyan fejfájást kapok tőled! Csak tudnám mi értelme van ennek az egésznek. Szörnyű vagy. Bár mondjuk azt csodálom, hogy nem kérdezte meg miként jutottál be a házukba. Biztos a nagy varázstudományodban hitt, hogy az eszed kijárta és megtanultál valamilyen zártajtónyitó varázslatot. Pedig ha csak ilyen egyszerű elképzelésed lett volna akkor is. De nem! Neked akkor is bonyolítani kellett a helyzetet és a rég nem használt kéményen keresztül valahogy leereszkedni. Leereszkedni? Oh nem, szerintem az óriási pofára esés volt, azonban nézőpont kérdése. A lényeg, hogy még élsz és kész.
Bár visszagondolva biztos akkor verted be a fejed és a meglepetés főzésen kívül azért csókoltad meg a teraszon Leo-t. Másra nem tudok gondolni. Vagy akarod, hogy igen? Hogy a szemedbe mondjam mit gondolok… RÓLAD? Azt, hogy tényleg egy patkány vagy! Igazából szegény Spenótot sajnálom, mert ő közvetíti a sok hülyeséget amit te fogsz majd írni nekem. Már ha képes leszel visszaírni akármit is, pont nekem. De teszek róla, hogy visszaírj, ennyit érdemlek, mert, pazarlom rád a drága és értékes pergamennem! Szóval te is így fogsz tenni, ha jót akarsz…
Különben ha már itt tartunk, elmondanád mi értelme van Hilda idegzetével játszadoznod? Tényleg egy olyan hárpiát akarsz magad mellé, mint ő? Valóban ilyen a női ideálod? Papucsférj akarsz lenni? Hát normális vagy? Akkor inkább felvállalom helyetted, hogy nem csak kizárólagosan a lányok hátsóját figyeled! Bár hagyjuk, jó? Nincs kedvem marhaságot írni, nem is fogok ha legalább annyit ígérsz, hogy többé nem hívod el feleslegesen Leo barátodat találkára, ha képtelen vagy elmenni az állítólagos nőd szeretetétvágya miatt. Szóval ja, most azt kértem tőled, hogy maradj veszteg és nézz szembe a hülyeségeiddel a tananyag mellett. Ízéke, míg el nem felejtem! Menj haza Heloise-hez és Sarah-hoz! Nem vicces amit velük leművelsz.

Fogadd meg a szavam, üdvözlettel: AZ ŐSZINTE ELMÉD, TE RETEK!