>
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Magic of Darkness
FOR IN DREAMS, WE ENTER A WORLD THAT'S ENTIRELY OUR OWN


Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mondd el a titkod!

Válts gyorsan!

Felhasználónév:


Jelszó:


Latest topics
Vendég

Alexander V. Spark
Szomb. Ápr. 15, 2017 8:59 pm


Gwyneth Moss
Vas. Ápr. 09, 2017 6:40 am


Gwyneth Moss
Vas. Ápr. 09, 2017 6:39 am


Gwyneth Moss
Vas. Ápr. 09, 2017 6:37 am


Gwyneth Moss
Vas. Ápr. 09, 2017 6:37 am


Csoportok
Ki van itt?


Nincs

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
A legtöbb felhasználó (44 fő) Szomb. Szept. 24, 2016 4:23 pm-kor volt itt.


Share | 
 

 Lake Malone

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet


avatar

Hozzászólások száma :
4
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Lake Malone   Kedd Dec. 13, 2016 8:57 pm


Afton Lake Malone

Főkarakter
Lake Malone
Csoport
Griffendél
Play by
Jeremy Allen White
Foglalkozás
diák
Karaktertípus
saját
Különleges képesség
Hipersuttyó

Belsö leírás
Mielőtt még bármi történne fontos megemlítenem azt a tulajdonságom, hogy nem vagyok széplélek, de azért elvétve, ünnepnapokon még nekem is vannak érzelmeim. Nagyon szeretem például a gyerekeket-nem, idióta, nem úgy- és remekül is bánok velük, mivel fél életem a kistesóim pesztrálásával töltöttem. Ami a kölköknél működik az már a felnőtteknél és serdülőknél nem, a kortársaim, tanáraim, szüleim hajlamosak az idegeimre menni. Ebből már gondolom lejön, hogy nem vagyok valami toleráns, nincs nekem sem energiám sem időm a baromarcúakra. Az egyetlen dolog,amihez végtelen türelmem van az a rajzolás, amit ritkán hagyok abba, akár egy percre is. Tipikus művész vagyok, az a fajta, aki annyira elvan azzal, amit csinál, hogy észre sem veszi a környezetét egészen addig, míg valaki meg nem zavarja.  Annál már csak azt utálom jobban, ha valami laikus kritizálja a munkámat vagy, ha a származásom miatt aláznak…ilyen esetekben majdnem mindig szakad a cérna, ez pedig nem jelent jót esetemben. Sokkal gyakrabban lendül az öklöm, minthogy pálcát rántanék vagy akár bármit is szólnék. Ha mégis kinyitom a számat gyakran abból sem Shakespeare sorai dőlnek, sokkal inkább káromkodás vagy kötekedés, vad magyarázkodás.
Elvek? Vannak, bár elég sajátosak és, aki nem aszerint él, azt hajlamos vagyok megvetni, ugyanúgy, ahogy a csalárd, nagyravágyó anyámat. Nem bánom, ha nem értenek egyet az eszméimmel, de elvárom, hogy ne próbálják meg rám erőltetni a sajátjukat, mivel abból csak konfliktus lesz, ezt már kitapasztaltam. Utálom, ha irányítani próbálnak, meglehetősen motiválatlan is vagyok, így nem vagyok rávehető semmire. Elém állhatnak két mankóval könyörögni vagy agyonverhetnek terelőütővel, semmivel közelebb nem lesznek a céljukhoz.

I am the alpha,omega, the fuck is you saying?

Pálca
10 hüvelyk,repkény, magja sárkányszívizomhúr, igencsak merev
Patrónus
Nem tudok patrónust idézni
Erősség
Erős akarat,kreativitás,határozottság
Gyengeség
Részvétlenség, agresszivitás,kompromisszumképtelenség
Dementorok
Mikor anyám elvált apámtól, a család idill tönkrement,
Edevis tükre
A Nemzeti Galériában kapnak helyet a képeim
Mumus
Önmagamat látom sikertelen, leszakadt senkiként.
Amortentia illata
Festék és dohányszag némi fahéjjal.

Külsö leírás
Ha láttál már sztereotip művészgyereket, akkor tudod hogyan is nézhetek ki! Folyton kócos,göndör, világosbarna haj, semmiberévedő, álmoskás, furcsán világos szemek és festékfoltok mindenhol. Komolyan mindenhol, néha még az alsógatyám is kék vagy ezüst színben pompázik annyira belemerülök a festésbe. A ruházatomra általában nem fordítok nagy gondot, ha nem épp egyenruhában vagyok legszívesebben farmert viselek,tornacipőt,pólót és fölötte egy nagyon férfiasan gyűrött inget, persze a cipőm is elegánsan retkes, mert nehogy már…
Alkatomat illetve meglehetősen szálkás vagyok, ahhoz képest, hogy kevés közöm van a sporthoz, mindössze súlyokat szeretek emelgetni vagy orrokat beverni,szétrúgni, én így tartom karban magam. Az átlagnál kicsit alacsonyabb vagyok, ez eléggé idegesít, de azért nyilván nem vagyok kertitörpének nevezhető szerencsémre. Nem tartom magamat különösebben eszményi látványnak, de az évek alatt sikeresen rájöttem, hogy azért nem vagyok ronda gyerek sem.

Születési hely
St. David’s
Származás
Sárvér
Elkötelezettség
Status quo
Születési idő
1984. december 24.
Családi állapot
Nőtlen/Egyedülálló
Roxforti ház
Griffendél

Elötörténet
Engem keresel? Itt ülök a sarokban, vehettél volna szemüveget. Sötét van? Nem láttál te még olyan igazi rendes sötétet, na de hagyjuk a látási viszonyokat, mondd mi kell! Hogy én? Na nem úgy van az…hogy meséljek? Az más! De magamról? Unatkozni jöttél? Oké, ha ennyire akarod megpróbálkozom a dologgal, de nem vagyok a szavak embere, hadd használjak színeket!

Barnásbézs
St. David’s-ben születtem, az Úristen köldökszöszén tizenöt évvel ezelőtt, Wales csodálatosan unalmas területén. Azt gondolod túlzok, de nem, itt valóban soha nem történik semmi izgalmas, éppen ezért juttatja eszembe a barnásbézs otthonosan eseménytelen árnyalatát. A városunk alig ezer lakóval rendelkezik, szóval, ami azt illeti, ha nem is ismer mindenki mindenkit, azért 10 kilométeres körzetben mindent  van lehetőséged tudni a szomszéd családról, kutyáról, macskáról,válásról, házasságról, gyerekről.
Rólam és kicsiny, de furcsa családomról is tudott mindent a környező népség. Apámról mindig azt tartották, hogy furcsa ember, márcsak foglalkozása miatt is, bár ezt megértem, ha meghallod, hogy valaki boncmesterként dolgozik neked sem egy  japánkert csodálatos virágillata és a benne kergetőző édes, fajtatiszta perzsamacskák jutnak eszedbe. Sokkal inkább  alvadt vér, elkékült száj, a belső szervek erjedésének gyomorforgató szaga és…nekem még apám, aki fütyörészve mártja meg a szikét a napi hullájában. Robyn Malone mindig is magának való volt és elég szétszórt, így szakmája tökéletesen megfelelt az elvárásainak, nagyrészt a maga ura volt, nem sok kolléga lézengett körülötte és akkor énekelt (ritka hamisan) Beatlest, amikor csak akart, meg persze látott egy csomó csupasz női testét, öröm az ürömben, hogy ezek minden esetben rothadó tetemek voltak, erősen förtelmes bukéval megáldva. Ez pedig az a szag volt, valamint az a téma, amivel Carissa Laytont, vagyis jóanyámat ki lehetett kergetni a világból. Láttál már tipikus született feleséget? Akkor el tudod képzelni anyát,rendezett szőke loknik,csinos, letisztult szabású pasztellszínű ruhák,tökéletesre lakkozott köröm, makulátlan mosoly, persze a háztartást nem vezeti, mosogatni utál, de legalább a főztje egész jó. Kérdésed jogos, apám és anyám láthatóan nem illenek össze, miért házasodtak hát mégis meg? Itt jövök én a képbe, azért döntöttek a házasság csodálatos intézménye mellett, hogy harmonikus gyermekkorom lehessen, ha már megfogantam, egy boldog családban, ahol apa többnyire nincs otthon, de, ha mégis akkor anya lelkesen szidja, mint a bokrot szokás. Olyan idilli, nem? Épp ez az a szó, amit sosem használnék a családomat illetően, sok mindent mondhatnak ránk, de a háborítatlan,harmonikus és nyugodt egyáltalán nem jöhet szóba. Leginkább a nagyobb családi ünnepek esetében nem szép azt hazudni, hogy meghittek és hangulatosak voltak,olyankor aztán előjöttek az ellentétek szép számmal! A probléma ott kezdődött, hogy Layton nagyapám zsigerből utálta apámat és bármit tett szerencsétlen öregem ezen nem lehetett változtatni, ennek volt folyománya, hogy a Malone nagyszülők meg anyát kezdték lelkesen rühellni...már kész is az elmebaj. Egymásnak feszülő ellentétek,szájhúzás,szemforgatás,boldog, ünnepélyes „rohadj meg!”, ennél nincs is szebb. Mindennek ellenére volt valami, amiért megérte kibírni ezeket az ünnepeket, ugyanis csak ilyenkor láttam anyai nagyapámat,a fifikás vén kurátort, aki nagyon közel állt hozzám már egészen kicsi koromban is. Első emlékeim közt őrzöm szivarjának illatát, öblös nevetését és rekedt köhögését. Donovan nagyapa erősen kötődött a művészetekhez és már nagyon korán meglátta a lehetőséget gyermekrajzaimban, tőle kaptam életem első vázlatolókészletét.
Apa és anya megpróbáltak javítani a kettőjük helyzetén, méghozzá egy második gyerekkel, imádott húgommal, Abigaillel. Utóbbiban pedig egyáltalán nincs irónia,Gail vált ugyanis az egyik legfontosabb emberré az életemben. Alapjába véve nem voltam érzelmes kisgyerek, de az a kicsi, gyűrött, nyálkás rózsaszín akármi, amit a húgomnak neveztek, már akkor testvéri érzelmeket váltott ki belőlem, annak ellenére,hogy anya nem nagyon akarta, hogy hozzáérjek. Talán a túlzott védelem miatt, amit én első és némileg elcseszett gyerekként nem kaptam meg, lett a húgom olyan, amilyen. Gyámolatlan, félős, sírós kislány, aki könnyű célponttá vált az iskola szemetei számára. Itt váltam praktikussá én, mint ügyeletes nagytestvér, aki mindenkit lever, mint vak a poharat. Gondolom ebből kiderül, hogy marhára nem voltam jó gyerek, sokkal inkább fegyelmezhetetlen anyaszomorító. A kisiskolás korom így többé-kevésbé aköré csoportosult, hogy Tommy Hugh-nak már megint betörte az orrát…valaki, ugyanez a valaki rondán káromkodott mérgébe és még csak haza sem ette a fene időben. Anyám pofonjai csattannak az arcomon, lábamat lógázva bámulok ki a tanterem ablakán, apám az igazgatónőnek magyarázza miért ne rúgjanak ki. Nagyvonalakban ennyi volt az egész,aztán a dolgok megváltoztak.  Én magam nem voltam többé barnásbézs.

Aranysárga

-Afton, hozd ki a pudingot!-anyám átkiabálja a házat, de nem akaródzik mozdulnom.
-Mondtam már, hogy Lake-nek hívj, ez olyan hülye egy név- nyafogom.
Karácsony van, vagyis a szülinapom. Rühellem a születésnapom. Hogy miért? A nyomorult karácsony miatt! Egy tizenegyéves gyereknek nagy dolog születésének csodálatos évfordulója, így én is szerettem volna legalább kicsit ünnepeltetni magam, de nálunk ezt nem lehetett. A Malone házban mindennek pontos rendje volt, jelen esetben az én szülinapom hajnali hat órától déli tizenkettőig  tart, utána pedig tizenkettőtől orrvérzésig szentséges ünnepünket élvezzük harmonikus családi légkörben. Na ettől voltam én a plafonon! Nem akartam elfogadni az anya által kitalált beosztást, ugyanis, ha valaki nem tudná az születés…NAP. Nem születésFÉLnap. Egész, teljes,hiánytalan,csorbítatlan. Annak kellene lennie. Aznap elég pipa voltam, dühös voltam anyára, apára, aki a pincében rakodott, Gail-re, aki nem akart kijönni a szobájából és Malone nagyiékra, amiért ezúttal még egymással is veszekedtek.  Aznap a karácsonyfán először a színes égők égtek, utána maga a fa kapott lángra, majd a függöny és így tovább egészen az asztalon lévő hímzett terítőig. Donovan nagypapa  azt mondta a szivarját tarthatta túl közel a tűlevelekhez, de sajnos tudtam, hogy ez nem igaz. Én gyújtottam föl a fát, a puszta tekintetemmel  és ezzel mindketten tisztában voltunk. Egyedül ő nem lepődött meg, mikor kiderült, hogy varázsló vagyok, apám csak állt és a fejét ingatta, anyám pedig visszakozott, szinte vitatkozott az igazgatóhelyettessel, ami már akkor is marha kínosan érintett. Így lettem aranysárga, a saját szememben is érték.
Eleinte nem is tudtam mit kezdeni a ténnyel, hogy varázsló vagyok, mármint mi az, hogy varázsló egyáltalán? Mert számomra varázsló a bűvész, aki trükkjeit használva téveszti meg az embereket, varázsló a szomszéd Mrs. Grapes, amiért a világ legjobb almás pitéjét süti, de a legnagyobb varázsló mégis nagyapám, aki hol itt van, hol ott, sok pénzt keres és látszólag mégsem csinál semmit.  Na én egyáltalán nem ilyen voltam, hanem az a pálcás, csúcsossapkás valami, aki, ahogy megtudtam, a Roxfortban tanul és az Abszol úton veszi meg a  cuccait. Fura, mi? Nekem is az volt,bár az nem igazán zavart, hogy ott kell hagynom a szüleimet, Gailtől és Donovantől volt nehéz megválnom hosszabb időre.
Az első Roxfortban töltött évemről egyetlen egy mondat jut eszembe: Azt a rohadt! Ez nem véletlen, ugyanis, ha ez a  felkiáltás nem hagyta el a számat ezerszer, akkor egyszer sem. Gondolj bele! Tulajdonképpen egy teljesen más világba kerültem és ez marhára tetszett! Voltképp mindig is sejtettem, hogy különleges vagyok, de eddig abban hitben voltam, hogy maximum különlegesen hülye, ezáltal viszont bebizonyosodott, hogy igazam volt. Speciális eset vagyok, a jó értelemben és rajtam kívül még hihetetlenül sokan vannak így.
Első évem nagyobbik részét rajzolással töltöttem. Én voltam a papírhalmazban kuporgó hatalmas száj, amire néha rá kell csapni egyet-kettőt nevelési célzattal, amúgy meg csak hagyni kell, hadd dolgozzon. Munka alatt persze nem a tanulást értem, az oktatási rendszer azonnal megbukott a szememben, amint rájöttem, hogy itt bizony nem össze-vissza fogunk suhintgatni az órákon pálcáinkkal, ahogyan azt én tizenegy éves fejjel elképzeltem. Nagyot csalódtam, mikor szembesültem a ténnyel, hogy a könyveket nem csak porfogónak, légycsapónak vagy támasztéknak használjuk. Ezzel a príma hozzáállással nem sok tanár őszinte szeretetére számíthattam, nem is leptek meg túlzottan a sűrű szidalmazások vagy büntetőmunkák, elég hamar beleverték a kis fejembe, hogy én bizony rossz gyerek vagyok és ezen nem tudtam, de nem is akartam változtatni.
A többi diákot, meg úgy általánosan a szocializálódást illetően ugyanúgy gondolkodtam, mint egész eddigi életemben: nem jópofáskodtam senkivel, még akkor sem, ha később hasznát láttam volna a dolognak, viszont, ha valaki volt oly kedves és jóindulatú mosollyal pofázmányán odamászkált hozzám nyilván nem küldtem el gondolkodás nélkül az anyjába. Valahogy így megtaláltam a magam bűntársait, szárnysegédjeit és ellenségeit is. Utóbbiról annyit, hogy világéletemben rühelltem a parasztokat, annak ellenére, hogy időnként magam is jókora tahóként viselkedtem és ennek megfelelően hatalmas tehetséggel vonzottam be őket.
Velem aztán lehetett bőven baja az embernek, hát még ha kereste is felületet! Az első probléma nekifutásból a származásom és az ezt övező lenézés volt, amit rohadtul nem értettem. Magyarázhatták nekem órák hosszát, hogy a mocsokhoz tartozom amiatt, hogy a rokonaim olyan varázstalanok, akár a frissen főtt krumpli, nem bírtam felfogni mi értelme az egésznek. Nézegettem én az aranyvérű bagázst naphosszat, de  pont ugyanúgy vették a levegőt, ordibáltak idegességükben és véreztek, ha megszúrták őket, mint én. Mellesleg…marhára nem volt aranyszínű a vérük,ahogy nekem sem sárbarna, így külön kikértem magamnak a megnevezést. Ha ebből nem jöttél volna rá ez sem szerzett több rajongót szerény személyemnek!
Szóval suli,pálca,köcsögök,formák…mi maradt vajon ki? Ja igen, igen, hát a nők! Negyedéves koromtól szerves részét képezte az életemnek a gyengébbik nem és ezen én magam is eléggé meglepődtem. Hogy miért? Azért, mert a Layton család férfi tagjain szörnyű átok ült, képtelenek normálisan csajozni, ezt a remek képességet balszerencsémre én is örököltem, így válogatott baromságokat tudtam mondani a lányoknak, de ha a tettekről volt szó megálltam a helyem. Minden rosszban van valami jó, nem igaz? Ha már oltári bunkó voltam, megérte befogni a számat…persze kizárólag puha ajkakkal. Sosem voltam csúnya gyerek és ennek kezdtem hasznát venni, végül is ki ne lenne oda egy álmos tekintetű művészkezdeményért? Sokan, de nekem az a kevés is épp elég volt, ami csurrant cseppent. Kapcsolataim sosem voltak hosszúak, de ez egyáltalán nem zavart, mivel ugyanúgy gondolkodtam, ahogy a nagyapám, jelmondatunk szerint minden nőt nem lehet megdugni, de erőteljesen törekedni kell rá.
Ígéretes kezdet, mi? Na ezután fordultak csak igencsak rosszra a dolgok!


Arzénsárga
A Roxfort egyik lényeges mellékhatása az volt, hogy időm nagyrészét nem otthon töltöttem, ami nem tört össze lelkileg, mivel sosem voltam családcentrikus csóka, így marha jól elvoltam a família nélkül is. Ezt róluk már nem igazán lehetett elmondani, Gail levelei egy idő után már nem csak arról szóltak mennyire hiányzik neki egyetlen bátyja, hanem arról is, hogy biz’ otthon úgy ömlik a szar, mint a középkori London lejtősebb utcáin.

Mikor negyedév végén hazaevett a fene nem is sejtettem mi fog otthon várni, sosem gondoltam volna egy percig sem, hogy anya kibaszott nagyravágyása gyilkolja majd meg a családunkat, akár a lassan ható méreg.
Megcsalt apa, költöző anya, egyedül a házban két gyerekkel, az egyik negyvenöt éves. Anyám Londonba költözött a faszijához, valami ügyvédhez, aki mindig hányingerkeltően tip-top és annyit keres amennyit még ez a nő is nehezen tud elkölteni. Maradt-e bennem bármi tisztelet a muter iránt? Naná, hogy nem! Láttam apámat üres tekintettel meredni a szekrény megüresedett polcaira és hallottam a fojtott zokogást éjszakánként. Nekem kellett összeszednem egy felnőtt embert, amiért egy másik felnőtt ember finoman szólva is faszfej volt.
Az egyetlen haszna a válásnak és a költözésnek az volt, hogy jártamban-keltemben többet találkoztam öregapámmal a városban. Galériákba jártunk ihletért, aztán whiskeyt ittunk és cigiről cigire gyújtottunk a naplementében.
Mire apa kezdett megint embernek tűnni, Carissának azonnal bejelentenivalója akadt, mégpedig, hogy meglehetősen terhes és új családját néhány hónapon belül megajándékozza egy kis gyapjasfejű négerrel. Franc gondolta volna, hogy képes leszek kötődni a kiskölyökhöz,de Leoval születésétől közel álltunk egymáshoz, hiába volt kevés alkalmunk találkozni. Anyám újdonsült párja nem repesett az ötletért, hogy ugyanaz a srác dajkálja a gyerekét, aki huszonöt perccel azelőtt pontagyú buckalakónak vagy küszöbmajomnak nevezte.
Család kipipálva, minden szar, ami csak szar lehet, hadd mutassak egy másik színt is!


Vérvörös

Mindig a harag volt a legerősebb érzelmem, éppen ezért volt annyira könnyű dühíteni, kiváltképp az aranyvérűek voltak képesek felhúzni a rohadt megjegyzéseikkel. Nem tetszett, de hát ki a halálnak tetszett volna a folyamatos basztatás és megaláztatás? Én az ilyen történésekre nem úgy reagáltam, min sok társam, nem húztam meg magam, nem kezdtem magamba fordulni,sokkal inkább ideges voltam, egyre idegesebb és ez nálam semmi jót nem jelentett. Először a rajzaim váltak sötétté, zaklatottá és brutálissá, aztán, én magam is. Egy idő után, ha az ember minden rohadt nap arra ébred, hogy kap a fejére legalább próbálja kiérdemelni az ütést, én legalábbis ezen voltam, ha az egészségemre nem is volt jó hatással. Egyetlen örömömmé vált a felsőbbrendű patkányok kiidegelése.

*

-Mit állsz az utamba, te mocskos sárvérű?-sziszegte a szikár, vöröshajű mardekáros, akinek egyre szívesebben álltam volna bele a szájába páros lábbal.
-De elmés beszólás…-sóhajtottam fel unottan, miközben folytattam a folyosó egyik szobrának felvázolását a füzetembe.
-Mit motyogsz?-fordult felém, pofáján a szokásos arrogáns kifejezés éktelenkedett, amit fájdalom, nem rugdalhattam le róla.
-Mondom…marha kreatív vagy, ember-vetettem oda pókerarccal, igazából nem érdekelt ez a pöffeszkedő gennyláda, kisebb bajom is nagyobb volt a hozzá hasonló faszfejeknél, de valamiért kedvenc szokásom maradt a nyelvem köszörülni rajtuk, ha már a kést nem lehetett. Kár. Pedig, mikor nagyapámnál voltam Londonban megtanított konyhakéssel célbadobni. Egy ekkora arcot akkor is eltalálnék, ha a Holdról pofázna le nekem.
-Jobb lenne, ha inkább tovább firkálnál ahelyett, hogy a szádat jártatod, Malone-köpködte.
Gondoltam:de romantikus! Hiszen a pöcsarcú tudja a nevem!
-Haver, nekem a kettő is megy egyszerre, te meg, ahogy nézem max szóba festő-mázoló lehetsz-vigyorogtam fel rá, miközben grafitceruzám hegye serényen járt a papíron. Bevallom jónak tartottam a saját szóviccem, így kicsit örültem a zsenimnek, mielőtt a válaszával foglalkoztam volna.
-Az életeddel játszol, féreg!
-Tévedsz, mert most épp az idegeiddel!
Vörösödik a feje. Hogy elégedett vagyok-e? Az, méghozzá erőteljesen.
-Akkora szád van, mintha lennél valaki,de csak egy koszos mugli vagy, pont mint a szüleid!
Olyan kis dühös volt, hogy nevetnem kellett. Elgondolkodtam. Vajon mit is szerettem mindig az ilyen gyenge idegzetű, belterjes, idiótákban? Ó igen, már emlékszem: SEMMIT!
-Anyád picsáját vagy te jobb nálam!
Hangos kiáltás hagyta el a számat, a füzetem és ceruzám másodpercek alatt zuhant a földre, az öklöm pedig lendült is, hogy bezúzza a kis prosztó fitos orrocskáját. Célt értem, ahogy mindig, a srác orrából máris patakzott a vér, ami lám csak lám…vörös, mint egy közönséges senkié. Hát nem, mint az enyém?

*

Tessék, nyugodtan vond csak le a konklúziót azzal kapcsolatban, hogy igazi agresszív türhő paraszt vagyok, hidd el, nem bántja kifejezetten a kis lelki világom.
Hogy változzak meg? Próbáljak máshogy gondolkodni? Ugyan, haver, nem tudnál nekem annyit fizetni! Ilyen vagyok, velem kapcsolatban kizárólag egy megoldás működik: megszoksz vagy megszöksz. Mérlegeld csak a lehetőségeid, addig én befejezem a rajzom!


A hozzászólást Lake Malone összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Dec. 28, 2016 11:48 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
59
Hozzászólások száma :
90
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Lake Malone   Szer. Dec. 28, 2016 2:38 am

Gratulálunk, elfogadva!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Lake Malone
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Salt Lake FRPG

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Magic of Darkness :: 9 és 3/4-ik vágány :: Beosztási ceremónia :: Elfogadott karakterek :: Griffendél-
Ugrás: