>
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Magic of Darkness
FOR IN DREAMS, WE ENTER A WORLD THAT'S ENTIRELY OUR OWN


Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mondd el a titkod!

Válts gyorsan!

Felhasználónév:


Jelszó:


Latest topics
Vendég

Alexander V. Spark
Szomb. Ápr. 15, 2017 8:59 pm


Gwyneth Moss
Vas. Ápr. 09, 2017 6:40 am


Gwyneth Moss
Vas. Ápr. 09, 2017 6:39 am


Gwyneth Moss
Vas. Ápr. 09, 2017 6:37 am


Gwyneth Moss
Vas. Ápr. 09, 2017 6:37 am


Csoportok
Ki van itt?


Nincs

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég
A legtöbb felhasználó (44 fő) Szomb. Szept. 24, 2016 4:23 pm-kor volt itt.


Share | 
 

 Raziel && Eadlyn - The first meeting

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet


avatar

Kor :
18
Hozzászólások száma :
13
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Raziel && Eadlyn - The first meeting   Vas. Okt. 02, 2016 9:01 pm

raziel and eadlyn
my mother told me that you are my father...
Milyen érzés az, hogy egy autóbalesetből csak te kerülsz ki biztos állapotban, a szüleidnek pedig az orvosok se mondanak sok időt, mert túl súlyosak a sérüléseik? Milyen érzés? Szerintem ezt senki sem akarja átérezni, mert borzalmas, szavakkal nem is lehet leírni, s főleg azért nem, mert úgy érzem, biztos én okoztam a balesetet. Én problémáztam, hogy váltsunk csatornát, nem igaz? Az meg engem hol érdekeljen, hogy a kamionsofőr részeg volt? Ő túlélte, és biztosan felépül, de az én szüleim nem... Már annak is örülhetek, hogy egyáltalán magukhoz tértek, de apa... Apa nem akar beszélni, de az is lehet, hogy nem tud, mert mintha ilyent is hallottam volna, lehet, hogy erről csak nekem nem akarnak beszélni és anya... Anya beszélt, de számára sem volt könnyű, talán főleg azért nem, mert olyan dolgokat kellett nekem elmondania, amikre egyáltalán nem számítottam. Apa nem az apám, a férfi, aki fölnevelt, s akihez oly szép emlékem kötődik, valójában nem is az apukám. Erre mégis mit lehet reagálni? S arra, hogy anya szó szerint rám parancsolt, hogy keressem fel az igazit? Reménykedik benne, hogy legalább a gyámom lesz, másra nem számít és engem is felkészített, hogy többet ne várjak tőle. Apa rám se tud nézni, mióta ezt tudom, hiába kérleltem, ott ültem az ágya mellett, már sírva könyörögtem neki, de nem nézett rám, csak megfogta a kezemet, többre nem tellett tőle. Nem mert rám nézni, talán azt hiszi, hogy csalódtam, de nem. Én őt tekintem az apukámnak, nem érdekel, hogy mi van a papírokon vagy mit mond a DNS-em, vagy akárki más. Ő volt mellettem mindig, ő faggatta ki alaposan az első barátomat és ő kísért el, mikor úgy döntöttem, hogy tetoválást szeretnék. Ő tanított meg síelni és még sorolhatnám...
Most mégis itt vagyok a Mágiaügyi Minisztériumban, egy cetlit szorongatva a kezemben, amire anya firkantotta le a férfi nevét. Raziel Arkell. Nem tudom, mire számítsak, de anya azt mondta, hogy kérjek eligazítást, ha beértem az Átriumba, szóval így is teszek.
- Jó napot, bocsánat, én egy bizonyos Raziel Arkell-t keresek. Esetleg tudna nekem segíteni? - érdeklődöm az egyik pultnál, ami mögött egy kissé morcos férfi ül. Körülpillant, majd egyszer csak megáll a tekintete.
- Nos, kisasszony szerencséje van, ugyanis ott megy a maga embere. Mr. Arkell! Ide fáradna kérem? A hölgy magát keresi - szól egyből a férfi után, aki fiatalabb, mint én azt vártam. Meg amúgy is, mégis... Mégis mi az istent kéne mondanom neki?



•••hozzászólás ••• © •••  


A hozzászólást Eadlyn A. Sullivan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Okt. 13, 2016 11:55 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
36
Hozzászólások száma :
210
Hírnév :
2

TémanyitásTárgy: Re: Raziel && Eadlyn - The first meeting   Vas. Okt. 02, 2016 9:46 pm



Eadlyn & Raziel








Ma viszonylag hamar indulok haza, és ezzel a ténnyel kifejezetten elégedett is vagyok. Hosszú nap, hosszú hét, feledésre méltó leginkább. A liftből kilépve célirányosan indulok meg tehát a kandallók felé.
Öltözetemet fekete nadrág, egyszerű, csíkos ing, átmeneti kabát, és egy fekete cipő alkotják, ami ezen kívül említésre méltó lehet, az a pár napos borosta, lassan időszerű lesz megborotválkoznom. Noha szívem szerint már rég itt se lennék, ennek kifelé nyoma sincs. Nem látni kapkodós sietséget, nyoma sincs annak, hogy esetleg menekülnék, az kéne még. Pedig mindig utálok itt lenni, az átriumban, itt a legkönnyebb összefutni olyanokkal, akikkel az ember márpedig nem akar.
A hangra odakapom fejem, szórakozottan kisöpröm hajam a szememből, felsóhajtok, és odasétálok a portához. Menet közben végigmérem a kishölgyet, a lehető legkevésbé sem tapintatos, vagy visszafogott módon mustrálom végig. Túl fiatal ahhoz, hogy valami hivatalos ügy legyen. Talán odalent sínylődik az anyja, a bátyja, vagy a legjobb haverja? Jajj kislány, az sokba kerülne neked, nagyon, nagyon sokba, hogy én elnéző legyek valakivel.
Vagy csak el akarsz tussolni valamit? Rossz Arkell, attól tartok. Na mindegy. Mély lélegzet.
Köszönöm, Michel – biccentek a portás felé udvariasan. Mert, hogy a jó képet nem elég kialakítani, fenn is kell tartani. – Hölgyem... – felé nyújtom kezem. Kézcsókot nem érdemel. – Raziel Arkell, szolgálatára – mutatkozom be, ha ő is így tesz, akkor egy "Örvendek!" választ kap rá persze, majd csak intek fejemmel, induljunk meg. Bármit akar is, azt nem a portán akarom megtárgyalni vele.
Igazság szerint már indulni készültem – jegyzem meg, noha ezt bizonyára ő is kitalálta – Ha nagyon sürgős, akkor keríthetünk persze egy tárgyalót, de ha nem bánja, szívesebben hívnám meg egy kávéra odakint. – közlöm végül. Na tessék, milyen nagyvonalú vagyok.


"Felkelsz és az arcodra egy mosolyt festesz, ez is kell a mindennapos jelmezedhez. Milyen szép vagy! Újra játszol, újra élsz, magányodról nem beszélsz, hangok hívnak, visszatérsz; nem szeretsz és nem remélsz... Ugye nem félsz?"
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
18
Hozzászólások száma :
13
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Raziel && Eadlyn - The first meeting   Pént. Okt. 07, 2016 10:03 pm

raziel and eadlyn
my mother told me that you are my father...
Nem tudom, pontosan milyen érzések kavarognak bennem. Izgalom? Félelem? Kíváncsiság? Megmagyarázhatatlan ez az egész, de ahogy a férfi felénk fordul, olyan mintha görcsbe rándulna a gyomrom és a szívem is gyorsabban ver a megszokottnál. Hiszen ő még azt sem tudja, hogy egyáltalán létezem, jó eséllyel anyára sem emlékszik már... Az, hogy feltűnően szemügyre vesz, egyáltalán nem segít a helyzetemen. Zavarba hoz, de tényleg, mégis minek néz engem, valami olcsó ribancnak? Nem érzem úgy, hogy az öltözésem ezt sugallná, igyekeztem minél egyszerűbb és hétköznapibb darabokat összeválogatni és még a sapkámat is bele tettem a táskámba mielőtt lejöttem. Éppen ezért zavartan mocorgok, de igyekszem állni tekintetét, s közben némileg megfigyelni őt. Az biztos, hogy elég jól takarja külsőleg al állítólagos taplóságát, amire biztos gyorsan fény derül majd...
- Eadlyn Amberly Sullivan - bököm ki a bemutatkozására, s kezet fogok vele. A kézfogása határozott és kicsit talán erős is. Még nem épültem fel tökéletesen az autóbalesetből, ám próbálom nem kimutatni, hogy enyhe fájdalmat érzek már csak ennyitől is.
Ahogy fejével int, értem a célzást, én sem szeretném, ha a portás végig hallgatná ezt a "csodálatos" beszélgetést az egymásra talált apa és lánya között. Szavai még mindig túl kimértek ahhoz képest, ahogy beszélnie kéne - vagyis ahogy én elképzeltem. - Nem kávézom, a teát szeretem - bököm ki úgy, mintha erről tudnia kéne, hiszen az apám, de mégis honnan tudná? Valószínűleg nem is sejti, hogy létezek, szóval, jobb lesz, ha gyorsan a mély vízbe ugrok és akkor talán felszínre tör belőle is az a személy, akire én számítottam. - Figyelj... Vagyis izé, nézze... Jobb, ha már az elején tisztázzuk, hogy miért vagyok itt... Ööö... Szóval... - ez nehezebben megy mint gondoltam. Csak bökd ki, mint a Star Wars filmben és kész pont, menni fog ez! Mély levegő és egy, kettő, három. - Állítólag te vagy az apám...


•••hozzászólás ••• © •••  


A hozzászólást Eadlyn A. Sullivan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Okt. 13, 2016 11:54 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
36
Hozzászólások száma :
210
Hírnév :
2

TémanyitásTárgy: Re: Raziel && Eadlyn - The first meeting   Vas. Okt. 09, 2016 2:06 am



Eadlyn & Raziel








Ahogy végigmérem, egyből kiszúrom a feszült idegességet, ami körbelengi az egész lányt. Hogy is ne szúrnám? Ebben már tényleg van némi gyakorlatom. Minden mozdulata azt a gondolatot támasztja alá, hogy akar valamit tőlem, bizonytalansága pedig egyre csak srófolja felfele az árat.
Ettől még olcsó ribancnak nem nézem, noha elvinném talán egy körre, de inkább csak egy-két év múlva, akkorra igazán kicsinosodik, kiszépül majd. Jó esetben. El is hessegetem magamtól az efféle gondolatokat, helyette jöjjön hát a bemutatkozás.
Észlelem azt is, hogy kicsit gyengének hat, bár az okát nem tudnám megmondani - de túlságosan sokat látott, tapasztalt szempár ez ahhoz, hogy ilyesmit ne szúrjon ki rögtön. Nem próbálom leplezni, így a felismerés szikráját kiszúrhatja szemeimben villanni, de szóvá nem teszem a dolgot azért.
Szinte kioktató szavai hallatán felszalad szemöldököm, de végül csak vállat rántok - bosszantó szokás, mai napig nem tudtam teljesen levetkőzni. – Alighanem tartanak teát is, de ha erősebbre vágyik, se gond – közlöm végül. Nekem édes mindegy, mit iszik, de azt azért ne higgye, hogy ez így megy, ránézek valakire, és egyből tudom, hány cukorral issza a kávéját, vagy épp hány tojásból csinál rántottát...
Ahogy megszólal eztán, felsóhajtok. Nem az zavar, hogy tegez, az csa apró félresiklás a nevelésében. A tartalom jobban zavar. – Talán a dramaturgiai érzéked azt suttogja, hogy jobb, ha most tisztázzuk, de hidd el, messze előnyösebb helyzetből indulsz, ha kivárod, hogy leüljünk valahova – vágok a savába, pofátlan módon tegezve őt.
Ámde ha ennek ellenére is kiszaladna az utolsó mondat a száján, akkor újfent felszalad szemöldököm. Lépteim egy pillanatra akadnak, lassú, bizonytalan ütemet vesznek fel lábaim, de aztán gyorsan visszazökkenek az eredetibe, csak semmi feltűnés. Nem történt semmi.
Tényleg? Pazar! – vágom rá rezzenéstelenül – De nincs gyerekem, attól tartok, még állítólag sem. – menet közben finoman változtatok irányt. Akkor legyen inkább egy itteni helyszín, ha ennyire nem bír magával, és a közléskényszerével. Bár alighanem egyszerűen csak flúgos. Vagy inkább hernyós? – Talán rossz Arkell-t találtál meg. – jegyzem meg, mintegy mellékesen. Ó, azon azért mindenképp jót röhögnék. Még egy lány, ráadásul kéretlenül...
De ekkorra már inkább gondolom úgy, hogy szavai arra hívták fel a figyelmem, meglehetősen fura módon, hogy olyasmit kíván közölni, vagy legalábbis megvitatni, amit jobb, ha teljesen biztos, hogy rajtunk kívül nem hall más. Zavarba hoz, mi lehet ennyire bizalmas, de na jól van, legyen.
Ha beszáll velem a liftbe, lefele indulunk. Még magam sem döntöttem el, hogy a másodikon, vagy épp a nulladikon fogunk-e kiszállni... Végül is egy tárgyaló épp oly jó, mint az én fennhatóságom, végül mégis tovább haladunk a legalsó szintre. Nem magyarázom neki, hogy hol vagyunk, a liftből kilépve célirányosan keresem fel az irodám. Egyszerű, puritán. Sehol egy családi kép, vagy egy virágmintás bögre. De asztal, szék, fotel, szekrény van - átlagos.
Szinte még nem is csukódik mögöttünk az ajtó, amikor már megszólalok.
Ne húzzuk egymás idejét akkor, jó? Mit akar tőlem valójában? – persze csak miatta ne. Látom, hogy az efféle tárgyalások nem erősségeinek gerincét képezik épp. Visszatértem a magázódáshoz, ez távolságtartóbb, személytelenebb, hivatalosabb. Nem kínálom teával - de ülőhellyel azért igen.
Mindez persze nem történik meg, ha a kellő pillanatban csendben maradt: akkor - vendégemre való tekintettel - a telefonfülkét választom távozásunk eszközéül, hogy aztán mindössze másfél utcával odébb már ki is válasszak egy alkalmasnak tűnő kávézót, ahová beterelem a mostanra talán kissé megszeppent leányzót.


"Felkelsz és az arcodra egy mosolyt festesz, ez is kell a mindennapos jelmezedhez. Milyen szép vagy! Újra játszol, újra élsz, magányodról nem beszélsz, hangok hívnak, visszatérsz; nem szeretsz és nem remélsz... Ugye nem félsz?"
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
18
Hozzászólások száma :
13
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Raziel && Eadlyn - The first meeting   Szomb. Okt. 22, 2016 11:23 pm

raziel and eadlyn
my mother told me that you are my father...
Nincs ínyemre ez az egész, alig tudtam meg az igazat. Alig tudtam meg, hogy valaki más a vér szerinti apám és bevallom, legszívesebben nem ilyen találkozót terveztem volna, azonban az idő szorít, kénytelen voltam lépni és mielőbb idejönni. Anyuéknak már nincs sok idejük, így nem húzhattam a dolgot azzal, hogy felépülgetek meg hasonlók. Ugyan az orvosok szerint még nekem is kímélnem kéne magam, de ide jöttem. Ide jöttem, mert ez a szüleimnek fontos. Biztosak akarnak lenni benne, hogy azért mégiscsak lesz valaki mellettem, de közben ők sem rajonganak ezért az egészért. Röhejes...
Ez az egész bemutatkozósdi már úgy, ahogy van komikusnak mondható. Fogalma sincs arról, hogy a lánya áll előtte és arról sem, hogy nemrégiben szenvedtem autó-balesetet, szóval érzékeny vagyok, mint a nyárfalevél. Úgy bizony, látom az arcán, hogy a kézfogás után azért feltűnik neki, hogy itt valami gebasz van velem, hiszen ha egészséges lennék, akkor simán bírtam volna ezt a kézszorítást, de így... Így azért kicsit sok volt hirtelen.
Nehezemre esik nem úgy kezelni őt már az elején, mint aki mit sem tud az egészről, vagyis hogy inkább rólam és kicsúszik a számon egy talán kissé oktató jellegű mondat, vagy nem is tudom, minek nevezhetném.
- Tizenhat éves vagyok, legerősebb, amit eddig ittam az a cukormérgezéssel felérő forró csokoládé volt Madam Puddifoot-nál... - mondom az italos megjegyzésre, de most már jobban figyelek a hangnemre. Nem kéne már most úgy kezelnem, nem nem szabad... Hiszen még nem is tudja, miért vagyok itt, és a nevem sem mondott neki semmit, de mégis miért mondott volna? Apa mugli, az ő nevét viselem, nem anya leánykoriját, amit valószínűleg ő ismer.
A kísérletem és ötletem, hogy gyorsan túlessünk a nehezén , nem igazán bizonyul szerencsés ötletnek. Szavai hallatán elnémulok, nem is mondom inkább el, hogy miatta jöttem, az apám miatt, mert ahogy kiveszem, már nagyon szeretne innen lelépni. A dramaturgiai érzékemet meg valószínűleg elhagytam az autó-balesetnél, egyáltalán bocsánat, hogy meg mertem szólalni! Szóval igen, végül inkább követem és felmegyünk a telefonfülkével, amiben a vártnál közelebb kerülök hozzá. Egyszerűen képtelen vagyok máshova nézni, az arcát fürkészem, arra vagyok kíváncsi, hogy hasonlítok-e rá, de még jobban arra, hogy anyám miért volt vele együtt. Túl sok a kérdés és remélem azért jó részére még választ kaphatok.
Nem megyünk messze, mikor felérünk, csupán két utcányit és már is beülünk egy kávézóba. Az már egyszer biztos, hogy nekem minél előbb szükségem lesz egy teára vagy egy forrócsokira, hogy a kettő közül melyikre jobban, arra még nem jöttem rá, túlságosan lefoglal az, hogy őt bámulom. Oké, az öltözködési stílusa teljesen normális, ez mondjuk jó pont, meg a tartása is olyan magabiztos, hogy esküszöm, nehezebb lesz megszólalni mellette így, hogy már jobban megfigyeltem, ráadásul egy ilyen kényes témáról... Oh te jó ég, mi lesz velem?
- Szia, én kérnék egy barackos fekete teát - mondom a pincérnőnek, miután odajön hozzánk felvenni a rendelést. És most hogyan tovább? Én kezdeményezzek, vagy inkább ő? Minél tovább húzzuk, annál nehezebb lesz, igaz? Nem tudom, jelenleg nem tudok semmit és nem is mondok inkább semmit, várom, hogy inkább ő szólaljon meg...

•••hozzászólás ••• © •••  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
36
Hozzászólások száma :
210
Hírnév :
2

TémanyitásTárgy: Re: Raziel && Eadlyn - The first meeting   Vas. Okt. 23, 2016 1:51 am



Eadlyn & Raziel








Az esetlen megilletődöttségén, a gyerekes bizonytalanságán akaratlanul is mosolygok. Nem tudom eldönteni, hogy valóságos, vagy egy pokolian jó színjáték? Mindkettő hihető, és ez óvatosságra int.
Ráadásul gyenge, habár ez lehet a játék része. De ha valóság, akkor talán menekül valaki elől, esetleg épp ki akar filéztetni, vallattatni valakit... Vagy csak ő is ott volt, amikor elkapták mondjuk a szeretett nagybácsikáját, és balga módon védelmére kelt? Akárhogy is, ezt jobb, ha nem itt tárgyaljuk meg.
Szavaira vállat rántok. A kora éppen úgy nem mond nekem semmit, mint a neve.
Nem vagyok sem apád, sem tanárod, ezt tartogasd nekik. De persze, nem én szoktatlak rá semmire – biccentek. Persze. A tizenhat évesek, és a semmi alkohol. Kis hazug.
Akárhogy is - irány felfelé. Noha először nem veszek róla tudomást, mennyire bámul, egy idő után már nehéz figyelmen kívül hagyni, főleg, mert nem tudom az okát, és ha tippelnem kell, általában nem a legártalmatlanabbak állnak elől a sorban. – Ha sokáig nézel így, azt kell hinnem, hogy valójában fel akarsz szedni – jegyzem meg, és pofátlan módon végigmérem, ajkaimon egy pimasz félmosollyal, de amint zavarba hoztam, engedékenyen elfordítom róla tekintetem. Szemtelenség volt, de a provokációknak olykor még ma is felülök. Egy engesztelőnek szánt, halovány mosollyal kell beérnie, bocsánatot nem kérek, inkább csak kilépve a fülkéből vezetem őt, az első kávézóig.
És egy hosszúkávét. – teszem hozzá, miután ő rendelt. Egy pillanatra a pincérnőre pillantok, ismerem, persze, olykor jelent is nekem, hiszen sok minisztériumi ember fordul meg erre  Minisztérium közelsége miatt - bűn lenne nem kiaknázni a terepet. De ezt az ismeretséget egy gesztussal sem árulom el, helyette a lányhoz fordulok.
A korábbiakból kiindulva, felteszem, nem bánod, ha tegezlek, bármily udvariatlan is ez egy szinte felnőtt nővel szemben. Természetesen ez esetben kölcsönös – kezdek bele – De még mielőtt nagyon belemélyednénk a tárgyalásba, szögezzük le már most, én Raziel vagyok, és nem az apám. Szóval ha tőle akarsz valami szívességet, hidd el, hogy sokkal biztosabb és olcsóbb lesz, ha egyenesen azon az ajtón kopogtatsz. – tisztázom már az elején, biztos, ami bizonytalan alapon.
Ekkortájt ki is jönnek a rendelt italok, egy udvarias köszönöm kíséretében át is veszem, de egyelőre nem kortyolok bele.


"Felkelsz és az arcodra egy mosolyt festesz, ez is kell a mindennapos jelmezedhez. Milyen szép vagy! Újra játszol, újra élsz, magányodról nem beszélsz, hangok hívnak, visszatérsz; nem szeretsz és nem remélsz... Ugye nem félsz?"


A hozzászólást Raziel Z. Arkell összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Okt. 23, 2016 11:26 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
18
Hozzászólások száma :
13
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Raziel && Eadlyn - The first meeting   Vas. Okt. 23, 2016 11:10 pm

raziel and eadlyn
my mother told me that you are my father...
Igazából elég komikus, hogy mit reagál a forró csokis szövegemre, így majdnem ki is csúszik a számon egy "Tulajdonképpen", de sikerül türtőztetnem magam. Azért ennyire durván nem kéne lerohannom, de azt láthatja rajtam, hogy jól szórakozom a mondatán. Oh, de még mennyire jól, hiszen nem is sejti... Egyáltalán nem.
- Majd észben tartom - csak ennyit mondok végül, de nehezemre esik, hogy ne röhögjek a képébe. Vajon mit reagál akkor, ha rájön, mekkora hülyeséget beszélt itt nekem? Nem az apám? Bevallom, valószínűleg én is örülnék, ha így lenne, de sajnos nincs így és ha nem lenne muszáj, talán nem is kerestem volna meg... Na ennyit erről.
A telefonfülke olyan kicsi, hogy egyszerűen nem tudok elmenni amellett, hogy ne bámuljam. Valójában csak szemügyre akarom venni, de arra nem számítottam, hogy így reagál majd rá. Mondjuk én se rajongok érte, ha annyira bámul valaki, szóval nem értem, mégis miért lepődök meg, de... de na, azért ne keverjük a szezont a fazonnal! - Nincs apakomplexusom vagy minek mondják az ilyent - tudom, hogy ez nagyon gáz poén volt a jelenlegi helyzet miatt, de úgysem tudja még, hogy mi a helyzet, hát, akkor meg hadd dobjam be ezt az ősrégi poént. Mondjuk bevallom, az nem biztató, ahogy engem méreget, inkább visszataszítónak tartom, mert na, ő mégis csak az anyámmal kavart valamikor, miért méreget akkor engem? na jó, jobb lesz, ha én is leállok, mert ez neki jobban megy, így inkább el is nézek a telefonra, mintha az olyan érdekes lenne...
A kávézóban a rendelés gyorsan megtörténik, és hirtelen köpni, nyelni alig tudok, mikor megszólal az "apám". Oké, én mondjuk tényleg azt vártam, hogy ő beszéljen, de ez a szöveg kész vicc, de tényleg. Azzal nincs bajom, ha tegez, sőt jobban is esik, de ez a rossz Arkell... Hmm, jó vicc maradjunk ennyiben na.
- Hidd el, biztos téged kereslek, anyám a te nevedet írta a papírra - teszem elé a gyűrött cetlit a zsebemből. - Nem tudom emlékszel-e rá, Susan Johnson, tizenhat éve együtt voltatok elvileg - ha emlékszik rá és összerakja a kirakóst akkor nem kell nyíltan kimondanom, de ha mégsem esik le a tantusz neki pár másodpercen belül, akkor egye fene, dobom a bombát, aztán robbanjon, ahogy neki jól esik. - Szóval izé... Te vagy az apám.

•••hozzászólás ••• © •••  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
36
Hozzászólások száma :
210
Hírnév :
2

TémanyitásTárgy: Re: Raziel && Eadlyn - The first meeting   Hétf. Okt. 24, 2016 11:57 pm



Eadlyn & Raziel








Nehéz lenne nem kiszúrni, mennyire jól mulat a megjegyzésen, de mivel a valódi ok előttem rejtett, így jobb híján a kérdés megfejtéséül végül azon tézis szolgál, mely szerint a lány alighanem zugivó, vagy ilyesmi. Akár még igaz is lehet.
A kissé pimasz megjegyzésre nem felelek, nem is látom okát, amilyen kis megszeppent, már az előtt eltaposnám, hogy kezdhetne szórakoztatni, így inkább irány a telefonfülke. Szavaira gunyoros félmosoly a válasz. – Mondanám, hogy nem vagyok olyan öreg azért, de a végén úgy tűnne, én akarlak felszedni téged... – jegyzem meg nagy ártatlanul. Pedig tényleg nem akarom, bár ha egy nap felkínálkozva heverne az ágyamban, nem biztos, hogy kidobnám onnan. Nem azonnal. De abban igaza van, hogy túl fiatal. Igaz, ez a tény nem mindig zavar. Én is az voltam, mégse érdekelte a világot. Ahogy elfordítja tekintetét, egy apró mosoly kíséretében én is elpillantok róla.
Téma hiányában néma csendben haladunk a kávézóig, de legalább céltudatosan. Valamelyest tekintettel vagyok rá, nem sietek kimondottan, habár felmerült bennem a lehetőség, merő rosszindulatból, de túl kicsinyesnek ítéltem.
A rendelést követően olyannyira hallgatag, hogy kénytelen vagyok én elvállalni a vezető szerepet, noha annyira nem bánom. Meglepettsége mulattat, de nem eléggé. Egyáltalán nem eléggé. – Értem. – hagyom rá, miközben vetek egy pillantást a gyűrött, jobb napokat is megélt fecnire. Kétségkívül az én nevem. Mondhatnám, hogy ismerős kézírással, de az még tőlem is átlátszó hazugság lenne. – Ühüm – kommentálom elmésen elsőre az állítást. Távolról indít, sebaj. – Mibe keveredett? – merő érdeklődés.
Ha erre nem olyan válasz érkezik, amire számítottam (vagy akár olyan, hogy "autóbalesetbe"), hanem az, hogy én vagyok az apja - már nem Susannak, hanem a kis csitrinek előttem -, akkor az első meglepettség után gunyoros félmosolyra húzódnak ajkaim. – Nincs gyerekem. – közlöm, egyszerű tényként.


"Felkelsz és az arcodra egy mosolyt festesz, ez is kell a mindennapos jelmezedhez. Milyen szép vagy! Újra játszol, újra élsz, magányodról nem beszélsz, hangok hívnak, visszatérsz; nem szeretsz és nem remélsz... Ugye nem félsz?"
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
18
Hozzászólások száma :
13
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Raziel && Eadlyn - The first meeting   Kedd Nov. 01, 2016 4:16 pm

raziel and eadlyn
my mother told me that you are my father...
Undorító, mégis hogy lehet ennyire perverz? Fogadni mernék ezen elszólása miatt, hogy ha nem lennék ennyire fiatal, már rég kikezdett volna velem. Egy szemforgatás... Csupán ennyi a reakcióm a mondatára, mert ő fel sem fogja, hogy ez a szememben mennyire fujj... Ő mégiscsak az apám és ez az egész duma határozottan undorító. Kezdem érteni, mire célzott anya, hogy miért mondta, hogy várjak sokat tőle és igaza volt. Eddig se voltak nagy elvárásaim, most meg aztán főleg nem lesznek azt hiszem... Az is borzalmas, ahogy bámul engem, meg ahogy beszél, az öltözése miatt azt vártam tőle, hogy valami úriember lesz és megváltozott, de úgy tűnik ez nem igaz és lehet, hogy a nála jóval fiatalabb lányokra bukik. Oh, Merlin! Mi van, ha... Nem, azért ennyire csak nem... Még nem kell a legrosszabbra gondolni, hiszen a kávézó sem olyan szörnyű, ahova mentünk. Egyszerű a berendezése, ám mégis sikerült igazán barátságosan, bájosan kidíszíteni a falakat meg minden.
Ahogy megkapom a teát, rakok bele két cukrot, kis szünet után még egy harmadikat is, majd hozzáöntöm a tejet és kevergetem, közben felvezetem a dolgot, ami miatt jöttem. A papírfecnit is odaraktam elé, amin anyának nem túl szép a kézírása, pedig a baleset előtt gyönyörűen írt, most meg... Most inkább örülhetek, hogy még él... Aztán elmondom ki ő, hogy ki az a személy, aki világra hozott, akit ő ismer és aki most haldoklik az apám mellett. Igen, mostanában nehezemre esik más irányba terelni a gondolataimat, hiába szeretném, egyszerűen nem megy.
- Ööö... Semmibe? - bököm ki értetlenkedve a kérdésére. Jó, tehát nem esik le neki a tantusz, oh mégis mi a fészkes nyavalyát mondjak akkor? - Autó balesete volt, kórházban van apukámmal és haldoklik, azért küldött hozzád, mert te vagy a vér szerinti apám - mondom végül elhadarva az egészet, majd gyorsan belekortyolok a teámba. Jó, végülis válaszoltam a kérdésére meg elmondtam mit keresek itt meg izé... - Forró, forró, forró - teszem le egyébként nagyjából a korty közepén a bögrét és kezdem el legyezgetni a számat, amit sikeresen leforráztam és most tuti jól be is égetem magam, de... Beégetem magam... Na jó, ez egy borzalmas szóvicc jelen pillanatban, de mégis olyan jó, mert leforráztam a nyelvem, azaz leégettem és... Áh, minek magyarázom, hiszen világos mint a nap.

•••hozzászólás ••• © •••  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
36
Hozzászólások száma :
210
Hírnév :
2

TémanyitásTárgy: Re: Raziel && Eadlyn - The first meeting   Kedd Nov. 01, 2016 7:16 pm



Eadlyn & Raziel








Milyen kis távolságtartó, na tessék, igazi frigid szajha. Nem szeretem ezt a fajtát, megérdemli, hogy egy sötét éjjelen egy mindennemű segítségtől elvágott pillanatban valaki kelően megbüntesse... Egy kissé gunyoros félmosoly, ennyi, és nem több. Kár minden más reakció belé. Talán éppen ez ver közénk éket, emiatt hallgatunk jóformán addig, amíg meg nem kapjuk a rendelést.
Nem túl meglepő módon persze akar valamit, és ez elég hamar ki is derül.
Susan... Vannak róla emlékeim, de kevés szépen s jót tudnék mondani róla. Azért egy darabig szórakoztató volt, pláne, hogy mindvégig azt hitte, ha eléggé kitartó lesz, majd lehet valaki általam. Ugyan már.
Azóta nem hallottam róla, így aztán - feltételezésem szerint - kellően mély benyomást tettem rá ahhoz, hogy letegyen az efféle terveiről. Neki kéne hálásnak lennie.
Felvonom szemöldököm. Semmibe? És akkor mi a francot akar? Vagy épp te - te mit akarsz? De ez nem hangzik el, mert már hadarni is kezdi a folytatást.
Egy pár másodpercig hallgatok, kifürkészhetetlenül révedek rá, így szenvtelen kifejezéstelenséggel nézem végig a nyelvégető jelenetét is. Nem tűnök igazán lenézőnek, megsemmisítőnek, de azt sem mondhatnánk, hogy látványosan szórakozok. Megőrzöm a komolyságom, de hogy ez jó előjel-e, az nem egyértelmű. Felsóhajtok, kicsit előrébb hajolok, tekintetem az övét keresi.
Nézd – kezdem – Tapintatos akartam lenni, és nem szóvá tenni, hogy feltűnően nem vagy teljesen jól... Szedsz valamit, igaz? – érdeklődöm olyan természetességgel, mintha mindennapos lenne a dolog, hogy drogosok keresnek meg – Ami a szüleid illeti, valamilyen mértékben értek a gyógyításhoz, de... Maradjunk annyiban, hogy ez nem a fő profilom, célravezetőbb, ha a Mungóban kezdesz keresgélni. – ujjaim a kávémra simulnak, jólesően jár át a meleg, majd megemelve a poharat kissé hátrébb dőlök, ezzel egyértelműen illő távolságba kerülni a... Khm, lányomtól, hogy egy finom, elegáns mozdulattal kóstoljak bele a nedűbe.
Pont jó, nem túl édes, elégedett vagyok.


"Felkelsz és az arcodra egy mosolyt festesz, ez is kell a mindennapos jelmezedhez. Milyen szép vagy! Újra játszol, újra élsz, magányodról nem beszélsz, hangok hívnak, visszatérsz; nem szeretsz és nem remélsz... Ugye nem félsz?"
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
18
Hozzászólások száma :
13
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Raziel && Eadlyn - The first meeting   Pént. Nov. 04, 2016 11:36 pm

raziel and eadlyn
my mother told me that you are my father...
Oké, ötletem sincs, miért kérdezte, hogy anyu mégis mibe keveredett, mégis mit gondolhat rólam? Talán azt hiszi, hogy valamit el kell tusolni vagy mi a szösz? Igazából ötletem sincs, hogy mit dolgozik a Minisztériumban, de ha ilyen kérdéseket tesz fel, akkor talán jobban el kéne gondolkodnom ezen.
De nem, nem gondolkozok ezen tovább, hanem gyorsan a mély vízbe ugrok, essünk már túl a kínos részén a dolgoknak, talán akkor jobb lesz. Persze ez nem feltétlen igaz, mert sikerül már is csodálatosan beégetnem magam azzal, hogy leforrázom a nyelvemet. Komolyan, csak velem történhet ilyen? Nem reagál, de eskü semmire. Se arra, hogy a lánya vagyok, se arra, hogy valószínűleg súlyos égési sérüléseket szereztem... Na jó, nem, de lehet, hogy arra sem reagált volna, csak azt nem értem miért. Ennyire meglepte az, hogy van egy gyereke, vagy mi?
Végül csak megszólal, azonban cseppet sem úgy, ahogy vártam tőle. Azt eltalálta, hogy nem vagyok jól - sem lelkileg, sem testileg. Azt is eltalálta, hogy gyógyszert szedek, ugyanis az orvosok a fájdalomra azt írtak föl, mert azért én is megsérültem, csak.... Csak én megúsztam horzsolásokkal meg vágásokkal, a kék meg zöld foltokról nem is beszélve. - Tulajdonképpen igen, fájdalomcsillapítókat kell szednem még egy ideig, meg valami vitamin cuccot is felírt az orvos a baleset miatt. Nem tudom, milyen vitamin segíthet mondjuk a kék-zöld foltok vagy a horzsolások gyógyulásában, de nem vonom kétségbe a döntését - mondom, miközben a teámba révedek és kevergetem a kanállal. Nem tudom ránézzek-e, mert most már ő is máshogy néz rám biztos, talán rájön, hogy milyen undorító volt, ahogy a liftben ecsetelte, hogy felszedne... Az újabb mondatán azonban sajnálatos módon nagyot kell sóhajtsak mielőtt válaszolnék rá. - Reménytelen, ők sem tudtak sokat tenni csak... Csak annyit, hogy még tovább életben maradjanak, hogy mondjuk elbúcsúzhassanak mindenkitől, meg azt sem akarják, hogy árva legyek, valójában ezért küldtek hozzád - tanácstalanul nézek rá, egyszerűen ötletem sincs, hogy mennyire érdekli ez az egész, de főleg én... Mármint a lánya... Azt sem tudom, hogy jó ötlet volt-e ez az egész egyáltalán, de nem igazán volt választásom, a szüleimnek meg kell nyugodniuk a haláluk előtt, hogy én rendben leszek.

•••hozzászólás ••• © •••  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
36
Hozzászólások száma :
210
Hírnév :
2

TémanyitásTárgy: Re: Raziel && Eadlyn - The first meeting   Szomb. Nov. 05, 2016 3:00 am



Eadlyn & Raziel








Váratom a reakcióval, de ezt jól viseli. Ez végül is valahol pozitív jel. A kérdésem ettől még persze pofátlanul félreértelmezi. Habár nem akarom a fájdalomcsillapító-függőséget lebecsülni, bizonyára elviselhetetlen, ha az embert permanens fájdalmak kínozzák. Bizonyára...
De én jobb szeretem, ha mindenféle szer nélkül figyelhetem meg, hogy tökéletesen kontrollálni tudjam, mennyire elviselhetetlen mindez.
Törésre szoktak vitamint javasolni... A szervezet ezeket oda szállítja, ahol a csont forr, így lesz erősebb, mint a régi. Ettől még a két széle potenciális gyengepont marad. – közlöm, de végül csak legyintek. Lényegtelen. Nem is érdekel igazán, mennyire törte össze magát, vagy mennyire nem. Gondolom, már egyébként is vitaminhiányos volt, és nem konkrétan a kis karcolásait kell kezelgetni. Legalábbis semmi igazán súlyosat nem látok rajta...
Már a képzelgésein kívül, de az elmebajon kevés dolog segíthet.
Felsóhajtok. – Kétlem, hogy anyád el akarna búcsúzni tőlem, ha jól rémlik, azt mondta, hogy soha többé nem akar látni, úgyhogy légy oly kedves, és tájékoztasd, hogy sajnos pont nem érek rá látogatási időben... És egyébként is felettébb illetlen dolog másokra testálni a gyerekünket csak úgy. – fűzöm hozzá szenvtelenül – Ha eddig nem kellett apa, az nem az én ügyem. De ez nem úgy működik, hogy ha hirtelen szükség lenne egyre, akkor a semmiből előrántunk egyet. Ilyen alapon bizonyosan éppúgy megtenné bármely másik románca is, gondolom, akadt még pár... – gondolom a többi szóbajöhető jelöltnek sem kellett egy kéretlen lány. A legkevésbé sem vagyok megértő vagy együttérző. Kiürítem a poharam, lerakom magam elé az asztalra. Ujjaim a hozzá járó vizet tartalmazó pohár oldalát épp csak érintik, végül nem nyúlok hozzá, pillantásom a lányon.
Tudod egyáltalán, ki vagyok? – csak amolyan mellékes, költői kérdés. Arra irányul, az anyja mit mondott neki rólam: az anyja, aki maga sem tudta teljesen, kivel is volt együtt. Sőt.


"Felkelsz és az arcodra egy mosolyt festesz, ez is kell a mindennapos jelmezedhez. Milyen szép vagy! Újra játszol, újra élsz, magányodról nem beszélsz, hangok hívnak, visszatérsz; nem szeretsz és nem remélsz... Ugye nem félsz?"
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
18
Hozzászólások száma :
13
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Raziel && Eadlyn - The first meeting   Pént. Dec. 02, 2016 12:44 am

raziel and eadlyn
my mother told me that you are my father...
Valahogy a gyógyszeres megjegyzés telibe talált a maga módján, bár kétlen, hogy ő pontosan ilyen reakcióra számított volna részemről, de mit tehetnék, ha egyszer ezek a vackok most az életem részévé váltak? Elvileg örülnöm, kéne, hogy csak ennyi, és annak is, hogy nem vagyok olyan állapotban most mint a szüleim, de valahogy ez nem megy, mert látom őket szenvedni és szépen lassan azt is látom, ahogy... Ahogy itt hagynak engem , és akkor egyedül leszek, persze ott van Abi, de az más, egyáltalán azt sem tudtam, mi többet írjak neki a baleset után, mert féltem attól, hogy túlreagálja a dolgot és az nem tett volna neki jót, ezt tudom. Az ő apukája leukémiás, hát még mi lett volna, ha bepánikoltatom, hogy velem mi a helyzet? Megírtam neki, hogy jól vagyok és azt, hogy anyuék nem, de csak ennyit. Nem tudom mi többet bírt volna méág el a papír, ez nem levéltéma és jobb lenne, ha személyesen mondhatnám el neki a történteket, de jelen pillanatban nem erre kell koncentrálnom, hanem Razielre, aki elvileg az apám...
- Nem gondoltam, hogy ilyenekhez is értesz - mondom meglepetten és teljesen őszintén. Már ez is arra enged következtetni, hogy talán mégis megváltozott azóta, hogy anyával együtt voltak. Nem tudom, nem hamarkodhatom el az ítélkezést, nem szabad, még mindig lehet simán egy tapló féreg, ahogy anyu is jellemezte, bár nem indokolta. gondolom az volt a háttérben, hogy nem akartak közös gyereket vagy.... vagy ötletem sincs, azt sem értem, hogy miért mentek szét, talán miattam, de lehet, hogy rólam anya csak később szerzett tudomást, akkor amikor már mindegy volt.
Mindenesetre a kis tájékoztató jellegű szövegem után egy kisebb monológot kapok, hogy ha eddig nem kellett apa, akkor most miért? Elhiheti nekem, hogy volt apám, sőt még mindig van, amíg még ott fekszik a kórházi ágyon és nem.... Nem egy koporsóba zárva a föld alatt... Raziel szavai teljesen belém hatolnak - már ha lehet ezt így mondani -, és olyan dolgot hoznak belőlem a felszínre, vagyis a gondolataimba, amire egyáltalán nem számítottam. "Ne hagyd, hogy így beszéljen róluk, akkor te sem vagy jobb nála" Ennyi, semmi több és nem is tudom hova tenni az egészet, az autóbaleset óta megesik, hogy hallok egy hangot, ritkán ugyan, de hallom és ez tuti nem normális, de nem akarom elterelni a dokik figyelmét, meg azt sem, hogy a szüleim aggódjanak értem. Biztos csak a baleset okozta trauma vagy valami ilyesmi, nem kel neki nagy figyelmet szentelni, idővel elmúlik majd. Vagyis remélem, hogy elmúlik...
A teámat figyelem és úgy válaszolok, nem nézek rá, mert tudom, hogy megint tele van könnyekkel a szemem és nem akarok itt bőgni mint egy óvodás. - Volt apám, oké? - nem vagyok ideges, vagyis inkább mondjuk úgy, hogy nem emelem fel a hangom, hiszen a kérdés végén még el is csuklik egy fél pillanatra, de aztán csak sikerül kiegészítenem, mert értenie kell. Meg KELL értetnem vele, hogy nem én akartam ide jönni, de mint a Star Warsban Lea hercegnőnek Obi Van Kenobi, úgy nekem ő az utolsó reményem jelen helyzetben. - Vagyis még van, csak ő is... Szóval... Ott van a kórházban, anyuval, és.... Ő sem fogja túlélni.
Megtörlöm a szemem a kezemmel, majd jó nagyokat kortyolok a teámból, szipogok egyet kettőt és csak utána válaszolok az újabb kérdésre, remélhetőleg valamivel jobb állapotban mint az előbb. - Hát ööö... Anya mondta, hogy aurornak tanultál, szóval gondolom, az vagy. Meg azt is mondta, hogy nem leszel túl kedves és biztos nem növesztesz szárnyakat az örömtől, mikor megjelenek itt a kis szövegemmel. Én ezt meg is értem, tuti kiborulnék a helyedben, ha ide állítana egy random csaj, hogy a lányom...

•••hozzászólás ••• © •••  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
36
Hozzászólások száma :
210
Hírnév :
2

TémanyitásTárgy: Re: Raziel && Eadlyn - The first meeting   Pént. Dec. 02, 2016 1:53 pm



Eadlyn & Raziel







Vállat vonok a megjegyzésre. Nem érzem különösképp elismerőnek, inkább lesajnálónak, mint aki nem nézi ki a másikból, hogy az bármihez is ért.
Szakmai ártalom – hagyom rá – De nem erősségem a mugli orvoslás. – leheletfinom rasszizmus, szinte észre sem venni. Muglik és az orvostudományuk...
Még mielőtt elsírná magát, mintha haragot vélnék látni a szemeiben, amit elmosnak a kétségbeesés könnyei. Rajtam nincs jele együttérzésnek, noha tudom színlelni, ha kell, de a valódi empátia távol áll tőlem. De mázlija, a nyílt lenézés, megvetés elmarad, egykedvűen szemlélem, s várom a válaszát - az sem hat meg, hogy épp én lököm őt abba a mentális pöcegödörbe, amelyben vergődik. Ha nem nyilvános helyen lennénk, bizonyosan nem is kímélném, és csak most kezdődne a móka. Mert, hogy nem akarok még egyet rúgni belé... Nem akarok, de szinte kéri a pszichikai verést, a fene egye meg.
Hát persze, hogy volt – hagyom rá negédesen – Mily' szerencse, hogy még van rá cseregarancia – jegyzem meg ártatlanul, majd csak felsóhajtok, kiürítem a vizes poharam, az halk koppanással kerül az asztalra.
Nem vagyok – közlöm, egy ideig fixírozom őt, mielőtt bármi többet mondanék, s végül nem mondom ki, hogy akkor ki vagyok. Nem kell tudnia. – Nincs lányom – nyomatékosítom viszont a következő szavaira. Nem tudok róla, hogy lenne, ebből adódóan pedig nincs is. Félrepillantok, az ajtó felé, alighanem a távozás gondolatával, de végül visszafordulok hozzá.
Autóbaleset szövődményeibe varázslók közt nem szokás belehalni, amennyiben magát a balesetet túléled. – közlöm, némileg csendesebben – Hajlandó vagyok utánajárni, mibe keveredtek a szüleid, és kinek az érdeke, hogy elpatkoljanak... Felteszem, végső soron ezt akarjátok. Most beszéljünk arról, mit kapok ezért cserébe. – ezzel egyértelművé is teszem egyúttal, hogy az üzlet mindig kétoldalú, és meguntam a felvezető rizsát, pláne, hogy az a szokottnál is gyérebbre sikerült...


"Felkelsz és az arcodra egy mosolyt festesz, ez is kell a mindennapos jelmezedhez. Milyen szép vagy! Újra játszol, újra élsz, magányodról nem beszélsz, hangok hívnak, visszatérsz; nem szeretsz és nem remélsz... Ugye nem félsz?"
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Raziel && Eadlyn - The first meeting   

Vissza az elejére Go down
 
Raziel && Eadlyn - The first meeting
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Magic of Darkness :: Távolabb :: London :: Mágiaügyi Minisztérium :: Átrium-
Ugrás: