>
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Magic of Darkness
FOR IN DREAMS, WE ENTER A WORLD THAT'S ENTIRELY OUR OWN


Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mondd el a titkod!

Válts gyorsan!

Felhasználónév:


Jelszó:


Latest topics
Vendég

Alexander V. Spark
Szomb. Ápr. 15, 2017 8:59 pm


Gwyneth Moss
Vas. Ápr. 09, 2017 6:40 am


Gwyneth Moss
Vas. Ápr. 09, 2017 6:39 am


Gwyneth Moss
Vas. Ápr. 09, 2017 6:37 am


Gwyneth Moss
Vas. Ápr. 09, 2017 6:37 am


Csoportok
Ki van itt?


Nincs

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
A legtöbb felhasználó (44 fő) Szomb. Szept. 24, 2016 4:23 pm-kor volt itt.


Share | 
 

 Пётр Сергей Черни

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet


avatar

Hozzászólások száma :
15
Hírnév :
1

TémanyitásTárgy: Пётр Сергей Черни    Pént. Dec. 09, 2016 2:27 am


Pyotr Szergejevics Hannibal Czerny

Főkarakter
Ansel ☘
Csoport
Roxfort ☘
Play by
Michael Fassbender ☘
Foglalkozás
Legendás lények és megfigyelésük professzor ☘
Karaktertípus
Saját keresett ☘
Különleges képesség
Különlegesen kreatív büntetőmunkák ☘

Хуёвый

Minden éremnek egy-egy oldala van..

Pyotr Czerny, Sergei Czerny legkisebb gyermeke rengeteg szóval jellemezhető: kitartó, főleg ha a saját boldogulásáról van szó, mert a férfi megél a jég hátán is, annál is inkább, azt még úgysem próbálta, és a vadon szava sosem felejtett el sugdosni a bolond fülébe. Makacs, mint az apja, már korán csúnya jövőt jóslóan, öregasszonyokat sápasztóan, mint egy öszvér, és ezen semmi balszerencse nem változtatott azóta sem - legfeljebb cinizmussá érlelte az idő. Idealista, ó igen, nagy álmok álmodója, és a becsvágya sem éhezett sokat fiatalabb éveiben, mára azonban jóllakott. Kitartó, mert ezt eleget nem lehet hangsúlyozni - biztosan gyakran látható, amint a Rengetegbe indul a lényekhez, hátán menetfelszerelés, és elnyelik a fák, vagy éppen ő azokat.. nála sosem lehet tudni, olyan rejtélyes, mint az ördög, néha olyan jó társaság is, fogja mindenki a lányát és asszonyát, zárja rá az ajtót, mert még megbabonázza őket ez a rosszarcú misztikusság.
Az nem vitatható, hogy a jó borként érett Pyotr Czerny, Sergei Czerny legkisebb gyermeke imádta a saját útját járni, és ha az éppen mocsáron, szaron és poklokon át is vezetett, becsülettel bekanalazta abból is a részét - díszítik ilyen-olyan sebesülések, de mindnek története van, és el kell neki ismerni, a hírhedt intelligenciája mellé akad bőven gyakorlata, az ő felügyelete alatt biztosan nem harapják le senki fejét, ha csak éppen ő maga nem.. Érdemes óvakodni tőle, mert olyan híre van, amelytől egy jóérzésű halandó minimum a poharát keresi, mert normális ember nem lehet, aki vámpírokkal szórakozott, sárkányokat lovagolt, kappákkal nézte a cseresznyék virágzását, és ki tudja, még mi mindent.. Egyébként sem jó az, ha valaki ennyire önhitt meg magabiztos, annak hamar a végére szoktak járni az olyan körökben, amilyenekben ő is forog.


Pyotr Czerny, Sergei Czerny fia apja fia - és aki egyszer orosz volt, mindig az marad. A bátorság, a kitartás és a makacsság mind fordítható rosszra, és ahhoz, hogy kitörjön abból a körből, még ez sem bizonyult elégnek. Vagy eltitkolható-e, hogy ő vágyott bele? Hogy ő akarta azt a dicsőséget a sajátjának tudni? Hogy vakmerő, és azt feltételezte, hogy rá nem hatnak a törvények és a következmények...? Gyilkosságok, drogügyletek, és az a rengeteg kétes információ, ami kering róla..
A Wendigo is sok szóval jellemezhető: azt beszélik róla, mindig éhes, az étvágya kielégíthetetlen. Szomjazza a vért, a félelmet, és kíméletlenül el is fogyasztja, akár elé teszik, akár nem.. Hol kezdődik a megfelelési kényszer, és hol az önös érdek - hol találkoznak a megszállottsággal? Igazi vadász ő, az erdőben otthonosan mozgó, a vad ütőerére lüktető ujját szorító, türelmes vadász, aki elejt, elfogyaszt.. talán szó szerint is, elvégre kit hívnak így szerelemből: Hannibal...?
Mi, akik ismertjük a Wendigót, tudjuk, hogy a wendigo egyszerre mítosz és filozófia. Majd minden Wendigo önmagunk által teremtett, de eredetileg ember volt, akit az önzősége, zabolátlansága szörnnyé tett.. mindent elvesztett, mindent tönkretett, és sosem érheti el a kielégülés állapotát. Ezért éhes a Wendigó mindig, bármennyit is eszik..


De Pyotr Czery, Sergei Czerny fia nem egyenlő a Wendigóval, mert ugyan minden éremnek két oldala van, csak a testük közös. Ugye...?
 

'Ez itt egy idézet.'

Pálca
Látszólag nagyon rugalmas, sötét árnyalatú mahagóni, benne sárkány-szívizomhúr, rajta jó néhány fog és égésnyom, és használatkor bizonyíthatóan nagyon merev. Nyelénél apró lóhereminta, mérete 14 hüvelyk. ☘
Patrónus
Hím gímszarvas ☘
Erősség
Jó hallgatóság, pártatlan, viszonylag nehéz kihozni a sodrából és kitartó. Türelmes, intelligens, és ijesztően zseniálisan korcsolyázik. ☘
Gyengeség
Maximalista, cinikus, hihetetlen elvárásokkal teli, pesszimista, bizonyos dolgokkal szemben teljesen érdektelen, rémesen jó a memóriája és rémesen emészti a tejet. ☘
Dementorok
Az ifjúkori baleset, az ifjúkori szerelem elvesztése - és valaki más ifjúkorának kezdete. ☘
Edevis tükre
Az apja mellé lép, a vállára teszi a kezét, és végre kimondja: büszke vagyok rád, fiam. ☘
Mumus
A bűneivel való elszámolás - valamint a tehetetlenség újraélése. ☘
Amortentia illata
Benzin, hó, jég, az óceán, fenyőillat és a fertőtlenítőé. ☘

Пиздатый
*Van az a mosoly amivel az ember világokat mozgat - Czernynek történetesen van belőle egy, még ha ez néhány kicsit csorba foggal együtt is érkezik. Ezzel a mosollyal adta ki annak idején Ms. Mossnak a szakköre megtartását, és ezzel a mosollyal ignorálja azóta is, hogy rég nem gyakornok. Neki úgyis csak egy duzzogó kislány marad.
*Ott az a tekintet, amitől a hülye kérdést feltevő diák joggal tarthat, mert másodperceken belül három szarkasztikus megjegyzést áldozata lesz, és amely valamiért mégis vonzza a nőket. Nem éppen házasságot sugall, a professzor úgyis hülyén nézne ki öltönyben, decens családapaként, talárban is ritkán látni, de megkapónak megkapó, veszélyeket ígérő.
*A sebek nem látszanak, vagy csak elvétve, elvégre a sárkányt sem közvetlen közelről akarjuk szemlélni - jutott belőlük a hátára, fognyomból a bokájára, égésnyom itt, horzsolás ott, de megesik ez, ha valaki lények között dolgozik. Mégis, valami különös hajlékonyság is mutatkozik a fizikumában, mintha táncolt volna, mintha olyasmit űzött volna, ami folyamatosan a biztonság keresésére épül.

Születési hely
Hagen, Írország
Származás
Félvér ☘
Elkötelezettség
'Anarch', de egyébként teljesen semleges
Születési idő
1958. XII. VIII. ☘
Családi állapot
Örök nőtlen ☘
Roxforti ház
Griffendél volt ☘

это пиздец
Hatalmas, négyajtós szekrény, amely uralkodik a helyiségen. Vésetek, nevek, szederinda, hagyomány, nehéz a kilincse, hiányzik a kulcsa. Benne épp annyi kabát, ahány ember volt ő, ahány néven csak ismerik..

*A kis Czerny - az a mindig lelkes kisfiú abban az orosz kisebbségben, aki mégsem illet sem ide, sem oda, aki mindig lóherét vitt az édesanyjának haza a játékból, akire az apja kimondatlanul büszke volt, és aki annyira szerette a lényeket, hogy még egy doxit sem csapott le soha. Hiperaktív, izgága, kíváncsi, és mindenki tudta, hogy 'bajok lesznek' még vele, mert nem tisztelte az idősebbeket, mindig tudott mindenkiről mindent, olyan fákról lógott lefelé, ahol semmi keresnivalója, és úgy tűnik, semmi nem köti le annyi ideig, hogy ne törje a fejét újabb csínyeken. Nem olyan ő, mint a nővére és a bátyja, rá figyelni kell, ő mindent akar, és mindent most!
*A kis Czerny - illik rá a neve, vásott, sötét lelkű kis suhanc ő, a friss kenyérbe belecsípő, a lányok szoknyáját felrántó, a fiúkkal verekedő. Szinte népmesei alak, akinek lekvárbajusz vigyorog a szája felett, mindig koszosak a körmei, de vele lehet a legjobbakat bújócskázni, mindig ő nyeri a seprűversenyeket, és biztos, hogy elnyeri az összes köpkövedet. A faluban azt beszélték róla, az anyja biztos valami rosszféle bájitalt iszogatott a terhessége alatt, attól olyan a fiú, mint valami kísértetjárás, eleven tűz és szikra - de megkerülhetetlen volt apja révén. Szeretett kóborolni a környéken, pedig óva intették tőle, hogyisne, még megesz valami az erdőben, mondták, és ő nevetett.. senki sem tudott úgy nevetni, mint a kis Czerny, aztán köpött egyet, akkor már hiányzó szemfogán át a nyelvét nyújtotta, és úgy eltűnt, hogy egy egész éjszaka keresték hiába. Szeles, őszi éj volt, a hold sem világított, mert szüntelenül felhők fedték el, és az emberek úgy bolyongtak a fák között világító pálcájuk fényében átkozva azt a mihaszna bolondot, hogy megfogadták, ők ugyan többet ki nem másznak a kedvéért az ágyukból, de mit lehet tenni.. Az öreg Czerny a helyi maffia tagja, nem jó vele újat húzni. Miért nem lehet a legkisebb gyermeke is olyan jóravaló, mint a nővér és a báty? Azokra sosem érkezik ám panasz, sosem kajtatja őket senki éjnek évadján, micsoda dolog ez.. De átkózódhattak amennyit kívántak, a kis Czerny nem került elő, csak másnak, amint bekopog szülei ajtaján, és mikor rávernek a kezére, hogy hát hol jártál, te Merlinverése, ő megvonja a vállát, zsebe tele gyümölcsökkel, a térde lehorzsolva, és a sebek mindjárt kiegészülnek két fülessel is...
De ettől eltekintve minden ment a maga dolgán.. Erősen tartottak ugyan tőle, hogy sosem lesz belőle ember, amíg varázslattal köti be a cipőfűzőjét, megforgatja a leveleket puszta vásottságból, elvégre ez az alaptörvény ellen való, de a vidék annyira eldugott falucskája volt Hagen, hogy arra mugli véletlenül sem járt, ha nagy ritkán mégis, messzire űzte egyből az unalom. Abban az évben kapta meg Yuri és Sonia a roxforti levelét, és a szülők nem is lehettek volna büszkébbek, hogy apjuk után ők is a mardekárosok jelvényét ölthették magára...! Így lett a kis Czerny még kis Czernybb, ha ez egyáltalán lehetséges volt még.

*Czerny már egyke volt, az anyja figyelmének minden élvezője - és a falu fel-felbukkanó réme, mikor az lanyhulni látszott. Apja egyre elfoglaltabb lett, gyakran járt Dublinba, Belfastba, még Londonba is, a nagy Londonba...! De az semmi lett, mikor egyszer aztán az utak Moszkvába szóltak, és Szentpétervárra, egyre messzebb, és úgy gyűlt a széfben a galeon is. Arwen asszony józan fehérnép volt, és mint maga is félig orosz leszármazott, sejtette, hogy ez nem lehet tisztán jó, de lelke másik, ír fele inkább a gyakorlatiasabb és örömtelibb irányba fordult, és ez legkisebb gyermeke megnevelése kellett volna, hogy legyen: ha az nem szökik meg olyan macskaügyességgel a padlásajtón át, vagy a kert rosszul rögzített lécein. Csak akkor nyugodott el, mint az északi szél, amikor szabadjára engedte, de vele tartott maradéktalan figyelme, és hallgatta a cseperedő suhanc saját meséit a világról, a várt nagy kalandokról, miszerint ő majd kihajózik, felfedezi a hatalmas óceánokat, szólítják hegységek, messzeségek..! Hát a mama nem akar csatázni Tél Tábornokkal, nem fél a Baba Yaga rémtetteitől, nem vágyik elrejtett kincsre, megküzdeni szörnyekkel és győzni? Arwen asszony bevallotta, hogy nem különösebben, de titkon azért kifejezetten büszke volt élénk képzeletű csimotájára, és igyekezte hasznos mederbe terelni a vágtázó elméjét, ő tanította írni és olvasni, régi dalokra, a maga legendáira, és a házkörüli teendőkre is, amelyekre a fiú sokkal inkább vállalkozott, ha mondjuk állatokhoz és lényekhez kapcsolódtak. Együtt űzték ki a doxikat a nagymama régi függönyéből egy fülledt nyári napon, máskor ápoltak egy sérült leprikónt, vagy üldözték a csalafinta furkászt, ami valahogy mindig bejutott a házba, épp olyan kivételes kukacossággal, ahogy Czerny kifelé. Elmondhatjuk, hogy ez volt tulajdonképpen az első aranykor, a végtelen gyermekség, most már egy óvó, de bajtársi szempár előtt.. de aztán megérkezett az a bizonyos meghívó a nagy utazásra, és Arwen asszony könnyeivel küzdve ültette fel hát utolsó gyermekét is a pöfögő vonatra a két idősebb mellé, és a legkevésbé sem lepődött meg, hogy oroszlánok közé keveredett.


*Vakarcs - lett az évfolyam első olyan diákja, aki gúnynevet kapott az idősebbektől, rögtön az első estén, amikor a prefektus gondterhelten válaszolgatott a kérdéseire, helyeselt a lelkesedésére, és nemelt arra, hogy kimehet-e rögtön felfedezni a kastélyt. Nem hagyta aludni a szobatársait, és az első napokban tanítani a tanárait, mert kifogyhatatlannak tűnt a szókincse, főleg, ha gyarapíthatta azt. Ez mi, az mi, és az mire való, záporozott szüntelenül mindenkire, akit ért, így aztán a becenév rajtaragadt még évekig.. De ő volt a leglelkesebb, ha piteevésről volt szó, vagy ha Madame Czvikker elfordult, és mégis egy könyv leügyeskedése lett a cél. Ami a jegyeit illeti.. hát abban hamar megmutatkozott, hogy nem sokban hasonlít az olyannyira csodált Czerny ikerpárhoz, akik mindenben jeleskedtek, és ez a szakadék egyre nagyobbra tágult, főleg, mikor Vakarcsot negyedévesként bevették a háza csapatába - vagy a nyaggatása vált kibírhatatlanná, vagy a hajtói képességei fejlődtek annyira, ezt máig balladai homály fedi.. De addig csokibékás kártyákkal üzletelt, és nyaranta csak a kedvenc tárgyainak könyveit csapta fel időnkét, nem is igazán állt nagy pontszerző hírében. Megjárta néha a Gyengélkedőt is, elvégre a duhaj természete nem csitult el a kortársak között, és hát valakinek kapitánynak kellett lennie a képzeletbeli játékokban is, mert az annyival jobb mulatság, mint a bájitaltaltan házidolgozatok. Hanem harmadiktól a Legendás Lények Gondozása, így csupa nagybetűvel, ahol még hajlandó volt korábbi macskakaparását emberi betűkké formálni, és illusztrációkat is készíteni..! Emellett biztosan nem volt senki, aki három perc alatt tette volna meg a hetedik emelet-földszint távot, amit a harmadik évére tökéletesre fejlesztett, és olyan büszke volt rá, hogy azt a vigyort nem rontotta el az érte kapott, tömény sorokban zajló büntetőmunka sem..

*Hannibal volt a harmadik, sosem használt neve, amiről ő sem tudta, miért kapta. Furcsa volt, angol volt, és főleg, nagyon vicces volt, és hát az hogy nézett volna ki, ha éppen őt lehet csúfolni, ő szokott másokat csúfolni! Nem tudhatott róla, hogy az apja ugyanezt kérdezte Arwen asszonytól a szülőszobában, mikor meglátta a szerinte rém ronda harmadik gyermekét, és a nő csak ingatta a fejét mosolyogva - később, mikor roppant vásott kölyke nagy hangon tiltakozott, hogy a szomszéd fiú megint beszólt neki, közölte vele, hogy te fiam, a nagy pun vezérről kaptad a neved, és ha még egyszer kikezdenének, ott az öklöd, nem csak lopkodásra való...
Sosem hívta így senki attól kezdve, csak az a lány.. az a vörhenyes. Hosszú, furcsa térdkalácsai voltak, fehérek és nyurgák, természetellenesek, és azokat látta meg először belőle, mikor negyedévben hevert a tóparton. Kinyitotta a szemét, mert valaki árnyékot vetett rá, és ott voltak azok a bizarr térdkalácsok, hát ki látott ilyet.. mintha porcelánbabáé lennének, és ő azokra sosem tudott vigyázni. Vörös üstök, ezekre mondják, hogy nincs lelkük, de annak a lánynak volt, mert a szemeiben úszott és tükröződött. Nem is látott ő még soha ilyen nagy szembogarakat, úgyhogy rögtön dühösen meg is vakarta a fülét, mert az elpirult helyette is.. 'Te vagy az a fiú, akinek Hannibal a neve?' - kérdezte a csintalan térdkalácsú lány, és egészen közel hajolt, hogy a kicsit egyenetlen hajvége az orrát csiklandozták. Könyveket szorongatott, olyanokat meg a fiú nem sűrűn, a vállán táska egyensúlyozott, abból ő a bátyjáét örökölte, de már számtalan égésnyom borította, meg néhány szakadás. 'Én aztán ugyan nem!' - vágta rá, és egyből fel is állt a földről, mert valahogy csiklandós a gyomra lett az arca után, és meg is dörzsölte a képét, hogy az ne árulja el. 'Nagy kár, nagyon szép név. Na szia!'
Daisy utána a barátja lett - és nagyon meg kellett becsülnie magát, mert hát ő nem barátkozott lányokkal csak úgy, ők mindig mocskosnak nevezték, meg hebrencsnek, nem szerették magukat összepiszkolni repüléskor és a lényeknél, vagy a gyógynövények között, amikor sárkánytrágyát kellett használni. Daisy más volt, valahogy kevésbé törékeny, sőt, egyszer ő mutatta meg neki, hogy kösse be szépen a sebet a könyökén, miután egy idősebb fiú ügyesebbnek bizonyult a párbajozásban, és ki sem nevette, mert sírt egy kicsit, egy egészen kicsit a fertőtlenítő miatt. Olyan dolgokra is rá tudta venni, amikről ő maga sem gondolta, hogy akarja, de mikor egy, hosszúra nyúlt délutánt töltöttek a könyvtárban, és ő rég jótékony félálomba merült az elmaszatolt tintájú jóslástana fölött, Daisy halkan mesélt neki a saját gyermekkoráról, és hogy a szülei muglik, hiányoznak neki olykor, de telente mindig elmennek együtt korcsolyázni.. és hogy arról álmodott a Roxfort előtt, hogy versenyezhet majd. Azt hitte, nem hallja a történeteket a kikopott korcsolyáról, ami ott lóg az ágya felett, a jég csábításáról, amit az arcán érez, a lenyújtatlan izmok sajgásáról - az volt az első éjszaka, amikor Hannibal magához ért a takaró alatt, de csak mert emlékezett rá, milyen gyönyörrel meséltek neki arról a sportról..
És ő volt az is, aki hatodév téliszünetében, némi összeget meglovasítva a családi kasszából, csatlakozott a lányhoz a jégen.. és az is, aki rögtön megvált attól a bizonyos fogtól a jégre lépésének első pár percében. Nem volt különösebben született tehetség, ideje jó részét négykézláb káromkodva töltötte, míg gyerekek szánkáztak el mellette hangosan nevetve, és kénytelen volt megint Daisy idegen térdkalácsait nézni, amelyet alatt a lába időközben igencsak megnyúlt, hogy egy formás testben érjen véget. Mikor ő már ásítozva bogozta a korcsolyáját, és nem értette, évfolyamtársa honnan szerzi ezt a mennyiségű energiát ahhoz, hogy hülyét csináljon magából az ugrásai alkalmával, Hannibal küzdött. Látta azokat a mugli fiúkat, akik évek óta űzték a sportot, hallotta is, hogy a lány beszélget velük, együtt nevetgéltek, és ő utált utolsó lenni valamiben, főleg, mióta a bátyja és a nővére is örvendhettek az iskolaelső posztjának, aztán a kitüntetett helyeiknek a Godrikon. Ahogy a cipője pengéjén suhant faltól falig, néha erőszakkal, lelki szemei előtt feltűnt apja tekintete, ahogy becsmérlően nézegeti sovány RBF listáját, összehasonlítja a másik kettőével, és egyetlen szó nélkül dobja vissza az ölébe.. és ez még mindig jobban fáj, mint néhány törött csont, mert már megint túlbecsülte az erejét.

*Fiam nem volt soha, csak az anyjának, de ő annyi becenevet kitalált neki, hogy egy egész hadseregnek is elég volna, vagy időnként a fáradt tanárok szájából hangzott el, ha végképp nem fogott rajta semmilyen tanítás és nevelés.. de az apja? Az ő szeretetéből csak a két idősebbnek jutott, pedig Yuri titokban évek óta cigarettázott, és olyan volt, mint az általa szívott cigaretták: ízre erősek, de ugyan, kinek jó az a szívóján kívül? Sonia hamar letért az útról, úgy fogalmazott, mikor terhes hasára terelődött a szó alig egy évvel az iskola után, hogy nem ez volt számára megírva. Gyorsan férjhez ment, majd beleveszett a háztartás szürkeségébe, később az unokaöcsikék nevelésébe, és gyakorlatilag mintha megszűnt volna létezni önállóan. És mégis őket övezte megbecsülés, őket emlegette a falu állandóan, és őket azonosították a Czerny névvel - Pyotr sosem felejtette el, hogy mikor hazatért a befagyott tóról, lopott korcsolyája élezésén merengett, milyen csend ülte meg a házat. Mintha még a levelek sem zörögtek volna, rég meghalt a család kutyája, akit annyira imádott vontatni maga után, és nem maradt semmi korai kísérleti seprűiből sem. Benyitott hát az ajtón, szögre akasztotta az eszközt, és szembetalálta magát apjával, amint az magánszobájában egy pohár ital és egy mugli lőfegyver társaságában dohányzik.
'Mit bámulsz, te doxiürülék?' - kérdezte azon melegében, és helyet mutatott maga előtt. 'Egyszer hasznod akarom venni. Idd meg ezt, és tartsd a fejedhez a fegyvert. Ne bámulj rám, csináld!' - Pyotr dacosan felmarkolta az előbbit, és lehúzta. Marta a nyelőcsövét az olcsó vodka, közel sem volt ahhoz a minőséghez, amit máskor ittak otthon, vagy amire az anyja azt mondta hajdanán, hogy drága kincs. Az nem lehet ilyen keserű, műanyag utóízű, aromátlan semmiség.. És utálta magát, amikért engedelmeskedik a kérésnek, még hivalkodik is, azzal a vigyorral néz az apjára, amivel a prefektusokra, mikor megbüntették éjszakai mászkálásért alig egy hónapja, megkérdőjelezték épelméjűségét, amiért ő a tavon korcsolyázik, és nem érdekli a legkevésbé sem a házpontok versenye. Ő nem egyszerűen az egykori Vakarcs volt, aki le mert köpni a legmagasabb lépcsőről is, hogy eltalálja McGalagony süvegét, ő már Czerny volt, aki tudta, mit akar az élettől, és nem fog megilletődni egy ilyen ősz vénembertől, mert az apja az lett a tevékeny évek alatt, egykor dús hajából szálak maradtak hátra, azok is csak ímmel-ámmal teljesítették a kötelességüket, és nem fedték többé a sápadt fejbőrét. Kefebajsza megremegett a sóhajtástól, ahogy végignézett rajta, és véletlenül sem adott magyarázatot, az sosem volt az ő stílusa. 'Húzd meg a ravaszt. Húzd meg, ha azt mondom. Ha egy kis szerencséd van, te átkozott kis rohadék, belehalsz.' Játék volt, olyasmi, amit régen játszott a többi fiúval, mert az orosz-rulett közismert sztereotípia, és aki veszített, meg kellett csókolnia valami undorító dolgot, mondjuk a frissen sárból kotort békát, vagy el kellett lopnia egy vekni kenyeret a péktől - most pedig szét kellett loccsantania az agyát. Legalább nem kell gondolkoznia, ha veszít, meg is bűnhődik érte egyből, nem számít semmi már. Farkasszemet néztek, tartotta a fegyvert ugyan, de hülye lett volna meghúzni - látta azokat a bizarr térdkalácsokat, és hiába dolgozott benne az alkohol, emlékezett a vörhenyes csókjaira, a finom ujjaira, amelyekkel a hajába túrt, és ahogy azt suttogta, 'Hannibal', azt nem lehetett elfelejteni, nem lehetett eltagadni. Dehogy fog ő játszani ezzel a beszari vénemberrel...

*Hannibal úgy végezte el a Roxfortot, hogy alig pár RAVASZ vizsgát hagyott hátra, emléket és hírnevet annál többet - nem akadt akkor már alsóbbéves, aki ne tudta volna a nevét. Már nem ezt, ezt csak Daisy használta, mikor reggelente énekelve ébresztette, és rácsapott a nemesebbik felére, szabadkozott, hogy odaégette a reggelit, mert nem megy neki ez a háziasszonyosdi, és hát egyébként ha nem gond, ő inkább vállalna munkát, úgysem fognak megélni abból, amit Hannibal keres a pultoskodással. Azok az átkozott dánok egyébként is kihasználtak minden lehetőséget, hogy ellehetetlenítsék, ő legalábbis szeretett rájuk hivatkozni, főleg ha egy-két feles is lecsúszott a torkán. Hogy tényleg létező veszély volt-e azokban az időkben a dán maffia fenyegetése Londonban.. számára egészen biztosan, és mivel napjai kifejezetten unalmasan teltek, és lelke folyton az útra áhítozott, könnyen nézte betolakodó vikingnek a kellemetlenkedő alkoholistát, a burzsuj-fröccsöt óhajtó egyetemistát és minden fura szerzetet. Szabad jellemére a legrosszabb módon hatott ki a söntés, az állandó sörszag és az asztalok felesleges vakargatása, mert azok olyan koszréteget növesztettek egy idő után, amit ember fia nem szedhetett le - ő állította, és a kora délutáni órákban, mikor körülötte még nem itta magát mindenki teljesen lámpaoszlopra, ilyen történetekkel szórakoztatta magát, meg a tudattal, hogy mindezt Daisyért teszi, hogy a lány nyugodtan tanulhasson, elvégre mindig nyilvánvaló volt, hogy ő rendelkezik ambícióval rá. Így hát Hannibal hűségesen, de növekvő frusztrációval szedegette az asztalok és székek aljára illesztett rágókat, ürítette a kukát a női mosdó rémséges bugyraiban, és végképp rászokott a dohányzásra, még ha eleinte undorodott is tőle, mert az apjára emlékeztette. Kínjában felvette ismét a köpködés szokását, csak ezúttal már a bunkó vendégek poharába, és nem felejtette el lefelejteni a sört a hab alól, ha úgy adódott - ebbe a szürkeségbe hasított bele egy olyan lehetőség, amilyen a mesékben szokott a legkisebb herceg számára adódni.
'Hé, te kis hülyegyerek, beszélsz írül?' - csapott a sokat látott pultjára egy borzas szemöldökű ballonkabátos, és messziről bűzlött róla, hogy hírből sem ismeri a minőségi vodka létezését, mitöbb, egész megjelenése szilárdan ellenáll a minőségnek. Miután maga a kérdés is ezen a nyelven hangzott el, Hannibal megvakarta az ekkoriban elég rendezetlenül meredező haját, aztán rácsapott a fennálló üres helyre akképpen, hogy ' Há' hogyne, én ne beszélnék?', és mert érezte a meglepően orosz akcentust a sorok felett, hallgatott tovább, vagy helyesebb lenne azt mondani, hogy kérődzött tovább, Daisy is így mondaná. 'Remek. Mi a neved, kis hülyegyerek?' folytatta a férfi, és most már egy erős kávét is hajlandó volt rendelni, és elnyerte a kegyet, hogy az övébe nem köpött bele véletlenül sem senki, mert a válasz is rögtön érkezett a gőzölgő csésze mellé.

*Kölyök lett a nagytiszteletű orosz és ír maffia remek összekötője, és ehhez még a pultja mögül sem kellett kiállnia, mindössze mindig megfelelő módon jeleznie a betérő uraknak és hölgyeknek, merre hol mit találnak, milyen felállásban. Ha éppen a rend őrei tették volna tiszteletüket, felvont szemöldöke jelezte, hogy kívül célszerűbb a fondorkodás, ha pedig leadtak egy csomagot, ami most az üres üvegek között várakozott a lábainál, lelkesen kezdte tisztogatni a fogait. Egyszer még olyan nemzetközi módszer is előfordult, hogy szétvert egy borospalackot valaki fején, de abban közrejátszott a magabiztosságból fakadó italozgatás is.. ő persze soha, életében egy kortyot sem. Daisy hitte is, meg nem is, azt talán a legkevésbé, hogy a most már vőlegénye hirtelen annyira kiváló munkaerő lett, hogy ilyen szinten növekedett a fizetése, mert a háttérmunka jövedelmezett, és hamarosan mindenki tudta, hogy a Kölyök kézben tartja a helyet, lehet rám számítani, megbízható. Egy álló évig szolgált hűséggel két oldalt, és mégsem tudták a nevét, elég volt a Kölyök, az olyan dallamos, olyan személytelen, kicsit mint a gyémánt a barátnője ujján - és amilyen a döbbenet volt, amikor egy este hazatérve nem egyedül találta.
Daisy és közte akkor már nem mentek tökéletesen a dolgok, de a szenvedély erősebb ragasztó volt a józan észnél, hiába mondta még Arwen asszony is, hogy rossz vége lesz, mikor bekötötte a fejét egy vita után, melyben Anoushka nagymama pohara éppen az ő koponyáján tört ketté - csak nem tudták egymást abbahagyni. Ha délután üvöltöttek, a szomszédok is üvöltöttek, kopogtak a falon, az ajtón, hogy hallgassanak már el, de a békülést sem élvezték különösebben, mert az még zajosabban zajlott le, lehetőleg minden istenek orosz káromkodásokkal tarkított emlegetésében. Daisy ugyan kategorikusan kijelentette, hogy a pirognál tovább nem hajlandó belemenni a két nemzet együttélésébe, és ha úgy hozná Merlin, hogy gyarapszik a család, a lurkó angol nevet kap, és ezzel esélyt arra, hogy ne csúfolják úgy, mint Czernyt az első héten, mert talán ő kivert pár fogat, de az mégsem kultúremberhez való megoldás. A fiút, mert mondanom sem kell, még mindig az volt, nem érdekelték a komoly dolgok, futott a pénz és a megbecsülése után, annyira, hogy a lányok szoknyája után már el is felejtett, és hiába vizslatta szemek tengere a verekedésben kiművelt izmait sok férfi, őt otthon várta az üdvösség, és egész éjszakákon át tudott szeretni szüntelenül.. Addig a bizonyos éjszakáig, amikor Viktor beköszöntött az életükbe, mint másokéba a tavasz, vagy rosszabb esetben az elmebaj szokott.

*Egyharmad része lett a kapcsolatnak - hiába volt a sok üvöltés, önmagukból és a ruhákból kivetkőzés, még az elröppenő átkok is, Viktor ott maradt, ahol volt, a nappali kanapéján teát szürcsölgetve, és az a pofátlan fiú még képes volt citromot is kérni bele. Nem volt se angol, se orosz, különösebben vad sem, talán ezért volt szükségük rá, mert hogy így van, azt Hannibalnak is el kellett ismernie. Hárman aludtak a hitvesi ágyban, és ugyan tudta, hogy mások szemében hihetetlen hülyeséget követ el éppen, nem érdekelte, ragaszkodott az életéhez, mindahhoz, amit megszokott és szeretett is. Mikor Daisy a dolgozatai fölé hajolt görcsölő térdkalácsokkal, ők otthon ültek egymás mellett, és már ő maga sem tudta, mikor kezdődött köztük is el valami, de fél évvel később jóval kevésbé idegesítette a nyúlánk fiú horkolása, miután őt is megdugta a lány után. Szépen tejelt az összekötői munkája, időnként már megbízták néhány csomagkiszállítással is, és voltak, akik úgy vélték, kár lenne egy ilyen ügyes fiúért abban a kocsmában..
'Kalinka, mi lesz, ha valamelyikünk felcsinál?' - szólt a romantikus kérdés egy vasárnapi ebéd felett, mikor félszemmel fellesett a feszületre, tán nem esik le az onnan ettől még. Viktor felvonta a szemöldökét, és belesüllyedt csendesen a teájába, ő ráhagyta a másik kettőre az ilyen döntések meghozatalát, de szívesen volt bírójuk, ha esetleg megint pohártörésre kerülne a sor - 'Majd hárman felneveljük. Miért ne működhetne? De ha még egyszer borscsot kell ennem, Viktor szüli meg!'. És ezzel a kérdés meg is volt oldva, Arwen asszony pedig leimádkozta a szenteket az égből, hogy az ő különben is semmirekellő fia ezúttal mibe mászott bele...! Zengett a szülői ház, hogy nem elég, hogy nem vették fel sehová, most még úgy akar élni, mint valami szodomita, és záporozhattak a könnyei, csaphatta szét ő a megmaradt csészekészlet darabjait a csimota fején, az hajthatatlan maradt.. épp, mint az apja, aki pengevékony szájjal vette tudomásul, hogy fia végképp elkárhozott.

*Pyotr már az új barátoknak volt, akik nyájasabbak voltak a kutyáiknál - ez már a méretre szabott talárok és öltönyök közege volt, senki nem bűzlött a híg vodkától, és főleg, senki nem érezte szükségét, hogy gúnyneveket aggasson rá. Megvolt a magához való esze, sejtette, hogy ez a rosszabb, mert ott legalább teljesen nyíltan vágták fültövön, ha rosszkor szólalt meg, itt nem figyelmeztette senki semmire, legfeljebb a biztonságiak, és a joviális mosolyok. Ez az apja világa volt, neki is való, szórakozzon ő a szavakkal, meg a nyakkendőkkel, Pyotr meg had menjen haza, had örüljön a hírnek, hogy fura kapcsolatuknak tényleg lett gyümölcse. Állt és feszengett, feszengett és állt, nem értette, hogy kerülnek elő a zsákból egyre-másra lények szervei és részei, még egy kicsit izzadt is, amikor akromantulák lábai, lethifoldok darabjai kerültek az asztalra, és eszébe ötlött mindaz, amit hajdanán a Roxfortban tanítottak, ha figyelt volna: birtoklásuk szigorúan tilos. Nyelt egyet, de megemberelte magát, mégis férfi volt, már apa is, nem lehet csak úgy pudingként szétfolyni itt a nagyvadak előtt, azok sokat várnak, és nem tűrik jól a csalódást. Épp mint az apja, épp olyanok voltak egytől-egyig, és kínjában merengett, vajon az öreg ott okádja-e tovább magából a füstöt abban a falusi helyiségben, zsíros bajsza alatt. Szerencsére ő az anyjára ütött, de Yuri nem volt ilyen szerencsés, Soniáról meg nem tudott semmit, de távol jártak tőle, most ezek az emberek döntöttek a sorsáról: és ő úgy szaladt a szabadba minden alkalommal, mintha az életét kímélték volna meg. Néha így is történt.

Szaladt haza, de érezte már a sült felett, hogy a falak feszültek, a hűtő ajtaja nyitva maradt, de mindenki elfelejtett odanézni, hogy csöpög bentről a tej a padlóra. Csöpp, csöpp, mondta a doboz, de nem mozdult senki, hogy befogja a száját, nem szólt a tévé, pedig nagyon igyekeztek muglinak látszani, többek között éppen Viktor miatt, aki most is a teáját babusgatta. Daisy térdkalácsai hallgattak, és valahogy a sokéves nélkülözésben el is soványodtak, el is vesztették eredeti bájukat, a nő pedig felállt, a kést a dögbe szúrta, és egyenesen az egykori Hannibal szemébe nézett. Megváltozott, szikár lett, kitartó, és már nem mosolygott.. rá nem mosolygott.
'Vége van, Pyotr. El kell menned.' - súlyos volt, amit mondott, és sok más követte: átsírt éjszakák szemrehányása, amikor még ketten voltak, és ő nagyon egyedül, hogy számlák gyűltek a szekrény zöld táljában, hogy alakok kérdezgettek utána, itt lakik-e, hogy sosem tudta elérni, ha szüksége volt rá... hogy tudott róla, hogy megcsalja őket. Ez volt az egyetlen hazugság az összesből, és a férfi figyelmeztette is, hogy messzire megy, ő is felpattant, sárkánybőr csizmája nyomot hagyott a padlón, ahol az egyik tavasszal együtt füveztek, ahol Viktor egyszer részegen feküdt, ahol csókolták egymást - de vége volt. Mindennek vége volt. Sosem tudta meg, hogy kié a született lány, az anyjára ütött, de bár ne tette volna, bár vitte volna mindhármukat a fészkes fene a pokol legmélyebb bugyrába...!

De ott minden bizonnyal találkoztak volna újra. Ő is régi ismerősként üdvözölte a pohár fenekét, annak támaszkodott, és nem számított, nappal van vagy éjszaka, megmarad-e benne, amit bevedelt, vagy betömött. Értük tett mindent, négyükért, a jövőért, azért volt a kinevezés, a küzdelem, a rettegés, a pénz, minden, minden... és NEM kellett nekik! Ők is ellökték magától.. nincs szüksége senkire, ahogy rá sincs szüksége senkinek.
Hazaette az enyészet Hagenbe, nem maradt Londonban - szégyenszemre kullogott be a kertkapun, úgy hajtotta a fejét éppen, mint a bitófáramenők, emlékezett rá gyerekkorából. Volt is rá valami daluk, mint a vert sereg, mondták, és leköpték az ilyet, aki nincstelen, koldus kutyaként mászik a porban a szülői tányérhoz. Ami aranya maradt, szó nélkül ledobta az asztalra, és úgy nézett a vénekre, hogy azoknak eszébe se jusson megkérdezni: 'Mi lelt fiam, mi ördög bújt beléd? Egészen befordult a szemed.' Arwen asszony szerzett neki napszámos munkát, egy gazdag helyi hippogriffeit gondozta csekély apanázsért, naphosszat az állatokkal törődött és vedelt. Úgy tudott inni, mint senki más a faluban, és ha másért nem is, ezért újra tisztelni kezdték, mert akkor is haza tudott hoppanálni, ha előtte egy álló órát hevert az asztalok alatt. Egy éjszaka azonban fényt látott abból a szobából ismét, és ott ült a köszvényes, megsárgult vénember, dohányzott, előtte a vodka. Mutatta a helyet, ülj le fiam, ülj le te kis szaros. Igyál és tudod a dolgod.
De ekkor Pyotr Szergejevics Hannibal Czerny a halántékához illesztette a fegyvert és el is sütötte azt. Az apja elhűlten üvöltött fel, hátraesett a székkel, mert rettegett, mit mond majd az asszonynak, mit tett legkisebb fiával..
Pyotr Szergejevics Hannibal Czerny elvigyorodott, és kért még egy kör vodkát, de ezúttal már igazit ehelyett az olcsó szar helyett. Az öreg nem tudta kinyögni, hogy büszke rá, de már nem érdekelte. Már semmi nem érdekelte igazán.


*Utazó lett belőle, nem sokáig maradt a faluban, és szóbeszéd követte az úton messzire - felkereste régi évfolyamtársait, azokat, akikkel beszélt még. Munkát vállalt itt-ott, látták Mongóliában sárkányokkal foglalkozni, de az hosszú történet volt, és a vége egy kiadós megpörkölés, majd egy kényelmetlenül nyikorgó térd, nem szívesen beszélt róla. Levágatta a haját, és kapcsolatban maradt egykori munkaadóival, akik kalauzolták a világban, beprotezsálták mindenhová, mert imponált nekik a lehetőség, hogy nem köti többé a kispolgári lét, nem rohan az asszonyhoz vacsorára, nem kell vigyázni a taknyos kölykökre. Romániában dolgozott vámíprokkal, de nem szerette azt a furcsa népséget, ahogy a vélákat sem a balkánon. Évekre eltűnt a térképről, a hírét sodorta a szél, a férfiét, aki elment, hogy mindent megszerezzen magának, mindent elvegyen...
*Wendigo - suttogták rémálmukban a halálraítéltek, takarójuk nedves az izzadtságtól és a húgytól, mert könnyen eljárt a keze, és a nagy északon nem ismerték egyébként sem a kegyelmet. Lethifold-gyilkosságok Brazíliában, rejtélyes eltűnések, és egyre véresebb csonkítások, büntetések szegélyezték a diadalmenetét, mert ahol felütötte a szarvas fejét, nem maradt, aki fenntarthatta volna a sajátját. Az indiánok állították, hogy mitológiai lény ő maga is, eszi az emberi húst, ettől olyan sötét a lelke, mert elvesztette az emberséget, és keres valamit, valami értelmet, de nem leli, nem lelheti többé.. Látszólag ez a szörnyeteget nem érdekelte különösebben, ahogy a későbbi reputációja sem. Néha még most is hallani, hogyan suhan jégtalpakon a halál a jégen a hold fényében..

*Utazó volt, mert azok a legendák talán nem is róla szóltak.. még Arwen asszony sem adott egy lyukas zoknit sem erre a vélekedésre. Hogyan is lehetne az ő fia egy olyan veszélyes alak? Inkább egyél, fiam, ha már hazaevett a fene, ritkán látunk. Sovány vagy, egyél.
Tény, az évek férfit faragtak az egykor neveletlen gyerekből, aki már nem érezte szükségét az ereje fitogtatásának, hajlékony volt és pontos, mint amilyennek szerették volna. Kivett egy szobát Roxmortsban, és mindenki legnagyobb döbbenetére jelentkezett a megüresedő LLG posztra, mintha csak erre született volna. Viharos tavasz volt abban az évben, ő mégis úgy hasította az esőfüggönyt, mint ahogy hasonította a hátsója a korlátokat gyermekkorában - nem kisebb volt a megrökönyödés, mikor felvételt is nyert. Azóta hat év is eltelt, de
*Czerny professzor nem bizonyult hibás döntésnek. Kifejezetten üdítően mutat például reggelente a kávéja felett, bizonyos diáklányok szerint egyenesen elragadó, bár ezt ő valahogy sosem hallja meg. Úgy összességében elmondható, hogy kevés dolog érdekli, bár azért nem nehéz összefüggésbe hozni a nevét azzal a titokzatos idegennel, akitől Hagrid a kedvenc szörnyetegeit beszerezte a faluban. És akkor ott volt Daisy és Viktor lánya, akiről pontosan tudta, kicsoda, és aki róla is tudta, kicsoda. A huncut térdkalácsok újra egymást kergették a Roxfortban, és nem is tagadhatná le, hogy eszébe jut még, milyen volt.. olykor a korcsolyája a tavat szántja, mert Pyotr Szergejevics Hannibal Czernyt sosem érdekelték az olyan egyszerű dolgok, mint a szabályok, a józan és vagy mások véleménye.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
59
Hozzászólások száma :
90
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Пётр Сергей Черни    Szomb. Dec. 10, 2016 11:00 am

Gratulálunk, elfogadva!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Пётр Сергей Черни
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Magic of Darkness :: 9 és 3/4-ik vágány :: Beosztási ceremónia :: Elfogadott karakterek :: Roxfort-
Ugrás: