Tommy & Bella - Hey I just met you and this is crazy...

Ez a lány nagyon is érdekes, teljesen érdekes és nem is rossz értelemben. Azt tudom, hogy nem kéne most itt lennem, mert legszívesebben a klubhelyiségben lennék a kandalló mellett, ahol jó meleg van. De ehelyett itt vagyok a tó mellett és egy idegen lánnyal beszélgetek, ami mondjuk nem is annyira fura, csak hát igazából.. Nem, most azt sem tudom, hogy mire gondoljak, mert sok minden van a fejemben és talán még egy kicsit ideges is vagyok, de még nem is mondtam el, hogy miért, mert hát Nathan haragja onnan ered, hogy.. Na? Érdekel mi? Hát elmondom, tehát azért ideges és mérges, mert nem jött össze a terve, hogy a suli ribancát megfektesse, ami számára egy hatalmas vereség, nekem meg -mivel egy testben vagyunk, ezért érted- semmit sem jelent a csaj. Nagyon idegesítő és beképzelt, azt hiszi, hogy valaki és reménykedik benne, hogy mindenki szeretni fogja, nem is tudom, hogy Nath miért akarja annyira az ágyában, biztos hogy trippere van vagy valami hasonló nemi baja.
Majd miután segítettem neki és megbeszéltük, hogy mindenki jól van, akkor bemutatkoztam neki és néztem őt, talán kicsit meglepte volna a dolog? - Szép neved van, Bella. - mondom neki mosolyogva, mert hát még egyetlen Arabella nevű ismerősöm sincs, jelenleg ő az egyetlen. Aztán mosolygok, mikor kezet ráz velem. Majd kissé felnevetek, mikor közli, hogy örül annak, hogy nem tett velem semmit és megismert, fura nem szoktak ennek annyian örülni. - Én is örülök. - kacsintok rá mosolyogva, majd várom a válaszát a nem rég fel tett kérdésemre, amire szerintem olyan választ fogok kapni, amilyet el is képzeltem.
- Szerintem is sokkal jobb kint, mint bent a négy fal között. - na tessék, egyforma a véleményünk ebben, sokkal jobb kint tanulni, mint bent, mert az olyan nyomasztó néha. Bár a gyógynövénytan sosem volt a kedvencünk, mégis egy tök hasznos és értékes tantárgy.. egyesek szerint. Bizonytalan kérdésére, mármint szerintem bizonytalan.. felhúzom kérdőn a szemöldökömet és oldalra billentettem a fejemet. - Épp készültem vissza az iskolában, ha nincs ellenedre mehetnénk együtt. - vetem fel neki egy barátságos mosoly kíséretében. Remélem nem fog lekoppintani és itt hagyni, nem is olyan rossz fej csaj, meg kellemes vele beszélgetni.

Láthatóan kezd belőlem elszállni Nathe haragja, ami nagyon is jó, mert én tényleg nem akartam vele se bunkó, se sértő lenni. Azonban abban igazam volt, hogy jobb lesz, ha legközelebb a lába elé néz, mert nem lesz mindenki ilyen kegyes vele. Elképzelve, hogy Nathan milyen reakciót adott volna erre, valószínűleg össze-vissza dobálta volna a lány cuccait, majd megalázva és összetörve itt hagyta volna.. Na de jön a bemutatkozás és elmondja a nevét, amit elég szépnek találok, mert elég ritka és különleges név az Arabella. - Szüleid érdeme. - kacsintok rá mosolyogva, mert hát nem nekem kell megköszönnie, hogy ilyen szép neve, de szerintem az apja keze lehet benne, lányoknak mindig az apák választanak nevet, az én lányomnak is én fogok választani, az egyszer biztos. Természetesen látom, hogy hogyan reagál rám, látom, hogy bejövök neki, mert nem vagyok vak és elég lánnyal beszélgettem már..
- És sokkal jobb, mint a dohos falak szaga, meg annál szebb is. - felelem, majd hozzá hasonlóan én is körbenézek. Elég szép környéken van az iskola, jó szeme volt annak, aki ide építette. Majd elhívtam magammal az iskola felé, gondoltam már végzett a tanulással és lenne kedve visszamenni a jó meleg épületbe. Elég hűvös lett az idő idekint és talán már-már elkezdtem fázni. Eleget sétáltam kint, nekem ennyi elegendő volt. Válaszára még szélesebb lett a mosoly az arcomon. - Ennek nagyon örülök.- felelem levakarhatatlan mosollyal az arcomon. Van ebben a lányban valami, valami ami miatt jól érzem vele magamat és nekem elhihetitek, hogy ilyen emberből elég kevés van, pedig én szeretem az embereket. Majd elindulunk az iskola felé.
- Igen, idén végzek remélem, hogy jó eredménnyel. - válaszolok a kérdésére, mert ebben az évben fog eldőlni minden és nagyon is oda kéne tennünk magunkat. Nathan persze az egészre magasról szarik, ami pedig nem jó, mert nem csak a saját jövőjét cseszi el, hanem az enyémet is.. Remélem, hogy én dönthetek és nem a minisztériumba fogunk menni, nem akarok Voldemort csicskása lenni. - De gondolom te hatodikos vagy, mert én sem látlak az órákon.. Mit szeretsz a gyógynövénytanban? - számomra ez egy igen lényeges kérdés, mert szerintem nagyon is unalmas tantárgy. Bár mindenkinek más jön be, egész kedves lány és baromira aranyos, legalább megpróbálhatom kijavítani a rossz kezdetet, meg amúgy is, egy kis ismerkedésbe még senki sem halt bele.

Nem, amúgy én tuti nem ismerem őt, még csak nem is találkoztam vele, de hát mindig jó egy új embert megismerni. Igaz az elején kicsi döcögősen indult, de hát meglátjuk, hogy mi lesz belőle, amúgy eddig egy kellemes beszélgetőpartnernek tűnik, nem hiszem, hogy ezt elrontaná. Kedves, aranyos és ártatlan lánynak tűnik, biztos vagyok benne, hogy még nem szegett szabályt, csak maximum nem vitte vissza időben a könyveket. Na de nem akarok ítélkező lenni és ezzel nem egy sznob lánynak akarom feltüntetni... remélem érted a lényeget, mert.. igen, szóval igen.
- Gondoltam, nem csodálnám, minden hollós okos. - kacsintok rá mosolyogva, bár nem tudom mikor kacsintottam ennyit egymás után, mint ma most vele. Na nem mintha baj lenne, csak egy megállapítás volt, megállapítottam magamnak. Kérdésemre kielégítő választ kapok és elmondja nekem a jövőre való terveit is, amit csak mosolyogva hallgatok végig. - Na az tök szuper, ha tudod, hogy mi szeretnél lenni. - mondom őszintén, bár én is tudom, de ez nálam túl komplikált és nehéz, szóval még kell rajta rágódnom egy csomót. Bár a gyógyítás jól hangzik, de nem tudom elképzelni, hogy amikor Nathan van soron, akkor bármit is megtenne egy másik emberért, ő nem olyan. Szóval mint mondtam nálunk ez nagyon bonyolult, főleg hogy ő nem is tudja, hogy én létezem..
Kérdésére elmosolyodom, hát hogy milyen tantárgyból vagyok jó? - Sötét varázslatok kivédése. - gondolkodás nélkül vágom be, hogy miben jó Nathan. Na ha valaki abból jó, akkor ő az. Mindig is imádta a párbajokat és mindet megnyerte, tanultam tőle egy-két trükköt, ami elég hasznos tud lenni néhanapján. Természetesen közben egyre jobban haladunk az iskola felé, de mivel még nagyon is van kedvem beszélgetni, ezért lassítok a tempómon. - Melyik tantárgyat utálod? - kérdezem tőle, miközben minden figyelmemet rá szentelem és őt nézem. Nem tudom, ha tippelnem kéne, akkor mondjuk.. mi olyan, amit nem megtanulni kell? SVK? Vagy esetleg valami más?

Hát lehet, hogy nem fejeztem ki magamat jól, mikor azt mondtam, hogy minden Hollós okos, de hát Nathan-nál mindenki okosabb, még az a kavics is ott az út szélén. Ha én nem tanulnék, akkor neki semmi sem jutna sose az eszébe, de hát mit lehetne tenni, ő ilyen hülye ez van.. - Akkor elnézést. - rántom meg a vállamat. Nem ismerem az összes háztársát, de azt tudom, hogy oda a jóeszű embereket veszik fel, szóval nem is értem, hogy miért nem okos az összes. Talán nincs is értelme ezen agyalni, mert hát kit érdekel a dolog? Nem kell két embernek ugyanazon a véleményen lenniük, nekem is teljesen mások az elképzelésem bizonyos dolgokról, mint neki. Szóval tényleg nincs értelme ezen tovább törni a fejemet, ráhagyom a dolgot, legyen neki igaza.
- Hát egyeseknek nincsenek elképzeléseik, de te szerencsés vagy. - mosolygok rá kedvesen. Nekem sincsenek meg a pontos terveim a jövőre nézve, de hát még van egy kis időm eldönteni, hogy mit szeretnék. El kell döntenem, hogy Nathan árnyékában maradok vagy úgy alakítom az életemet innentől kezdve ahogyan én szeretném. - Senki sem lehet mindenben jó. - mondom neki őszintén, mert hát minden ember rossz valamiben, neki ez a kettő nem megy, nekem pedig a gyógynövénytan. Hát mondjuk nem is tudnám kinézni belőle, hogy szembetudna szállni egy halálfalóval, nekem sem menne.. Szóval ebben biztosan hasonlítunk, azonban a különböző helyzetek más hoznak ki mindenkiből, okozhatnak az emberek meglepetést.
Kérdése eleinte meglep, azonban jogos kérdés, épp hogy összefutottunk. - Vissza a suliba. - válaszolom neki barátságos mosollyal az arcomon, majd az iskolára nézek. Nincs semmi kedvem sem bemenni, most túl jó a kedves és nyugodt is vagyok, így tehát a lány szemeibe nézek. - Biztos van időd és nem akarsz inkább tanulni? - nem akarom, hogy miattam kapjon rossz jegyet vagy valami ilyesmi.

Csak nézem őt és mosolygok, nem is tudom, hogy mi van velem, de hát kit érdekel a dolog? Mellette hamar le tudtam nyugodni, ami csoda, mert hát Nathan haragja nem szokott olyan gyorsan felszívódni. Valóban jó neki, hogy tudja mit kezdjen majd az életével, mert én totálisan.. vagyis inkább teljes mértékben bizonytalan vagyok, de hát nem mondhatom el neki, hogy miért. Ő több okból is szerencsés, mert nem kell osztoznia senkivel sem a testén, vele ellentétben nekem kell és nagyon nem is szeretem. Vannak esetek, amikor nem lehetek önmagam, mikor Nathant kell előadnom és én olyankor a falra tudnék mászni, mert én nem vagyok olyan, mint ő. - Hát én még erősen gondolkodom, hogy mi legyek, szóval igen.. nekem sem könnyű. - nagyon nem, de ideje ezen a témán túllépni és máson is gondolkodni, mert nem térhetek mindig erre vissza, hisz csak elszomorít az, hogy nekem sosem lehet majd olyan életem, mint amilyenre vágytam.
Szavain csak elmosolyodom. - Na ugye. - hát igen, senki sem lehet mindenben jó, mindenkinek vannak gyengeségei, nekem is vannak és Nathannak is. Nem tudom, hogy fenn tartsam-e vagy inkább ne, de hát látom rajta, hogy szívesen töltené velem az időt én pedig tudom, hogy tanulnia kéne.. Látom azt is, hogy bejövök neki, mert én sem vagyok vak, észreveszem az ilyeneket a lányokon, volt időm megszokni milyen az, ha valakit érdemlek és ő nem meri elmondani. De hát nekem nem lehet barátnőm, addig nem, míg meg nem gyógyulok és rendbe nem jövök. De hát szerintem nem fog eljönni az a pillanat, mert erre nincs semmilyen gyógymód sem, szóval megszívtam egy életre. Kérdésére csak pislogok és közelebb lépek.
- Legszívesebben maradnék, de szétfagytam és.. neked meg tanulnod kell még. - lépek még közelebb. Lehajolok hozzá és a füléhez hajolok, nem tudom, hogy miért, de én ilyet még nem tettem.. - Majd legközelebb tovább beszélünk és ígérem, lesz legközelebb. - súgom a fülébe, majd ajkaihoz hajolok és finoman kezdem csókolni, majd ha nem lök el, akkor elnyújtom picit  csókot és elhajolok, majd végig simítok az arcán és elhajolok. - De most mennem kell, Szia Arabell vagyis Bella. - mondom neki mosolyogva, majd elindulok vissza az iskolába, még ha legszívesebben elbeszélgettem volna vele az estét, bár ki tudja, ha utánam jön, akkor nem megyek el, akkor maradok vele, de nem hiszem, hogy megtenné.

with love

Thomas&Arabella Hey, I just met you//I’ve counted 341 words// Hagytam, hogy elhaljon a jövőről szóló beszélgetésünk. Kit érdekel most a jövő? Már ezerszer, sőt, milliószor végiggondoltam, átbeszéltem a terveimet az összes létező ismerősömmel, felesleges ragozni. Kizárólag a tanulás és a sok leckeírás jut róla az eszembe. Még csak nem is a fertőtlenítő illatú kórtermek, az egyenruhák, a főzetek és kötözések, hanem a tananyag. Egyedül azonban a pillanatra szerettem volna koncentrálni. Furcsa volt, új érzés, egy olyan élmény, amit még nem volt szerencsém átélni. Nem tudtam eldönteni szaladjak vagy maradjak. A szívem Tommyhoz húzott, az eszem pedig valahol mélyen megbújt, feladta a harcot. Nem is igazán tehetett volna mást, hiszen amikor én a gyengeségeimről mesélek, akkor nagy bajban vagyok. Nem szeretem reklámozni a hiányosságaimat mások előtt. Persze, természetes, ha valaki nem jó mindenben, sőt el is várt, nincsenek tökéletes emberek, de én erre törekszem. Mindig mindenben a lehető legjobb szeretnék lenni, a száztíz százalékot nyújtani. Akkor is, ha tudom, ez lehetetlen. Őrültség, tudom, de talán az idealizmusom, amely közelít az idiotizmushoz, túlságosan eluralkodott rajtam. Már csak a legjobbakat akarom magamból megmutatni. Mikor Tommy közelebb jött, felém, hirtelen nem tudtam mit csináljak. Ritkán jönnek ilyen közel hozzám, nem tudtam, hogyan reagáljak, mi ilyenkor az elvárt, mások mit szoktak tenni ebben a szituációban. Csak álltam ott, mint egy fa, és hagytam, hogy egyre tovább sértse a magánszférámat. Nem is bántam, és ez volt a legkülönösebb az egészben. Akartam, hogy ilyen közel legyen. Lesz legközelebb. Érdekes, mennyire nem szerettem volna, hogy a most és a legközelebb között bármennyi idő is elteljen. Türelmes és cseppet sem akaratos lánynak ismertem meg magam, de abban a percben nem akarok mást, csak megállítani a pillanatot, átélni, ahogy Tommy ajka az enyémhez ér, mindent érezni. Ahogyan az idegvégződéseim százszoros érzékenységre kapcsolnak, és nem érzek mást, csak a csókunkat. Mikor elszakadtunk egymástól hihetetlen ürességet éreztem.  Még, még, még, kiáltotta minden egyes porcikám, de az izmaim meg sem mozdultak, a hangszálaim meg sem rezdültek. Bámultam Tommyra tágra nyílt szemekkel, csodálattal eltöltve. - Szia! – motyogtam, és amint bement a kastélyba végig követtem a pillantásommal. Ezek után hogyan térjek vissza a rendes kerékvágásba?

//Köszi a játékot!//