Tárgy: Paul&Arabella - First attempt Csüt. Nov. 24, 2016 12:03 am
with love
Paul&Arabella The wolf//I’ve counted 331 words// Péntek, öt óra. Ez az időpont cikázott egész héten a gondolataim között, erre készültem lényegében minden erőmmel. Akkor is, ha közben rémálmaim voltak az egésszel kapcsolatban. Egyik ilyen álmom alkalmával Paul elvitt engem a jövőbe, és ott hagyott, a saját sírom felett. Brutális, nem igaz? Butaság az egész. Mivel tanár, nem bánthat, nem kegyetlenkedhet velem, biztonságban vagyok. Legfeljebb büntetést szabhat ki rám; de miért is tenné? Mindent beleadok majd, hogy tökéletesen végrehajtsam a feladatokat, amiket ezen a korrepetáláson ad nekem. Panaszra okot nem adva fogok dolgozni, hibátlanul fogom elvégezni a feladataimat, és büszke hollósként fogok kilépni Paul irodájából. Talán még jóslásból is kitűnő leszek a végén! Ha nem lenne haszna ezeknek az óráknak, nem ajánlotta volna Paul fel, hogy járjak, nemde? Mindenképpen a fejlődésen leszek. Akkor is, ha kiráz a hideg a gondolattól, hogy Paullal kell töltenem a délután egy részét, miközben olyasmiről magyaráz, ami számomra – egyelőre- kínai. Mellette valahogy feszélyezve érzem magam, mintha veszélyben lennék, de nem feltétlenül ő a veszély forrása. Persze, nem mondom azt, hogy egy ártatlan báránynak tűnik, sőt éppen ellenkezőleg. Valahogyan annyira kiismerhetetlen, ijesztő. Az sem segített, hogy egyetlen közeli barátom sem jár jóslástanra, és nem hittek nekem, mikor elmeséltem mennyire zavarban vagyok a közelében. Nem is, nem a zavar a legmegfelelőbb szó. Valahogy Paul olyan éberen, ugrásra készen figyel mindenre, hogy megijeszt vele. Én pedig Paul irodája előtt álltam megint, jól összehúztam a talárom magamon. Kiszolgáltatottnak éreztem magam, és ennél nagyobb kutyaszorítót el sem tudtam volna képzelni. Nem a bátorságomról vagyok híres, így bal kezemmel a zsebemben rejtőzködő pálcám végét simogattam. Nem is tudom mit vártam ettől a mozdulattól, nyugalmat, vigaszt, erőt, de csak még nagyobb pánik tört rám miatta. Hiszen nem is tudom használni a pálcámat rendesen! Egyetlen védőbűbájt sem tudnék rendesen alkalmazni a szükség pillanatában. Lefagyok veszélyhelyzetben. Mindegy, ha valami történik velem, az ellen nem tudnék védekezni. Minek is húznám az időt? Már nem tehetek semmit sem, én akartam idejönni, és végig is fogom csinálni. Öt óra előtt két perccel bekopogtam Paul irodájának ajtaján.
Egykedvűen dobol az íróasztalon. Tik-tak, még bő öt perc van egészig, ő pedig utál várakozni. Nem a türelem a fő erőssége, bár igazából, ha az erényeit kéne sorolni, akkor a tanítás iránti elhivatottság sem lenne éppenséggel a sor elején (bár ehet, hogy a lista végéig sem kerülne elő). A kopogtatásra felpillant, igazából nem tudja, mennyi idő is telt el pontosan, mióta a céltalan várakozásnak szentelte magát, de talán nem olyan sok, mint érződött, így nem tolja le a lányt, amiért késett, egyszerűen csak kiszól, hogy szabad. – Ms Sommerling – üdvözli, miután gyorsan végigméri. Semmi érdekeset nem lát rajta, és szerencsére úgy sem értékeli a helyzetet, hogy azonnal ugrania és támadnia, menekülnie kéne, így a maga módján békés marad - a lánynak aligha van oka félni. A szoba épp annyira steril, mint a legutóbb, noha az egyik szekrény egyik polcán valamivel több holmi van, mint a legutóbb, de ez alig feltűnő. Az íróasztalon szinte semmi változás, a dohányzóasztal pedig még némi port sem tudott begyűjteni, hogy legalább annak súlya alatt "roskadozhasson." Az ablakpárkányon egy egyszerű, kelta mintás füstölőtartón egy rúd füstölő okád füstöt, egészen kellemes illattal vegyítve a megszokott dohányszagot, ami mint mindig, úgy most is a szobában ül azért. A két illat keveréke enyhe szedatívumként hat - s ha van is egyéb hatása, az nem derül ki egyelőre. – Üljön le! – utasítja a lányt, ő maga már ül. Az íróasztallal szemközt egy másik szék is helyet kapott, habár a dohányzóasztal melletti két fotel kényelmesebbnek ígérkezne, olybá tűnik, ő túl mártír ahhoz, hogy a kényelembe süppedjen. – Felteszem, hogy gondolkodott. – jegyzi meg, persze kérdésnek szánva, remélve, hogy elég lesz ennyi, és nem kell erőnek erejével kiszednie a lányból, mire jutott az elmúlt napokban. Persze ettől még van kigondolt terve a mai napra, s az elkövetkező alkalmakra is, de nem úgy tűnik, mint aki ezeket meg is akarja osztani, így egyelőre a lányon a sor, hogy beszéljen, hacsak nem akar néma, kétségkívül kínosnak ígérkező csendbe burkolózni.
Paul&Arabella The wolf//I’ve counted 403 words// Paul hangjára összerezzentem, de mire nyúltam a kilincsért, hogy belépjek a puritán irodába önbizalmat erőltettem magamra. Gyakoroltam esténként a tükör előtt, hogyan is kell összeszedettnek mutatkozni. Egy nem túl széles, de erőteljes mosoly, könnyed járás, átható pillantás. Mintha semmi gondom nem lenne az életben, csupán az előttem álló feladat. Minden erőm és energiám ebbe fektetném, üzeni a testbeszédem. Csupa olyan dolog, amit a hétköznapokban elhanyagolok. A könyvek felett görnyedten ülök, nem mosolygok, ha nincs rá okom, minek fárasszam az arcizmaimat? A járásom sem könnyed, mivelhogy mindig van egy-két nehéz könyv a hónom alatt, vagy legalábbis egy táska, amely tele van tömve mindenfélével, egy bűvöletnek köszönhetően. Viszont Paul ellen muszáj vagyok mindent bevetni. Amikor megpillantottam, elöntött a hűvösség, az a furcsa érzés, amely mindig a hatalmába kerít a közelében, de a mosolyom szilárdan a helyén maradt, hangom meg sem rezdült, mikor köszöntem neki. Mindenféle megbotlás nélkül sétáltam közelebb a másik székhez, és körülnéztem a szobában. Semmi sem változott mióta utoljára itt jártam, legalábbis nem vettem észre semmi kirívót, ugyanolyan hideg és üres volt az egész. Igazából nem is vártam mást, az lepett volna meg, ha otthonosabb környezetben kellett volna dolgoznom Paul társaságában. Valahogy maga a gondolat is olyan morbidnak tűnt. Az ő alakjához bármit tudnék kötni, csak a kellemes, meleg, hívogató irodát nem. Egy kínzókamrát? Már múltkor is előrébb helyeztem ezt az elképzelést a valódi, üres irodánál. Egy kacatokkal teli, poros, őrült jóslástan tanárhoz illő felszerelésekkel zsúfolt helységet? Naná, még illene is a mindig tágra nyílt szemeihez. Őszintén, mikor először megpillantottam, azt hittem Trelawney rokona. Az őrült szemeik annyira hasonlítanak, nem hibáztathatnak ezért. - Igen, gondolkodtam. – válaszoltam a kérdésére, miközben végig őt néztem. Büszkeséggel is töltött el, hogy kellett elpillantanom zavaromban másfele. Egész héten arra edzettem, hogy kiálljam a tekintetét, és eddig minden a terv szerint ment. – A teazaccból való jóslást találtam a legkönnyebbnek, talán kezdhetnénk azzal, ha az önnek is megfelel, Mr. Yukobow. – A mosolyomat egy árnyalatnyit szélesebbre húztam, de nem volt se provokáló, se pimasz, csak egy lelkes diák még lelkesebb vigyora. Valóban eltűnődtem, mi lenne a legkevésbé nehéz módszer a legelső óránkra, és a teazaccra gondoltam. Csak nem lehet nehéz meginni egy csésze finom teát, aztán a csésze aljára tapadt zaccban figurákat keresgélni, nem? Persze nem tudom, Paul nem csak úgy kiönti-e a teát a földre, aztán a kezembe nyomja az elmosatlan poharat. Valóban arra számítottam, el is fogyaszthatom azt a teát, elrejthetem a csésze mögé az arcom, ha elkezdenék aggódni.
Szemléli a lányt, és egy szívdobbanásnyi időre el is kalandoznak gondolatai. Egy kérdés merül fel benne, legalábbis tudat alatt: tetszik-e neki az, amit lát? Na nem, nem a lány maga, nem a külleme, hanem az, hogy tagadhatatlanul hatással van rá. Noha talán nem kívánt, és pozitív hatással, de nagyon is egyértelmű és látványos a változás, tartásában, az arckifejezésében, a mimikában, az egész lányban. Más helyzetben talán megpróbálna visszaélni ezzel, így vagy úgy, de még idejében figyelmezteti magát, hogy jelen esetben a kettejük közti felállás nem teszi ezt lehetővé. Jobban mondva csak részben. – És? – kérdez inkább, ha a lány nem folytatja elég gyorsan, majd csak hallgatja szavait. Biccent. Ő maga is gondolt erre, mint első lehetséges lépés, noha benne több alternatíva is megfogalmazódott. – Mit tud a teazaccos jóslásról? – kérdez eztán, miközben kissé türelmetlenül int, hogy üljön már le végre, ha esetleg a lány ezt nem tette meg. Eztán hátradől, és érdeklődve fürkészi Bella arcát, a választ várva, és a lánynak kényelmetlen érzése támadhat: egyfelől, hogy nem létezik neki is megfelelő, kielégítő válsz, másfelől, hogy a gyakorlat ma biza elmarad, és nem lesz közös, romantikus teázás. Aztán persze ki tudja.
Kezdőlap
