>
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Magic of Darkness
FOR IN DREAMS, WE ENTER A WORLD THAT'S ENTIRELY OUR OWN


Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mondd el a titkod!

Válts gyorsan!

Felhasználónév:


Jelszó:


Latest topics
Vendég

Alexander V. Spark
Szomb. Ápr. 15, 2017 8:59 pm


Gwyneth Moss
Vas. Ápr. 09, 2017 6:40 am


Gwyneth Moss
Vas. Ápr. 09, 2017 6:39 am


Gwyneth Moss
Vas. Ápr. 09, 2017 6:37 am


Gwyneth Moss
Vas. Ápr. 09, 2017 6:37 am


Csoportok
Ki van itt?


Nincs

Összesen 0 felhasználó van jelen :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 0 vendég :: 1 Bot
A legtöbb felhasználó (44 fő) Szomb. Szept. 24, 2016 4:23 pm-kor volt itt.


Share | 
 

 Ω Je suis ton papa

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet


avatar

Hozzászólások száma :
47
Hírnév :
10

TémanyitásTárgy: Ω Je suis ton papa   Kedd Okt. 11, 2016 1:12 am


Daddy Issues






 Van a napomnak egy különösen ízletes szelete olyankor, mikor Raziel neve felbukkan a teendőim között: nemlétező mosolyráncaim ilyenkor olyan bőséges étkezésben részesülnek, aminél csak a gyomromat lágyan simogató gúny élvezete lehet nagyobb. Modelleket sápadt irigységre sarkalló mozdulatokkal vonulok végig a tartózkodási helye felé, nehezen uralkodom egyre szirmait bontogató jókedvemen, elvégre legtöbb hasonló intermezzónk inkább emlékeztet egy tőlünk talán eltérő szkénének tartogatott olasz családi drámára, mint az alánk képzelt angol vidéki humortalanságra, amit az előző század előszeretettel bélyegez irodalomnak, és helyez azonos polcra a nagy elődökkel, miközben több hasznukat vennénk az asztalok támaszaként. Valami ilyesmit gondolhat rólam a legkevésbé sem aranyifjú, vélhetően az apja libidójának szőlőkarójaként emlékezik meg a nevemről, azt az egyet kifelejtve a drámai féltékenységi körhintából, hogy ez legfeljebb a szórakozásom hízlalja egyre olyanabb súlyra, mellyel már nem mutatkoznánk szívesen az utcán ismerősök előtt.
 Így amikor meglátom a lehetőséget arra, hogy feldobjam a napom a bájosan gyűlölködő vonásaival, önként vállalom, hogy megkeresem a szóban forgó dobozzal, amelyet valaki a nevére címzett, nyilván szándékosan a mi osztályunkra, ahol előzetesen ellenőrzésen esett át, nehogy a szépreményű csemetét bántódás találja érni egy óvatlan pillanatban. Ó, a sztorgé nagyszerűségéhez nem érhet fel semmi, nem igaz? Kivéve a beharangozható kárörömöt, de ha ezt valaki esetleg felhánytorgatná, ártatlannak bizonyulnék benne. A remekül szigetelt doboz öblös puffanással szolgál zenének a sétámhoz, amit a helyiségekből kikandikáló dolgozók egykedvű létezéssel honorálnak, úgy látszik, ezen a részlegen alapkövetelmény lehet a 0-24 savanyú ábrázat és ha valaki véletlenül megszegné egy szájszegleti halovány mosollyal, nyilván rögtön ő kerülne a vallatott szerepébe. Ritkán mondok ilyet, de Razielnek még nálam is kevesebb napsütés juthatott, ezt, és a gyerekszoba fájdalmas hiányát pedig igyekszik azóta is mindenkin levezetni - épp ezért fog örülni a kis ajándékban nemtője részéről, még ha a feladó eredetileg nem is ő maga.
 - Mi járatban errefelé? - mordul rám egy, a történet szempontjából nem érdekes férfi, aki nyilván úgy dönthetett, hogy ma én leszek a szerencsés, aki elszórakoztatja két vallatássá sminkelt kínzás között - Remélem jó oka van itt sündörögni.. ismerem a fajtáját.
 Legszívesebben megérdeklődném, milyen vajon a fajtám, esetleg nem olyan-e véletlenül, amelyik fapofával megátkozza, aztán egy kéztörölgetés után távozik a teste felett, de most a küldetés elhomályosítja a bosszúvágyam. Raziel lehetséges piszkálása úgy ég a tudatomban, mint egy örökláng, és ugyan hogy halványíthatná el a nap fényét egy ósdi gyertya?
- Mr. Arkellt keresem Mr. Arkell nevében. - válaszolom röviden, aztán megkísérlek elsuhanni mellette, de feltétlenül meg kell ma fogdosnia egy az övénél jobb anyagú zakót, és én vagyok ennek áldozata.
 - És ugyan milyen ügyben...?
 - Ide figyeljen jóember. Leveszi a kezeit rólam, mert a ködös elméjének elképzelése szerint az nem köztulajdon, sokkal inkább magánterület, és ebben az esetben nem kérdezem meg, szüksége van-e mindkét felső végtagjára annyira, hogy meg is tartsa azokat. - nézek mélyen a szemébe, és valami különös csoda folytán meg is hátrál - Nagyon köszönöm, további csodálatosan szép napot kívánok!
 - Várjon.. várjon...
 Nem várok, nincs különösebb hangulatom meghasonulni a már említett szépirodalom tehetetlen alakjaival, ehelyett beengedem magam Raziel irodájába egy rám még épp jellemző mosollyal, és be is csukom magam mögött a hatalmas dobozt ölelve. Színpadra...!
 - Raziel, ezer és egy éve. Remélem, a te szíved és épp annyira boldogan dobog a viszontlátásra, mint az enyém. - kedélyesen leteszem elé a küldeményt, de mielőtt nekiesne, még rákönyökölve megszemlélem az ábrázatát - De mielőtt nagyon belemelegednénk, még mondanom kell valamit. Én vagyok az apád...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
35
Hozzászólások száma :
210
Hírnév :
2

TémanyitásTárgy: Re: Ω Je suis ton papa   Szomb. Okt. 15, 2016 2:13 am



Ansel & Raziel








Az irodám békéje mindig megnyugtató, mert legalább egy időre kirekeszti a hülyéket. Vagy legalábbis szeretem ezt hinni magamban még akkor is, ha az évek során erre már annyian és annyiszor rácáfoltak, hogy valójában meg sem tudom számolni...
Egykedvűen töltögetek egy iratot, a penna a kezemben, ma kedvem van írni, látni a tintát mozdulataim nyomán, a valós kézírásom. Enyhén dőlt, szálkás, vékony betűk, leginkább múlt századiak. Felpillantok, ahogy a következő futóbolond beront a helyiségbe. Elsötétül tekintetem, még az eredetinél is jobban, ahogy a legkevésbé sem udvarias jelenethez személyt is társítok.
Balmain – hangom a legkevésbé sem hat kedvesnek, az üdvözlésnek szánt szóban a lelkesedés olyannyira negatív előjelű, hogy elmenne szitoknak is. – Meglehet, hogy eleddig még soha senki nem mondta, de az ajtó azért áll ott, ahol, hogy kifejezzen egyfajta határt – magyarázom neki szenvtelenül – Amit nem csak illetlen, de kifejezetten tapintatlan dolog is csak úgy szó nélkül, pláne kopogtatás nélkül átlépni. Ezért is vezették be annak idején a kopogtatást, mint számos kellemetlen eseményt megelőzhetővé tévő formulát. – nem ragozom tovább. Majd legközelebb felvilágosítom arról is, hogy ha már kopogtat, akkor várja meg a választ is. Utána pedig azt is kifejtem majd egyszer, hogy mi a helyes teendő tegyük fel a nemleges válasz esetén.
Eztán csak lerakom a pennát. Szenvtelenül pillantok a dobozra, már megint, igazából tudni se akarom már, mit rejt, nem is nézek ki úgy, mint aki mohón egyből rá akarná vetni magát. És nem azért, mert jól leplezem, mennyire esz a kíváncsiság. Úgyhogy csak felpillantok a srác képébe, vajon mit akar, merthogy igazán eltűnhetne. Már épp felvilágosítanám róla, hogy az ajtó pont ott van, ahol a bejövetelekor is, és ne aggódjon, gond nélkül ki lehet rajta sétálni, amikor is megszólal.
Összeszűkülnek pupilláim, egy fél pillanatra még a hangom se találom, de mikor végre meglelem, már jön is a fagyos, az indokoltnál élesebb felelet.
Pompás. Ebben az esetben, takarodj innét, Apu.


"Felkelsz és az arcodra egy mosolyt festesz, ez is kell a mindennapos jelmezedhez. Milyen szép vagy! Újra játszol, újra élsz, magányodról nem beszélsz, hangok hívnak, visszatérsz; nem szeretsz és nem remélsz... Ugye nem félsz?"
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Hozzászólások száma :
47
Hírnév :
10

TémanyitásTárgy: Re: Ω Je suis ton papa   Szomb. Okt. 15, 2016 4:58 pm


  - ...szeretetének hírnöke, ha megengeded végigmondani. Tartom továbbá olyan bájosnak az ajtóról való monológod, hogy nem érzem szükségét, hogy megjegyzésekkel rontsam el.
  Nem távolodom el tőle, túlságosan eufórikusnak érzem, hogy csak a jelenlétem, a lélegzetem folytonossága ilyen mértékű rosszkedvet idéz elő nála - sokan talán megijednének tőle, nem tartom kizártnak a lehetőséget, hogy végső céljai között szerepelhet valami hasonló idegen aura kiterjesztése bárkire, akit balsorsa hozzá vezet, de ezt egyelőre nem érte el maradéktalanul. Sőt, ha már idáig eljutottam sötét merengésemben, esetleg felvetődhet ama elképzelés is, hogy pontosan tudja, milyen visszataszítóan hideg tud lenni egy ignoráns ujj az arcunk előtt, és általam sem ismert célközönségét ilyen módon eteti önnön maga apró harapásaival. Az ilyen igyekezetet pedig méltányolni nem csak illendő, de gyönyörű is..!
  - Kellemes a légkör körülötted ismét. Csak nem a legújabb eau de Mort? A mesterek évről évre meglepik az orromat ezzel az undokságból megformált fejillattal, na és ahogy a rideg meg nem értettség szívillata magához vonja a perverzió alapillatát...? Talán ettől érzékellek ma különösen halálinak.
   A régi angol udvarházak oldalában megbújó sötét penész lelkesedésére emlékeztet a modora, de ettől csak még vidámabb leszek, bár lassan ideje a feladatomra is koncentrálnom, és őt magát is boldoggá tennem.. Legalábbis kevésbé egy ott felejtett, régi csikkek szétázott tagjaival torkig töltött pohárhoz hasonló derűjét táplálnom. Kíváncsi vagyok, milyen lehet az emlékei útján járni, megkóstolni, mitől lett az élete itala ilyen fanyar, de sosem értettem a szándékot, amivel az olvasó a kötet megbontása után közvetlenül az utolsó oldalra lapoz, kielégítvén a reményeit egy megfelelő befejezésre - ha úgy adódna, természetesen morális problémám nem lenne az üggyel kapcsolatban, de nem rontanám el az esszenciáját azzal, hogy mondjuk gyermekkori csalódások emlékei alapján ítéljem meg.
    Bicskát veszek elő a farzsebemből, újabb néma hódolatom ezzel a világnak, aminek térdén ülve figyeltem a mostanit, és amelynek fegyverei gyerekjátéknak látszanak, de nem bizonyították már annyiszor, hogy érdemesek? Egy üveggolyótól is meg lehet fulladni, és Raziel szemei épp ezt csempészik a megfigyelő tudatába - az ajándék azonban az övé, így a keze felé tartom az eszközt, mint régi regényekben a tortát szokás a születésnapos felé, fújja csak el a gyertyákat. Izgatott vagyok helyette is, nem feltételezem, hogy ő képes ilyen érzelmekre, ahogy én is csak visszhangja vagyok az efféle üzelmeknek, de jól esik emberi részem egy távoli, elmosódott vadját bámulni, mielőtt felriasztja a közöny és el nem menekül.
  - Nemrég érkezett, és bár mindketten tudjuk, hol járt korábban, téged illet. Bizonyára élvezeted leled majd benne.. így vagy úgy.
   A doboz lapjait feltárva pedig valóban kivételes ritkaságnak lehet szemtanúja: viszonylag ritka még a mi köreinkben is, hogy valaki macskák tetemeivel fejezze ki hódolatát.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
35
Hozzászólások száma :
210
Hírnév :
2

TémanyitásTárgy: Re: Ω Je suis ton papa   Vas. Okt. 23, 2016 1:12 am



Ansel & Raziel








Nem a hangja zavar. De még csak nem is a képe. Az az összhatás veri ki - egyelőre csak - a biztosítékot, amellyel előadja a mondandóját. Vérszegény az erőltetett félmosoly, amivel fogadom a kijelentését, meg sem erőtetem magam még egy ostoba látszat kedvéért sem, mintha örülnék, hogy apám igyekszik a szeretetéről biztosítani. Blöff. Ha szeretne, nem tartana... Ilyeneket.
Bár annak se örülnék, ha nem tartana, mégis képes lennék itt helyben apró darabokra szedni, hogy aztán magamba roskadva szenvedjek, ha esetleg napokon belül kerít valaki mást a helyére. Saját pótolhatóságom látnám benne - legalább annyira, mint amennyire az előttem állóban is, mondjuk.
A mi viszonyunkban nincs szükség hírnökre – szűröm fogaim közt. Tényleg nincs, ettől még felébred bennem a gyanú, hogy a srác merő kötelességből az asztalra csap, és megerőszakol. Na nem, mintha hagynám. Mélyen megalázó lenne, ha fű-fa csak úgy... – Nála sem kopogsz? – vágok inkább a szavába a bájos után. Úgy tűnik, ma nem bírok egy mondatot sem végighallgatni.
Nem csoda, tekintve, hogy frusztrál a jelenléte. Nem annyira, mintha Mercury állna itt, ő álljon inkább máshol - akár úgy is, ha már mindenki félreértette -, lehetőség szerint a jelenlétem nélkül.
A légkör? Ó, dehogy, csak a hullák, amiket a padláson dugtam el, mert nem volt időm foglalkozni velük már munkába jövet előtt, meg aztán átöltözni se jutott így idő, tudod, hogy megy ez... – hogy van-e hulla a padláson? Tudomásom szerint nincs, ha meg mégis, azt Jack bizonyosan eltünteti. Ha már hazavitte... Rossz szokás a kutyáknál ez a gyűjtőszenvedély.
Több szót nem érdemel mindez, a bicskára pillantok, de tekintetem csak a mozdulatot követi, nem úgy tűnik,mintha kitörne a frász a látványától, és merényletet sejtenék az ügy mögött. Habár apám szeretete után... Intek felé, csak tessék, érdektelenségem szinte már túlzó, de ha nem mozdul, átveszem a felkínált eszközt, hogy felnyissam az ajándékom.
Nem tudom, mit vártam. Nem ezt.
Noha ez kétségkívül megmagyarázza a szagot, amit ő lehet, már korábban is érzett.
Ó! – a pillanatnyi döbbenetet tettetett öröm váltja fel – Már pont gondoltam rá, hogy szereznem kéne párat! A bundájukból remek szőnyeg lehet, a beleikből húr, és ó, mennyi bájital hozzávaló... A többit majd feleszi a kutyám. – vagy a vendégek, ha épp jönnének. A menü? Fogoly. Vagy ha az nem, hát háztáji. – Nem akarnék önzőnek tűnni, kérlek, válassz egyet, osztozz velem az örömömben! – pillantok rá eztán. Őszinte szándék, tényleg vihet egyet.
Valójában tényleg érdekelne, mihez kezd egy döglött macskával. Mert a köreinkben mindenki beteg, a kérdés csak az, mennyire.
Pont ezért nem derül ki az sem, hogy mély megbotránkozásomban én mihez kezdek majd ezekkel.

//khm, bocsánat, kicsit megvárattalak ^^"" //


"Felkelsz és az arcodra egy mosolyt festesz, ez is kell a mindennapos jelmezedhez. Milyen szép vagy! Újra játszol, újra élsz, magányodról nem beszélsz, hangok hívnak, visszatérsz; nem szeretsz és nem remélsz... Ugye nem félsz?"
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Hozzászólások száma :
47
Hírnév :
10

TémanyitásTárgy: Re: Ω Je suis ton papa   Hétf. Okt. 24, 2016 2:12 pm


   A történet ezen pontján, ha olvasnám csak, bizonyára elgondolkoznék azon, vajon miért találom a nyilvánvaló komikusi vénán túl is szórakoztatónak Raziel már-már viktoriánus vidámságát piszkálgatni a saját intellektusommal.. De ezt megválaszolja rögtön az a sunyító gyűlölet, ami mozgatja olykor az apja jelenlétében - persze, az apakomplexus összetett műalkotás, és a közhiedelemmel ellentétben nem csak elvarázsolt kislányok ujjai alól születhet meg, előszeretettel okádja ki magából a meg nem értett kisfiú vágya is arra, hogy törődjenek vele, ismerjék el, és lehetőleg ültessék ölbe annak ígéretével, hogy ez a puha imádat sosem múlhat el. Nem állítom, hogy egyedül lenne ezzel a tulajdonságával, azt pedig főleg nem, hogy ezért el kellene ítélnünk: azzal magamra is pallost emelnék, és lehetek akármilyen keserű, öngyilkos hajlamaim nincsenek. Viszont ez a kissé megkopott empátia nem akadályoz a legkevésbé sem abban, hogy a napom fénypontjává tegyem a féltékenységét..
  - Gondolod, hogy az istenek hírnöke nem szorul hírnökre a saját utódaival kapcsolatban? - az a bágyadt félmosoly milyen beszédes is.. - Nem igazán, ha nincs szabad végtagom rá. El tudom képzelni, hogy idelent mindig akad ilyesmi az ember zsebében kallódva, de a vér nem mutat túl elegánsan az ingen.
   Bizonyára nem lehet egyszerű egy nagy név árnyékában megbújni, még ha esetleg túl is nőttünk rajta időközben, a tömeg úgyis azonosítja a rokonságot, hogy aztán elárasszon a folyamatos kérdéseivel, a kapcsolatot elemezgesse, és minden érdemünket a nemtőnknek köszönje meg. Ebből a szempontból még szerencsésebb is vagyok nála, elvégre az én osztályrészem többnyire szánakozás, amiért kedves szüleim kiléte tökéletesen ismeretlen, és nem tudok semmilyen, a könnycsatornáknak kellemetlen tragédiát felvonultatni a távozásukra, vagy olyan emlékeket, amelyek azóta üvöltő hiányukról tanúskodhatnának. Árvának lenni kifejezetten kényelmes ügy manapság.
   - Sejtem. Maradjunk abban, hogy sejtem. - egy nagy frászt, a munkahelyi normákkal ellentétben nem érzem szükségét a hullák beható ismeretének, még ha volt is dolgom néhánnyal - Nem-nem, a doboz a számodra meglepetés, úgy lesz majd nevetés.
 Nem örülnék, ha nekem kellene megbontanom, de szerencsére nem kéreti magát sokáig, és együtt is felfedezhetjük valaki haláli hódolatát a személye felé. Nem láttam ugyan az apja reakcióját, ami még akár semmis is lehet, ha áthárította a felelősséget valaki másra, de akkor annak az illetőnek lehetett egy minimum az embertársai ép elméjét megkérdőjelező pillanata azon a délelőttön. Bár feltételezhetően annak is, aki esetleg végignézte az ajándékot bedobozoló macskák utáni hajszáját.
   - Nem mintha meg akarnám kérdőjelezni az ízlésed, de ezekből használható szőnyeget készíteni több vesződség lenne, mint beszerezni valami elegánsat. A húrokkal viszont megleptél: nem feltételeztem ilyen irányú ismereteket rólad.. nem tűnsz éppen muzikálisnak. - elgondolkozva nyúlok bele a dobozba, aztán az egyik különösen folyékonynak látszó példányt feltartva érdeklődöm - Mit szólsz ehhez? Szerintem megy a szemem színéhez..
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
35
Hozzászólások száma :
210
Hírnév :
2

TémanyitásTárgy: Re: Ω Je suis ton papa   Pént. Okt. 28, 2016 2:05 am



Ansel & Raziel








Egyfelől szívem szerint bemosnék neki egyet. Másfelől fogalmam sincs, hogy mi a francot tudhat, hogy még ott van, ahol. É nem bírnám elviselni hosszútávon, pedig lehet, hogy időszerű lesz megtanulnom, legalábbis most se úgy néz ki, mint akinek egyébiránt sietős dolga lenne. Bár ettől még szóvá fogom tenni - újra -, hogy nem bírom a képét. Nagy kár, hogy abban a párbeszédben ez egyedül engem zavar igazán.
Határozottan így gondolom, igen – bólintok. Következő szavaira első ízben csak egy megvető szisszenésre futja, de végül csak biccentek – Majd karácsonyra küldök egy kivéreztetett példányt – ígérem, épp annyira kevés eleganciával hangomban, amennyit az imént feltételezett rólam. Mondanám ugyan, hogy mások is megkifogásolták már az eleganciám, de ugyan - hol van az már... Ezt jelzi az is, hogy merő tapintatból sem merülök el jobban a kérdésben, és már csak azért se megyek bele, mennyire tekinthető udvarias cselekedetnek akár csak utalgatás szintjén is a másikat sértegetni.
Pláne, hogy neki nem a zsebéből lóg ki... Valami.
De ez már inkább csak rosszindulat még a feltételezések szintjén is, abból is a lehető legalja, szóvá se teszem végül. Ahogyan azt sem, hogy remélem, némi illemet sikerül felszednie, ha mást nem is. Egyedül a pillantásom sugallja, hogy mik keringhetnek a gondolataim közt.
Megvetően fintorodom el szavaira, ahogy rímelget, egy picit megfeszülnek izmaim, csak egy pillanatnyi gondolat, lenne nevetés, de nem - nem vágom hozzá, inkább csak kibontom a dobozt, és...
A szaguk taszító, nem vonzanak a túlérett döglött állatok, ettől még jelét sem adom, hogy tán ízléstelennek érezném a dolgot. Valójában még hasznosítani is tudnám őket, elég kreatív vagyok, bár kétségkívül a szőnyeg ötlete halottabb, mint ezek a macskák, legalábbis egymással a kettő aligha házasítható egykönnyen.
Tüntetőleg vállat vonok.
Mindig is élvezettel töltöttem ilyesmikkel a szabadidőm, felhőtlen boldogságot okoz tudod, ha a végeredmény végül valami elegáns – közlöm szinte már csillogó szemekkel, és megkérdőjelezhető átéléssel, azért nem erőltetem meg magam túlzottan. – Mert ne is vagyok az – nem kérdezek vissza, hogy ő zenél-e. Nem azért, mert nem nézem ki belőle, a valóság az, hogy egészen egyszerűen nem érdekel. Bár ettől még elmondhatja, ha akarja, úgyis el fogja, csak, hogy kiélvezze, már megint jobb valamiben.
Egykedvűen szemlélem, ahogy válogatni kezd - remélem, legalább elkap tőlük valamit -, majd eltűnődve hümmögök, ahogy megmutatja a választottat. – Hát nem is tudom – kezdem nagy komolyan – Valahogy mégse a legelegánsabb, ráadásul olyan... Olyan fakó – állapítom meg, úgy, mintha valójában egy nagyon egzotikus, ritka anyagú sálról társalognánk, nem pedig egy ki tudja, mióta döglött macskáról, ami kívülről nézve mindenképpen legalábbis kétes módon fejezi ki titkos rajongóm mély hódolatát irányomban.


"Felkelsz és az arcodra egy mosolyt festesz, ez is kell a mindennapos jelmezedhez. Milyen szép vagy! Újra játszol, újra élsz, magányodról nem beszélsz, hangok hívnak, visszatérsz; nem szeretsz és nem remélsz... Ugye nem félsz?"
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Hozzászólások száma :
47
Hírnév :
10

TémanyitásTárgy: Re: Ω Je suis ton papa   Pént. Nov. 04, 2016 8:23 am


Daddy Issues



 Kényelmes.. kényelmes a szülő vigyázó szeme előtt tenni mindazt, amit csak megkívánunk, aztán beállni a háta mögé, ha valami nagyobb gyerek nem enged bennünket homokozni. Az emberi gyarlóság Raziel-féle árnyalata egészen különleges, és nem kétlem, hogy ő is hasonló felebaráti szeretettel gondol rám.. Nem éppen keresztényi cselekedet.
  Nem mintha vágynék rá, hogy eszerint cselekedjek, sosem volt jellemző rám az alázatosság csak azért, mert erénynek tekinthető. Épp ugyanúgy az a találékonyság, és mégis rosszmájúan intrikának titulálják azok, akik nem értenek a művészetéhez. Az Arkellek azonban több vallási hevületet, hívői rémületet és megosztottságot keltenek, mint azok a kőszörnyek a templomban, amelyek előtt rendre letérdelünk. Miért ne tehetnénk úgy, hogy viszonzást is nyer a figyelmünk? Raziel persze nem az apja, de az ember, még az olyan gyarló, bűnösségét élvező fajta sem, mint én - még mi sem zargathatjuk mindig az atyát a kielégülés ígéretéért, legyen az bár szellemi, bár testi. Itt van nekünk a fiú, hogy ha meg ne is váltson, emlékeztessen arra, hogy egyetlen isteni személy sem létezik, amellyel újat ne lehetne húzni, ha elég pofátlannak születünk hozzá, hogy mi legyünk a tagadás ősi szelleme.
- Micsoda önzetlenség. Megannyi jó tulajdonsága mellett Raziel még őszintén törődik is a kezelhetetlen helyzetekkel..És mi mégsem becsüljük eléggé ezt a kincset. - közömbös a hangom, de pont ezért szórakoztató az efféle párbeszéd: a másik kedvére bízzuk a vérmérsékletét, és ez általában kiváló komikumot szül - Bárki is küldte a dobozt, nyilván alaposan átgondolta, hogy köszönhetné meg helyettünk is.
Egy egészen rövid pillanatra elkap az együttérzés - meg is kell igazítanom a nyakkendőm a szokatlan csiklandásától. Nem szívesen emlékszem vissza azokra az időkre, amikor ennek még hasznát láttam, még ha csak a lelkem ápolgatása kedvéért is, mivel ilyenkor rendszerint kihívásnak érzékeli a sors, és rögtön megbosszulja a pillanatnyi tévelygést. Ez nem az a közeg, ahol az ilyesmit ne torolná meg a balszerencse, és Justitia sosem sietett megmenteni a Moirák tréfái elől.
- Azt a muzikális gyilkost idézi, akinek ügyében még nem született döntés. A feltehetően úriember, aki egy auror hangszálain akart játszani.. - elfordulok a doboz tartalmától, és teszek egy kényelmetlen mozdulatot, amivel az amúgy sem titkolt értetlenségem fejezem ki - Mindig meg akartam kérdezni: nem riaszt az emberi test sebezhetősége, vagy a morálé? Hol van az a határ, amikor már lehetetlen elvégezni ezt a munkát?
A nagy kérdés, melyet bizonyára többször hallott már, mint kétes suttogást az elméje épségéről, főleg mivel ez utóbbi előbb-utóbb úgyis felvetődik, ha valaki hosszabb ideig kitart egy efféle osztályon. Félem, és valahol elismerem, tisztelem is a gyomruk űrtartalmát, hogy az befogadja ezt a töménytelen mocskot és képes feldolgozni legalább annyira, hogy másokat megvédjen tőle.. Sosem vallottam azt az elvet, hogy a rosszat a jó győzi le. A jó túlságosan megfoghatatlanul emberarcú, és ahol tud, fejet is hajt a szeretet nevében: bennem nem sok maradt ebből a kegyből, mégsem vagyok olyan gránit-nyelőcsövű, mint az előttem ülő férfi. A válaszaitól függ, legalább részben, kívánok-e igényt tartani efféle praktikákra..
Vagy sodródom tovább az ignorancia árjával, míg csak a másokban pislogó fény utáni, bennem nyújtózkodó vágy kívánja tovább lökni a vért az erekben.


play Ω döglött macskák igényelhetőek Ω made by him
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
35
Hozzászólások száma :
210
Hírnév :
2

TémanyitásTárgy: Re: Ω Je suis ton papa   Szomb. Nov. 05, 2016 1:43 am



Ansel & Raziel








Megvetően horkantok a szavaira. Hiába a közömbösség, én maró gúnyt és cinizmust látok ott, ahol más pedig nincs. Mindenki önmagából indul ki, mint legkézenfekvőbb - milyen szerencsétlen szóvicc - példa, ebből kifolyólag pedig az őszinte csodálat és elismerés épp annyira távoli és hamis, mint minden más, ami a szavak közt megbújik.
Hát igen – bólintok végül, hangom semleges, a túlzó indulatokat száműztem belőle, csak pillantásomban ég a harag tüze, azt meg sem próbálom leplezni, úgyis tudja, hogy bosszant, igazság szerint ezért van még itt, és noha egy pillanatra megfordul bennem a gondolat, hogy nemes egyszerűséggel kidobom, sajnos az emlegetett gondolat rossz felé fordult az elágazásnál, így erre egyelőre nem kerítek még sort. Majd később, talán. Legalább hangoztathatná mindenfelé, mennyire nem erősségem az elegancia. Meg az illem, és társai. – Ugyan kérlek. Akkor lovat küld, vagy marhát. Annak hasznosabb a bőre, oszlófélben lévő húsa meg van annak is... – legyintek, minimálisan bár, de türelmem vesztve.
Van egy tippem, ki küldte.
Alkalomadtán majd meghálálom, és postázok neki egy kivéreztetett kacsót, szigorúan helykitöltés végett mellékelve még pár... Egyéb hasznos holmit. Majd egyszer.
Ez egy felettébb romantikus kapcsolat kezdetének ígérkezik.
A mozdulatsort nem kommentálom, némi kényelmetlenségnek tudom be. Nocsak- neki is kellemetlen itt lenni? Akkor mi a francot időzik még itt? Talán kifejezetten megkérték rá? Miért? Fel se merül bennem, hogy ezzel máris tévútra terelődtek a gondolataim, és alighanem indokolatlanul sok időt fogok ezen kattogni innentől.
Hm? Áhh igen... – biccentek – Szomorú az ilyen, a jó muzsikus mindig gondosan választja meg a hangszerét, úgy tűnik, ő túlzásokba esett. A nagy, neves művészek nevével fémjelzett eszközök csak nagy művészek kezében szólnak igazán jól. Alighanem még gyakorlásra szorult volna. – bólintok nagy komolyan. Részben így is gondolom, túlvállalta magát. Aurort ölni nem nagy kaland, de csak egy bolond kezd akkora kihívással, amivel nem bír el. Erre vannak a kisebb halak, a gyakorlás, és a tervezett precizitás. Hiszen, ha a régóta várt, nagy eseményre készülünk, amire egész életünkben vártunk, pofátlanul nagy luxus nem eltervezni, és biztosra menni. Megérdemli, ami rá vár.
Szinte már meglepetten pillantok fel eztán, mikor egy nagy kérdést harangoz be, d csak mérsékelt érdeklődéssel viszonyulok hozzá persze, tekintve, hogy arra számítok, azt fogja kérdezni, vajon mások számára is egyértelmű-e, hogy nem illenek hozzá a fakó színek.
Ehhez képest egy másik, elcsépelt kérdést ránt elő a tarsolyából, elkedvetlenítő.
Más teste épp annyira sebezhető, mint az ember elméje, ha túl sokat időzik Mercury Arkell társaságában – jegyzem meg, a szokásos, begyakorolt válaszomtól eltérővel előrukkolva, ez csak most, csak neki szól – Épp annyira, mint a morál, minél tovább vagy mellette, annál inkább kicsúszik a kezeid közül minden norma vagy fogalmi kép, és olybá tűnik, én nagyon, nagyon sokat lehettem mellette – tekintetem a doboznyi macskára vetül – Határ? Ha boncnokként dolgozol, egy idő után annyi hullát és tetemet látsz, hogy belefásulsz, megszokod, mint mészáros a gyilkolást, tompa és érdektelen leszel vele szemben. A kérdés csak az, hogy mi az, amit már megszoktál, és mi az, amit még nem. Illetve, hogy mennyire vagy érzékeny arra, amit még nem... – de magamról nem beszélek. Semmi konkrétum, semmi tiszta, megragadható tény vagy állítás. – Miért? – érdeklődöm semleges hangon, miközben kicsit megbillentem a dobozt, hogy jobban szemügyre vehessek egy alulra szorult macskát.


"Felkelsz és az arcodra egy mosolyt festesz, ez is kell a mindennapos jelmezedhez. Milyen szép vagy! Újra játszol, újra élsz, magányodról nem beszélsz, hangok hívnak, visszatérsz; nem szeretsz és nem remélsz... Ugye nem félsz?"
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Hozzászólások száma :
47
Hírnév :
10

TémanyitásTárgy: Mi a különbség E.T. és a férfiak között? E. T. hazatelefonált.   Hétf. Nov. 07, 2016 1:30 am


Daddy Issues



Ifjú éveim egyik érthető biológiai törekvése volt a baráti kör kialakítása - ez természetes válasz arra, ha az ember kénytelen egy olyan ingerszegény és fullasztó légkörben felnőni, amelyben isten hajlamos olykor egy-egy verésben manifesztálódni, ha akarata ellen cselekszünk - mondhatjuk, hogy ennek köszönhető az általános erekcióm is, ha zsoltárt hallok. Szinte el tudom képzelni, hogy örültem volna Razielnek ott, a pokol hallgatólagos tornácán, ahol a magániskolai nevelésem miatt egy ponton túl régi ismerőseim is hajlamosak voltak hirtelen hihetetlenül fontos elfoglaltságokat találni maguknak: az ifjabb Arkell még sűrű munkája közepette is talál lehetőséget arra, hogy velem idegesítse fel magát. Mi ez, ha nem a férfias barátság egy formája...? De elképzelhető, hogy én nem fogadtam be a barátság eszményét.

Ráhagyom ezúttal a gesztusaim magyarázatát, amely nyilván érdekli - attól továbbra sem tartok, hogy meg kívánná hálálni a nagylelkűséget, és ha mégis...? Egy csontvázzal több a szekrényben. Egyébként is a motivációim egyik éllovasa, hogy lássam, mire is képes az Arkell-bébi, ha nem kötik tovább a játszótér szabályai, és nem kell elfenekeléstől tartania apu részéről.
- Akkor ebben a tulajdonságban is osztozunk. Viszont egy elméletet engedj még meg a gyilkosunkról.. - elhelyezkedem félfenékkel az asztalán, mintha tényleg csak kávé felett értekeznénk hétköznapi témáinkról.. bár ki állítaná, hogy az osztályon nem ezek azok? - Bogozd ki az ördögi kört: azért véled megérteni a célszemélyt, mert a gyakorlat teszi, amit itt szereztél - vagy azért vagy itt, mert megértetted őket...?
 Minden kétséget kizáróan szükséges egyfajta, olykor megszámlálhatatlan fajta perverzió ahhoz, hogy lehetségessé váljon a bűnüldözés, és én, aki a másik oldalról is vagyok oly szerencsés, hogy megszemlélhetem a folyamatot, mindig tanulok valami újat a kollégáimtól, de mind közül talán az aranyifjútól a leginkább. Persze nem kell latolgatnom éppen, pszichopatológiailag izgalmas lenne-e feltérképeznem egykori nevelőim maradékát, de sosem kedveltem, ha valami túl sok munkával jár.
 - Az apafigura befolyásoló ereje nem kérdéses, a tőle való függetlenedés mértéke már sokkal inkább... Nem hiszem, hogy nagy titok lenne előtted a nem is létező családi hátterem. - különösebb fennakadást nem okoz a beszédemben a közlés, elvégre nyitott kapukat döngetek, és egyébként sem felelek meg a gyűrött-lelkületű árva sztereotípiájának - Mikor megkezdtem a munkám az osztályon, biztos voltam benne, hogy nem kerülök közel az efféle témákhoz, elvégre nem különösebben érdekes sem a véleményem, sem a meglátásaim bármelyik akta lebonyolításához. A tévedésemet azonban elismerem, és el tudok határolódni az emberi test... efféle felhasználásától, elvégre ritka a közvetlen hozzáférésem az ügyekhez. De dolgozni velük, megérinteni őket..
 Megborzongok, és tekintetem a másikéba fúrom: ütök egy lyukat a saját udvarias pajzsomon át. Belé nem hatolok, az ő személye előtt mérettetik meg a lehetőség súlya és következményei.


play Ω döglött macskák igényelhetőek Ω made by him
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
35
Hozzászólások száma :
210
Hírnév :
2

TémanyitásTárgy: Re: Ω Je suis ton papa   Pént. Nov. 11, 2016 1:16 am



Ansel & Raziel








Ha alaposan meggondolnám, bizonyosan tényleg jóban akarnék lenni vele, legalább valami felületes látványbarátság erejéig, amit az ember kirakhat a kirakatba, ha épp úgy van. Tekintve, milyen közel is áll ahhoz, akihez. De egyelőre még nem döntöttem el, hogy ezt akarom, vagy történetesen kirúgatni őt a francba. Mindkettő olyan vonzó! De utóbbi azért jobban. Már csak azért is, mert a puszta léte is bosszantó, és ha nem lennék túlontúl finomkodó olykor, bizonyosan mindennemű eleganciát félretéve hajítanám ki innen.
A kérdésére felpillantok rá, pláne, ahogy csak úgy leül az asztalra, és nagy csevegő hangulatában letekint rám. Egy kényelmetlen, félig mosoly, félig vicsor kíséretében veszem tudomásul a dolgot, egyelőre nem parancsolok rá, hogy takarodjon innen. – Egyfelől felettébb illetlen efféle kérdéssel előállni, másfelől... Az ember sok mindent hall és lát itt. – de ez nem zárja ki, hogy mind a két feltevés igaz. De legyek bármilyen elborult is, még véletlenül sem értem meg az összes elmebeteget, aki itt végzi. Magamra persze nem gondolok betegként. Az kéne még csak.
Hát igen... Neked remekül sikerült függetlenedni, legalábbis első ránézésre – bólogatok – Ámbár ott a gondolat, hogy talán azóta is egy új, másik apát keresel, és most épp találni véltél egy alkalmasat... – aki már foglalt. Takarodj a képből. De ez nem hangzik el. – ...De lehet, ez ettől független, és csupán a lelked emészti a dolog, milyen sanyarú is lehet, azt hinni, független vagy, miközben mélyen megláncol egy ismeretlen személy potenciális léte – bólogatok nagy "átérzéssel" és "megértéssel". Valójában részben megértem őt.
Az én apám is valahol ott van kint, a nagyvilágban (ha mást nem, akkor  föld alatt, vagy egy savval telt hordó mélyén, ilyesmi). Noha nem tudom, ő mit akar, én látni kívánnám őt, legalább egyszer... De nem tudnám megmondani, hogy mi követné ezt a bizonyos találkozást.
Szavait hallva felvonom szemöldököm, és sokatmondóan a feltehetően még mindig a kezében szorongatott, döglött macskára pillantok. – Hát igen... Ez nem mindenkinek való szakma – értek egyet, miközben tűnődve emelek elő egy jobb állapotban lévő dögöt a dobozból, és forgatom körbe, nagy műgonddal szemlélve a jószágot – Az ember könnyen alkalmazkodik, ez a túlélés záloga. Ha nem adod fel egyből, egy idő után már nem is érdekel a dolog. Megszokod, mindennapos, szinte már annyira rutin, hogy untat... – eleresztem a macskát, az puffanva visszacsapódik a többi közé. – Persze ez némileg más. Az emberek sokfélék, nehéz ráunni. – nem úgy egy-egy emberre. Mert akad, akire bőven rá tudok (és ez nem az én kegyetlenségem, vagy érzéketlenségem, hanem az ő hibájuk!). De Ansel - ő biztosan nem ilyen, ő bizonyosan el tudna szórakoztatni... De ez pláne nem hangzik el.


"Felkelsz és az arcodra egy mosolyt festesz, ez is kell a mindennapos jelmezedhez. Milyen szép vagy! Újra játszol, újra élsz, magányodról nem beszélsz, hangok hívnak, visszatérsz; nem szeretsz és nem remélsz... Ugye nem félsz?"
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Hozzászólások száma :
47
Hírnév :
10

TémanyitásTárgy: Igyatok szójatejet. Finom, eskü.    Vas. Dec. 11, 2016 1:47 am


Daddy Issues


Őszintén kíváncsi lettem volna, hogyan fogadta Raziel a tényt, hogy megjelentem..? Hogy az udvartartása ezúttal nem kizárólag az övé, és a figyelem, amiért nem kellett harcolnia, könnyedén vándorolt egy fiatalabb, lelkesebb, keményebben dolgozó arcra..? Ez az élet rendje, és a fájdalmas igazságok egyike, de a legkevésbé sem meglepő. Mégis, az emberek, akik hozzászoktak a simogatáshoz, igénylik a kezet a hátukon, még ha tagadják is azt.. Ránézhetnék az emlékeire, de miért fosztanám meg magam ilyen olcsón a szórakozástól, ha ki is deríthetem?
- Felnőtt emberek vagyunk, véletlenül sem kényszerítelek rá, hogy válaszolj is, ha nem akarsz. - mosolygok a védekezésén, mert nyilván kényelmetlen a kérdés gallérja, nem olyan puha polkorrektségből szőtték, mint amilyenben kénytelen vagyunk járni a Minisztériumban. A nőknek kijáró névtelen, kérés nélkül szolgáltatott tisztelt, a rasszok és másság megbecsülése, a származás üveggolyóként való egyensúlyozása - mind végtelenül fárasztó, és csak arra való, hogy egyébként is üres napjainkat tovább fosszuk az élvezettől. Ha korábban kolléganőim osztatlan rajongását is élveztem volna, minden bizonnyal gyorsan meggondolták magukat, amikor végképp leszámoltam azzal a téves elképzeléssel, hogy őket különböző kegyekben kell részesítenem, amiért tőlem eltérő biológiai képlettel rendelkeznek. Ott vannak továbbá az olyan, kiszáradó öregségre ítéltetett vénkislányok, mint Milena Scamander, aki magát roppant választékosnak képzelve parádézik a kifinomult név tulajdonosaként - egyszerre undorító, hogy olyan gyűrűt visel az ujján, amit sosem tanul majd meg viselni, másrészt valamiféle óhatatlan tiszteletet is elvár mellé, mert méhe van. Ha így folytatja, az a szerv legfeljebb emlegetésre lesz hasznos..
- Az apakomplexus hatalmas toposza.. de erről mindketten mesélhetnénk, nem igaz? Elvégre a fiúgyermek hajlamos gyenge jellem mellett sosem távolra szakadni az apjától és anyjától, elvégre a szinte kizárólagos visszaigazolást tőle és belőle nyerheti. Kellemetlen, ha engem kérdezel.. - izgalmas téma, tény. Én is rendelkezem apafigurával, ahogy minden gyermek, még ha kényszerűségből kívülről is válogat magának, de azt nem állítanám, hogy hálás ez a szerep, vagy hogy az illető még életben van. A görög tragédiák óta tudjuk, az apának és a fiúnak is a legjobb, ha az előbbi udvariasan elhuny a cselekmény bonyolódása előtt, elkerülvén a botrányokat. - Mind függünk egy potenciális lény lététől. Szeretjük a családunknak, szerelmünknek, néha istenünknek, az ideális énünknek nevezni, de tulajdonképpen fiktív entitás. Kivéve, ha az ember valóban visszavonhatatlan képtelen létezni valaki hiányában..
Csak nem empátiát próbál ébreszteni bennem a szavaival? Nem hibáztatom érte, én is megpróbáltam valami hasonlót, de ez egyikünktől sem különösebben hiteles, főleg nem ebben a témában.

- Nem válik a hálál időnként szomorúan egyhangúvá? - teszem fel a kicsit költőinek ható kérdést, de választ várok, mikor visszadobom a cirmost a halomra. Hatalmasra tágult szemei a semmibe merednek, szőre lucskos a többi nedveitől, és még így is, ebben a megszégyenült pózban is van benne valami szép, valami simogatnivaló. Épp, mint Razielben. - Arra célzol, hogy valakinek ezt a munkát is el kell végeznie, különben..?

play Ω döglött macskák igényelhetőek Ω made by him
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
35
Hozzászólások száma :
210
Hírnév :
2

TémanyitásTárgy: Re: Ω Je suis ton papa   Szomb. Feb. 04, 2017 10:21 pm



Ansel & Raziel








Hogy kényelmetlen a kérdés, az nem titok. De még valami kényelmetlen. A jelenléte. Nem csak itt, hanem úgy általánosságban a világon, de legalábbis a föld ezen féltekéjén mindenképp. Szívem szerint most rögtön kiparancsolnám a fenébe innen, és igazság szerint a vélt vagy valós következményeket szemezgetem már magamban, amikor megszólal. – Hát persze. Nyilván nem tennéd. – értek egyet, de a korábbinál mélyebb, kifejtettebb választ nem adok. Ez is inkább csak annak aláhúzásául szolgál, mit gondolok róla magamban, legalábbis is az, amit minden további nélkül el tudok róla képzelni.
Felvonom szemöldököm szavai hallatán, egy pillanatig nem is felelek, míg szavai lehetséges értelmeit ízlelgetem. Túl sok opció kínálkozik, de egyik sem mutatkozik kellemesnek, vagy barátinak. Nem mintha kifejezetten olyasmit vártam volna tőle, az gyanúsabb lenne, mint szinte bármi más. – Burkolt felhívás, hogy időszerű lenne megszabadulni Mercurytól? – érdeklődöm a lehető legtermészetesebben, habár meglepne, ha a válasz nyomán egy olyan szövetség kovácsolódna köztünk, ami az emlegetett harmadik fél halálát sürgetné. Azért bájos gondolat, de efféle vágyakat a jelenlétében soha nem ismernék el sajátomként.
Vállat vonok.
A halál? Kérlek, én azzal csak akkor találkozom, amikor valaki ládaszámra szembesít vele – biccentek a doboz felé ártatlanul. Mert nyilván csak akkor! – Hát igen, ilyen ez a munka. A tiéd nem? Bár, akkor bizonyosan nem itt időznél, ugyebár... – bólogatok. Igen, ez célzás, borzasztóan irritál a jelenléte. Meg az, amikkel próbál szembesíteni.


"Felkelsz és az arcodra egy mosolyt festesz, ez is kell a mindennapos jelmezedhez. Milyen szép vagy! Újra játszol, újra élsz, magányodról nem beszélsz, hangok hívnak, visszatérsz; nem szeretsz és nem remélsz... Ugye nem félsz?"
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Ω Je suis ton papa   

Vissza az elejére Go down
 
Ω Je suis ton papa
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Part 14 / 5

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Magic of Darkness :: Távolabb :: London :: Mágiaügyi Minisztérium-
Ugrás: