>
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Magic of Darkness
FOR IN DREAMS, WE ENTER A WORLD THAT'S ENTIRELY OUR OWN


Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mondd el a titkod!

Válts gyorsan!

Felhasználónév:


Jelszó:


Latest topics
Vendég

Alexander V. Spark
Szomb. Ápr. 15, 2017 8:59 pm


Gwyneth Moss
Vas. Ápr. 09, 2017 6:40 am


Gwyneth Moss
Vas. Ápr. 09, 2017 6:39 am


Gwyneth Moss
Vas. Ápr. 09, 2017 6:37 am


Gwyneth Moss
Vas. Ápr. 09, 2017 6:37 am


Csoportok
Ki van itt?


Nincs

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég
A legtöbb felhasználó (44 fő) Szomb. Szept. 24, 2016 4:23 pm-kor volt itt.


Share | 
 

 Astoria & Raziel

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet


avatar

Kor :
36
Hozzászólások száma :
210
Hírnév :
2

TémanyitásTárgy: Astoria & Raziel   Csüt. Dec. 01, 2016 9:10 pm



Astoria & Raziel








Ledobom a dobozt az asztalra. Én se értem, miféle elmebeteg idióta küld valakinek a munkahelyére - pláne a minisztériumba - egy dobozra való döglött macskát.
Felsóhajtok, egykedvűen túrok bele a dobozba, s emelek ki egy egész jó állapotút. Ez még akár jó is lehet valamire... Na nem, mintha a többire ne lenne ötletem. Halkan dúdolgatok, leginkább, hogy a kéretlen csendet lerázzam magamról. Jack nincs itthon, alighanem Eadlyn után kajtat valamerre - nagyon helyes. Ó, ez a cirmos ketté szakadt...? Nagy kár, használhatatlan a bundája. Micsoda pazarlás! Végső esetben Alex fikuszára jó lesz még szerves trágyának. Nagylelkű ajándék lenne, bár félő, hogy fel se tűnne neki, hogy egy macska oszladozik a sarokban, és nem a fikusz...
A válogatás közepette a franc se számít látogatóra. A korábban Rasmustól szerzett házimanó nyit ajtót az érkező hölgy számára, s engedi bentebb.
A dobozt a lehető legdiszkrétebb helyen tárolva az étkezőasztalon hagyom, egy kisebb rongyban megtöröm kezem, majd belépdelek a nappaliba, ahova a manó vezette a vendéget... Már, ha tényleg ő az.
Ki kellene adnom neki, hogy bárki, aki Arkell néven jelentkezik be, nem lépheti át a ház küszöbét. Azt kéne.
Arkell. – üdvözlöm nyersen már az ajtóból - feltéve, hogy tényleg ott várakozik... Idealista, naiv remény, de néha bejöhet.



"Felkelsz és az arcodra egy mosolyt festesz, ez is kell a mindennapos jelmezedhez. Milyen szép vagy! Újra játszol, újra élsz, magányodról nem beszélsz, hangok hívnak, visszatérsz; nem szeretsz és nem remélsz... Ugye nem félsz?"
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Hozzászólások száma :
14
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Love for Science   Vas. Dec. 04, 2016 6:28 pm


“ I was at German prison camp only of sixteen years old when I realize I have love for science. German doctor, he make experiment. Sometime, he make scientific error. I tell him of this error, and this make him angry. But then he asks, "How can a child know such a thing?" I tell him, "Sometimes, I just know." He screams at me, "Then why tell me?" "Well," I said, "if you're going to do such things, at least you should do them properly."
- Dr. Brigid Tenenbaum





Annyira sem kívánkozik ide, a mérgező emésztőbe, mint a bitófára, a teste szinte önálló akaratra kel, hogy megakadályozza, még akkor is, mikor sarkai már odabent kopognak. Lenyeli minden büszkeségét, minden gyűlöletét, mely kész lenne mindent elpusztítani odabent, de fájó tény, hogy nem jött még el az ideje.. Még nem. És hogy mi vezette éppen az Arkell-lányt Razielhez...?
Legrosszabb emlékei közé tartozik, mikor tudomást szerzett a létezéséről. Úgy döntött akkor, dacból egészen addig nem hajlandó ételt venni magához, amíg apja rá nem jön, mit veszített vele, és milyen keveset nyert egy idegen fiúval, egy pótlékkal - körülötte gazdag vacsorákat költöttek el, pazar reggeliket, és mert a francia gasztronómia társául szegődött a szenvedésének, úgy rémlett neki, abban a pár napban olyan fogások szegélyezték az asztalt, melyeket visszautasítani emberfeletti erőt kívánt. Ő ült közöttük, és mikor már szinte remegett az éhségtől, ökölbe szorította fehér ujjait, emlékeztetvén magát arra, hogy mit fogadott meg.. Egy egész hétig tartott a küzdelem, aztán sürgősen medimágusi segítségre szorult, de Astoria sosem felejtette el, hogy milyen kontrollban tarthatta akkor a környezetét, milyen hatalmat nyert felettük, és ez, egyedül ez tudta rávenni arra, hogy feladja az elhatározását: tudta, hogy néha le kell mondania a vágyairól, hogy többet nyerjen általuk.
Talán éppen ez menti meg ezúttal a 'bátyja' életét, még ha utál is így hivatkozni rá, hiszen nem voltak soha rokonok - hogy apjuk, vagy a férfi gondoskodott-e erről, már lényegtelen.
- Arkell. - bólint felé, és válaszát lehet úgy is értelmezni, miszerint elismerte a köszöntést, vagy akár úgy is, hogy ő is hasonlóképp jellemezte a másikat. Nem is lopva végigméri az alakját, mindazt, ami annak idején a helyére léphetett, ami jobb lehetett és amit jobban szerettek, jobban kellett, hogy szeressenek, mert nem osztozott a sorsában. Láthatóan nem szenved hiányt semmiben, sem anyagilag, sem nevelését tekintve, büszke és erős, lehetne akár lehengerlőnek is nevezni, de belőle viszolygást vált ki, mintha gyermekkora rémalakja öltött volna hirtelen testet előtte. Tudja ugyan, hogy a beszélgetést neki kell kezdeményeznie, de semmi kedve hozzá, így inkább csak közelebb lép, vár az ihletre.. de nem tudja figyelmen kívül hagyni azt az átható dögszagot, amely belengi az egész lakást.
- Megzavartalak talán valami intimben? - kérdezi egy udvarias mosollyal, holott mindketten tudják, hogy az aroma semmi ilyet nem engedne feltételezni - Ha épp benne vagy valamiben, elhalaszthatjuk..
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
36
Hozzászólások száma :
210
Hírnév :
2

TémanyitásTárgy: Re: Astoria & Raziel   Pént. Jan. 20, 2017 9:43 pm



Astoria & Raziel








Egykedvűen végigmérem a lányt. Inkább nőt. Nem lep meg, akivé nőtte magát az ifjú lányból, sokkal inkább az a tény, hogy felkeresett. Baljóslatú jelenet ez, a vihar előtti csend elmúlt, s most feltámadtak a szelek, első jeleként annak, hogy a baj, legyen az akármi is, már kezdetét vette, s csupán idő kérdése, hogy kibontakozásába én is belecsöppenjek.
Ettől még kimért léptekkel befáradok a szobába, olyan természetességgel, mintha az efféle családi összejövetelek mindennaposak lennének mostanság erre. Egy eldugott részén az agyamnak megfogalmazódik a felvetés, hogy Astoria számára talán az is... De még szavakká sem formálódik e gondolat, mikor már elvetem.
Ugyan!
Egy italt? – érdeklődöm, ha kérne valamit, azt persze a manó intézi, én nem mozdítom meg a kisujjamat sem az ő óhajaiért. A kérdésére felvonom szemöldököm. Elhalaszthatjuk? Mint valami előre lebeszélt, fontos üzleti tárgyalás, úgy hivatkozik rá.
Na nem, mintha feltételeztem volna, hogy formaisági okokból látogatott meg, bár jobban örülnék, ha így lenne. Elmondhatnánk, hogy itt volt, Isten hozta, és most már viheti is.
Ó, ugyan, kérlek, az egészen biztosan megvár – legyintek. Hangom semleges, mintha csak egy fikusz levéltetveinek tervezett eltávolításáról társalognánk. Nagyvonalú vagyok, és ezúttal őt helyezem előtérbe a dögökkel szemben, habár kétséges, ez mennyire hízelgő. Igaz, az is meglepő fordulat lenne, ha az emlegetett tetemek nm várnának meg, na nem, mintha ne lenne legalább öt perc hírnévre jó, ha zombi macskákat uszítanék mondjuk a város muglik lakta negyedére. Sajátságos lenne, annyi szent. – És, mi járatban vagy? – udvariaskodom tovább, annak reményében, hogy hamar a tárgyra tér. Minél tovább húzzuk, annál gyanúsabb, hogy komoly baj van – már azon túl, hogy valami kiváltotta, hogy eljöjjön ide.



"Felkelsz és az arcodra egy mosolyt festesz, ez is kell a mindennapos jelmezedhez. Milyen szép vagy! Újra játszol, újra élsz, magányodról nem beszélsz, hangok hívnak, visszatérsz; nem szeretsz és nem remélsz... Ugye nem félsz?"
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Hozzászólások száma :
14
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Bury your body   Szomb. Jan. 21, 2017 2:00 pm


“ I was at German prison camp only of sixteen years old when I realize I have love for science. German doctor, he make experiment. Sometime, he make scientific error. I tell him of this error, and this make him angry. But then he asks, "How can a child know such a thing?" I tell him, "Sometimes, I just know." He screams at me, "Then why tell me?" "Well," I said, "if you're going to do such things, at least you should do them properly."
- Dr. Brigid Tenenbaum





Nem tartozott azok közé, akik úgy vallották, negatív érzéseinket el kell engednünk, mert azok csak ártanak: rendre eszébe jutott mindkét férfi a munkái közben, valahol hálával is adózhatott nekik sok kuncsaftja, amikor a megkomponált illatkeverékeket kézhez kapták, vagy a fotósok, amikor képeiken azt az utánozhatatlan ignoranciát láthatták az arcán. Nem, ő nem tartozott azok közé.. szerette és ismerősnek találta ezt a gyűlöletet, ez pótolta a társaságot, a törődést, ez mindig ott volt, neve volt, jelenléte volt, és ő nem mondott volna le erről mások kedvéért, ahogy az ostoba rétegek ragaszkodtak a családjukhoz. A lényét úgy járta át, mint a férfi légterét a dögszag, és azzal ellentétben kiegészítette az esetleges hiányosságait.. ez pedig kérdésekre ösztönözte, melyeket csak magában tett fel igazán, mert közel sem érdekelte annyira, hogy szavakat is pazaroljon rá.
Mercury Arkell gyermekei - mert ha a vérséget nem is tekintjük, nagyon is azok voltak mindketten egy-egy más aspektusból - nem ápoltak közeli viszonyt, ahogy az várható is volt. Ha esetleg a jelleme alapján ez lehetséges is lett volna, kilométerek és az eltérő bánásmód azonos kéztől mindenképp felszakította volna a varrást, eldobta volna a tűt, és most, hogy mégis egy asztalra kerültek, a múltat nem lehetett egymáshoz ölteni ismét. Elképzeli újra, amit annak idején az ágyában otthon: hogy közelebb lép hozzá, nem törődik azzal, hogy alacsonyabb, törékenyebb, és az ujjait a torkára fonja, beleássa a nyelőcsőbe, és közben csak mosolyog.. mosolyog. Elvégre úgy, ahogy ő, senki más nem tud mosolyogni - a bátyja még hálás is lehetne egy ilyen befejezésért.
- Köszönöm, elfogadom. - nem kérdezi meg, mit ért a másik alatta, akár egy pohár vér is lehetne a szagból ítélve, az sem zavarná különösebben. Sokszor merengett üres óráiban azon, tudna-e bármelyikük olyat tenni vagy mondani, ami megváltoztatja az őt mozgató gyűlölet színeit, de ha így is volt, ez mélyebben nyugodott az Arkellek koporsójában, mint ők maguk - mert nem kételkedett benne, hogy a halál már nagyon gondosan elintézte a romlásukat, azok a fadobozok hűségesen várakoznak rájuk, még rá is. Rossz vér dobog az ereiben, látta a sápadt csuklóján futó fonalakat, melyek a tenyerébe mutattak: ez a kéz fogja eloltani a gyertyát örökre, ő sem különb.. - Ha már meghalt, egészen biztosan. Ők már egészen türelmesek.
Az anyjára nem gondolt, ő nem érdemelte meg. Fiatal volt, bizonyára szörnyen ostoba is, különben mit akart volna egy angoltól, egy Arkelltől? Senki sem lehet normális, aki bármit is akar egy Arkelltől. Látta a képeit, olvasott is néhány megmaradt jegyzetfélét, naplót a nő sosem írt, de távol maradt, mintha egy regény szereplője lenne csak - gyönyörű, álomszerű, ezeket a tulajdonságokat készségesen tovább is örökítette - de szánnivalóan csekély értelmű. Elképzelhető persze, hogy megtévesztették, de a sorai arról árulkodtak, hogy az élete legnagyobb őrültsége is boldog volt, és ezért Astoria csak gyűlölni tudta. Az öngyilkos vállalkozást, melynek a szülei házassága bizonyult.. csak elítélni tudta, és még jobban zavarta a gondolat lehetősége, miszerint az anyja kellőképp ráér valahol, míg neki fanyar párbeszédek jutnak ezzel a kakukk-fiókával.
- Hozzád jöttem... - szólal meg egy sokkal kevésbé üzleti hangon, de lágynak nem lehetne jellemezni, az nem az ő ismérve egyébként sem. Nagy szemei egyenesen a férfira fókuszálnak, bennük mégis törékenység, remény úszik el lassan, észrevehetően, főleg ahogy a nyakát fordítja, az ujjai egymáshoz érnek vágyakozón. Halkabban teszi csak hozzá: - Bátyám.
Sosem nevezte így még, de nem csak előtte, máshol sem, és erre jó oka volt. A vagyon nem érdekelte, ahhoz vér tapadt, és ha ilyen színezett arany csengésére vágyott, ő is megszerezhette, sőt, meg is tette, de valahol kifejezetten bosszantó volt, hogy hiába született Astoria előbb Arkellnek, mégis osztoznia kell egy idősebbel a szótagokon. Gyerekes és önző vágy volt, de szívesen dédelgette amellett, hogy egyszer be is teljesül majd.
- Sosem ismertelek igazán, és apánkat sem. Látni akartalak. - nem volt a szavak embere, legalábbis nem azokban, amelyeket ő mondott ki. Nem fordítja el a tekintetét, ahogy szemérmes lányok szokták, nem is szégyelli magát, amiért egy távoli francia házban bizonyára meg akarnák feddni, de hát őt ezek sosem érdekelték, elvégre Arkell volt - még ha sosem nevelték is annak, volt elképzelése, mit ért alatta. Ha bemutatkozik, tömegeknek kell meghajolniuk, a szemüket a földre szegezniük, és most égette a vékony torkát a lehetőség, hogy talán a gyűlöleten túl valahol ott van Raziel is, akivel osztozik ebben. Még a nagy ellenségek is mindig felismerik vonásaikat a túloldalon ülő arcban, és ez lenyűgözi... már ha igaznak bizonyul.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
36
Hozzászólások száma :
210
Hírnév :
2

TémanyitásTárgy: Re: Astoria & Raziel   Szomb. Feb. 04, 2017 11:14 pm



Astoria & Raziel








Szerencséje van - nem, hogy nem látok rajta gyilkos indulatokat, nem is keresek. Ő a tökéletes kislány, Mercury kicsi kis leánykája, és noha ez a tény önmagában elég hozzá, hogy elővigyázatosságra intsen, é óvatosan közelítsek hozzá, mégsem érzem azt, hogy itt és most fenyegetve lennék. Kívülről szemlélve meghökkentően naiv elgondolásnak tűnik a dolog, s talán abban a szemléletben gyökerezik, amellyel úgy általánosságban a nőket illetem.
Mivel szolgálhatok? – érdeklődöm előzékenyen, de nem kezdek felsorolásba, hosszan taglalva, hogy van víz, tea, gyümölcslé, tej (ööö... Legalábbis múltkor még volt!), egy halom erősebb, stb. Persze így könnyedén tapinthat rá olyasmire, ami nincs, de úgy tűnik, ez az eshetőség nem zavar különösebben. Vegyen vissza a túlzott elképzeléseiből! Az sokat segítene rajta egyébként is - legalábbis, ahogy régi, megfakul emlékeimben él, az alapján mindenképp. – Ó, már elég rég elpatkoltak szerintem, ami azt illeti, de hát csak nem dobhatom őket csak úgy a kukába! – bólogatok nagy ártatlanul. Habár hogy pontosan miről, vagy kiről van szó, az nem derül ki. Igaz, bármire gondol is, ha arra kerülne a sor, én nyilván letagadom.
Ezt mertem feltételezni! – mosolyodom el. Fanyar mosoly. – Persze, ha csak eltévedtél... – nem fejezem be, de érthető. Ott az ajtó, ahol bejött. Az utolsó odavetett szó maró, nem akarunk egy család lenni, egyikünk se, tudom, hogy neki is kínzó, épp, mint nekem. A különbség az, hogy az ő élete sokkal jobb volt, csak nem bír kussban örülni neki. A megnevezés most mégis fura, olyan idegennek hat, mintha most csodálkoznék rá először, hogy minden korábbi ellenségeskedésnek oka is volt. Ahogy folytatja, felszalad szemöldököm, egy másodpercre még a hangom sem találom, ahogy gyanakvóan végigmérem újra, mintha azt várnám, képen röhög, feláll, és itt hagy. – Nem várt fordulat ez annyi év után – jegyzem meg – Habár kétségtelen, hogy a családi összetartás nem volt épp az erősségünk. Meglep, hogy most mégis itt látlak. – Vagyis: Mi a francért jöttél igazából? De ha frusztrál is, hogy ez a kérdés nem megválaszolt, nem adom jelét, ha megmondta, mit kér inni, azt szó nélkül teszem le elé, s foglalok helyet vele szemben, érdeklődve. Hagyom, hogy ő vezesse a társalgást, hiszen ezek szerint meg akar tudni valamit. No, gyerünk, csak tessék, akkor kérdezzen – pillantásom leheletnyit tán sürgető, de legalább nem nyíltan ellenséges.



"Felkelsz és az arcodra egy mosolyt festesz, ez is kell a mindennapos jelmezedhez. Milyen szép vagy! Újra játszol, újra élsz, magányodról nem beszélsz, hangok hívnak, visszatérsz; nem szeretsz és nem remélsz... Ugye nem félsz?"
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Hozzászólások száma :
14
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Loose lips, Sink ships   Csüt. Feb. 09, 2017 11:48 pm


“ I was at German prison camp only of sixteen years old when I realize I have love for science. German doctor, he make experiment. Sometime, he make scientific error. I tell him of this error, and this make him angry. But then he asks, "How can a child know such a thing?" I tell him, "Sometimes, I just know." He screams at me, "Then why tell me?" "Well," I said, "if you're going to do such things, at least you should do them properly."
- Dr. Brigid Tenenbaum





Olyan tehetetlen.. olyan tehetetlen egy nő a férfiak uralta világban - nem azért, mert a szavainak kevesebb a súlya, az agya nem tud lépést tartani, vagy mert a teste gyenge- hanem mert egyedül van. Mindig és mindenkor, valódi szövetségek nélkül, mert a viharban mellette álló sorstársra pillantva a fonál csak ideiglenes lehet, el nem bírhatja egy küzdelem egész súlyát, pillanatnyi és az első érdek szétszakítja. A nő egyedül van, övezve a többiek megvetésétől, amiért olyan pozíciókra áhítozik, amelyekre nincs jogosultsága, vagy mert ezek eléréséért egy férfi nadrágját viseli, szégyent hoz mindannyiukra, ha azonban nem éri el a karja a vágyainak tárgyát, nem markolja és tartja a magasba ellentmondás nem tűrően, sztereotipizál, elbukott, és veresége mindannyiuk közös veresége. És akkor még a vetélytársairól nem is beszélt..
- Hát.. pezsgővel? - kérdezi halkan, és a gesztusokat figyeli, az esetleges csapda záródását a nyaka körül. Nem kételkedik benne, hogy Raziel nem venné semmibe, ha nem tartaná még valamennyire hasznosnak. Bárhogy küzdött, bárhogy üvöltött a légüres térbe a gyűlölete, ostoba nem volt, és a máskor olyan jól működő önteltsége nem vakította el. Szerette hinni, hogy ebben nem ütött az Arkellekre, de nem ismerte annyira mindennapjait, hogy tudja, hoznak-e hasonló áldozatot: fizetnek-e nyugalommal a nyugalomért? - Köszönöm.
Erőtlen és sápadt a három szótag, fátyolos a hangsúlya is. Egy olyan ember mondja, aki bizonyára sokszor gyakorolta a kimondását anélkül, hogy jelentett volna valóban valamit. Szófordulat volt, a társalgás kötelező menetének következő pontja, mielőtt az ember rátérhet a mondandója igazi jelentésére.

Nehezére esne bevallani, de tulajdonképpen akár egy egész iskolai osztály feküdhetne Raziel szomszéd szobájában, az sem lenne elég érdemes arra, hogy rákérdezzen, hogyan és mi célból kerültek oda. Hiányosság vagy sem, sosem mozgatták az ilyen ügyletek, tegyen csak belátása szerint velük: ezt pedig könnyű volt elnézésnek tekinteni, holott színtiszta ignoranciája volt egy jellemnek, melyet ha megkérdeztek volna, mihez kezd a bosszú után, nem tudott volna válaszolni. Léteztek ilyen emberek, olvasott is róluk, de miért feszegetné a lelke lezárt ládáját? Nem ismerte az empátiát, nem kívánt vele most megismerkedni - és valahol mélyen félve sejtette, milyen közel áll ezzel az apja mellé, míg Raziel a vérsége okán nem született ezzel a billoggal.
- És ha eltévedtem? Az út elején nem mindig tudjuk, hová is megyünk. - egy könyvből vette, nem emlékszik, melyikből. Vörös borítója lehetett, puha tapintása, amellyel ha megsebezte az ujját, érdeklődve figyelte a lecsöppenő örökséget, és eszébe sem jutott eldobni azt. Nem... ami nem öli meg, azzal ő ölhet meg másokat. - Nem Ő küldött. Pont engem küldene?
Még a hangja is félkövér rémületté kerekíti a megnevezést a név nélkül is - a mindkettejük fejére ragyogó fényt, ami mégsem isteni eredetű. Szeme ott bújik a falakon, a könyvek között, ott a szagban, de az ő arcukban is, nem lehetnek már mentesek tőle. Mint egy rossz vicc, olyan az apjuk, mindketten ismerik a csattanóját, mumus ő, közös istenség, közös tájszólás, csak a jelentés más. A férfi előtt nem lehet titok, mennyire kedvelik egymást az apjukkal, nem sűrűn fordultak meg egymás társaságában, de ez is beszédes, hangosan beszédes. Astoria volt a családfa azon távoli ága, aki közvetlenül a törzsből fakadt, és mégsem kapcsolódtak az erei ide, gondos és kimért kezek gondoskodtak róla, hogy most úgy kelljen itt állnia egy idegen testvér előtt, mintha tényleg eltévedt volna egykor az aranyvérűek nagy erdejében, és itt lépett volna ki véletlenül a fák közül. Bántó és sértő gondolat ez, de most nem fog teret engedni a dühének, annak a bibliai gyűlöletnek, most csak áll és figyel, a szeme némán suttogja, amit az ajkai nem fognak: 'Tudod, miről beszélek. Engem nem szeret.. nem tudom, miért alakult így, de így van. Engem az apám nem szeret, és más apja lett az enyém helyett."

- Nem volt okom idejönni, Anglia nem szereti a... franciákat. - fejezi be így, bár pillanatnyi szünetében kiérződik a mondat áthallása, illetve hogy mit is akart helyette mondani - Felnőttek vagyunk, és függetlenek.. és még most is gyanakszol rám a beidegződés miatt, még felnőtt férfiként is. Mi lett volna, ha korábban jövök?
Ritkán beszél ennyit egyszerre, furcsán erősödik is a halovány szoprán, ahogy egyre többet hajlik az ajkai között. Lassan foglal helyet, pillantása köszöni meg az italt, karcsú ujjai közé fogja a poharat, félig lehunyt szemmel kortyol egyet, a szembogarai a buborékok közé oldódnak, óvatosan rebben a szempillák alkotmánya, mikor ismét belefúródik a másik vonásaiba a felhúzott íj, a tekintet.
Nem hasonlítanak egymásra, bármilyen kívülálló megmondhatná, ugyanakkor az apjukra mégis. A természet néha kegyetlen.. kegyetlen, mint egy nő a csatatéren. Kegyetlen, mint az egyetlen Arkell-lány.
- Azt akarom, hogy megbűnhődjön, és azt akarom, hogy segíts nekem ebben, bátyám.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
36
Hozzászólások száma :
210
Hírnév :
2

TémanyitásTárgy: Re: Astoria & Raziel   Szer. Márc. 08, 2017 6:27 pm



Astoria & Raziel








Pezsgővel. Mintha legalábbis okunk lenne ünnepelni, vagy ilyesmi. Csakhogy nincs, önmagában a jelenléte azt üvölti, hogy a világ épp kifordulni készül megszokott medréből, hátrahagyva a megszokások biztosította természetes, kényelmes és idillinek hazudott dolgokat.
Persze illő lenne megcsillogtatni előtte valami luxuscikket, valami special vagy prestige cuvée-t, de attól tartok, jelen esetben kénytelen lesz beérni egy egyszerűbb gyártmánnyal. Így kerül tehát elé egy fanyar - brut - pezsgővel telt pohár (és esküszöm, hogy nem tettem bele semmit!), nem kiemelt ritkaság, nem is a legdrágább fajták egyike, amolyan... Vállalható. Majd ha ad rá okot, lesz jobb is.
Ha lesz.
Parancsolj – töltök magamnak is persze, ha már egyszer így illik. De eztán már leplezetlen várakozással illetem, de ahogy megszólal, az csak bosszúságot keltő, indulatokat felkorbácsoló mellébeszélésnek hat. Mégsem csapok le rá érte, csak vállat vonok. – Csak a bolond lép olyan útra, amelyről azt se tudja, hova visz. – Jelöljön ki egy utat, és menjen arra, amerre a célja viszi. Reményeim szerint az innen elég távol viszi majd úgyis, az úri hölgyek útjai ugyanis többségében jellegzetes mintázatokat írnak le, hiába eltérőek, kísértetiesen hasonlatosak is. Vállat vonok a költőinek szánt kérdésre. – Persze, hogy nem küldene – mosolygom rá negédesen. Sose küldene egy nőt, pláne nem egy női rokont.
Kényelmetlen a megnevezéstől mentes üres utalás, de épp ilyen kényelmetlen lenne egy direktebb utalás, vagy maga a név ettől még, szívem szerint menekülnék, abban, ahogy kijelenti, nem ő küldte, benne van még valami: miatta jött. Vagy csak túlgondolom, szimplán paranoiás vagyok, a gondolatot a kortynyi pezsgő sem űzi. Értem persze a kimondatlan szavakat, ott van a levegőben, ott volt mindig is, tudta ő is, és én is. És ennyiben maradtunk mindig - tudjuk, és kész. Ezzel én máris többet tudok persze az ő helyzetéről, mint fordítva, de ez a helyzeti előny inkább tűnik átoknak; nem irigyelném annyira, ha hihetném, valami hasonló örökség elől menekül, mint amit én kaptam osztályrészül.
A kijelentést nem kommentálom, jobb is tán, bár megerősíteném szívesen, sőt, hozzá is toldanék, nem csak a franciákat nem szeretik errefelé. – A gyanakvás amolyan szakmai ártalom... – hárítok. Ez részben igaz, részben ne érezze a saját produktumának, részben pedig - és nem elhanyagolható részben - sért a feltevés. Pontosabban az, amit sugall.
Bátyám.
A bosszú jogáért jöttél? Nem eladó, állj be a sorba – mosolygom rá gunyorosan, de ettől még várakozóan pillantok rá, ha megfelelően hívogató ajánlattal áll elő, meglehet, hogy támogatom benne. Vagy legalábbis egy darabig. Vagy kijátszom a közös ellenségnek, vagy felhasználom a saját céljaimra, vagy... Sok lehetőség, kár volna már előre listázni. Előbb nyűgözzön le, lehetőleg jobban, mint a macskák a dobozban, akiket magukra hagytam miatta.



"Felkelsz és az arcodra egy mosolyt festesz, ez is kell a mindennapos jelmezedhez. Milyen szép vagy! Újra játszol, újra élsz, magányodról nem beszélsz, hangok hívnak, visszatérsz; nem szeretsz és nem remélsz... Ugye nem félsz?"
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Hozzászólások száma :
14
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Ott gurul a gyógyszeeeeer   Vas. Márc. 12, 2017 11:15 pm


“ I was at German prison camp only of sixteen years old when I realize I have love for science. German doctor, he make experiment. Sometime, he make scientific error. I tell him of this error, and this make him angry. But then he asks, "How can a child know such a thing?" I tell him, "Sometimes, I just know." He screams at me, "Then why tell me?" "Well," I said, "if you're going to do such things, at least you should do them properly."
- Dr. Brigid Tenenbaum





Nem tudni, hová vezet az út, amint rálépnek...?
Ő inkább az utat nem ismerte, de pontosan tudta, hová vezet: egy ólomszürke ég alatt megejtett, bűnösnek tetsző temetésre, amikor egy rózsát dob két koporsóra, mert ha az életükben olyan közel álltak, tisztességtelen lenne halálukban külön helyezni őket. Csikordul a sarka alatt a murva, a kavicsok, színtelen az arca, de boldog. Nagyon is boldog lenne, ha végre tényleg halottak lennének, halott az apa, amelynek nem kellett, halott a fiú, aki előtte áll. Vajon ő is gondol ilyenekre? Vajon létezik Arkell, aki még sosem akarta elégedetten aláírni a rokonai halotti bizonyítványát?
Bólint egyet a kijelentésre, tulajdonképpen igazat is ad neki, de lenyeli a méreggel együtt, amit emiatt érez. Ha őszinte akarna lenni magával, a negatív impulzusok mindig erősebben rágtak utat maguknak benne, a pozitívak múlandóak, hová vezetnek? Még a kimutatásukat is gyűlölte.

Olajat főzne a bőréből - gondol rá, ahogy a bátyjára pillant, a csontjai időtálló eszközök lennének. Ilyen közelről látni, mire cserélték le, és nem beleőrülni - lehetetlennek tűnik, mint a haja árnyalata. Tudnia kell valamit, amit ő nem, és ez önmagában nem lehet egy másik biológiai nem, nem lenne logikus.
- Akkor koporsóban hoztak volna.. Bár ki tudja, a halottak már nem kívánnak semmit, mindegy, hol nyugszanak. - szemei a férfira szegeződnek, belekortyol az italba. Fáradt, jut eszébe, fáradt ő a harchoz, az intrikához, Anglia levegője mégis ezzel terhes, és ő belélegzi. Nem lett volna egyszerűbb otthon maradnia, szabadnak maradnia? A nagynénje látta rajta, látta a kiolthatatlan gyűlöletet, amikor elköszöntek, és azt suttogta, végül is Astoria is csak egy Arkell, bármilyen messzire is vetette az árnyékát. Mégsem fordul most el, mert Raziel is az: ugyanaz fertőzi az álmukat, ugyanaz, ami az apjukét. Valódi diadal lenne, ha mind meghalnának, még ő is, mert a démonok végre aludni térhetnének évszázados messzeségből is.
- A jogáért? Nem, bátyám, nem kell hozzá jog. Te azért vártál vele, mert hiszel a jog intézményében? - fordítja félre a sápadt, gyönyörű fejét, hanghordozása először kicsit szórakozott, mint aki titokban nevet a tenyerébe. Tényleg így érzi, mert ez az angol férfi most jogról beszél neki - milyen reménytelenül jogszeretőek ezek, hogy szeretik a rendszereiket. Pedig a gyűlölet nem ül asztalhoz a joggal, nem teríti ki a lapjait, kigáncsolja az érkezőt, bort locsol a papírjaira. Sőt, megengedi magának, kuncog is, kicsit karcosan, kicsit füstösen. Tetszik neki Raziel, tetszik neki a könnyed ostobasága, meg az, hogy úgy gondolja, ő majd játszani akar vele, mint más nők. - Ha ugyanazt akarjuk, miért ne tehetnénk meg együtt? Rád gyanakodnának, rám nemigen. Mi a legfontosabb számára: pénz, reputáció, kielégülés? Épp ilyen sorrendben el is veszthetőek: te nem nevetnél, ha sírni látnád?
Előre hajol ültében, az angyali vonások vágyat türköznek, így olvad fel egy jégmező, így takarodik a tél árnya a virágokról - nem is sejti, mennyire az anyja most, az a nő, akit megvet. Astoria hiába tudja, hogy mások állítják, végül mind a saját szüleink leszünk, hinni nem hisz benne - végül is, mások nem Arkellek, és az Arkelleket sosem érdekelte, hogy normálisak legyenek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Astoria & Raziel   

Vissza az elejére Go down
 
Astoria & Raziel
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Az Astoria utcái

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Magic of Darkness :: Távolabb :: London :: Otthonok :: Raziel otthona-
Ugrás: