Les Stranges

Egyetlen Lestrange sem úszhatja meg a nehéz örökséget, amely a vérükben csírázik, de a világot mérgezi virágaival - Rodolphus sem kivétel, arca méltó helyet érdemel a családi kárpitokon. Fiatalon állítólag szabad volt, elgondolkoztató verseket írt, szeretett szavalni, és komoly gyűjteménye volt irodalmi művekből - azt beszélték róla, művész lesz, a saját sorsát alakítja és végre kilép az öccse bűvköréből, de eltűntek a szép álmok.. és maradt a nehéz kötelesség. Néhányan emlékeznek még, hogy tinédzserként hogy küzdött a belső démonaival: az anorexiával, a depresszióval, az öncsonkítással, de mostanában már csak állig gombolt talárban látni, látszólag magabiztosan.. de ha mélyen a szemébe nézünk, látjuk égni benne mélyen a szenvedélyt.
Hűséges volt, de pontosan kihez? Egy szeretetlen házasság önbakója ő, nehéz láncoktól görnyedt alak, de valamiért soha senki nem tette fel neki a kérdést: mire gondolt a költő, amikor ezt leírta...?

Ki ne emlékezne Rabastanra, a szórakoztató, a zseniális, a sziporkázó, az imádott Rabastanra, aki mindenütt a társaság lelke volt a történeteivel, meglátásaival, könnyed személyiségével? Mellette egyik testvére sem juthatott olyan figyelemhez, mert ő megkövetelte magának, és az emberek hallgattak rá, itták a szavait - nagyszerű karrier, tökéletes reputáció és lehengerlő természet, ugyan mi állhatna az útjába..? A Misztériumügy ígéretes tehetsége, a Lestrangek büszkesége, a senkire soha szégyent nem hozó...
Úgy tűnik, mégsem ismerték eléggé. Nem látták, hogy milyen világot kíván teremteni mindaz a karizma és intellektus, hogy ami ilyen értelmes, az veszélyes lehet, ha más elveket vall? Úgy tűnik, a családból kilépni egyik testvérnek sem sikerült...
Milyen kár ezért a tökéletes ifjú titánért. De valami azt súgja, ő még nem végzett velünk: talán éppen új módon gondolkozik, hogyan nyerje vissza a szeretetünket az árulása után. És mi megbocsájtunk majd neki.. egy ilyen szórakoztató, zseniális, sziporkázó, imádnivaló fiúnak mindig megbocsájtanak.