Az Arkell-lány

- Astoria, qu'est-ce que tu fais? Allez ici...!
A szinte hófehér üstökű kislány lemászik az ablakból, és nagynénjéhez lép - a nő egyáltalán nem rá mérges, de a készülődés kiszívta belőle a maradék türelmét is. Rágja a száját, olyan szokás ez, amelyet Astoria sokat lát majd viszont unokatestvérek és távolabbi rokonok arcán, és már most megfogadja, hogy ő nem vesz benne részt. Fényesre lakkozott fekete cipőjében tesz néhány bizonytalan lépést még visszafelé, mikor Anouk, a nagynéni elfordul, és vágyakozó pillantást vet a hóesésre, de még inkább egy elképzelt elkövetkező pár órára, ahol talán teljesül a legnagyobb kívánsága.. még ha tudja is, hogy nem lehetséges. Olyan valakit vár, aki távolabb van, mint a halál, távolabb az anyjánál is, akinek a sírjához minden évben kétszer visznek együtt virágot, és ahol azért szoktak izgalmas dolgok is lenni, például lehet reménykedni, hogy ott felbukkan a most is áhított alak, és lenéz rá, magával viszi... De ez olyan szép, hogy már elmondani sem merné senkinek.
- Je suis désolé, tante.
A többi gyerekkel ellentétben nem hajtja le a gyönyörű fejét szégyellve magát, ő annak a szemébe néz, aki előtt térdelnie kellene. Alig hat éves, de tudja, hogy egy nőnek sosem szabad nagy hibákat vétenie, mert neki nem bocsájtanak meg olyan könnyen - mást sem hall a nagynénjeinél és bácsikáinál. Ő az egyetlen angol gyerek a többiek között, de úgy tűnik, ez csak azokat zavarja, akik nem ennek a családnak a tagjai, előttük pedig meg kellett tanulnia erősnek lenni. Na nem hangosan és csapkodva, nem úgy, mint egy férfi, nem látványosan, de mégis: az udvariasság egy nő legjobb pajzsa.
- Va-t-il se fermer les yeux et se boucher les oreilles, et laisser la question en plan?
Kérdezi most a másik nagynénje, Shosanna, és ő nem úgy tűnik, hogy tekintettel van a jelenlétére. Nyílt titok a házukban, hogy Ő túl elfoglalt, túl nagy ember odaát, túl ez és túl az ahhoz, hogy a lányával foglalkozzon, Astoria legyen csak hálás, hogy anyagilag támogatják, ezt kevesen mondhatják el magukról. Nyugodjon bele, őrizze azt a képet, amit adtak róla, de éljen olyan életet, amellyel megköszönheti a fáradozást és az áldozatot, más dolga nincs, egyébként is, ne kérdezgessen ilyesmiről, mindenkinek vannak titkai, tartsa meg ő is magának ezeket.
- Comme toujours.
Mindketten ránéznek: ő mondta ki. Nem tudja, miért tette, mikor percekkel korábban még húzta és vonta maga felé az ablakon túl, még remélt.. vagy már lehet, hogy rég nem is remélte, csak szokásává vált, mint reggel pontosan százszor megfésülni a haját, és figyelni az illatokra. Nem is hiányozhat neki igazán valaki, akit nem is ismer...nem igaz?


Comme toujours..
Ennek a jelentését egy olyan gyermek ismeri igazán, akinek a feje felett gyakran elhangzik, mikor a konyhában ül szótlan, és csak nézi a házimanó szorgos munkáját, vagy fekszik a könyvtár széles szőnyegén, valami megmagyarázhatatlan okból vonzódik bizonyos napszakokhoz, és mindent az arcához emel.. Furcsa kislány, mondják ők, és hát Astoria nem siet mellékelni útmutatást különös szokásaihoz. Nem érdekli éppen a rabszolga robotolása, sem a plafon vagy hasonlók: illatokra koncentrál.
Illatok mindenhol vannak, sokszor olyanok is, amelyeket mintha mások nem akarnának észrevenni: a gyerekszobára nyitott ajtó alatti por, a házitanító zsebében a mentolos torokcukorka, amiből mindig ad neki, ha kér, és néha olyanok is, amelyekre neki is külön kell ügyelnie. Anglia-szag a tengerparton, ahol a vízbe köveket rugdosott, és habár kacsázni nem tudott, azt kívánta, idén végre tényleg találkozhasson az apjával, azzal a távoli irodalmi hőssel, akinek képzelte.. Jó, nem is kell eljönnie, de legalább írjon egy levelet, küldjön egy új képet. Mikor a döglött sirályok tetemeit orrolta, amelyeket a hullámok ringattak, mintha a lelke lassan foszlott volna. Nem jött el, nem írt és nem is küldött semmit a pénzen kívül, de így legalább épp olyan jólétben élhetett, mint az unokatestvérek, akikkel amúgy jól kijött, de nem sok hasonlóság volt köztük.
 Felhőillata van annak a sálnak, ami az anyukájától maradt rá, tetszik neki a tapintása, mert olyan lágy és kellemes. Igazi nő benne, mikor felveszi és megnézi magát a tükörben - tényleg mindent megtett, hogy megfeleljen. Szagokból áll számára a világ: a nyári levendulásból, amit mérföldekre érezni a nyaralások alkalmával, krémesen pézsmás izzadtságból, mikor az egyik nagybátyja felkapja a látogatáskor, és a pergamenek ínycsiklandóan ropogó szárazságából, amikre a tanulnivalóikat írták. Astoria szorgalmas gyerek, eleinte azért lapozgatja még a legunalmasabb lexikonokat is sötétedésig, mert valakinek imponálni akar, de aztán megtetszik neki a tudás, amiről más még nem értesült a házban: mindig elsőnek kell lenni, mert különben elveszik a hangosabbak és lelkesebbek között. Neki mindig azt mondják, hogy olyan, mint egy porcelán nipp, és ő nem szeretne csak egy nipp lenni..
 Nem lep meg senkit, hogy csupa jót mondanak róla a Beauxbatons professzorai is, amikor felveszik. Astoria csak egyetlen dolgot nem ért, pedig szinte minden mást igen: miért nem járhatott oda, ahová az apja is...?

- C'est la fille.. La fille, qui fait mal!
Egy terem előtt állnak, és a beengedésre várakoznak - az a két lány bizonyára csak unalmában pletykál ilyen feltűnően, Astoria feléjük sem néz. Egyébként sem tudja a nevüket, nyilván nem szerepeltek abban a kötetben, amelyet aranyvérű rokonai nem felejtettek el postai úton utánaküldeni erre a tanévre is, csak a miheztartás végett.. Mintha a csinos egyenruha, a kezében tartott táska és a neve nem lenne elég nyomás a vállán. Angolnak lenni franciák között - ez valami olyan bűn, amiről már megint nem tehet, ahogy arról sem, hogy nem sok kedve van fiúkkal kiosonni éjszaka megbeszélt randevúkra. Egyik sem érdemes rá különösebben, mind éretlen és izgága, ő pedig már idejekorán megtanulta, hogy férfiakra nem várunk - ezt a véleményét az azóta megözvegyült nagynénje is osztotta, és ha esetleg el találta volna felejteni, biztosan újra készségesen elmondaná, hogy a saját lábukra kell állniuk és nem tűrni, hogy bárki vélt vagy valós okokból uralkodjon rajtuk.
- C'est une putain, je crois... comme son pére et mére!
Először nem értette, miért nevezik kurvának, bár a szó eljutott bőven a tudatáig - az aranyvérűek helyzete az országban nem volt éppen rózsás akkoriban, és ő könnyű célpontja lehetett a mocskolódásnak. Még legközelebbi rokonai sem értették vagy fogadták el az anyja döntését, amivel az életét az apjáéhoz kötötte, és már soha nem is fogják: az empátiájuknak arany volt a civil neve, és Astoria nem kételkedett benne, hogy azt is nélkülözők szemében valóságos kihívás lehetett a létezése. Minden problémáját megoldhatta volna, ha a Roxfortba küldik, és ahonnan még érkezett is levél a számára, de a nagynénjei elkobozták, és elmondták, hogy tévedés történt, ő akkor a Beauxbatons diákja lesz, egyébként se vágyódjon valami ósdi brit intézmény után, ahol nem fogadnák be. Lehet, hogy igazuk volt, de itt sem.
Mikor jelentkezhettek a tusára, ő nem adta le a nevét - biztos volt benne, hogy véletlenül sem akarja látni azt az iskolát, azt az országot, ami egész eddig tiltakozott ellene, hogy magáénak tudja. Mikor kevés barátnőinek egyike, akit nem üldözött el a szépsége, mert maga is kivételesen szerencsésnek számított ezen a téren, megemlítette, hogy így lehetősége lenne végre látni Őt, csak kinevette. Fleur nem sértődött meg az ügyön, és Astoria biztos volt benne, hogy a delegáció távozásával csendesebb lesz kissé az épület... Ő is fájdalmasat tévedett.
- Elle est arrogant..comme toujours.

 Tudta, mire vágyik - addig legalábbis biztosan, amíg a hatodik tanéve után egy alkalommal meg nem szólították a szokásos Provance szívébe tett kirándulás alkalmával. Érzi az illatokat, és ahogy áll a mintára nyírt gyepen, tökéletesen maga mögött hagyva a csevegő famíliát, megérintik a vállát. Először csak a szemét nyitja ki, mert nem akarja így elengedni a távolból ideszűrődő levendulák ízét a szájából, a balzsamosan forró mediterráneum nyögéseit, és főleg nem azt az arcszeszt, ami valamelyik nagybátyja nyakáról tévedt oda, mikor kettesben is elmagyarázta neki, mit is jelent a francia csók nem is olyan régen.. Megérintették és aztán el is árasztották a lelkesedéssel: a vendég, mint később kiderült, egy jóhírű ügynökség tagja is volt, azon túl, hogy vehemensen fogyasztotta a rozét, és ezt a lehetőséget megragadva Astoria hamarabb találta magát címlapokon és kampányokban, minthogy eldönthesse, mennyire illik ez bele korábbi, határozottan feminista nevelésébe. A család eleinte húzódozott, de közel volt már a nagykorúság, és ő élvezte a fényt - hogyne élvezte volna, olyasmiért szerették és imádták, amire addig is képes volt, de amiért korábban csak bántották.
 Most nézi őket - a szórakozásuk fényes, pulzáló, úgy hiszik, még vissza fog jönni ebbe a faillatú fészekbe jövőre is, de akkor már távol jár, ki tudja pontosan megmondani, hol? Ezenfelül azonban nem hanyagolta el fényes intellektusát, és főleg, nem kényszerítette magát olyan helyzetekbe, amelyet a biológiai képlete nem kívánt. Sosem akart aurorként érvényesülni, de a fülébe súgták így is, hogy Anglia továbbra sem fogadja, nem tűri és nem is kíván vele sorsközösséget vállalni, legyen bármilyen tehetséges vagy kiemelkedő is.. Ezt nem felejtette el valaki, akinek osztályrésze egész életében a kirekesztettség volt, akinek olyasmiket vágták a fejéhez, hogy a szépsége már túl sok, hivalkodó tűzbillogként ég az arcán, ne lepődjön meg, ha kivívja vele az ellenszenvet. Astoria Arkell, aki éveken át várakozott hűségesen az apára, és aki még azt is megbocsájtotta volna, hogy pótolták egy fiúval, úgy döntött, Astoria Arkellnek nincs szüksége a családjára, a családja pénzére vagy megbecsültségére, a sorsközösségre pedig pláne nem. Akik ekkoriban ismerték, meglepődtek a kétarcúságon, mert egyik oldalon valósággal szórta a pénzt, olyan ruhákban sétált végig a Champs-Élysés fái alatt, mintha a csörgői is gyémántból lettek volna, míg otthona magányában a maga által megkeresett összegből tartotta fenn magát..
 És azok az illatok... azok mindig vele maradnak. Mikor először lépett Pierre üzletébe, rögtön tudta, hogy hazaérkezett a falakat elborító, burjánzó illatrengetegbe. Tetszett neki a dohos hátsó traktus, a lombikok sikamlós fertőtlenítőt idéző esszenciája, és minden, ami a parfümkészítéshez tartozott - ő pedig az öregedő tulajdonosnak tetszett, és számtalan vevőjének, akik ismerték már a fiatal nő arcát a divatvilág berkeiből, és örömmel fogadtak belőle egy élőbb darabot, főleg ha az még tehetséget is mutat ezen a téren..

- Astoria Arkell... nem az auror főparancsnok az édesapja...?
Kóstolgatta a helyzeti iróniát, és az is őt, ahogy partnere a műgonddal kiválasztott italt. Tulajdonképpen őt magát is így pécézhette ki a sok modell közül, akik ezen az estélyen sétáltatták meg csupa pénz testüket, de fájdalmasan kevés intellektusukat. Astoria nem érezte szükségét annak, hogy felhívja magára a figyelmet, de ilyen megjegyzésekre főleg nem vadászott.. Viszont a befektetők kényelme előbbrevaló az övénél, ezt Pierre sosem mulasztotta el a fülébe suttogni, mikor szeretkeztek.
 - Oui, ő az.
 - Kiváló, kiváló! Amilyen határozott az apja, olyan gyönyörű a lánya.. persze a bátyját is kedvelem, nagyszerű család, de olyan különbözőek.. szórakoztatja a komoly férfiak társasága? Nem magányos velük?
Rezzenéstelen arcán egyetlen érzelem sem suhan át - nem úgy odabent, ahol a pokol lángjai táncolnak. Ha tehetné, lenyeletné az italt a férfivel, de poharastul.. Nem volt szüksége pszichológusra ahhoz, hogy tudja, mennyire gyűlöli az efféle csevegést, főleg ha a rokonságára terelődött. Abban az egy évben, amit az annyira gyűlölt szigetországban töltött különböző munkái okán, volt alkalma eleget hallani a két férfi viselt dolgairól, és ez nem tette őket szimpatikusabbá előtte. Lehetséges, hogy Astoria megbocsájtotta volna az arroganciát, a hatalomvágyat és a kérlelhetetlenséget, de azt soha, hogy az övét megsértették a magukéval: nem egyszerűen fájlalta a büszkesége az elutasítást, hanem valósággal megtestesült a vágy, hogy abból a sok gyűlöletből valami szépet keverjen.. Épp mint a mósusz aromája, vagy a véré - egyiket sem kedvelte, érzékeny orra valósággal sikoltozni tudott volna a közelükben, de elismerte, hogy mindkettő különleges élt adhat egy-egy parfümnek, utóbbi csak rejtve, néhány különleges megrendelő számára. Tulajdonképpen miért ne tehetné meg ezt drága apjával és szeretett bátyjával is...? Elképzeli, hogy oldódik fel a testük, hogy adják oda legbelsőbb titkaikat a lepárlónak, hogy közelíti az orrához, hogy lélegzi be mindazt az ignoranciát, amit etettek vele... Így mindjárt nem tűnik olyan elpazaroltnak ez az egész utált ország, ami akkor és ott nem nyúlt a lelke után a tengerparton, nem védte meg a nénjei elvei elől, nem oktatta és nevelte, de most itt hever a lábai előtt és nyáladzva csorgatja a rajongását az ölébe, felemlegeti sérelmeit és úgy tekint rá, mint régi barátra.
 - Mindketten tiszteletreméltó emberek, és el sem tudom képzelni az életem nélkülük.
 - Kedves kislány maga.. találkozhatnánk holnap? Korábban emlegetett valami üzletet, és magának nem tudok nemet mondani. Soha egy ilyen édes kislánynak, soha egy Arkell-lánynak...!