Shephatiah Blackbridge

1955-1971, Ádámtól, Évától
Él egy legenda arról, hogy valahol a közép-szibériai pusztákon, messze túl az Urálon, a Himalájától északra és a mongoloktól valamivel nyugatabbra él egy vándornép azon a kietlen tájon, ahol a száraz kontinentális éghajlat a hidegbe vált, és a tajga végtelen erdőségeibe olvad át a puszta, hogy aztán a tundra fagyos és hideg sziklasivatagának adja át a helyét vándorol egy nép. Egy egységes, szűk körű népcsoport sok más néprajztudományilag érdekes, kihaló, de a társadalmi káros hatásoktól még gyorsabban elerodálódó közösség között, ami bizony varázslókból és boszorkányokból áll. A tagjai ősi mágiát űznek, különösen hosszú életűek, szívósak és életerősek és nemigen törődnek mással, mint a mindennapi teendőkkel, rénszarvastereléssel, vadászattal, halászattal, és azzal, hogy a prémeiket kicseréljék olyan terményekre, amikhez mostoha otthonukban a zord és vigasztalan, ám spiritualitásban oly gazdag tájon nem juthatnak hozzá. E nép minden tagja fogékony az animágiára, gyakorlottak a csillagállások megolvasásában, ellenben hidegen hagyják őket a pálcás mágiák, soha nem mennek az iskolákba, nem is számolnak velük a nagykönyvek, mert ő maguk a természet mágusai és nem városi mágusok. Akárha bestiák lennének, elzárkóznak és elrejtőznek a varázstalanok és varázstudók elől egyaránt.
Nem mindig sikerült. 1955-ben a magietnográfia jeles képviselője, bizonyos Ludovit Patejdl teherseprűjét felpakolva hivatástudattal érkezett meg. Öt évébe került, amíg a csoporttal vándorolva megtanulta a nyelvüket, a szokásaikat, elnyerte a bizalmukat, titkaikat kikutatta és/vagy beavatták, sőt, a távozásával ő is hagyott valamit a közösségnek. Néhány hónappal azután, hogy elment az egyik helyi asszony ikerfiúknak adott életet, noha elsőre úgy tetszett, hogy az egyik halva született, végül sikerült visszacsalogatni belé az életet. Ez az esemény szerencsés égi jelek alatt történt, így a fiúkat a közösség a sajátjának tekintette, létezésükről az apjuk soha nem értesült, de ők maguk nem is látták ennek kárát jó ideig. Egyszerű, de tartalmas neveltetésük olyan volt, mint egy modern ősikultúra trend-álom, amíg be nem töltötték a 11 éves kort.

1971-1974, új világ, új kihívások
A Durmstrang varázslói a megfelelő korban eljöttek a két gyerekért. Ketten érkeztek, idegen erőszakosságuk megfutamította a békés népet, pedig nem jöttek támadóan. Egyszerűen csak eljöttek a varázslógyerekekért, akik hajlamuk és mágiájuk révén a pálcás varázslókhoz álltak közelebb, és a szokásrend szerint magukkal vitték őket az iskolába, ahol megtanítják mindennek a rendjét nekik. Mindig így volt ez az elkallódott kölykökkel, ezúttal sem lett másként, noha az ikrek vértisztasága némi kérdéseket vetett fel, az bizonyos, hogy a közösségüket is erősen áthatotta a mágia, így semmiképpen sem számítottak mugli szülőknek.
Komfortzónájuk kiragadva a két fiú először rémülten fedezte fel a szép új világot, ami nekik jutott. A Durmstrang lendülete elcsapta őket, mint egy gőzös, de nem darálta be. Hátrányban voltak ugyan a társaikkal szemben szociális interakciók terén, de egymásra pontosan tudták, hogy mennyire számíthatnak. Vadászó, gyűjtögető, mindig vándorló, küzdő közösségükben kemény fából faragott kölykökké lettek, olyan fiúk voltak, akiket egyáltalán nem volt egyszerű félrelökni. Noha mint legkisebbek, evidens helyzetük volt a bántottak, az áldozatok között, hamar kibontakozó karakán jellemük és egymással szinkronizáló agresszív támadókedvük hamar visszaszorította azok vállalkozókedvét, akik a gyerekek mindenkori szokása szerint ővelük akartak gonoszkodni. Már az első év végére kinőtték magukat olyanokká, akik másokat bántanak, és nem hagyják, hogy őket bántsák.
A kegyetlenségük és közönyösségük mindazon gyengeségek iránt, amik a hagyományos családokból származókra jellemző volt kiemelte őket. Évfolyamtársaik, szobatársaik csodálatában fürdőzve alakult ki az első baráti társaságuk. Gyorsan fejlődtek, könnyen tanultak, túlélő ösztönöket örököltek a szinte barbár törzsnek ható közösségüktől. Élvezték az iskolát, de a nyár közeledtével egyre inkább vágyakoztak haza, a nyílt pusztákon legelő rénszarvasok közé, a vad nyargalásokra, amivel a vadászok a vadat hajtották, az anyjukhoz, aki talán majd el sem hiszi mindazt, amit mesélnek majd neki erről a helyről.
A tanév végén annak rendje és módja szerint feltették őket a Transzszibériai muglivasútra, Tobolnál leszálltak. Egy nevelőjük kísérte el őket, aki korábban értük is jött, ám nem találtak senkit azon a helyen, ahol legutóbb a törzs tartózkodott. Hiába barangolták be a nyáridő egész ideje alatt a vidéket a fiúk emlékezete és a mágikus nyomok alapján, nem akadtak a rejtőzködő nép nyomára. Hogy valami katasztrófa érte őket? Egyikük sem gondolta így, sokkal kézenfekvőbb volt az a magyarázat, hogy a megrabolt család nem fogadta és várta vissza a fiait, és szándékosan rejtőztek el előlük.

A csalódottságuk leírhatatlan volt, a tanév kezdetéig hátralevő időt a nevelőmesterüknél töltötték, és megpróbálták megvigasztalni egymást és önmagukat, de az elárultság érzése erős volt. Sokat nőttek azon a nyáron, mármint az egyikük, az a fiú, akiből később Shephatiah Blackbridge lett. Bájos egyformaságukba így némi különbözőség keveredett, ami az amúgy is súlyos árvaság-érzésüket egy kicsit tovább növelte. Mire visszatértek az iskolában már érezhető volt közöttük némi feszültség. A vizuális különbözőség miatt elkezdtek magukra is másként tekinteni, egymástól különbözőnek, ami életük addigi 12 esztendejéhez képest egy éles váltás volt. Mivel immár a társaik is meg tudták őket különböztetni egymástól a mindenkori természetük szerint kiválaszthatták azt, hogy a két vonzó vagy éppen ellenséges kölyök-karakter közül melyik iránt táplálnak erősebb érzelmeket.
Továbbra is kitartottak egymás mellett, főleg tanulásban és másokkal szemben, de a szabadidejüket már jórészt külön töltötték. A későbbi Shephatiah, a magasabbik testvér népszerűbb és kedveltebb volt, simulékonyabb jelleme több barátot szerzett neki azok között is, akiket korábban megszégyenített, képes volt békejobbot nyújtani, míg a másik fiú továbbra is megőrizte vad szenvedélyét és valami barbár méltóságát, korábbi életvitelük keménysége okán magasan a többiek fölé helyezte magát mind talpraesettségben, mind egyéb képességekben, és ezt minden lehetséges módon erőfitogtatással, párbajjal és verekedéssel a világ tudtára adta. Az ő barátai így leginkább azok közül kerültek ki, akikkel együtt küldték őt büntetőmunkára, míg korábban ezeket a fivérével együtt vívták ki maguknak. Shephatiah így elszeparálódott, és sokat szégyenkezett miatta, a tanáraik rendre összekeverték őket még mindig, testvéröccsének renitens viselkedése gyakran neki szerzett ellenségeket, a folyosói párbajok javát nem azért vívta, mert ő maga így kívánta, hanem mert a sértett fél így kívánt elégtételt venni a testvérén, ám ikrek esetében ez nem olyan egyszerű. Noha mindig kiállt érte és mellette, jobban örül volna, ha a fivére szelídül és alkalmazkodik, hogy könnyebb legyen az életük.
Noha látszólag a viszály volt a természetes elemük, olyan csillapíthatatlan hiány alakult ki mindkettőjükben az ikervér másik fele után, hogy a nyarat az előzőhöz képest egészen egymással töltötték. Sokat túráztak és versenyeztek, alig lehetett őket a házban tartani és a nyári leckék fölé parancsolni, egyedül az animágia-rákészítő különórákat vették szívesen, mert nevelőjük nagy gondot fordított arra, hogy életben tartsa bennük az anyai tehetséget. Még nem változtak át - hiszen a lelkük olyan puha és formátlan volt akkor még, hogy a felelős tanár jó okkal inkább távoltartotta őket egyelőre az állati alaktól, -  ami valamiféle elköteleződést jelentett volna, de táplálta a korábbi tudásukat, amit még otthonról hoztak, a felkészítésük szépen zajlott.
Egyetlen vitapont árnyékolta be az életüket harmadév első félévében, méghozzá a múlt lezárásának kérdése. Fivérének ellenszenve az iskola, az órák rendje, a tanári szigorúság és a büntetések szerinte igazságtalan mivolta miatt egyre növekedett, mindegyre azon borongott, hogy jobb lett volna, ha nem veszik ki őket soha a közösségükből, ha velük maradnak a mágia vad, természetes módját gyakorolják anyáik útján, az lett volna a helyes. Állította ezt annak ellenére, hogy főnixtoll bélésű nyárfapálcáját éppen olyan természetességgel forgatta, mint a Shephatiah, aki nem volt ennyire haragvó a helyzetük iránt, és úgy vélte, hogy a család magukra hagyta őket, ezen tovább kell lépniük, több szót nem is érdemelnek, a jövőre kell koncentrálniuk. A harmadév végére ebből a vitából neheztelés lett, ami széttörte a kapcsolatukat. Mindketten megszenvedték ezt az időszakot, és a nyár sem hozott feloldozást a nyűg alól, sokat veszekedtek és párbajoztak, általában nem ő kezdeményezte a konfliktust, de nem is hagyta magát, egyértelmű vereséget sem fizikailag sem a vitában sem szenvedett egyikük sem. Az elmérgesedő kamaszhiszti ellen nevelőjük nehezebben kezelhető testvérét a nyár utolsó két hetére előbb visszaküldte a kiüresedett Durmstrang kastélyba, hogy ott egy másik tanár gondjaira bízza és szétválassza a civakodókat, amíg lehiggadnak. Úgy számolta ennyi idő elég is ahhoz, hogy a testvéri összetartozás-érzet újra hiányt nyisson bennük és nem is tévedett. Shephatiát el is keserítette ez az állapot, sokat higgadt abban az időszakban, és komoly elhatározásokat és ígéreteket tett önmagának arról, miként fogja kezelni a konfliktusaikat ezután. A nevelőmesterével együtt kidolgozta még kölyökfejjel, de nagyon igyekvőn a stratégiát, amivel megmentheti a testvéri kapcsolatát a változástól.
Sose vehette hasznát ezeknek a nagy elhatározásoknak, mert a fivére megszökött a nyáron, és a tengerpartig követték ugyan a nyomát, de aztán elhagyta a Durmstrang fennhatóságát, és a kor politikai helyzete, a brit varázstársadalom polgárháborúja nem kedvezett a nemzetközi kereséseknek.
Ikerfivérét így mindörökre elvesztette.

1974-1977, nyomasztó idők
Életének addigi, és az azután következőkhöz képest is legsötétebb időszaka jött el, amire alig, vagy igen kelletlenül emlékezett vissza. Az egészsége megromlott, az életkedve elmúlt, a fejlődésben visszamaradozott, a negyedik éve a Durmstrangban a stagnálás jegyében telt. Visszahúzódó, zaklatott, agresszív kölyök lett belőle, korábbi viselkedését teljesen kicserélte. Olyan rossz volt, mintha csak pótolni próbálta volna eltűnt ikertestvérét, de az ámokfutás egyáltalán nem elégítette ki. A legtöbb tantárgyból megbukott, egyedül átváltoztatástanból tudott értékelhető eredményt felmutatni. Nem használt sem fenyítés, sem elnéző együttérzés, már amennyire a kérges szív őshazájában ez megmutatkozott. A barátait elmarta magától, egyre jobban elszigetelődött és elmaradozott, főleg a birtokon kóborolt, mintha az elszökött testvérének nyomait kereste volna, gyakran megsérült és a gyengélkedőn kezelgették. A tanulmányai teljesen megálltak, újra kellett kezdenie a negyedévet, de nem igazán érdekelte ez a lehetőség, eldobta magától a jövőjét, a jócskán előrehaladó kortársai között megnyápicosodott, kiváló pálcakezelése mind kevesebbnek bizonyult sokkal több és hatásosabb átkokat ismerő utálóival szemben, majd '76 telén az idegileg leromlott fiú felnyitotta az ereit.
Csaknem sikeres öngyilkossági merénylete után viselkedésbefolyásoló bájitalok alá vonták, nevelőmestere pedig nemzetközi lépéseket tett, miután egyértelműnek látszott, hogy a fiatal varázsló semmilyen módon nem képes elvégezni a Durmstangos tanulmányait, ám erre nem is volt feltétlenül szükség. Élénk bagolyváltás után a Roxfort igazgatója maga jött el a fiúért.

1977-1980, angollá válás
Szinte simán ment minden. A kor legkiválóbbjának tartott varázsló különösebb gond nélkül visszaolvasta a fiú emlékeiből mindazt, amit az anyjától az apjáról hallott, és miután rövid kutatással megállapították, hogy Ludovit Patejdl időközben Londonban telepedett le és alapított családot, rövid egyezkedés után Shephatiáht a vér szerinti apjánál helyeztél el. Így felvételt nyert a Roxfortba is, mint brit állampolgár. Új nevet és új családot kapott, ráadásul a Szent Mungo egy pszichomágiában igen járatos medimágusa figyelmes bájitalozással, hipnotizálással és gyakori beszélgetés-terápiával rávette, hogy végre másra is gondoljon a veszteségein kívül. Egy speciális kúrával halványítottak benne az ikervér kötésén, ez volt az 1977 szeptemberében kezdődő új tanévig a legfontosabb feladat, mert hamar megállapították, hogy az ikerpár másik fele olyan viszontagságos módon élhet, ami fizikai és mentális elváltozásokat okoz Shephatiáhban. A tünetek enyhülése után már könnyebb volt bírni vele, bódulatából magához tért, noha éppen hogy egyre kevesebb tényleg bódítószerrel élt, és nyár közepére már csak alváshoz használt némi nyugtatót, hogy a befolyásolhatóan nyitott elméje ne sérüljön.
A medimágus rávezette, hogy szervezze az idejét, kösse le magát, ossza meg a figyelmét az új otthonában vállalt kötelező napi feladatok, a roxforti tananyaghoz felzárkózás, és a hobbik között, amikre indíttatást érez. A mágus javaslatára kezdett a csokibékás kártyák lázas gyűjtésébe, amúgy is sok csokoládét igényelt negatív élethangulata miatt a szervezete, így viszont szépen kitelt az évkezdésre. Hogy mozogjon is, a túlságosan labilis seprűlovaglás helyett rollerezni kezdett, a mugli játékszer hangulatjavító hatása egyértelmű volt.
Családi állapota közel sem alakult ilyen jól. Ludovit, hitük szerinti vér szerinti apja ugyan lelkiismeretesen gondoskodott a semmiből előkerült 17 éves fiúról, sose vonta kétségbe Dumbledore szavait, ám kispolgári máguséletébe egyszerűen nem illett a súlyosan beteg, teljesen ismeretlen, angolul tanulgató, oroszul és valami törzsi nyelven káromkodó idegen. A felesége, Petra asszony kizárólag a férje és Dumbledore kedvéért nem penderítette ki az első alkalommal a házból, amikor Shephatiah kezet emelt fiatal és élénk féltestvéreire. Elkényeztetett, puhány angol pondróknak találta őket, akiknek nincs semmi tartása, keménysége. Mértéktelenül idegesítette minden megnyilvánulásuk, ha csak lehetett távol tartotta magát a családjától, éppen olyan idegennek találva őket, mint azokat a diákokat, akikkel együtt feltették a Roxfort Expressre. Még a medimágusa is kikísérte, jó tanácsokkal, és egy, a javasasszonynak szóló levéllel a zsebében engedte útnak, "megfenyegetve", hogy érdeklődni fog a kézbesítésről.
Kissé félszegen szobrozott, óriási ládájával esetlenül bosszankodva a szűkös fülkefolyosók között, magához hasonló korú diákokat keresve, de mind olyan éretlennek látszottak. Citromsárga bűbájok repkedtek, élénk színű cukorkákat szórt szét egy szerencsétlenkedő elsős a lábainál, megint mások már robbanóskártyával játszottak, pedig még ki sem gördültek az állomásról. A rend tökéletes hiánya, a fegyelmezetlenség és a káosz eluralkodott körülötte. Kevés híja volt, hogy átkozódni nem kezdett, amikor egy hetedévesforma súlyos srác a macskáját kergetve egészen a folyosófalhoz taszította, de a jobbján feltűnő lány váratlanul elkapta a csuklóját, és erélyesen figyelmeztette, hogy ezért házpontot kellene levonnia tőle, noha most látja először, nem is tudja a házát és még el sem kezdődött a tanév, amiben máris szégyent hozna a fejére.
Bemutatkozott Ethelida Bulstrodenak, és úgy tűnt, néhány alapvető adaton kívül nem is kell többet beszélnie. A lányt nyilvánvalóan elbűvölte a nálánál majd két évvel idősebb fiú akcentusa, és különleges státusza (mint beosztatlan 17 éves, aki majd az ötödik évfolyamon, tehát a lányén kezdi a roxforti tanulmányait a Durmstrang után), a kisugárzása és a karizmatikus mássága. Később Shephatiah úgy vélte, hogy ezt a meg nem érdemelt figyelmet a britekre oly jellemző kultúrgyűjtő megszokás váltotta ki. Előkelő helye volt a kertben sétáltatott pöttyös afrikai leopárdok, az ausztráliai kenguruk és a polcokon sorakozó indiai fűszerek között. Akkoriban persze ez nem nyert ilyen határozott körvonalakat benne, Ethelinda (vagy ahogy ő szerette Ethel) lendülete elsodorta, magával hurcolta a Mardekárosok fülkéjébe, amit ő inkább menekítésnek érzékelt. Szédült fejét elárasztották a nevek és információk, a hűvös Mardekárosok kissé rideg, szertartásos jelenléte, és a babonás félelem, ami körülvette őket vonathosszan kétség kívül imponált neki, és lényegesen jobban érezte magát közöttük, bár az aranyvérű fiúk, lányok, de még a félvérek is zöld talárdísszel határozottan érzékeltették vele, hogy nem tekintik többnek Ethel új játékánál. Hallott már az apjánál eleget a házakról, óva intették a Mardekárosoktól, akikről ezekben a polgárháborús időkben sose lehetett tudni, hogy a szüleik vagy idősebb testvéreik vajon nem éppen azok, akik a múlt héten megöltek egy tucat muglit, vagy éppen varázslót, akik a foszladozó rendet képviselték. A sötét varázslók, a halálfalók gyermekei és leszármazottai ezek, így mondták a pótcsaládjában, de arról nem beszéltek, hogy ezek a gyerekek fegyelmezettek, intelligensek, és kifejezetten összetartóak. Hosszú vonatútjuk alatt, miközben Ethelt hallgatta - aki személyes prefektusi feladatának tekintette felkészíteni a Roxfortban várható Süveges próbatételre - néhányszor volt szerencséje látni, hogy a megbolygatott kígyófészek egyként csapott le a nyugalmát háborgató főleg nagyobb szájú Griffendéles suhancokra, és már az út elején elvesztették az első héten megszerzendő pontok javát.
A megfelelő tanulságokkal felvértezve az évnyitó lakoma legsarkalatosabb pontján, az érthetetlenül vidám elsőévesek között, akik közül néhányuknak szappanbuborék szivárgott a füléből nem volt kétsége afelől, hogy hova _nem_ akar tartozni a nagybecsű Roxfortban, bár a Süveg egyáltalán nem beszélt hozzá, mikor a fejére tették, holott korábban hallott erről is meséket. Mély hallgatása sötét volt, mint a feketeség a szemhéj mögött, kellemetlen, holott felkészült a gondolatban adandó válaszokra. Végül a Süveg Mardekárt mondott, Ethel nagy örömére.

Három darab Roxfortos évét végigkísérte egy rendkívül erős megfelelési vágy és kényszer. A tanárai viszonylag szigorúan kezelték, a lemaradásainak pótlására szorgalmazták és az egyetlen Durmstrangos többlet-tudásának, az átokhasználatnak mielőbbi szabályozására. Mértéktelen mennyiségű büntetőmunkáján leginkább a gyógynövénytani, mágiatörténeti és egyéb, számára feleslegesnek tetsző tudományokat gyakorolta, míg a szánt szándékkal provokatív Griffendéles büntetőmunkatársaival az ilyen eseményekről a folyosókon hazafele tartva rendre kénytelen volt továbbfejleszteni átokszórói ötletességét, ami további büntetőmunkákat eredményezett.
Noha ő maga ezekre a párbajokra úgy tekintett, hogy megvédi magát a zaklatástól, csakhamar egyfajta ikonná nőtte ki magát. Jócskán idősebb, és harci mágiákban Durmstrangos múltjának hála jártasabb volt a kortársainál, ráadásul korai neveltetésének köszönhetően szinte semmilyen gátlást és félelmet nem érzett az erőszakos megnyilvánulásokkal szemben, továbbá teljesen kimaradt az életéből az a szakasz, amikor megpróbál megfelelni a társadalmi elvárásoknak, noha az iskolai idő alatt megérett benne ennek a szükségessége. Ennek ellenére úgymond a házak közötti ellentét jelképévé vált, magányos felbukkanásai gyakorta kivívták a diáktársai bosszúkedvét, ezért egy idő után kizárólag Mardekáros társaival együtt járt, akik a Sötét Nagyúr szolgálatában álló rokonságuk révén becsempészték a varázslóháború sötét velejét a rusztikus falak közé. Shephatiah idegen kiállásában, arisztokrata vér nélkül jelen levő természetes gőgös fölényében - amire természetesen erős mágiája feljogosította -, tehetségében és önközpontú elkötelezettségében megtalálta mindaz, aki meg akarta találni az örök ellenségeskedés kulcsfiguráját. A Mardekárosok maguk közé fogadták egészen, bár ő maga úgy gondolta, hogy különbözik tőlük, több náluk, elaljasodott, kisded játszmáikban nem érdekelt, Ethel révén állandó szereplője volt ennek is, a brit társadalmi elit furfangos észjárása és eseménymozgatói így itatták át folyamatosan, és nem volt szabadulása ettől.
Iskolai produkciójából még kiemelkedő átváltoztatástan készségét jegyezte fel a Trófeaterem, miután kiterjedt, önként vállalt nagyszabású házi dolgozatában figyelemreméltó tudományos alapossággal vezetett fel egy elméletet a brit társadalomban kuriózumnak számító animágusi képességek elsajátításáról. Hatodévtől Dumbledore professzor engedélyezte számára az animágusi képzésének folytatását, és hetedévben felvette egy orosz farkaskutya alakját, és bejegyeztették a Minisztériumban minden jellegzetességével együtt.

Iskolai évei alatt a mentális állapota folyamatosan javult, annak ellenére, hogy soha nem tartozott a kiegyensúlyozott és boldog diákok közé. Kamaszos idegenkedése és az elit-gyerekektől felvett attitűdjei még jobban eltávolították befogadó családjától, akikhez nem is volt igazán lehetősége közel kerülni. Ludovic másik két gyermekének az útját a Roxfortban, mindenezek ellenére, amennyire tőle telt valami hálaérzettől vezérelve simává tette, és nem hagyta, hogy a más házba került kölykök ugyanolyan traumákat szenvedjenek el tőle, vagy a közelebbi társaitól, mint amikben másokat részesített, ha tehette. Örömét lelte ebben a gondoskodásban, még ha ezek a féltestvérei nem is pótolhatták az elveszített ikertestvérét, ahogy a medimágusa írta, akivel rendszeresen leveleztek, a hozzá való kötődése éli így ki magát. Azt javasolta neki, hogy ne álljon ellen ezeknek a késztetéseinek, ha jól esik foglalkoznia velük, annak ellenére, hogy mit tart a baráti köre erről, ha van elég elszántsága, akkor semmit sem veszít el, ha mégis elfordulnak tőle, akkor az a tanulság, hogy másféle társaságra van szüksége.
Végül is igaza lett, ezt a bakit elnézték neki főleg Ethel közbenjárásának hála, aki elszántan szerelmes volt a saját egzotikus felfedezettjébe, noha a kapcsolatuk gyakran volt viharosnak mondható. Shephatiah csélcsap természetűvé vált hetedévre, néhányszor pár hétre szakítottak, de Ethel nem engedte messzire, és érzelmileg a fiú igen sokkal tartozott neki, hiszen ha nem lett volna a lány, talán nem állt volna meg a maga lábán az iskolában. Kölcsönös érzelmi függésük és mindkettőjük erős temperamentuma zajossá, látványossá és kifejezetten szórakoztatóvá tette a szerelmüket külső szemlélők számára. Ez persze nem lehetett gátja annak, hogy ne a Bulstrode családnál vendégeskedve töltse a szüneteket, ahol tökéletesítette az angolját, valamit megtanulta az etikettet, továbbfejleszthette párbajozói képességeit, és leszokhatott a rollerezésről, mert az már tényleg mindennek a teteje volt, amit az előkelő család nem tudott elviselni.
Mert a Bulstrode aranyvérű família kezdetben igen elítélően fogadta a lány választását, minden módon megpróbálta elkényeztetett gyermekét lebeszélni a rangon aluli varázslóról, de Ethel korán elhatározta, hogy márpedig ő ezt a fiút kívánja férjül, és ha a család a feje tetejére áll, legfeljebb megszökik. Ezt azért nem provokálták ki belőle, így az örömtelen szülők, nagybácsik, nagynénik, tántik és vénlányok, nagymamák és nagypapák, unokatestvérek és másodunokatestvérek rendre megismerkedtek Shephatiával, aki új vért jelentett a családban. A személyisége nem, a nyárfapálcája azonban megnyert a számára néhány csatát, ezúttal nem átkokkal. A Bulstrode család mindig is híres volt 18. századi párbajozóira, akik a méltán rossz hírű elit Ezüst Lándzsák társaság tagjai voltak, akikről köztudott, hogy csak a nyárfapálcával rendelkező legerősebb varázslókat fogadták maguk közé. Ezen a téren egyszerűen képtelen volt csalódást okozni új és jövendő családjának, kifejezetten erőteljes készségei és ambíciói lehetővé tették, hogy bejusson egy ifjúsági párbajklubba, ahol szép sikereket ért el a szünidőben, noha a stílusán még sokat kellett csiszolni.
1979 karácsonya előtt animágusi alakját felvette, ezzel a Bulstrode család egészét meggyőzte páratlan mágikus képességeiről, amik méltóvá teszik Ethelinda kezére, így engedték a lánynak, hogy rábeszélje az eljegyzésre, és még azon a karácsonyon meg is történt a kézkérés. A szünet után a Roxfortba már mint jegyespár tértek vissza.

1980-1990, a házasélet hanyatló folyamatgörbéje
Annak ellenére, hogy az életük folytatása már biztosítva volt, az önértékeléshez és családi elvárásokhoz szükséges számú RAVASZokat még meg kellett szerezni, ami hajszássá tette a számukra az utolsó roxforti félévet, minden árnyoldalával, dühével, energiájával és végül kimerültségével együtt. A nyárra Shephatiah annyira elfáradt - noha igazán kiváló eredményeket szerzett - hogy egyelőre hallani sem akart az eljegyzés egyenes következményeként várható esketésről és a továbbiakról. Legszívesebben roxforti háztársaikkal, főleg a fiúkkal járt össze kártyázni, bár azokat el-elvitte a mind kifejlettebb varázslóháború, hiszen úgy tetszett, a Sötét Nagyúr uralmát semmi sem állíthatja meg. Még egy időre (vélt) vér szerinti apjának házába is visszatért volna, ám ők elhagyták a veszélyessé vált Londont, csak egy üzenetet hagyva hátra neki, amivel Ludovit alighanem a saját lelkiismeretét kívánta megnyugtatni, mert belőle jószerivel semmilyen reakciót nem váltott ki, némi homályos egyedüllét-érzésen kívül. Ethellel többször összevesztek, ha éppen otthon volt, a lány szorgalmazta volna az esküvőt, hogy végre önálló családként vállaljanak helyet és szerepet a Nagyúr új társadalmában, aminek a kora hamarosan úgyis eljön, ő viszont még korainak tartotta, mi több, fontolgatta, hogy talán továbbtanulhatna.
A borzalmas lehetőség elszánttá tette a lányt, és mert az ágyába csalni soha nem jelentett nehézséget a számára, viharos gyorsasággal megesett. Még az év karácsonyán bejelentette a terhességét szűk családi körben, így nem volt tovább kibúvó. 1981 fogcsikorgatóan hideg januárjában vette el Ethelt, a családfő nagyvonalúan megengedte a számára, hogy a Bulstrode családnevet használja a keresztnevének megtartásával. Mézesheteiket, szám szerint hármat a Kanári szigeteken töltötték, és bár Ethelt vonzották a közeli afrikai szavannák vadregényes vidékei, a trópusok zúgói és az őserdő párás titokzatossága, Shephatiah nemigen volt hajlandó ezeknek a közelébe se menni és nem hagyta el a szigetek kényelmét. Makacskodása miatt igen rossz hangulatban tértek vissza Londonba, egy ideig nem is beszéltek, sőt, Ethel azt is elrendezte, hogy korábbi menedékei se beszéljenek vele többet, és Shephatiah kénytelen volt visszahúzódni az asszonykájához, és rendezni a problémát, noha szívesebben elkerülte volna. Valahogy nem fűlt a foga az egyenes úthoz, bár ezt magának sem szívesen vallotta volna be. Nehéz úgy büszkén a tükörbe tekinteni, hogy közben az ember nem használja az egyenes gerincét, ám a kényszer nagyobb úr volt, mint a tűrőképessége.
Mire '81 tavaszán megszületett első gyermekük és örökösük egy egészséges, erős kisfiú, már rendezték a konfliktusaik jó részét, így együtt örülhettek. Jóval nagyobb és fejlettebb baba volt, mint számítottak rá a Bulstrode vének, hiszen Ethel vékony alkata beteges, vagy legalábbis törékeny gyereket sejtetett, és megszokás szerint lányt. A friss vér nyilvánvaló és üdítő mágikus hatásokkal bírt, így még a félvérnek bélyegzett Shephatiában kételkedő legutolsó vidéki mamócák is megnyugodtak valamelyest, a családi varázserő nem fog kihalni.
Az örömük nem tartott sokáig. Díszférji életébe üdítő változatosságot hozott a gyermek, akivel egyelőre ugyan nem sok tennivaló akadt, de a törődő hajlamát azonnal megmozdította. Ekkoriban már csak gondolt az orvosára, aki először ezt megnevezte, de nemigen leveleztek, a családja nem nézte jó szemmel, hogy élénk kapcsolatot tart fenn bárkivel a Szent Mungóból, hiszen a betegség gyengeség, nincs helye.
A gyermekáldás örömét, a polgárháború kiélvezését, az új társadalom aranyvérűek által történő építését azonban gyors egymást követő csapások árnyékolták be. A fiúk még a nyáron meghalt, és még fel sem rezzentek a vigasztalhatatlan gyászból, amikor a Kis Túlélőnek hála 1981 őszén a Sötét Nagyúr csúfosan elbukott. Sok más aranyvérű és szimpatizáns családhoz hasonlóan a Bulstrode famíliára is rájárt a rúd, bár ahogy a legravaszabbak, ők is tisztázták magukat, miközben tovább siratták a megmuglisodott jövőt, ahogy Lady Eusapia, az anyós gyakorta emlegette. A fullasztóvá váló otthoni légkör csakhamar vált egészen kellemetlenné a családi tragédiában lábaló Shephatiáhnak, bár szabadulni nem tudott tőle. Őt is megbélyegezték társadalmilag, titokba beadott jelentkezését a Minisztérium Varázsbaj-elhárítói továbbképzésére elutasították arra hivatkozva, hogy homályos szerepvállalása a varázslóháborúban lehetetlenné teszi a közügyekben való aktív részvételét.
Első dühében inni kezdett, majd inkább csatlakozott egy varázspárbaj szövetséghez. A következő években igen fiatalon megalapozta a saját egyéni reputációját, és mivel a család felsorakozott a "hobbija" mögé, hát jót tett az ő hírnevüknek is. Mind képzettebb párbajnokként szép versenysikereket ért el, a varázstechnikája sokat finomodott, a látványos és a közönséget jobban szórakoztató bűbájok, helyzeturaló átváltoztatásai és idézései még olyan összecsapások után is népszerűvé tették, amiket egyébként technikailag nem nyert meg. Ez a fajta új népszerűség feledtette vele szorult helyzetét, a családja elnyomását, és Ethel szerelmét is egészen felélénkítette mélabújából. A Szombati boszorkány belső informátorokra hivatkozva nem egy szaftosabb cikket leközölt a pár izgalmas szerelmi életéről, az asszonyka domináns magatartásáról, és a 30 éves korára avatott párbajmesterré váló mágus hajlékony természetéről. Persze, kevesen adtak az ilyen hírekre (méghogy az ágyban hagyja magát legyőzni az, aki így törekszik a győzelemre), a hírnév azonban mégiscsak hírnév, jót tesz az embernek, ha megfelelőképpen használják.
1990-ig példás férjként, remek versenyzőként, mind gyarapodó erejű varázslóként, alkalmanként gyakorlati párbaj vagy éppen animágia oktatóként, a társadalom hasznos tagjaként, a Bulstrode családi hírnév fényesebbé csiszolójaként ismerte a közvélemény, és mert Ethel biztos kézzel elfoglalta, nem is nagyon adta a fejét másra. Egzotikumát levetkőzte, és beilleszkedett, s noha az életét egy kicsit unalmasnak találta, elég kényelmes is volt ahhoz, hogy biztos fogódzkodó nélkül ne nagyon tudjon és merjen változtatni rajta. Alkukészsége azonban nem segítette át frigyét minden nehézségen, még két gyermekük született (1984, 1987), és mindkettő tragikus hirtelenséggel, és teljesen érthetetlenül megbetegedett és meghalt. Az ebből fakadó pletykák újra sötét átkokkal, rossz praktikákkal hozták össze a családot, így a família nagy része teljesen elzárkózott a nyilvánosság elől, őt magát is intették a közszerepléstől. Ethel mind fúriásabb lett, a dühét kizárólag rá összpontosította, ezért ő maga is hibáztatni valót keresett, rég elveszített, de talán még mindig élő ikerfivérét kiáltotta ki személyes bűnbakjának, a fantomnak, ami megrontja az életét, irigyen a boldogságára. Idillinek írt élete a varázslótársadalom legnagyobb mámorára megkeseredett és darabjaira hullott.

1990-2000, fehér foltok
Mikor Ethel teherbe esett, és bizonyíthatóan nem tőle, válást kezdeményezett, de sem a család, sem a lány hallani se akart róla. Az előbbit tekintélyi megszokás, az utóbbit bosszúvágy motiválta leginkább, mert bizonyos híresztelések szerint Shephatiah a sikereit felhasználta arra, hogy a temetővé váló bölcsők után olyan asszonyok méhében ágyazzon magjának, akik nyilvánvalóan különböztek aranyvérű degeneráltsága okán kórossá lett nejétől. Hogy ebből mi volt igaz, vagy mi sem, sose derült ki, utóbb viszont bizonyossággá lett, hogy aligha Ethelnek róhatóak fel a halott gyermekek, mert idegen vérből fogant gyermeke megmaradt.
A hetek csak teltek, a hónapok múltak, a családi légkör egyre jobban zimankósodott, miközben újabb titokzatos híresztelések kaptak lábra szerveződő sötét varázslókról, a megerősödő Nagyúrról. Az otthon melege egészen kihűlt számára, kétes alakok lepték el a családi kapcsolatokat, és Ethel környékét, rossz útra tért iskolatársak jelenlétét kellett megtűrnie abban az otthonban, ami nemigen engedte ki tökéletesen manikűrözött karmai között. Mindjobban beszennyeződött ő maga is, viszonylagos szabadsága és függetlensége a varázstársadalom szemében kihasználni való kincs volt, hasznot hajtott a családnak, amíg mentális labilitásában egy párbajban olyan sérülést nem szerzett a pálcája, amit a legjobb pálcakészítők sem tudtak azonnalra megjavítani. Jó időre vissza kellett vonulnia, gyógyulgató pálcáját legfeljebb óraadásban hasznosította, ám mert elkezdett nem kristálytiszta származású gyerekekkel és fiatalokkal is foglalkozni, a Bulstrode nyomásnak hála idővel kénytelen volt felhagyni ezzel. Ebben az időben más szempontból is összezavarodtak számára a dolgok, gyakori emlékezetkihagyásai mögött akaratmanipuláló átkokat sejtett, főleg, miután Ethel második házasságon kívüli gyermekének is életet adott, és ő újra válást kezdeményezett, ezúttal egy népesebb társasági összejövetelen. Kiugrási kísérlete után fél évig volt alighanem az Imperius átok hatása alatt, és csak véletlenül szabadult fel, amikor kutyaformában kóborolt a birtokon, hogy valamelyest kiszellőztesse a fejét. Alighanem Ethel rendkívüli magabiztosságának köszönhető, hogy fizikailag kijutott a csapdává lett otthonából, és észak felé indult, reményteljes kóbor-kutya karrierjének a Főnix Rendje tagjai, majd maga Dumbledore vetettek véget, ő maga sem tudva igazán, hogy pontosan miért. Homályos fogalmai vannak arról, hogy néhány évig információkat szivárogtatott a Bulstrode család feketemágia-kapcsolatairól, miközben rendre törölték az olyan emlékeit, amikben bármilyen jóvarázslói kapcsolatára fény derülhetett volna. 2000 májusában ezt is Dumbledore felvilágosításából tudta meg akkor, amikor a Bulstrode família java része eltűnt vagy elpusztult a Rend és a Minisztérium szorgos munkálkodásának hála, és a szolgálatainak immár nem vették hasznát, de a kor leghatalmasabb varázslója szerint önként vett részt ebben. Az emlékeit nem adta vissza, mondván, túl sok ellentmondást és nyugtalanságot okozna, de állást ajánlott neki a Roxfortban, amit el is fogadott, noha a nyarat még a rehabilitációjával töltötte. Vezetéknevet változtatott, és az elnéptelenedett Bulstrode kúriából magához vette Ethel perzsamacskáját. Egy ideig a mugli Londonban élt, Dumbledore útmutatása alapján itt talált rá Ludovit egyik gyerekére, a saját (vélt) féltestvérére, aki hálából az iskolai idők támogatásáért, szívjóságból és morális felelőssége miatt befogadta annak ellenére, hogy már maga is családos ember lett.

2000. szeptember 01. - A 9 és 3/4-ik vágányon a vonatra a diákokkal együtt cihelődött fel. Az utolsó nyarat a mugli Londonban töltötte így még azok is megfeledkeztek róla, akik az utóbbi nyomorúságos évtizedben valamiképpen tudtak még a létezéséről. Még aznap elfoglalta a helyét a tanári karban és az új házvezetői posztján.

2000. szeptember 19. - Igen sűrűn rá akar gyújtani.

2000. szeptember 23. - "Lekötelez Miss Rosenbluth, bevallom, még nem találkoztam olyan diák-leleménnyel, ami olyan átváltoztatást indukált, amit ne tudtam volna visszafordítani, de hála a főzetének..."

2000. szeptember 27. - Egyesek hallják, hogy cigarettázás közben Yukobow professzorral oroszul beszélget. Kap néhány dedikálatlan szerelmes baglyot a ruszki romantikától felcsigázott diáklányoktól. Vagyis, feltételezhetően diáklányoktól.

2000. október 02. - "Mr. Pyrites, lekötelezne, ha egyszer fintorgás nélkül ide tudná adni a sót. Köszönöm ~ "

2000. októrber 04. - Először pletykálnak a vérfarkas-kórságról, ám a telihold idején egészen más kórság miatt vendégeskedik a gyengélkedőn.

2000. október 05. - "MacEalair, maga és a többi mákvirág, akik jó ötletnek tartották ezt a kis éji prefektusi-fürdőbe betöréssel összekötött ... hogy mondja Higgins, bájitaltan lecke készítést, holnap vacsora után jelentkeznek nálam büntetőmunkán. Élvezni fogják."

2000. október 11. - Viszonylag szórakoztató látvány, amikor farkaskutya formájában rohan az órájára, igaz, néhány fogékonyabb diák rendszeresen Zordót kiált a láttára. Lágyszívűbb kollégái megkérik, hogy ne tegye.

2000. október 17. - "Nem Friccs úr, a házam diákjainak semmi közük sincs a macskájának állapotához. Megkérdeztem, és nincs. Menjen a dolgára, biztos van valami... fontos feladata."

2000. október 30. - Rendkívül látványos átváltoztatott tökei kifejezetten a kedvére vannak a Halloween mulatság témaköréra fogékonyaknak.

2000. november 03. - "Nem, kedves Hagrid, lehetetlennek tartom, hogy ennek a csapat bólintérnek az esernyőszerű testkinövéséért valamelyik diák transzformációs csínye volna a felelős. Inkább tűnik valami ritka keresztezési kísér... Hogy? Van egy ilyen bólintérbetegség? Örülök, hogy eszébe jutott és segíthettem."

2000. december 05. - Bűbájpárbaji múltjukról beszélgetve Flitwick professzorral felmerül az ötlet, hogy alapítanak egy párbajszakkört az iskolában, de lebetegszik, így ez decemberben elmarad.