Run Boy Run - Alexander & Czerny

Mielőtt tanár lett, megfogadta: sosem ártja magát mélyebbre a diákjai életében, mint feltétlenül szükséges, legyen szó nem kívánt terhességről, családon belüli öldöklésről vagy szívfájdalomról. A Roxfort egyébként is megkívánta a személytelenséget a professzorok részéről, láthatóan életre nevelt, de közben meg is tagadta a segítséget a rászorulóktól, ő azonban eleget látott és értett ahhoz, hogy tudja, nem lehet és nem is érdemes mindenkit megmenteni. Ekkor már behegedt a seb, amit az a szuka ejtett a lelkén, de ez hosszú évek munkája volt, nem egy hallgató fülé vagy figyelő szempáré - nem, ő nem nyit feléjük, ha azoknak nincs szüksége éppen rá.
Alkonyodott, ő pedig szokásos ellenőrző körútját tette az erdő körül, megnézte az elszállásolt lényeket - már majdnem gyengéd szeretettel lapogatta meg az egyik thesztrált, amelyet a holnapi órán mutat majd be. Az állat idegesnek tűnt, átragadt rá is: ahogy a tavat őrként elálló fák felé fordult hosszú kabátos alakja, ő maga is csaknem feszültnek tűnt. Öles léptekkel folytatta a megkezdett járőrözést, közben feltámadt a szél is, leveleket sodort a levegőben a tájhoz illő viharfelhők alatt. Szeszélyes volt Skócia, nem szerette az idegeneket, és mivel mégis benne éltek, nem sajnálta tőlük a kedélyei váltogatását sem - de ez közel sem zavarta annyira, mint a balsejtelem, amely a tarkóját cirógatta, mint annak idején, ha sejtette, hogy le fog bukni valamelyik csínytevése. A fenyők között egy fiú állt, a tavat nézte, és annyira szomorúnak tűnt, hogy majdnem azzal a lendülettel meg is fordult, hogy megint magára hagyja, elvégre az ember nem választ ennyire félreeső helyet, ha szeretné, hogy megtalálják, de végül mégsem tette. Megállt, magában káromkodott egy sort az anyanyelvén, amiért megint megszegi a fogadalmát, majd ráérősen rágyújtott, és a jelenlétét már nem is titkolva megközelítette.
- Hamarosan takarodó.. jól tenné, ha visszamenne a hálókörletébe.- mondta köszönés helyett, vagy akár akképp, a másik eldönthette - Csúnya éjszakánk lesz, igyekezzen befelé.
Közvetlenül mellé érkezett, fogai közé szorított cigarettájából a füst versenyre kelt a levelek hadával, felajzotta a tűlevelek mély aromáját, és miközben a viharfelhők díszletét húzta a két álló fölé, még megszemlélte a Czerny professzor ábrázatán ülő csendes érdeklődést. A férfi szerette volna, ha a fiú a kérésének eleget tesz, de tudta, hogy nem fog megtörténni, ahhoz túlságosan nagy lehet a baj, túl mély a seb. Sóhajtott egyet még, ezzel el is engedte minden maradék fenntartását azt illetően, hogy nem kérdezi meg, mi a baja, és egy jólesőt tüdőzött a maga tekerte cigarettájából.
- Na mi bántja, Spark? Mondja csak, magunk vagyunk. - a kifejezésből rögtön érezhetővé vált a származása, ezt valahogy sosem tudta máshogy kiejteni - Én ráérek, maga is ráér, a baj meg mindig. Mi történt?