>
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Magic of Darkness
FOR IN DREAMS, WE ENTER A WORLD THAT'S ENTIRELY OUR OWN


Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Mondd el a titkod!

Válts gyorsan!

Felhasználónév:


Jelszó:


Latest topics
Vendég

Alexander V. Spark
Szomb. Ápr. 15, 2017 8:59 pm


Gwyneth Moss
Vas. Ápr. 09, 2017 6:40 am


Gwyneth Moss
Vas. Ápr. 09, 2017 6:39 am


Gwyneth Moss
Vas. Ápr. 09, 2017 6:37 am


Gwyneth Moss
Vas. Ápr. 09, 2017 6:37 am


Csoportok
Ki van itt?


Nincs

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég
A legtöbb felhasználó (44 fő) Szomb. Szept. 24, 2016 4:23 pm-kor volt itt.


Share | 
 

 Chester & Auréle

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet


avatar

Kor :
18
Hozzászólások száma :
131
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Chester & Auréle   Hétf. Jan. 16, 2017 7:53 pm

Chester & Auréle
16+

Nos, Madam Pomfrey messze nem a torkán háborgott legjobban. Azt a sor végére tartogatta, mert most még bőségesen háboroghatott a vállán, a karján, a felelőtlenségén, a Tiltott Rengetegbe küldött diákok megmagyarázhatatlan jelenségén, a tényen, hogy egyáltalán büntetőmunkára jutott, mégis miért engedte, hogy ilyen veszélyes tetoválásokkal mérgezzék a bőrét, aztán ránézett a nyakára és...
Kedveli Puppyt. Valójában csak háborog, de soha nem kérdez sokat. Nem tesz fel kínos kérdéseket, nem vár magyarázatot a legalapvetőbb információkon kívül, melyek a sérülések módszeres, szakszerű kezeléséhez szükségesek. Sőt, van benne annyi figyelem, hogy amikor gyilkos pillantással összenéz az igencsak felfújt hólyagnyi - nem, fizikálisan már nem -, erősen kárörvendő griffissel, akkor felhúzza közéjük a paravánt. Nem, természetesen nem volt akkora szerencséje, hogy visszaküldjék a túlfrusztrált kamaszt a hálókörletébe. Elvégre hajnalok-hajnalán frissen elveszett, épphogy megtalált diákok ne kóricáljanak egyedül a folyosón, nemde?
Nem tudja biztosan, hogy elaludt-e út közben. Aranyvédelem ide, vagy oda, a rengeteg még mindig ott figyelt a hátában, ő pedig joggal tarthatott ezúttal őreinek engesztelhetetlen haragjától. Nem mintha nem bízna a professzor képességeiben, egyszerűen csak ott lappangott az az apró kis paranoia, amitől az ember fia nem tud igazán mélyre merülni, mert az elméje valamiképpen folyamatosan nyughatatlan lázban ég. Az első neszre azonnal megébredt, ám megkönnyebbült sóhaját a falak között maximum a Véres Báró szótlan, kísérteties őrzővédő társasága jelenthette. Megkérdezhette volna, mégis mit csinálna, ha valami tényleg megtámadná, ám végül úgy döntött, akár értékelheti is a Mardekárosoknak kijáró, emelkedett földöntúli védelmet. Kiérdemelte? Ó, igen. Talán a szellemek többet tudnak, mint amennyit elárulnak, de talán csak épp erre úszott a Hollóhátiak nőstényét keresve. Néha elgondolkodott azon, hogy esetleg Fejetlenke után húzza a halott szíve, de...
Ah. Hogy ezt álmodta? Nem biztos benne. A gyengélkedő ágyában már elég ébernek tűnik, aztán kezd megint altatószerűvé válni a női puffogás, de igazából hiányzik mellőle egy forró, puhabundájú, hosszú macskatest, ami ezúttal nem mancsolja le az arcát. Miután megitatnak vele valami szert, beleálmodja magát a pöttyös biztonságba.
Neki most így jó lesz.
Nemsokára esélyesen arra ébred, hogy a griffis pálcája van a torka alatt (jobb esetben), de legalább mégötpercig nem érdekli különösebben.
"Az egyetlen baj a hét halálos bűnnel, hogy nincs belőlük több."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
17
Hozzászólások száma :
48
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Chester & Auréle   Hétf. Jan. 16, 2017 8:39 pm

Auréle & Chester
"a régi képeid untam, az újakat imádom"
16+


- Visszhangos léptek... léptek visszhangja. Dobol és dobol, hangutánzó szavak - suttogta Cat fejére a fakó, vértelen szája, kiütközött az ajkain is a fáradtság, oda színtelenséget avatott, míg a szeme alatt pótolta az élénk színeket, ha nem is ragyogón, de erőteljes feketével, lilával és kékkel hangsúlyozva az amúgy is kékeket. - Segíts már te macska.
A korai órán szinte magányos az első emeleti folyosón a járása, a diákok még a főlépcsőkön sorolnak lefelé, ha ugyan mennek valahova, leginkább reggelizni, sápadtan, unottan, néhányan csúsznak csak a korlátokon, griffendélesek, nyilvánvalóan, teljesen bolondok, de csak a hangjukat hallja. Egy melléklépcsőn jött fel, aztán a Táncoló Patkányok falikárpit mögött beszaladt a mókuskerék-szerű kiképzésű folyosóra, a túloldalon kijött az óriáscsikesz szobor mögött, kettőt fordult, aztán még kettőt, felszaladt két emeletet, végül rájött, hogy túlment, mert valamiért az ablakok még mindig a földszint képét mutatták, tehát visszaereszkedett a megfelelő emeltre és már sikerült is meglátnia a gyengélkedő ajtaját.
- Ősi falak közt dobogó csendes járás, koppanó léptek döngése olyan, mint a nehéz szív verdesés - dünnyögi a macskafülbe bizonytalanul, taláros mellkasához fogva a bengálit. Hiába, amikor Blackbridge professzor hajnalban benézett a klubhelyiségbe, bár határozottan elküldte aludni amikor elindultak az erdőbe, valahogy nem jött álom a szemére, hiába biztosította arról, hogy megvan a szobatársa, egészen nyugodtan feküdjön le. Nem mintha rohanni akart volna a gyengélkedőre, hogy megnézze, miért is kell a gyengélkedőn lennie (Blackbridge roppant szűkszavú volt a kérdésben), kicsit rossz volt a szemrehányó macskaszemekbe nézve visszatérni a hálóterembe és beszámolni neki arról, hogy hát újság az nincs.
Majd most lesz.
- Jó reggelt - nyit a gyengélkedőbe és halkan köszön is, mert álló alakot észlel, aztán folytatva az észlelést előhúzza ezüsthárs pálcáját a fáklyafényben.
- Ackerman, szerintem téged várnak a kísértetek a reggelinél, a házimanók pedig extra adag párolt gerinccel készültek neked, nehogy túl drasztikus legyen a hiánypótlás - a hangját nem emeli fel, végtére is, úri fiúnak nevelték, a szavai simán csak fenyegetőek, a fehéraranyossá polírozott ezüstpálca tűzpiros szikrákat pattogtat.
Bezzeg a macska boldogan rohan ügyet sem vetve a griffendélesre összeölelődzni a gazdájával, pedig van itt nagyobb macska-veszedelem is, alighanem gondosan elparavánozva a kétes személyazonosság ijedelmében.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
18
Hozzászólások száma :
131
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Chester & Auréle   Hétf. Jan. 16, 2017 9:22 pm

Chester & Auréle & Ackermann te baromállat
16+

Bármilyen mélyre is nyomasztotta a javasasszony főztje, valamikor a legáthatolhatatlanabbnak tűnő sötétségben kimancsolt a pálcájáért. Kurvanagy mázlija, hogy a nőstényördög (miután kifejezetten éles szóváltást követően - ezért jár pontlevonás? - nagy dirrel-durral a törött keze helyett az éjjeliszekrényre helyezte a pálcáját) a jobb oldalát választotta méltó pálcatárolóul, így különösebben nem is kellett kínszenvednie azért, hogy megszerezze. Persze kezdeni nem tudna mit vele, de jobb érzés, hogy a párnája alatt van és megnyugtatóan zizeg a tarkójának, még ha álmában úgy is képzeli, hogy hosszú és kiadós, érzelmesen drámai előadásban ecseteli, miért nem illik egyszarvú csődöröket lovagolgatni az éjszaka közepén éretlen hatéveseknek. Ő meg kijavítja, hogy hatodéves, de az egyszarvúszőr kurva paprikás rá és ledobja a hátáról, amikor felmászik, úgyhogy most mindene kibaszottul nagyon...
- Ez fáj, idióta. - Sziszeg felfelé, ahogy a griffis az ágyára támaszkodik, de elhallgat, amikor megérzi a sárkánypálcát a torka alatt. Rögtön megdermed az értelmetlen vonaglásban, megemeli az állát, szürke szemei bár tágra nyíltak a felismerésre, most egészen elkeskenyednek a kivett sziluettre. A függönyhúzott félhomályban is egészen biztos benne, hogy pontosan azt látja, akit kurvára nem akart látni ezen az elbaszott reggelen.
- Ackerman, a házad büszkesége vagy bazdmeg. Pálcával a-
- Sssh... - A szájára tapadó kéz kemény fogás az arcán. A világ jótékonyan sosem tudja meg, hogy mit is akart a fejére olvasni a vörös, bár egészen bizonyosan sejthető. - Szerintem hagyjuk, ki és hogyan támad védtelen varázslókra, hm, MacEalair? - A fiú egészen közel hajol az arcába és becsületére legyen mondva, megpróbálja félrefordítani a fejét, de a bal vállába ékelődő fájdalom előbb megállítja, mint a satuként szoruló ujjak.
- Ha nyugton maradsz, hamar túl leszünk ezen, te kis... - Auréle pillantása oldalra villan a köszönésre, a Griffendéles viszont későn kapcsol. Már csak akkor pillant fel erősen állatias fénnyel szemeiben, mikor az ezüsthárson végignyal a fáklyák fénye és a következő másodpercben hirtelen kiegyenesedik. Csak néhány szívdobbanásnyi az ijedtség, amiben első körben valószínűleg tanárnak nézte a kifinomult megjelenést, aztán...
- Mayall! - A vörös hangja kifejezetten vidám, a griffis irritáltan mordul, a következő pillanatban pedig éles fújással megjelenik gazdája ölén a területvédő bengáli.
- Ki más, ha nem a kis elkényeztetett bárófiú? Felcsaptál szőke hercegnek, hm? - Kurvanagy Ackermann szája ahhoz képest, hogy pálcát tartanak az arcába. Nyilván nem hatott a jobbik oldalára a gerinces beszólás, de annyit elért, hogy ellépjen az ágy mellől, lassú körben indul meg oldaliránt, védekező tartásban. Menekülőpályán van, de egyáltalán nem sieti el.
Ackerman indulatos és egyáltalán nem tehetségtelen varázsló, ellenben egyelőre nem támad. A mozgása lassú, nehéz, a tartása fenyegető. Nem fogja leengedni a pálcát, de nem ragaszkodik az immár egyenlő küzdelemhez sem, ha nem irritálják halálra, elmegy az ajtóig. A griffendéles sem lehet mindig becsületrendbeli lovag, ugye?
- Mondd, bárófiú. Te keféled, vagy ő kefél téged?
"Az egyetlen baj a hét halálos bűnnel, hogy nincs belőlük több."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
17
Hozzászólások száma :
48
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Chester & Auréle   Hétf. Jan. 16, 2017 10:14 pm

Auréle & Chester
"a régi képeid untam, az újakat imádom"
16+


Mint a Végzet egy rosszul festett, félhomályos, furcsa díszletű kártyán, úgy hajol a griffendéles a háztársa fölé. Az indulat azonnal keresztülszövi sápadt lényét, hiába tűnik úgy, hogy ebben a gyógynövényszagú, szűrt fényekkel homályosított, sárga lámpásokkal megbarátságosított zöldes falburkolatú helyiségben egyszerűen nem történhet rossz dolog, az elsős korában érzett pánik a padlóból ugrik fel a bokájára. A szenvedések helyszíne ez, túlterhelhetősége fájdalmas emlékei kavarodnak fel, a remény, hogy majd Pomfrey megtartja a titkát, és a bizonyosság, hogy nem így történt, hát őt többet nem veri át a hamis jóság látszatával ez a hely! Olyan, mint egy mimic, asztalnak néznéd, aztán tőből leharapja a finom kezet a súlyos családi gyűrűvel a középsőjén, amivel még sose mutatott be, de úgy látszik, most nagyon érik.
Megrezzen a vidám üdvözlésre, de talán csak annak helyzetidegenségének okán, azt hitte, hogy a vörös még alszik, így sokkal kínosabb, hogy megvédi a seggét. Emlékezhetne Marcus esetére, nem minden erőszak, ami Auréle környékén annak látszik, egy pillanat alatt elborítja a pánik, a pupillái kitágulnak, a kék íriszek meghátrálnak, de nem véletlenül született annak, aminek, a vonásai a helyén maradnak. Legfeljebb bocsánatot kér az in flagrantiért. Vagy inkább felgyújtja mindkettőt. Sajnos akkor túl sok pontot veszítene a mardekár.
- Ha már a hozzá hasonló kis doxypotyadékok alvókat átkoznak, valaki kénytelen a hősi munkát is elvégezni, nem? - megbízik a macska ösztöneiben. Ennek ellenére a második replika kifejezetten gyengére sikeredik, a hercegezés kilöki a megszokott kontextusából, a magabiztosságát elveszíti egy pillanatra, de a fókuszát nem. Igyekszik tudomást sem venni Auréle sugárzó arcáról, miközben Ackermanról le sem veszi a szemét, és amikor a fiú elmozog oldalra ez kifejezetten könnyebbé válik, így nem is érzi olyan furán magát attól, hogy rászegezi a pálcáját. Meg még mindig lehet ugye tévedés.
Szívesen megdörzsölné a mellkasát, ahol a macska elrúgta magát tőle, de ez alighanem rosszat tenne a szemkontaktusnak, kígyóbűvölő keménységgel szemléli a fiút, miközben a sárkánypálca a sárkánypálcára acsarog. Mert félreértés ne essék, az övé acsarog, hulló halvány szikrákkal adva tanújelét annak, hogy ott egy bekészített rontás, csak az alkalomra vár, és majdnem el is engedi, amikor megütik a szavak.
- Merlinre, miért jut eszedbe ebben a helyzetben annak a nyomorultnak a segge?! - hördül fel egyáltalán nem arisztokratásan, és jófiúsan, és kifejezetten biztos, hogy a nyomorult ebben a kontextusban Auréle és nem más. Sápadt, hosszú képén őszinte hitetlenkedés látszik, hiszen mégis mivel lehetne magyarázható, hogy ez egyáltalán felmerül róluk? Oké, hogy nyílt titok, hogy Auréle a legyet röptében, Pyrites professzor meleg, Friccsnek bejön a könyvtárosnő, és ő maga báró, de... kefélni vele? Ez csak őt lepi meg? Ez nem olyan iskola!
Minden előkelőség fellázad benne.
- Azt ajánlom, hogy nagyon gyorsan húzz el innen Ackerman, mielőtt valami egészen mást küldök a seggedbe - lendíti meg a pálcáját, és a piros szikrák el is rugaszkodnak, de csak némi forró, égetően forró levegő tereli az ajtó felé a griffendélest, nem fog átkokat durrogtatni a gyengélkedőn amikor csak most érkezett! Nem hiányzik, hogy rögtön kizavarják.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
18
Hozzászólások száma :
131
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Chester & Auréle   Kedd Jan. 17, 2017 4:26 pm

Chester & Auréle & -1000 stylepont a Griffendélnek
16+

Korábban kell felkelni ahhoz, hogy a vörös végzetének válasszon bárkit is. Igen, még úgy is, hogy a haragos oroszlán nyilvánvalóan korábban kelt nála és erősen előnyösebb pozícióban leledzik. Egy darabig legalábbis. Auréle mosolya őszinte, az arcáról lerí, hogy kifejezetten örül Mayall érkezésének, amikor pedig a macska fújni kezd az öléből, mintha megelevenedett volna odalent a védelmező jóakarat, egyetlen mozdulatot sem tesz, amivel elsimíthatná a helyzetet. Marcus esetében más volt, ott aktív közreműködőjeként vonaglott egy egészen más konfliktus kialakításának, itt azonban lélekben teljes mellszélességgel a szőke mellé sorakozik fel. Nem ellenkezik a jókor jött védelem ellen.
A griffis vonásai eltorzulnak egy fintortól, homlokára sötét árnyékot vet a harag.
- Nem tartozom magyarázattal a magadfajtának. - Hördül - Húzd el innen a beled, ez a kettőnk ügye! - Fenyegetően megemeli a pálcát, a vörös feljebb tolja magát az ágyban elhasznált, de még működő jobb könyökével, egyúttal el is hátrál lehetőségekhez mérten Ackermantól.
- El ne menj, Chester. - Kér a vörös csendesen, látszólagos nyugodtsága mögött ott feszül a figyelmeztetés éle. Ez itt nem gyakorlat, nincs semmiféle félreértés. Ha más nem is, ez az apró kérés méltán árulkodik arról, hogy ő ennek a jelentnek semmilyen szinten sem önkéntes közreműködője, még ha nem is látszik az éles, kategorikus ellentét a hozzá kötődő egyéb kritizálható események tükrében.
- Fogd be a pofád! - Mordul rá nempajtása, a félrepillantás pillanatnyi, egyébként immár teljes figyelme a szőkéé. Furcsa módon Auréle ezúttal csendben marad, az egyetlen reakciója egy elégedetlen szusszanás a "nyomorult" minőségjelzőre. A griffis szemei összeszűkülnek, a pálca hegyén megfeszül egy készülő pajzsbűbáj a pattogó, acsargó vörös szikrákkal szemben.
A szőke hitetlenkedése szinte sértő. Természetesen azért, mert jó a segge, elég szomorú, hogy Mayall nem ért vele egyet. Nyíltan.
- Faszomat se érdekli a segge! - Kel ki magából túlságosan is hangosan őoroszlánsága, amire a vörös szemöldökök magasra szaladnak. Fraud befigyel, hm? Fogalmad sincs, mi kell a farkadnak, ostoba oroszlánkölyök.
Mintha bekattanna valami Ackerman agyában a fenyegetésre, a pillantása elborul, a pálcája azonnal rebben a hőhullámmal szemben és a pajzsbűbáj megvédi a forróságtól, ellenben...
A folyosón valaki felvisít, néhány szívdobbanásra átható csend üli meg a gyengélkedőt, a következőben pedig a résnyire nyitva maradt ajtó (Puppy sokat zsémbeskedett hajnalban a Hóborcsújtotta bejárat engedetlenségén) szárnyai között beszivárog egy harsány nevetéshang. Valakit odakint megtréfáltak, míg idebent kisebb háború zajlik.
Valahogy az összhatás mintha pofonként érné a fiút. Talán a nagy vörös ködben (haha) ráébredt, hogy amúgy iskolában van, vert helyzetben, Madam Pomfrey territóriumán és ki tudja, mikor mászik be ide egy tanár.
Indulatosan mordul, de lejjebb ereszti a pálcáját és kiegyenesedik a támadó pozícióból, gyilkos pillantása az ágyban fekvőre villan.
- Még számolunk, MacEalair. Nem lesz mindig ott a stricid, hogy megvédje a segged. - Sziszeg griffendéleshez méltatlanul és már nem várja meg a replikát, egyszerűen kislisszol az ajtón. Auréle halkan felsóhajt, ahogy végre biztonságosnak tűnik a terep.
- Kösz, Mayall. Remek időzítés. - Óvatosan dől hátra az ágyban, ki tudja, mikor ült fel rendesen egyáltalán, elmosolyodik, ahogy a mellkasára mászó cica kedvesen megfejeli. Aprókat nyávog gazdájának a bundás, kiérezhető belőle a panaszkodás valami háborgásszerű mellékízzel, amire végül a vörös halkan nevet. Felpillant a szőkére, ha az idő közben közelebb méltóztatta magát hozzá. Szürke figyelme merengőn áll meg a másik arcán, elgondolkodva oldalra biccenti az állát.
- Jól vagy? Elég sápadtnak tűnsz.
"Az egyetlen baj a hét halálos bűnnel, hogy nincs belőlük több."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
17
Hozzászólások száma :
48
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Chester & Auréle   Kedd Jan. 17, 2017 5:06 pm

Auréle & Chester
"a régi képeid untam, az újakat imádom"
16+


Apró jelekből tevődik össze az az egész összkép, aminek a körvonalait már akkor is sejtette, látta a láthatatlant, amikor még nem hangzott el a spontán zavarba hozó kérés, amitől csak azért nem pirul el bokáig, mert túlságosan sápadt és kialvatlan ahhoz, hogy kábán keringő vére feltornássza magát az arcába. Kifejezetten jól jön ez a nyúzottság, bár a griffendéles így is vöröset lát belőle, a vérszeme tetőzi a bíbor képeket, és az adrenalin, ami valami kifinomult, tejfehér áramlat benne egészen lüktetővé teszi a látványt. A szemhéján érzi az izgalmat, mintha a tekintete bizseregne, a pálcafogása magabiztos, nem is pislog, miközben Ackerman az átkait szórja rá, hiába, ez egy egészen más világ, mint az erdei párbajozás. Ez ilyen lábujjhegyen zajló konfliktus, nem lehetnek túl hangosak, ügyelni kell arra, hogy ki bukik nagyobbat, ha buknak, és nem tehetnek komoly kárt sem egymásban. Ó igen, itt nem lehet vér és meztelenkedés, ez mégiscsak egy iskola, a végtagokat nem szabad eltörni, és általában ügyelni kell arra, hogy a rövid ütésváltások minden szereplője megőrizzen valamit a méltóságából, így készítve elő a következő összecsapás bosszúszomját. Mindenki nagy szerencséjére, ritkán tanulnak olyan varázslatokat, amik révén kellő kreativitással ezen túlmutató sérüléseket okozhatnának.
- Ó Ackerman - hideg hangja gúnyolódóvá válik, egészen megmélyül kifinomult megjelenéséhez képest mélyre szabott hangot örökölt az apjától, bár még messze nem olyan zengő a basszusa, mint az öreg bárónak. - A Süvegnek tartozol magyarázattal, vagy inkább a süveg neked. Éppen olyan pocsék és alantas féreg vagy, mint amilyennek a magamfajtákat nevezed. Megmászod a beteget az ágyban, pálcával, aljasul, gerinctelenül, éppen csak azért nem hátulról, mert a hátán fekszik - dallamos hangja irritált, egyáltalán nem költői és fennkölt, komolyan fel akarja dühíteni, mert mindenki tudja, hogy mit érdemel az a bűnös, aki először támad, és kétség ne legyen, ha Ackerman elköveti ezt a hibát, Mayall tudni fogja, hogy mit kezdjen vele. Amikor éppen nem piperkőc poéta, kifejezetten aljas és gyors.
- Ackerman, te hoztad szóba a kefélést - mutat rá. Egyszerűen röviden, pálcaintéssel megtoldva, mintha csak karmestere lenne ennek a szerfelett kényes helyzetnek. A hangokra elmosolyodik, magabiztosan, mintha a folyosói ismerős ismeretlenek kizárólag az ő szolgálatára érkeztek volna, kétséget sem hagyva afelől, hogy ebből a griffendéles már nem jöhet ki jól, és a helyzet úgy tetszik, el is nyeri a maga méltó végkifejletét.
- Nagyszerű. Még a végén becsületesen fogsz revansot venni, nagy meglepetés lesz te betegbuzeráló nyomorult - vagyis nyomorult kettő, a hangja csak kikíséri a fiút, de valójában örül, hogy becsukhatja mögötte az ajtót, aztán még egyszer, aztán harmadszorra már sikerül, legalábbis ideiglenesen megoldani a problémát, mielőtt visszafordulna Auréle felé, és realizálná az eseményeket. Boldogtalanul sóhajt, hát ezt érdemelte kora reggel? Elnézi a vöröst a macskával, és némi megbánás játszik a képén.
- Te MacEalair, mégis mi lenne, ha nem kompromittálnál, és tüntetnél fel olyan színben, mintha közöm lenne mindahhoz a nedves, forró, szemérmetlen, fenék és farok központú világhoz, amiben vagy te, és te vagy a szakadék, és vannak az ilyen nyomorultak, mint Ackerman, akik valamiért belédesnek, mint vak kelpi a szakadékba? - annyira hadar, hogy alig érteni, amit mond, a pirosság mostanra ér fel a füléig, de az arcát elkerülte, hátrakötött hajának vastag copfja előrehullik a vállánál, ahogy elcsúsztatja a pálcáját egy pillanatig játszik vele, aztán inkább karba fonja a kezeit. Így áll meg az ágy mellett, kifejezetten karótnyelt hatást keltve, jócskán ki is húzva magát. Egészen zavarba ejtő ez a macskaberregés. Szemrehányón mered a kandúrra.
- Hát, nem nekem van összetörve mindenem, elmondhatom, hogy jól vagyok - emeli meg kicsit az állát, majd a hóna alól, vagy a zsebéből, vagy ki tudja honnan előhúzza az akasztott ember kártyát és felmutatja. - Cattal húztunk rád tarotot az erdőben, mindenféle szörnyűségeket. Te hogy vagy?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
18
Hozzászólások száma :
131
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Chester & Auréle   Kedd Jan. 17, 2017 6:24 pm

Chester & Auréle & Pápá Ackerman
16+

Védelmére szóljon, kivételesen nem akarja zavarba hozni a háztársat, egyszerűen csak azért kér, mert... úgy érzi, a helyzet megkívánja tőle? Mert tényleg nem akarja, hogy elmenjen és magára hagyja ezzel a problémával? Nincs olyan állapotban, hogy képes legyen megvédeni magát és egészen biztos abban, hogy sokkal súlyosabb sérülésekkel végezné, ha a haragtól fűtött, nyilvánvalóan bekattant griffendéles elszabadulna. A frusztrációból eredő, gyűlölet szenvedélyességééig feszített érzelem embertelen dolgokra képes, mielőtt annak - egyébként sokkal jobbra szánt - okozója ráébred egyáltalán arra, mit csinál. Talán nem jutnak el a hirtelen felindultságból elkövetett emberölésig, de attól még a tettlegesség fokozódhat odáig, hogy végül Ackermant kicsapják az iskolából, mert a büntetőmunkák önmagukban nem oldják meg a pszichológiai problémát. Auréle nem kívánja tönkretenni az életét, még ha erről mélyen és bölcsen hallgat akkor is, ha késélen, üvegcserepeken és tojásokon táncikáló, könnyen elfajulható, verbális párharcot kell figyelnie.
Áh, Mayall. Ha tudnád, milyen beteg dolgokra képesek egynémely bűvészmutatványos varázslatok!
Belekóstol a gúnytól csepegő hangba, megnyalja kiszáradt száját. Folyadékra lenne szüksége, de a szőke hangja édes méreg, kielégíti a pillanatnyi hiányt. Ackerman messze nem élvezi ennyire a helyzetet, minden szó valahogy mélyebbre égeti benne kielégíthetetlen haragját, mely már így is sokkal magasabb lángon lobog, mint ami egy iskolában megengedhető lenne. A feszültség szinte kézzel tapintható a gyengélkedő tágas, most hirtelen rendkívül szűkösnek ható belterében.
- Ne pofázz olyan dolgokról, amikről fogalmad sincs és főleg ne olyasmiről, amihez az égvilágon semmi közöd. - Akár egy súlyos betonfal, úgy húzódik fel a szavakra valami védpáncél, mely egy az egyben igyekszik ignorálni Mayall mondandóját, mintha annak semmi alapja sem lenne. Logikát ugyan nem tudna felvonultatni ellene, így a replika gyenge, ám... az állapot, amibe hozták nem is épp az, ami komplex gondolkodást igényel magának. Színtiszta, hamisíthatatlan harag és jogosnak ítélt bosszúvágy.
Nehéz eldönteni, hogy a haragtól, vagy a kefélésnyi zavartól vörösödik-e el a képe, a beszivárgó hangoktól ugyanis a negatív ösztönlénnyé korcsosult létforma valamiféle civilizációs elvárást is magára szed.
- Kár volt ujjat húznod velem, bárófiú. Remélem megérte ezért. - Szinte csak nem köp oda az ajtóba távoztában, a tárgyiasított "ez" meg nyilvánvalóan a vörös. A nyomorultazásra már nincs felelet, a makacs ajtó hagyja bezárni magát így a harmadik magyar igazságra.
- Ne mászkálj egyedül mostanában sötét folyosókon, ha lehet. Nem látszik rajta, de tud komolyabb problémát is okozni a szimpla agyfasznál, ha beindul. - Őszintén szólva sajnálja, hogy Mayall belekeveredett ebbe, de... majd megoldja a problémát. Tőle származik, így nyilván az ő dolga pontot tenni az ügy végére. Ideje lesz megtanulnia Ackermannak, hogyan adja ki azt a túlfusztrált feszültségét, mielőtt valakiben kárt tesz. Benne? Egy dolog, de a szöszit inkább hagyja ki ebből.
Hirtelen pillant fel a kifakadásra, egészen megnyúlik a képe, mintha meglepné a fiú túlságosan is érzékletes, bár igencsak gyors előadása a témában. A szívdobbanásnyi döbbenet azonban viszonylag hamar kihuny a szürkékben, halkan szusszan megborzolva a bengáli rövid szőrét, a hegyes, vörös fül megrebben.
- Ackerman mindenhol ezt látja, mert egy túlfrusztrált kamasz, aki képtelen elfogadni a saját, szerinte beteges szexuális igényeit. Az apja menő mágiaügyi jogász, rendkívül sikeres, kíméletlen, keménykezű, szigorú, teljesíthetetlen elvárásokat támaszt saját fia felé, aminek hála kialakult benne egy súlyos megfelelési kényszer. Annyira próbál valami más lenni, mint aki, hogy a személyisége eltorzult... de nincs miért aggódnod. - Törött karja nem gátolja meg abban, hogy megsimogassa hűséges familiárisa pettyes bundáját, s bár a mozdulat elég esetlen, a macska boldogan összegömbölyödik gyomortájékon. - Az általános közvélemény az, hogy egy olyan aranyvérű varázsló, mint te, egy báró fia sosem érne hozzá egy ilyen nyomorult, közönséges kis sárvérű mocsokhoz, mint én. Szóval megnyugodhatsz, Ackerman nem beszél, mert valójában retteg a témától, a pletykák meg elhaltak mielőtt megszülethettek volna egyáltalán. - A fiúval ellentétben nyugodtan és érthetően beszél, cseppet sem húzva fel magát a tudattól, hogy a szöszinek még a komplett világ szerint sem lehet elég jó soha. Nincs benne neheztelés ezért, a mondandóját egyszerű tényként közli.
- Hát... voltam már jobban is? - És rosszabbul is számtalanszor, de ez igazán mellékes jelenleg. - Semmi halálos, túlélem. Ha szerencsém van, Puppy kirugdal innen a szünet előtt. - Ráfókuszál a kártyára, aztán fel a szőkeségre, tízpontos vigyor terül el a képén.
- Te jósoltál nekem? Mayall, le vagyok nyűgözve! - Hirtelen egészen helyzetilletlen lelkesedés költözik a szürkékbe. - Mit mondtak? Mennyire volt konkrét? Hé, nem volt olyan jóslatod? - Már az az igazi fless fajta, amiket gömbökbe kell zárni az utókornak?
"Az egyetlen baj a hét halálos bűnnel, hogy nincs belőlük több."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
17
Hozzászólások száma :
48
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Chester & Auréle   Kedd Jan. 17, 2017 7:22 pm

Auréle & Chester
"a régi képeid untam, az újakat imádom"
16+


- Kevés - csap le rögtön a hibára, a logikátlansággal meg nem erősített védelemre, kirúgja a tartócölöpöket a bizonytalan palánkfalból, ami mögé Ackerman nem tudja elsáncolni azt a sok szart, amit most felindultság címén művel. Súlyos hátrányban van Chesterrel szemben, mert amíg őt a címe kötelezi arra, hogy az indulatait úgy tartsa féken, hogy lehetőség szerint minél kevesebb szemtanúja legyen az érzelmi kirohanásainak, addig a griffendéles szinte magamutogatón, pőrén tárja elé a gyengeségét, a képtelenségét arra, hogy koordinálja magát. A haragja egyértelmű tanúja a belső diszharmóniájának, az pedig, hogy mindez Auréle körül forog egyszerűen kínossá teszi az egészet, hiszen a vörös zavarbaejtő, de Mayall legjobb tudomása szerint nem ártalmas.
Mocskos, a szó szextartalmú értelmében, ijesztően közvetlen, taszítóan szabadszájú, olyan mélységekben erkölcstelen, amit még a szabad fejlődésű arisztokrata fantázia sem tudott utolérni rejtett gondolatok között, de _nem_bántott_senkit. Egészen biztos abban, hogy nem alázta meg olyan valós fizikai formában, amiért ezt a bánásmódot érdemelné, hogy minden rossz, amit tett Ackermannal nem mutat túl a gyerekcsínyeken. Tehát a fiú baja belülről fakad.
Persze, megérti, hogy legszívesebben a párnát az arcára szorítaná a vörösnek, és kiszorítaná belőle a szuszt, amiért ezt tette vele. Ó igen, Chester maga is kóstolta már a zavar keserű kenyerét, ami megtapadt a torkán, megrohadt, aztán felmászott az agyába, és nyirkos, verítékes álmokkal kísértette, amiben végül hol megölte, hogy megdugta, attól függően, hogy... valójában fogalma sincs arról, hogy mitől függtek a variációk. Megmondhatná a fenyegetőző szájhősnek, hogy ő megérti. De hozzátenné, hogy ahogy Aurélétől is megkövetelné a civilizált viselkedést, úgy saját magától és mindenki mástól is megköveteli, aki ki akarja fejezni a nemtetszését. Megvan ennek a módszertana, az etikus eljárásrendje, a rég kinevetett lovagi, de legalábbis kulturális szabályrendje.
Valószínűleg az apja ezért tartja puhapöcsű senkiházinak, aki az anyjára ütött, de hát a saját családi frusztrációját nem vetíti ki.
- Én meg tegnap fogtam először pálcát a kezembe, és amúgy nem látom hatodik éve, hogy mit produkál az órákon - förmed Aurélére, ha már úgyis heves lendületben van, keskeny mellkasában fürgén dobol a szíve, a feszültség összegyűlik körülötte, és mert Ackerman távozott köreikből, őbenne találja meg a tárolóegységeit. - Nem én húztam vele ujjat, hanem ő velem, ha megpróbálkozik valamivel thesztrálkaját csinálok belőle - rándul meg a szeme sarka, mintha most először pislogna amióta bejött, nagy sóhajjal fújja ki a tüdejében rekedt levegőt, amit még átkozódáshoz, vagy ordításhoz, vagy a fene tudja, hogy mihez gyűjtött össze magában. Ahogy a vörös nem tudja mire véli a kifakadását, úgy ő se a megnyúlt képét, kifejezetten helyénvalónak találja az összes szavát, de a kötésekkel fehérített tetovált test, a takaró alatt kirajzolódó térd, és a doromboló macsek összképlátványa határozottan megenyhíti. Mégiscsak gyengélkedik a másik.
- Nagyon penge vagy kamaszokból, szexből, frusztrációból és Ackermanból, de semmit sem tudsz a magasabb körök működéséről, MacEalair - nem úgy néz ki, mint aki különösebben dühös emiatt. - Bizonyos körökben sikkes valamiféle beteg szabadidős elfoglaltsággal vagy ferdeséggel rendelkezni, és keselyűk lesik ki ezeket. Az okosabbak szándékosan mutatnak egyféle attitűdöt, maguk irányítják a pletykákat, alakítják ki a romlott-imázsukat, amire viszont soha nem kerül elő kézzelfogható bizonyíték. Mások, mint én, túlságosan büszkék vagyunk arra, hogy tiszták maradjunk, így viszont abból alakítják ki a romlott-imázsunkat, amit látnak belőlünk, hiába nem jelent semmit. Esetemben a puszta tény, hogy egy hálószobán osztozom veled immár hat éve az iskolavezetési büntetésem, mert te mind bujább és betegesebb vagy, míg én tartózkodom a véleménynyilvánítástól, tehát a társítás automatikusan megtörténik - úgy magyaráz, mint aki abban bízik, hogy a másik úgyis elfelejti a szavait. - Talán a te szinteden nevetségesnek tűnik, hogy bepiszkítsam veled a kezem, akármit is jelentsen ez, és bármennyire nevetségesnek tartom, hogy a RAVASZ év előtt ez ilyen jelentőséggel bír, az én szintemen minden esemény hír és taglalnivaló lényeges pletyka, ami nyílegyenesen kimegy innen a családomhoz, a barátainkhoz, az üzletfeleinkhez, hogy mikor és mennyire, és mik ennek a jelei és... Ackerman tényleg nem számít ebben az egyenletben és felejtsd is el, amit mondtam - a homloka is elpirul, hol van már az emlegetett sápadtság, lesüti a szemét és a kártyaszéllel babrál.
- Amúgy ha már Ackerman, ő rendezte meg a nyakad? - mert látja, hogy rosszabb, mint volt, szemmel tartotta a gyógyulását, és ...
- Aaahh, nem igaz, hogy így kell reagálnod! - érinti a homlokához az akasztott embert, mintha hirtelen megfájdult volna a szeme, a pillantását segítségkérően veti a csillagtalan mennyezet felé.
- A kártyák szerint egy baromarcú vagy - közli határozottan nem igazul.
- Valójában Cat erőltette, mármint hisztizett fel és alá egész este, aztán meg nekiállt kártyákat húzogatni, mintha tudná, hogyan kell! Úgyhogy végül csak leolvastam őket, pontosan kilencszer jött ki majdnem ugyanaz, aztán kivetettem Blackbridge professzornak is, gondolhatod, milyen kínos volt már... nem, persze, hogy nem! Nem vagyok látnok! - méltatlankodik. - Sose leszek az a rángószájú, fennakadt szemű, de sokat elárul rólad, hogy ebben reménykedsz! - méltatlankodik, szinte dohog. A legnagyobb félelme is lehetne, hogy egyszer ilyen állapotba kerül, és főleg, valaki látja. Biztos nem válik a családi kalendárium hősévé vele.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
18
Hozzászólások száma :
131
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Chester & Auréle   Kedd Jan. 17, 2017 8:13 pm

Chester & Auréle
16+

- Teszek rá! - Vicsorogja meg még a lecsapást, láthatóan nem áll szándékában mélyebben elmerülni a vitában verbális úton, bár fizikailag lehet megpróbálná a szőke fejébe verni a maga igazát. Már feltéve, ha nem lenne néhány koránkelő diák, aki abban reménykedik, hogy hajhuzigálós egymásnakudvarlást tarthat még így hajnalok-hajnalán a korán kel aranyat nyel... nyer? örömén, mert fűt a tettvágy és... nem, ez a gondolatsor bizonyára csak Auréle hatása.
Hogy a vörös kit és mennyire bántott, azt tán jobb, ha balladai homály fedi, leginkább saját maga miatt. Nem az iskolai büntetésektől tart, egész egyszerűen csak nem használna, ha attól zengene minden, micsoda kentaurpusztító fenevad vált belőle így egy éjszaka leforgása alatt. Persze nem, de elég menő címnek tűnik így első belegondolásra. Akinek elmesélhetné, nem fogja megdicsérni érte. Auréle sokféle szempontból igen ártalmas jelenség, de abban kivételesen igaza van, hogy a puszta létezésén és kielégítetlenül hagyott, tiltott fantáziálásokon kívül nem adott más indokot arra, hogy ilyen szinten elharapózzon a griffissel való... ellentéte? Messze túlmutat ez már ilyen egyszerűségeken.
Kurva nagyszerű, hogy még az is legszívesebben hat láb mélyen tudná, aki amúgy a megmentésére sietett és hát... így igazából nem is túl hihető. Kifejezetten szívesen hallana azokról az álmokról. Mindkét fajtáról, mert megvannak a maga perverziói a dolognak. Vajon huss és pöccre merevedett akkor is, amikor meggyilkolta álomországban? Nagyon érdekelné.
Milyen kár, hogy Ackermanra jelen állapotában nem hatna a logikus magyarázat, az együttérzés, a civilizált elvárások. Rég túlvannak már ezen a kulturális útvesztőn éppúgy, ahogy túlesnek végül a Griffendél-Mardekár viszályon is. Látszólag.
Mintha a bengáli most alvás lustaságába fojtott természetes reakcióit örökítette volna magára, behúzza a fejét a ráförmedés elől.
- Nem úgy gondoltam. - Jegyzi meg, bár minek. Halottnak a csók eset, még a számára is teljesen nyilvánvaló, hogy a szöszi egész egyszerűen csak kiadja rajta a felgyülemlett feszültséget. Nem gond, ő megérti. - Ebben nem kételkedtem. Elég félelmetes vagy, ha begurulsz. - Felemelné a mancsát megadólag, de csak a jobbat sikerül, azt is amolyan felemás mozdulattal. A vörös, meg a képtelenségei.
- Nem sokat mozgok felsőbb körökben? - Igen gyenge próbálkozás, de nehéz szó nélkül hagyni. Egy fokkal jobb, amikor már nem pattog szőke hercegen az ideg, bár a kiosztás így nyers klopfolt hús helyett ezüsttálcán gőzölögve érkezik. Auréle pedig igencsak figyelmes hallgatóság, a szürke tükrökön megcsúszik a fáklya fénye, mintha egészen fémessé hevítené az íriszeket. A vörös jelenléte valahogy élesebb kontúrokat kap a macska alatt minden egyes szóval, amivel Chester saját magát űzi a zavar melegágyába. Kifejezetten tetszik benne.
- Ha ez ennyire fontos... miért nem kérted soha, hogy helyezzenek át másik szobába? Kétlem, hogy lenne, aki ne értené meg. - Mégis mivel lehet érvelni? Hogy nem fog vert seregként elvonulni onnan, mert az a gyengeség jele? Ilyen szituációban aligha tekinthető ez másnak, mint szimpla gőgnek és igénynek. Geci, hogy egyáltalán felteszi ezt a kérdést, de őszintén szólva kíváncsi, mégis milyen választ képes kialkudni a szőke magából azon kívül, hogy a lelke legsötétebb kis mélységében szeret a vállalhatatlan, nedves, forró, szemérmetlen kis világának peremén egyensúlyozni azon gondolkodva, milyen lehet odabent. Vigyázz szőke herceg, közel van az a szakadék és nem biztos, hogy megérni túl mélyre zuhanni bele.
- Nem akarom elfelejteni. - Szögezi le a miheztartás végett, átható pillantása belemászik a fiú íriszeibe. - Mondd, kellett már számot adnod a családodnak rólam? - Mit csináltak? Pellengérre állították, csak mert ő egy szobában tartózkodik vele? Ez azért beletartozhat a top10 kínos jelenetek témakörébe.
- Ah... nem. Ő megpróbált kibelezni, de megijedt saját magától. Csak egy karcolás lett a vége, már nem látszik. - És messze nem csak azért, mert a bengáli az egykori nyomvonalon fekszik, egyszerűen csupán hatnak Pomfrey főztjei. - Elkapott egy ördöghurok a lápban. Mondanom sem kell, nem ilyennek képzeltem a csápos pornó témakört. - Olyan pókerarccal mondja, mintha rögtön a "gonosz" ikertől tanulta volna, hogyan kell nem vigyorogni a megfelelő helyzetben. Nem csodálkozik, ha Chester hozzávág valamit.
- Most miért? - Vonja fel a szemöldökét, az akasztott homlokramászásától meg élből félrebiccenti a fejét. Prüszkölve felnevet.
- Szerintem gyakorolnod kell még ezt a kártyaértelmezéses témakört, Mayall. - Vigyorint hunyorgó derűvel, kurvára biztos benne, hogy a kártyák ilyen nyilvánvaló igazságokra nem pazarolják az idejüket.
- Ó, te küldted Blackbridget? Csak, hogy tudd, megmentettél pár kentaurtól, akik épp ki akarták taposni a belem. Senki nem mondta, hogy nem így kell megszabadulni a vállalhatatlan szobatársaktól, Mayall? - Ráharap a szájára, mielőtt túl szélesre rándulna rajta a vigyor, ellenben a méltatlankodásra már kénytelen szemforgatni.
- Honnan tudod, lehet szexin vonaglasz, amikor jósolsz. Egyébként meg nem tudom mi a problémád, rendkívül ritka tehetséged van és ez kurvára menő dolog.
"Az egyetlen baj a hét halálos bűnnel, hogy nincs belőlük több."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
17
Hozzászólások száma :
48
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Chester & Auréle   Kedd Jan. 17, 2017 9:11 pm

Auréle & Chester
"a régi képeid untam, az újakat imádom"
16+


- Merlinre, mennyire jó lenne, hogyha ezt azelőtt is az eszedben tartanád, hogy valamivel feldühítesz, beszólsz, össze-vissza beszélsz olyasmiket, amiknek semmi jogalapja nincs - hosszú pillantást vet a vörösre, de a haragja elpárologni tetszik. Félelmetes, ha begurul. Lehet csak össze kellene egyszer átkoznia Aurélét nagyon, nem csak ijesztgetni holmi medencemellérobbantgatásokkal, amiknek csak pillanatnyilag van hasznuk, és amúgy sem volt egészen szándékos.
- Nyilvánvaló - bólint, nem is érti, miért kérdezi meg Auréle, kérdő pillantást vet rá. Azért magyaráz, mert Auréle nem mozog felsőbb körökben, mégis következtetést tett rá, aminek viszont nincs felsőbb köri tapasztalati alapja. Most jól meghomályosítja, bár ennek viszont tényleg nincs semmi haszna. Hacsak valami bevállalósabb, vad, őrült, gazdag aranyvérű Dorian Gray (akiről mindenki tudja, hogy egy varázsfestő-mágus volt) fel nem viszi oda, mint a kiskedvencét. Persze, ahhoz előbb valahogy meg is kell reguláznia, de jelen életállapotukban ennek alighanem a nyelvragasztó átok lenne az egyetlen lehetséges útja.
- Mert azzal tökéletesen nyilvánvalóvá teszem nem csak mindenki más, de saját maga előtt is azt, hogy lehetetlen másként megbirkózni azzal, amivel te frusztrálod az embert - zavarja ez a csillogás azokban a szemekben, inkább félrenéz, de egyértelmű, hogy hozzá beszél, mert nem bámészkodik. Kék szemeit fixálja a fojtás-gyöngysoron, a váll kiigazított ívén, és nem távolodik el az ágytól sem. Ezt kivételesen még túl sem magyarázza, némi kelletlen vereségérzet kúszik a hangjába, mert tisztán érzi, sikerült tovább fényezni a vörös amúgy sem kis önérzetét ezzel, amitől nem számíthat semmi jóra, pedig éppen azért volt a sok szó, hogy némiképpen érzékenyítse egy arisztokrata problémáira, amiket ugyan soha meg nem élhet, de ott él mellette. Most is itt van, az életének egyik fontos, fájdalmas állomásán. Hiszen sok fontos fájdalma van Aurélének, de viszonylag kevés köt ki a gyengélkedőn, már az összmennyiséghez képest. Akár akarja, akár nem, hatnak egymásnak.
~Vagyis, csak ő hat rám~
- Bárcsak ne kellene azt feltételeznem, hogy ez nagyon imponál neked - ingerülten rándul a szája sarka, de ahogy felemeli a pillantását ura a vonásainak. Tiszta szemei kissé tompán csillognak. - Nem tudom a te családodnál ez hogy megy, nekem természetesen minden családi összejövetelen számot kell adnom arról, ami ésvagy aki történt velem, főleg, ha olyan kétes egzisztenciákról van szó, mint te, vagy igen sokak a Roxfortban. Ha párbajban leverem Ackermant, vagy ő engem, az is hír - egy kissé szárazzá válik a hangja, nagyon ügyel arra, hogy ne fejezze ki az érzelmeit és frusztráltságát a számadás témakörben. Őt ugyan nem keféli az apja, mint feltételezi Auréléről, de mérhetetlen hatással van rá a csalódott pillantása, vagy a rosszalló szemöldökráncolása.
- Áh. Szólnod kellene erről a házvezetőnek, mielőtt legközelebb nem ijed meg - szenvtelenné lágyított hangja kitart. Egy kis belezésből még a javasasszony csak összeszedi. - Egy ördöghurok... aha. És egy fáról vetette magát a nyakadba, vagy lefeküdtél, hogy közelről megnézd? - de azért tegyük fel, hogy elhiszi. Vagy lezavart egy gyors kört Hagriddal mégis, ahogy a macskának mondta. A csápospornóra csak felhúzza az orrát, sápadt arcán egészen sok párhuzamos ránc keletkezik egyszeriben, szabad sorjázásukban is valamiképpen elbájolóan.
- Mert nincs semmi a látásban, ami derűlátásra adna okot - elégedetten csettint a nyelve a sikeres felállított gondolatritmuson. - Hidd el, én elég gyakorlott vagyok ahhoz, hogy vegyem a kártyák üzenetét. Egy barom vagy. Szembemész a logikus döntésekkel, képtelen vagy tekintettel lenni bármilyen szabályra, vagy bárkinek a szabályaira, hacsak azok nem visznek ágyba. Ez van, a kártyák is tudják. Nem én küldtem Blackbridget, bizonyára ment volna magától is - feszíti meg a vállait, mintha kínos lenne ezt tudnia. Már csak az rontaná a helyzetet, ha még meg is köszönné a fiú, hogy hülyét csinált magából a házvezető előtt azzal, hogy kártyákkal meg parákkal csinálta a fesztivált, mint a macska!
- Egyébként mi volt ott kint? Miért mentek neked a kentaurok? Blackbridge nem mondott nekem semmit, pedig... - 1-kíváncsi volt, 2-ő mentette meg az életét! Inkább legyint. - Auréle, jobb, ha tőlem tudod, tizenhat évesek nem vonaglanak szexin. Legjobb esetben is csak szánalmasan igyekeznek, ami végül is jobb, mint a semmi, de messze vannak mindattól, ami kívánatos, mert egyszerűen nincs gyakorlatuk, mert nem is lehet, mert még csak most támad igényük arra, hogy egyáltalán vonaglani kezdjenek - felkapja a tekintetét a macskafejről, a szemei nyílegyenesen ledöfik Auréle tekintetét, egy kicsit előrehajolva jól artikuláltan formálja a szavakat, miközben a kártya aranyozott szélét pengeti a hüvelykujjával, amolyan pótcselekvés gyanánt. - Kicsit megszégyenítő, amikor úgy beszélsz velem, mintha alapvető lenne, hogy ennyi idősen kettő, három, négy, fene tudja, hány év aktív szexuális tapasztalat van a hátam mögött, amitől valami szexi lehet és nem kezdetleges. Ez a problémám. És az, hogy ezt tehetségnek tartod. Ez átok. Az egész varázsvilág és te magad is tudod, hogy a jóslás pontatlan, megbízhatatlan tudomány, és mint olyan, érdemi hasznot nem, nagyon ritkán hajt, és olyankor is több a baj vele, mint amennyi a haszna. Rendkívül kínos, hogy ez az én "ritka tehetségem" ahelyett, hogy valami olyasmiben jeleskednék, ami hasznos a családomnak. És most hogy ezt tisztáztuk - vesz egy nagyobb levegőt, egészen kiszáradt, oldalra lép, elvesz egy serleget az egyik éjjeliszekrényről, aztán leül Auréle ágyának szélére. Igen régóta gyűjtögette már ezt a beszédet, mondhatni, több év munkája van benne, bár talán csak az ifjúsága által éveknek megélt hónapok.
- Elmesélheted mi volt odakint. De tényleg. Hogy jutottál a kutyakeresésből egy mocsárba? Ott a cipőd, tele van mocsárral - mutat oldalra, aztán a serlegre szegezi a pálcáját. - Aguamenti!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
18
Hozzászólások száma :
131
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Chester & Auréle   Szer. Jan. 18, 2017 9:48 pm

Chester & Auréle
16+

- Az is feldühít, ha levegőt veszek a közeledben, így viszonylag azért elég nehéz. - Kissé ellaposodik a hang, kifejezetten nem szereti, hogy Chester nem szereti, de ez olyan pap, papné, meg ministránsfiú dolog. Kár, hogy ez a tény viszonylag körülményessé teszi az együttlét.. hm. együtt létezést, de ez utóbbira még mindig nem kényszeríti őket senki. ugye.
Halkan szusszan, kérdő pillantásokra nem válaszol, mert a saját kérdése pusztán költői volt. Nyilvánvalóan nem jár felsőbb körökben. Valószínűleg ez nagyjából senkinek sem új, aki vetett rá valaha is egyetlen pillantást, s bár igen nagy ostobaság első blikkre elítélni valakit, sokszor az azonnali benyomás a megfelelően értékelhető látszat.
Részéről kifejezetten örömmel mászna Dorian Gray szolgálatába, de erősen kétli, hogy az apja díjazná ezt a hajlamot. Chester minden bizonnyal ámulna és bámulna, a megfelelő eszközökkel milyen gyorsan lehet nevelni ővörösségét.
- Nem a te eleve elrendelt feladatod bebizonyítani a világnak, hogy meg lehet birkózni velem. - Nem jegyzi meg, hogy a világ egyes részei kifejezetten szeretnek birkózni vele, félő ez beletartozik a "feldühítő" kategóriába. Némi kelletlenséget hagy maga után a visszafogásból eredő hiányosság, bár ennyit még hajlandó feláldozni a béke oltárán, még ha nyilván buksisimi nem is jár a figyelmességért. A látszat ellenére Auréle felfogta, milyen problémákkal néz a szőkeség farkasszemet, nem dagad ettől jobban az egója, mint korábban.
- Akár imponálhatna is, hogy gazdagék rajtam csámcsognak, de őszintén? A te irritáltságod számomra nem különösebb öröm. - Hogy ez azt jelentené, hogy netalántán... változni fog? Aligha. Ha már ebben az elbaszott iskolában kell lennie, ugyan már had csinálja azt, amit akar, ahogyan és amikor ő akarja, amíg még akarhatja. Visszafoghatná magát a szőke kedvéért, de mi értelme? Két év és nagy eséllyel sosem találkoznak majd többet, ő meg ott marad egyedül a saját megfelelési kényszerével. Mindannyiukban ott bujkál egy. Ackermanban, Mayallban és benne. Ez itt a megfelelések kora.
Felhorkant a megjegyzésre.
- Ha valamire, hát a Mardekár új stréber, árulkodós geci Grangere pozícióra nem vágyom, Mayall. Ezen a ponton a tanári szigor aligha segítene. Majd elintézem. - Löki félre a témát érdektelenül. Egy kis belezés úgysem árt, nem? Maximum ha olyan állapotba kerül, mégiscsak kiderül, hol tart ez az ügy a két háztag között és lesz, ami lesz.
- Bármilyen meglepő is, a mocsár nem az a betonbiztos terep, mert olyan... ingoványos? - A pillantása valahogy lapossá válik. Kiérzi a másik szavaiból a nem épp burkolt hitetlenséget, magyarul hihetetlen, amit mond, következésképpen pedig a professzor sem hiszi majd el. Pedig jó hazugságnak tűnt. - Megbotlottam, mire felkeltem volna, a kacsok a torkomon, de csak baba méretű kis dög volt, szóval a lumostól már berezelt. Nem mintha az elején gondolkodtam volna - mert ő nem szokott olyat, nem igaz? -, megpróbáltam leküzdeni, amitől persze a fojtás szorosabb lett, de ha fojtogatnak, egészen hogyismondjam, hogy ne baszalak fel? Ihletett állapotba kerülök? Szóval a kis rózsaszín álomvilágomban felrémlett valami a fényiszonyról egy fertelmesen unalmas óráról... igazából elég menő voltam, hé. Hasznosítottam a kemény munkával szerzett tudásomat terepen, de persze minek tanár mikor kéne, hogy néha én is pontot szerezzek. Hhh... - Emlékezteti magát, hogy kurvára nem kapott pontot Blackbridgetől. Valójában meg jobb is ez így, még a végén valaki levonna -10000-et, amiért megpróbált egyszarvúkat halálba csalni. Most mivan. A csápospornóig egész kulturált volt, ennyit még ő is megengedhet magának, nem? NEM? Hát persze, hogy nem.
- Hát igen. - Figyelmesen hallgatta a szavakat és valahogy túlságosan is könnyed kifejezés jelenik meg az arcán ott, ahol másnak valószínűleg már elborult volna a tekintete. - De ehhez nem kell kártya, nagyjából bárki, akit megkérdezel, ugyanezt mondaná. - Igen. Még Marcus is. Apropó Marcus. Komolyan arra se vette a fáradtságot, hogy meglátogassa? Hát geci. Hogy még a RAVASZok is fontosabbak, mint a többéjszakás kis utánfutója! Oké, ez azért nem túl meglepő. - Bizonyára. - Hagyja rá végül Blackbridget, nem áll szándékában túlfrusztrálni a szőkét. Érti ő. Csak azért vetett kártyát, mert a macska baszogatta, Blackbridge jött volna nélküle is és amúgy is kizárólag azért van a kórteremben, mert a bengálinak szüksége volt személyi testőrségre és humán erőforrásnyi transzportációs eszközre. És ehhez természetesen rögtön egy aranyvérűeknek fenntartott limuzint választott. Ízig-vérig az ő macskája ❤
- Noos... - Gyanúsan ártatlanná válik a képe, megemeli a kezét, a mozdulat ívéből ítélve megpróbálta amolyan tipikus Aurélesen feltúrni vörös tincseit hátul, de útközben rájött, hogy ez törött karral nem olyan nagy élvezet. - Szerintem már figyeltek egy ideje, látták hogy kóborlok az erdejükben és érted... nem jönnének és mondanák, hogy bocs, de a Roxfort az ellenkező irányban van, ugyan már légy oly kedves arra menni? Ó nem, inkább végignézték, hogy árkon-bokron át menekülök egy kibaszott tollaskígyó elől és pont le se szarták, hogy meghalhatok. Mindegy, láttam egy lidércet a lápban, azt hittem utánam jött, gondoltam elűzöm, de kirobbantottam egy fát, ami ráborult egy ott sunyuló kentaurra és valamiért ezt nem vették jó néven. Nem mintha így terveztem volna, de ez addigra már senkit sem érdekelt. Szerintem amúgy minden kentaur élből Griffendéles, állandóan figyelnek valami beálhatatlan morális magasságokból és azt várják, mikor csinálsz valami extra szarságot, amiért példamutató módszerességgel a földbe taposhatnak, amikor nekik úgy tetszik. - Elfintorodik a gondolatra, még ő is majdnem elhiszi, hogy ez tényleg így történt és hát. Nos nem, de akár ez is megtörténhetett volna. Leszámítva persze, hogy a magafajta kis nyomorultaknak nincs elég erejük fákat kirobbantgatni, de hé? Ennyi még belefér a hősi eposzba.
Bárhogy is, az véget ér, mielőtt egyáltalán igazán belemelegedhetne, elcsendesedve figyeli a fiú arcát, amíg az kioktatja a tizenhat évesek felfedezetlen szexualitásától.
- Csak mert valaki tapasztalatlan, nem lehet kívánnivaló? - Kérdez bele csak úgy a miheztartás végett, mert ha ezt a fiú leokézza, valami azért mégsem oké már a világgal. Hol vannak már azok az idők, amikor még divat volt ártatlan lányokat és fiúkat szűzteleníteni? Amikor ez volt a kéjvágy magasfoka?
Halkan sóhajt a kifejtésre, a feje alig-hanggal koppan az ágytámla vaskeretén, pillantása elkalandozik a mennyezet fáklyafényben táncikáló árnyékain.
- Senki nem mondta, hogy nincs más tehetséged ezen kívül. Éltanuló vagy, ha így folytatod, gyakorlatilag bárhol tárt karokkal fogadnak majd a Roxfort után és képes leszel hatékonyan élni a lehetőségekkel. Mégis mi más hasznot kellene még hajtanod a családodnak iskolai környezetben, ha nem ezt? - Senki, aki az értelmesebb egyedek közé tartozik nem születik eleve elrendelésű vezéregyéniségű tudással és egészen biztos abban, hogy az elnyomó atyai hozzáállás nem is ezt polírozza fényesre, de ebben a témában inkább bölcsen hallgat. Kár is volna megjegyeznie, mennyire helytelennek tartja, hogy épp a saját családja építi le ilyen mértékig a srác önbizalmát. Nem ő a legalkalmasabb személy arra, hogy ilyen véleményt fogalmazzon meg.
Rápillant a szőkére, ahogy leül az ágyra, csak kicsit húzza félre a combját, hogy legyen hol kényelmesen elhelyezkedni. Az izomláz kissé ólmossá változtatja ugyan a mozdulatot, de nem állítja meg.
- Jó, de előbb... - Nyílt vágyakozással pillant a vízzel telítődő pohárra, aztán a szöszire. - Légyszi? Mindjárt szomjan halok. - Még meg is emeli alig-működő mancsát jelezvén, hogy nem. A csuklórepedés és alkartörés kombinációjával nem épp betonbiztos az a fogás egy kupa vízre, a balja meg nem épp kooperatív a témában.
"Az egyetlen baj a hét halálos bűnnel, hogy nincs belőlük több."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
17
Hozzászólások száma :
48
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Chester & Auréle   Csüt. Jan. 19, 2017 4:58 pm

Auréle & Chester
"a régi képeid untam, az újakat imádom"
16+


- Ez túlzás - biggyeszti le a száját zavart méltóságteljességgel - nagyon könnyen nem dühítenél fel - néz egészen Aurélére, mintha egy kicsit elgondolkodna. El tudna képzelni egy olyan világot, ahol Auréle nem mászik az arcába szándékosan olyan dolgokkal, amikkel egészen biztosan kihozza a sodrából. Egy olyan világban akár még barátok is lehetnének. Egy kissé lehunyja a szemét, sárga pilláinak árnyékából szemléli az arcát. Még lehet, hogy valójában akarná is ezt.
- Ne csinálj úgy, mintha nem tudnád, hogy a téged körülvevő világban ezek a dolgok nem így működnek. Ha nem birkózom meg veled, kínos és gyenge személy vagyok - nem is érti igazán, Auréle miért tez ellenvetést, átfogja magát tűnődve, elgondolkodva. Nem, arra még azért nem érett meg az idő, hogy erre rá is kérdezzen, főleg, hogy megfogalmazni sem tudná, mit akar válaszul pontosan vagy csak úgy megközelítően. - Ahogy mondtam, nagyon könnyű engem nem irritálni - elmosolyodik, egészen ártatlanul. Ő nem gondolja, hogy ne változna semmi, most, hogy kimondatott a dolgoknak változniuk kell. Két év irtózatos távolság az ő életében, hogyha két év kedvéért nem érdemes megtenni valamit, akkor már az ember félig halott, márpedig Auréléről sok rosszat el lehet mondani, de Chester szerint azt semmiképpen sem, hogy ne volna olyan eleven, akinek minden perc számít, viszont igaz, hogy a Mayall fiú nem tud túl sokat Auréléről, ahogy senki sem tud róla.
- Aha, mert a tanári szigor ellenében te meg tudod oldani - átható pillantással osztja ki a kételkedését, de nem hangzik szemrehányás a szavában. Ő kétli. Elleplezi az aggodalmát, Ackerman indulatait azonban nem tartja megoldhatónak. Egy Griffendéles rátámadott egy ágyban fekvő törött védekezésképtelen diáktársára. Valami nagyon elromlott a fejében a régi idők töröttségfogalma szerint, mert ez se nem becsületes, se nem bátor, se nem helyén levő szívről tanúskodó, márpedig a Süveg azokat osztja oda. A nyilvánvaló ostobaság nem házjellemző, hanem valahogy ezek a jellemtulajdonságok indukálják. Tehát hogyan is oldhatná meg Auréle a gondot, aki miatt már nem is griffendéles a griffendéles? Összeráncolja a szemöldökét, hogyan is? Hogyan is?
- Ez már hihető - horkan fel aztán, nem túl elegánsan, megforgatja a szemeit igen látványosan. - Komolyan, azt hittem Pyrites prof óráit bírod, nem is aludtál el rajtuk, biztos vagyok benne, hogy ott voltál, amikor az ördöghurkot vettük, és nem tűntél unottnak, még elsősök voltunk, nem voltál... nem volt jobb dolgod - vált finoman hangnemet a félig komoly szemrehányásból, egészen sajátságos arckifejezéssel hallja azt a bizonyos ihletett állapotot. Rábámul a fiúra, pislant, aztán félrenéz. Így illik. Ihletett állapot. Nem a legjobb dolog erre emlékezni még reggeli előtt, Marcus árnyékét meglátva Auréle szavaiban. Egészen férfiasan megküzd a zavarával, amit a közvélekedés szerinti roppant férfiatlan gondolat váltott ki belőle. Vagy ki tudja hogy van a fojtogatással a közvélemény. Őt eddig kihaták az ilyen beszélgetésekből.
- A doxy szerelmére ne csináld - mered megsápadtan a felemelkedő törött kézre, szinte hallja, ahogy Auréle felordít, aztán a javasasszony kidobja őt macskástul, pedig még egy csomó mindent nem is hallott, amire kíváncsi lenne. Például a kentaurregét. Gyorsan elkomorodik tőle a tekintete, sőt, összeráncolja a homlokát. - Megmondom őszintén, Auréle, én még nem láttam a Tiltott Rengeteg-beli kentaurok közül egyet sem, sőt, egész életemben csak egyetlen egyet láttam, és azt is elég messziről. Beszélni se hallottam őket, de azt beszélik róluk, hogy rendkívül bölcs, természetes mágiaérzékű teremtmények. Amit mondasz... elég rossz fényt vet rájuk - bár tehetnek arról a lólábúak, hogy az ösztöneikben benne van, hogy taposni kell a kígyót? Amióta világ a világ, a patások rátipornak a laposan sziszegő kígyófejekre, ha alkalom adódik. Chester arcán látszik a zavarral keveredő értetlen bosszúság, fáj neki, hogy a kentaur-mítosz nem hozza az elvárásait, de valahogy eszébe sem jut a hazugság bélyegét rásütni Aurélére, noha ne tudhatja, hogy a történet logikai fonala valójában nem igaz, azt tisztán kiérzi, hogy a viselkedésminta pontja őszintén és hűen ábrázoltak, úgy hallja őket, ahogy a fiú megélte.
- Nem is tudtam, hogy élnek okkamik a lápban, mégis hogy akartad elűzni a lidércet, azon az órán ott se voltál! - hörren fel ettől egy kicsit összecsúsznak a szavai, de a történet veszélyei egészen a hatalmukba kerítik, talán ezért ugrik ekkorát a szexi vonaglásra is. A szája egyáltalán nem kívánatosan vonaglik meg a visszakérdezésre, őszintén azt felelhetné, hogy "nagyon remélem, hogy nem így van!" de a száj és az agy nem enged a kétségbeesett többi résznek, és ehelyett így szó.
- Rossz szóválasztás, természetesen lehet kívánatos, de nem azért, mert képes akaratlagosan és ügyesen kívánatossá tenni magát. De tudod, hogy erre gondoltam - fűzi hozzá egy kissé neheztelőn, belülről megharapja az alsó ajkát, és lassan rágcsálja, gondterhelt kis harapásokkal.
- Félrebeszélsz, Auréle. Éltanulónak lenni egyáltalán nem különleges, és főleg nem kiváltság minálunk. Hogy értsd a jóslástan problémát, az volna a tehetség, ha legilimentor volnék. Vagy jó animágus, de nincs rá hajlandóságom. Még a metamorf-mágia is elmegy, de még jobb lenne, ha valamelyik tantárgyból, mondjuk bájitalfőzéshez éreznék elhívatás. Fogalmam sincs miért próbálsz ilyen erősen érvelni a jóslástan kiemelkedettsége mellett, de tévúton jársz - szelíden néz rá, de kikerüli az egyenes választ a kérdésre. Oly mértéktelen a szégyene a kielégítetlen családi elvárás miatt, hogy azt nem tudja a gyengélkedő poros félhomályában világos gondolattá megformálni. Inkább iszik rá, vagyis inna rá, mert alighogy elhelyezkedik már fel is pattan a furcsa kérésre.
- Azért ez elég kellemetlen lehet - szőke szemöldökeit összehúzza, alighanem az együttérzés kifejezése próbál keresztültörekedni az arcára fagyott elegáns mélabún, de alig sikerül neki, ellenben a serleggel a kezében egészen a vörös feje mellé lép. Aggódó pillantást vet az ajtóra. - Csak most ne jöjjön be senki. Előre szólok, még nem itattam meg soha senkit - és elnézést a macskának is, hogyha lecsöpögteti a fejét, de a fémperemet azért finoman Auréle elé tartja. Olyan óvatosan dönti, hogy abból még egy kismadár is képes lenne inni, a túlzó óvatoskodása szinte nevetséges, de a teremtett vize tiszta és hűvös.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
18
Hozzászólások száma :
131
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Chester & Auréle   Csüt. Jan. 19, 2017 9:48 pm

Chester & Auréle
16+

- Valóban? - A vörös szemöldökök magasra rándulnak homlokán, meglehetősen hitetlenül néz a túlzásvádra, amit a maga részéről maximum az "enyhe" minőségjelzővel lenne hajlandó elfogadni. Szerinte ugyanis a szőkét sokkal könnyebb feldühítenie, mint nem. Nyilvánvalóan nem Chester hibája, elvégre az ő személyisége olyan, amilyen. Túl nagy a lendülete ahhoz, hogy megfelelően egyensúlyozzon a tojáshéjakon, márpedig ő egyelőre minden témát tojásnak lát. Nem véletlenül. Tökéletesen tudatában van annak, hogy milyen jól áll a másiknak a mosoly. És tudatában van annak is, hogy az elmúlt öt évre visszatekintve egy kezén meg tudná számolni, mennyi szólt neki.
Talán ez a gondolat az, amiért végül fejbe vágja az az ártatlan mosoly. Megrebbennek a vörös pillák, enyhén félrebiccenti az állát, ahogy a szőkét fixírozza.
- Kínosnak és gyengének tűnsz, ha képtelen vagy megbirkózni velem annak ellenére, hogy senki másnak sem megy. - Nem kérdés, inkább amolyan összefoglalása az elhangzottaknak. - Ha úgy istenigazán sikerrel járnál, mondd csak... - a szürke íriszek egészen higanyszerű, képlékeny illúziót keltenek, ahogy a figyelme kiélesedik a fiú arcán. - Hogyan éreznéd magad, ha sikerülne megnevelned - A nagyon kétes értékű és többértelmű látszat ellenére a vörös ezúttal nem próbálja valami nagyon mély, nyers, durva, alpári mocsárba lerántani a szobatársat, a kérdés éppen annyira komoly, amennyire egy kamaszoknak fenntartott iskolában nem kellene, sokkal inkább kaphatna helyet a felnőttek üzletiesített világában. Mert tévedés ne essék. A két év kizárólag akkor éri meg, ha talál olyasmit, amiért számára is megéri.
- Nem állítom, hogy meg tudom oldani. Azt állítom, hogy a tanári szigor képtelen rá. - Csóválja meg enyhén a fejét, eresztve a kiélesedett pillanatot. - Ackerman és én egykor barátok voltunk. Az egész ellenségeskedés ebből ered, nem olyan faszságokból, mint Griffendél és Mardekár ősi, agyonhypeolt ellentéte. Nem fogok beledögleni abba, hogy megpróbálom, minden más meg elviselhető. - Erősen kétli legalábbis, hogy akár hirtelen felindultságból is képes lenne az oroszlán olyan szörnyűséget elkövetni, amivel egy életre megnyomorítja a jelen kor mágikus tudományállása szerint, szóval igen. Elviselhető.
Homlokráncolás, vagy sem, nem áll neki kifejteni, mégis hogyan kívánja megoldani a problémát. Viszonylag nagy a valószínűsége, hogy ez egy kurvanagy, hajszálvékony üveghártyából készült sárkánytojás.
Szemforgat a szemrehányásra. Mégis miért ahhoz köthető a hitelessége, hogy mennyire volt a hamis visszafless szerint ostoba? Ó, hogy ilyen képet alakított ki magáról így cirka öt év alatt? Nos... felhorkan a megjegyzésre.
- Mindig lett volna jobb dolgom 18+ jelenetektől függetlenül. De Pyrites egy szadista állat, bírom az óráit. Emlékeztem a fényre, nem? - Még ha nem is azonnal, ami amúgy nem igaz, dehát ez nyugodtan elfeküdhet a balladai homály hatékonyságelvének mélyén. Nem kerüli el a figyelmét a másik gyorsan leküzdhető zavara, de van benne annyi jóérzés, vagy pillanatnyi békehajlam, hogy ne álljon neki alaposabban is előkaparni a személyiség érzékeny felszínéről.
- Nyugi, nincs gáz. - Áll meg egy pillanatra karja a levegőben arra a megsápadásra, majd engedelmesen visszarakja a kezét az ágyra. - Puppy telenyomott egy rakás bájitallal, volt benne fájdalomcsillapító. - És igen, ennek ellenére a vállát igen súlyosan érzi még így is. Aligha szolgálná a gyógyulást, ha nem érezne az égvilágon semmit, viszont esélytelen, hogy üvöltözni kezdjen ennyitől. Ennél azért keményebb fából faragták. Vagy csak lefaragták róla a nyápickodást az évek, meg az apja.
- Csak az emberi felfogás értelmében jár együtt a bölcsesség valami megváltóhajlammal is. - Reflexből megvonná a vállát, de végül szusszan csak a technikai képtelenségre, a fintora ennek és a négylábúaknak egyaránt szól. - Nyilván úgy ítélték meg, hogy bölcsebb kivárni, amíg a nyomorult varázslója feldobja a tappancsát. Az ő szemükben esélyesen csak valami oda nem illő kártevő voltam a rengetegben. - És lesz is, amíg világ a világ. Bocs, eljövendő vörös roxfortiak, akik megpróbálnak majd oda bemerészkedni, mert az fun. Talán ki kéne írni valami figyelmeztetést, hogy vöröséket instant máglyára vetik odabent? Náh. Még a végén ezt mennének tesztelni.
- Ne aggódj, engem is meglepett. - Közli sötéten, aztán horkantva felnevet. - Mégis mit kellett volna csinálnom, hagyjam, had kövessen, csak mert nem voltam ott az órán? Francokat. Amúgy nem láttam később, szóval a káosz és pusztulás egyveleg működött ellene. - Vigyorint végül, könnyű már könnyen venni most, hogy nincs odakint az életének egy szál kis unikornisszőr szálába kapaszkodva. Ó nem. Most már itt van és egészen más vesszőparipákat lovagolhat meg. A kívánatosság témában akár egészen nyeregben is érezhetné magát.
- Tudom, mire gondolsz, de nem értek egyet. A tapasztalatlanságot felőrli a kéj, az ösztön, a vágyban mindenki gyönyörűvé válik és igen. Ha átadja magát az élvezetnek, a tizenhat éves is tud úgy vonaglani, hogy elvegye az ember eszét, teljesen lényegtelenné válik, hogy tapasztalt-e, vagy sem. Az embereknek jól áll a gyönyör. - Élvezettel beszél erről a témáról, mert szereti, a lényének része és mégis valahogy gondterhelten összefut a vörös szemöldökpár. Talán észreveszi a szájharapdálást, ami kifejezetten tépelődésvíziót kelt? Ki tudja. - Ez a téma most... irritál téged? - Senki ne mondja, hogy nem próbálkozik legalább.
Figyelmesen hallgatja a fiút, a puszta szelídség az, amiért hajlandó nem közbevágni és komolyabban is megfontolni a kérdést, bár nem. Nem kerüli el a figyelmét, hogy a családi elvárás úgy kristálytisztán már mégsem került terítékre. Hogy nem forszírozza annak köszönhető, hogy a korábbi beszélgetésre vezeti vissza. Erőről. Határozottságról. Egy olyan emberről, aki képes kontroll alatt tartani még elvadult környezetét is, különben egyszerűen csak gyenge.
- Mert én különlegesnek tartom. Tetszik, mert számomra valami elérhetetlen, soha nem volt tehetségem hozzá. - Nem, ő csak fest. "Csak". Bár lehet amúgy is pocsék festő, elvégre soha senki nem látta a munkáit, nem igaz? A tetoválások egy dolog. - Ne érts félre, értem, hogy ettől ez még számodra átok marad. - Megcirógatja az elszunnyadt, dorombgyár üzemmódba állt macskát, az érintés puha alig-mozdulat. Megejtő szeretettel tud a kis bengáli dögre nézni, ilyenkor az ember még azt is elhiszi, hogy vannak érzései az agyatlan kefélhetnéken kívül. - De szerintem úgy van ez, mint a szexi státusszal. Az ember tizenhat évesen hiába görcsöl rajta, nem fog menni, de előbb, vagy utóbb úgyis ráérez az ízére. Te is meg fogod találni, miben tudsz igazán kiteljesedni, még ha most elkeserítőnek is tűnik.
Nyugodtan, halk tónusban beszél és csak akkor élénkül meg, amikor víz kerül terítékre és... komolyan, már nagyon rég nem ivott, azóta lefutotta a fél életét, unikornist lovagolt, kentaurpépesítették és...
- Eléggé. - Nem rója fel a felemás együttérzést, végül úgyis csak az számít, hogy megkapja, amit akar. Végre.
- Ne görcsölj rajta, max leöntesz. Nem halok bele. - Vigyorint, mielőtt előre hajtaná a fejét a serlegért. Nem teszi szóvá a túlzott finomkodást, ellenben az első madárnyeletnyi korty után kifejezetten mohóvá válik. A macska helyett a fiú kezét érinti oldalról. Nincs erő a mozdulatban, ellenben szép szinkronnal koordinálja úgy, ahogy neki is jó. Gyakorlatilag másodperceken belül vizet sose látott sivataggá változtatja a kelyhet.
- Kösz. Máris jobb - Elégedetten dől hátra újra egy megkönnyebbült sóhajjal, szemeit lehunyva harapja be a száját, hogy megnedvesítse. Szükségesnek érzi annak ellenére, hogy egy-két csepp csak sikeresen kimenekült az itatásból, zavartalanul csordul végig az állán, le a sebzett torok felé.
- Ami a kutyakeresést illeti... normálisan csináltam. Tényleg. Nem volt semmi gond, amíg tegnapra nem osztották mellém Ackermant, de persze a behemót pont tesz magasról az olyan apróságokra, mint hogy nem feltétlenül szerencsés a problémás feleket édes kettesben összezárni a Tiltott Rengetegben. - Elégedetlenül szusszan a gondolaton, meg sem kell játszania, hogy frusztrálja az ilyen fokú ostobaság. - Bármit is gondolsz, ezúttal még csak nem is ingereltem. Csak meg akartam találni azt a nyomorúságos kutyát, de Ackerman egy idő után begőzölt. Megtámadott, először puszta kézzel és hát... hm. Azt hiszem mégiscsak fojtogatott. - Mereng el egy pillanatra a plafonra bámulva a pontosabb visszaemlékezés kedvéért. - Nem emlékszem pontosan. Valószínű, mert végül olyat mondtam, amit nem kellett volna, ami végül már igényelte a mágikus visszahatást. Elszínjátszottam, hogy súlyosan megsérültem, a barom odajött, elkábítottam. - Valahogy hirtelen túl ártatlanná válik a vörös ábrázata. - Lehet ezen a ponton meg kellett volna állni, de... nos, rólam van szó. Lufit csináltam belőle egy puffasztóbűbájjal és felkötöztem egy fára. Azt hiszem, valahol érthető, ha... nem boldog? Mondjuk ezzel a performansszal amúgy megmentettem az életét, de kétlem, hogy ettől jobban érezné magát.
"Az egyetlen baj a hét halálos bűnnel, hogy nincs belőlük több."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
17
Hozzászólások száma :
48
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Chester & Auréle   Csüt. Jan. 19, 2017 11:57 pm

Auréle & Chester
"tojásmező, oh no"
16+


Kék szemei szinte perzselnek, ezt a túlzás-meccset századszorra játsszák, és még legalább annyi vissza van, de ezúttal nem önti szavakba az elvárásait, mert mindazokra a dolgokra, amiket szerinte a másik simán megtehetne a rend kedvéért eleddig azok fokozódása volt a válasz. Pedig tényleg könnyű. Lényegesen könnyebb az ő békevágyát kielégíteni, mint Marcust, bár a puszta hasonlat arcpirító és vérlázító egyszerre.
- Más gyengeségéhez mérni magunkat hugrabugos szokás, a mások képtelensége csak még fontosabbá teszi, hogy legalább ezt a képtelen, de nem olyan bonyolultnak tűnő feladatot véghezvigyem - kissé megfanyarodik a mosolya. Megregulázni Aurélét, kétségtelen tény, hogy nem ezen múlik a varázsvilág jövője. Olyan ez, mint egy különös vadállat üldözése, az egyetlen ezüstszőrű rókáé egy lápos fennsíkon. Ha senki se fogja meg, attól még véget ér a vadászidény, megtelnek a kamrák vadhússal, de valahogy ott a gondolat, hogy minden próbálkozó kevesebb mindazoknál, akik egyszer majd megfogják a fürgelábú vadat. Akié a trófea, azé a kiváltság, hogy definiálja önmagát, és hogy meg is mutassa magát.
Megint nem pislog. Hosszú szünetet tart a kérdés után, még ha az nem is a legrosszabb fajtából van. Mi lett volna, ha azt kérdezte volna, hogy mit tenne azután! Ismerős jelenség, Chester háromféle módon szokott meghökkenni egy nem várt, de nagy súlyú kihívástól: elájul a túl sok ingertől, hitetlenkedve vitatkozni kezd, vagy csak mered maga elé, pislogás nélkül. Mintha eltávozna a lelke a testéből vagy valami, de amikor magához tér, viszonylag intelligens reakciót képes adni. Vagy legalábbis a helyzethez illő szavakat.
- Úgy érezném - nem süllyed el, és nem háborodik fel, amikor kijön pátosszal és kétellyel teli lelkének homályfolyosójáról, és a szemei újra megtelnek vele, bár gyanakodhatna, hogy turpisság van a dologban, nem teszi, ezúttal nem - hogy sikerült tennem valami maradandót, visszafordíthatatlant és soha meg nem ismételhetőt - elfogódott hangja megmélyül, egészen kiszárad a torka, mindenféle kellemkedés nélkül nyalja meg a száját, hogy kikerüljön a saját gondolatainak felkavaró hatása alól. Mert ez így megy még az ő korában és állapotában, gyorsan mennek, gyorsan jönnek az érzések, de van rá bőségesen idő, hogy a visszatérőket kiélje.
Ó miért is kellett ezt kérdeznie a vörös átokverésnek?!
- Mi értelme van próbálkoznod valamivel, amit nem biztos, hogy meg tudsz oldani ahelyett, hogy az egyszerűsített megszabadulási lehetőséget választanád? - ez annyira nem mardekáros. Mintha Aurélének mélyebb érzései lennének Ackerman iránt, mintha többet akarna tenni a Griffendéles érzéseinek helyrerakásáért, mint azért, hogy ne bosszantsa fel őt, akivel amúgy együtt lakik! Mennyire méltatlan! A sárga epe azonnal elönti belül, a szeme megvillan, de nem enged a kicsinyes érzéseinek, mert nem akar közbevetni a tisztábban láttató gondolatoknak, de valahogy merev kifejezés fagy az arcára. - Bizonyára megéri őt elviselni, ahelyett, hogy elintéznénk a problémát olyan módon, ahogy méltó hozzád. Valld be, bejön neked a nyálfröcsögős, átkozódós udvarlás, én nem fogok ítélkezni - Marcus nevében mégsem kérheti ki, a saját nevében pedig nincs mit, leszámítva, hogy ennyi erőbefektetést, mint amit Ackerman neve körül ígér Auréle kommunikációja még az életben nem látott tőle.
- Józan gyakorlat szerint semmi más dolgod nincs itt, mint szert tenni egy olyan alapvető tudásra, ami megmenti az életed a kivívott, elfajzott büntetőmunkáidon - szinte heccelés-szagú, ahogy mondja, a hangja is kitisztul, hümment egyet a fájdalomcsillapító bizniszre. - Azért jobban is vigyázhatnál. A szünet után Mardekár-Hollóhát meccs! - emlékezteti, mint vérbeli drukker. Lehet, hogy nem repül, de attól még fontos a csapat sikere, még ha nem is az ő személyes sikere.
- Azt hiszem erre alapozhatnánk egy kérvényt a Rengeteg-beli büntetőmunkák felfüggesztéséért. Blackbridge eléggé beijedtnek hatott hajnalban ahhoz, hogy elfogadja, és akkor Mardekáros többet nem menne a féleszű óriással abba az erdőbe. Dédelgesse egyedül a kentaurjait, vagy a griffendélsekkel, ha annyira akarja - alamuszi csillogás a szemében, tetszik neki a saját ötlete - Persze, csak ha nem találod úgy, hogy áh, ne fáradjunk ezzel, minek megpróbálni, úgyis csak neked fáj, és a többi, és a többi, ami biztos jele lenne annak, hogy elkaptál valami agyrohasztó kórt odakint - kidolgozta magából a sérelmet, a stílusa könnyed lesz, ha nem is mosolyog, de legalábbis némi derű árnyékolja a borúját, amíg a szexizés témája vissza nem taszítja egyetlen határozott lökéssel a kételyek posványába.
- Nem! Nem! Auréle merlinverjen meg MacEalair! - a fél kezét felkapja, a saját halántékához nyomja, mintha onnan kellene előkaparnia a gondolatot. - Nem kéjelgésről beszélünk. Nem is kéne ilyen szavakat használnunk! Te arról beszélsz, hogy valaki, aki olyan, mint én, tehát nincs semmilyen szexi-mozgás gyakorlata, el sem hiszem, hogy ezt kell mondanom miattad, egy jóslásgörcs közben, ami a világ harmadik legvisszataszítóbb emberi állapota szexin vonaglik, tehát a jóslás voltaképpen izgalmas ezért neked. Nem a gyönyörről, nem a kéjről, nem az élvezetnek való önátadásról beszélünk. Szándékosan összezavarsz. Vagy beverted a fejed és nem tudsz koncentrálni! - és igazából ő ezt gondolja, vagy ebben reménykedik, erre a magyarázatra van szüksége. Beletúr oldalról sárga szénahajába, hogy a copfot kilazítva égő fülére húzza a tincseit. A pillantása meglaposodik, ahogy félretekint, majd újra Aurélére. - Minden korunkbelit irritál, akivel nem feküdtél még le - óvakodik attól, hogy minőségjelzőt használjon, egészségesekre és betegekre ossza fel ezt a csoportot, de nagyon közel állt hozzá, ám nem volna helyénvaló Aurélét megbélyegezni, hiszen ki tudja mit tesz vele az a mugli apja? Az ő családja csak olyat tesz vele, amivel felülemelkedhet a gyengeségeit, de még ezt is kíméletesen teszik, hiszen lehetősége van gyengének lenni, ha mégoly szégyenteljes is.
- Az, hogy neked nincs hozzá tehetséged, még jelenthetné azt, hogy felfogod ésszel, hogy ez a tehetség nem ad - odapillant a cirógatásra, mert jó dolog macskának lenni, és macskát nézni. - És ha megérted valakinek az érzését, akkor nem magasztalod az égig, még akkor sem, ha a te fantáziádat megindítja, azt máshogy is ki tudod fejezni, hogy tetszik. Tudomásul vettem. De kvázi szexualizáltad a látnokságot, ami viszont rohadtul nem igaz. Nincs benne semmi gyönyörködtető, boldogság, megelégedettségérzet. Nem teremt, hanem elvág kapcsolatokat - bár már egészen összezavarodott, de hát... mindig is túl könnyű volt összezavarni. A családi vacsorák ezért olyan szörnyűek és szórakoztatóak.
- Milyen lenne az már - dünnyögi koncentrálva, a keze mintha remegne, bár ahogy aláfog a serlegben biztosan tartja, a remegése belső, csak akkor érezni, amikor a macskameleg kéz meggyorsítja az ügymenetet. A zaklatottság. Az idegek. Szemlátomást igyekszik nyugodt és kommunikatív maradni, mi több, nagyon a vöröst sem egzecírozni, a beszélgetés feszültsége beleeszi magát, előbb-utóbb elfekszik egy másik ágyon, amíg Pomfrey le nem parancsolja.
- Egészségedre, rendesen rádfért! Aguamenti - tölti meg újra a serleget, ő is iszik egy keveset, hogy megnyugtassa magát, és szomjas is, bár szinte egész éjjel fenn volt, a rossz ómenek látása nem hoz kedvet a vízhez, szeszt pedig nem tart. A száján görgetve a serleg oldalát eltakarja a fél arcát, miközben megbámulja a kóbor cseppeket a másik állán, és rögtön egy egészen másik érzésvilágba kerül tőle. Szeszélyesnek mondható, mint egy furcsa, üstben forralt robbanókeverék, ami azonban nem tör ki valójában, csak hevesen buborékol, simán pezseg, vagy elcsordul lágyan, mint a pillantása most a kerek állon, ahol maholnap nem árt, ha borotválkozni kezd a vörös.
- Ütődöttek - egyszerű és őszinte a felháborodása, amiről a vörös tényleg nem tehet. Mérlegeli a szavait, nem csodálkozik rájuk, ezek a dolgok így szoktak működni, helytelenül és valami furcsa morális egymást-javító gondolattól vezérelten, pedig szemlátomást minden csak egyre rosszabb lett. Ackerman szemlátomást bökni kezdi Chester büszkeségét, vagy a "bögyét", nem csak megsértett fenyegetőzésének okán, hanem mert olyasmit engedett meg magának, ami nem fér bele a világképébe. - Tudom, fojtogatott, te ihletett hangulatba kerültél - mutatja a kezével, hogy folytassa, most nem fog eltemetődni a zavarba. Ellenben valami baljósan tervezgetés-szagú kifejezés költözik a képére. A serleget az éjjeli szekrényre teszi, és a talárzsebbe nyúl. Aranyozott szegélyű kártyáit húzza elő, majd sebesen kevergetni kezdi őket, felettük mosolyodik el.
- Miután szavakra átokkal felelt, nem hiszem, hogy joga van felháborodni azon, hogy nincs joga boldognak lenni. Életed legjobb varázslata lehetett, remélem Hagrid majd elújságolja mindenkinek hogyan találtak rá! Hogy sikerült aztán mocsárnak menned? Ó és, mi a születésnapja? Ha olyan nagy barátok voltatok... - egyébként... egészen büszke tekintettel nézi. Auréle megnyert egy becsületbeli párbajt. Ez azért valami.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
18
Hozzászólások száma :
131
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Chester & Auréle   Pént. Jan. 20, 2017 9:25 am

Chester & Auréle
16+

Nagyjából bárki orgazmusát előbb éri el, leginkább azért, mert az említett bárki hagyja ezt, míg nála mostanra szinte elvárássá nőtte ki magát az irritálóság ténye.
Nem válaszol a fanyar mosolyba ívelő szavakra, a szürke pillantás mintha elemezne helyette. Nincs lehetetlen, csak tehetetlen, de kétségtelenül nem segít a problémamegoldásnak a "nem olyan bonyolult" feladatjelző. A dolog valóban pofonegyszerű, de sokkal bonyolultabb annál, mint amire ebben az iskolában bárki is hajlandó.
Rendkívül toleráns tud lenni, ha nagyon akar. Végignézi a lefagyás minden tovaszálló pillanatát, a csendje elvárás arra, hogy válaszolják meg a feltett kérdést. Inkább később, semmint soha. Szinte már meglepő, amikor a másik oprendszere újraindul és kioktatás helyett még válaszol is. De még milyen válasz az! Érzékeli Chesteren saját szavainak hatását. Vajon, ha tényleg megtörténne, amit mond, mennyire izgatná fel saját sikere? Kíváncsi lenne rá és mégis... kétli, hogy megtörténhet.
- Minden nevelés a veszteség és nyereség elvén alapszik. Ez az iskola, ezzel az oktatási és büntetési rendszerrel képtelen rá, hogy olyasmit prezentáljon, ami kimerítené számomra ezt a fogalmat. - És őszintén szólva jelen életállapotban erősen kétli, hogy Chester hajlandó lenne ennél továbbmenni. Auréle valójában nagyon könnyen inspirálható, a megfelelő pórázon átadja az irányítást, de azt a pórázt viszonylag kevesen óhajtják felvenni. Legfőképp nem ilyen prűd keretek között. - De rendben. Ha neked ez ennyire fontos, megpróbálok számodra nem... irritáló lenni. - Az ellenkezőjének úgysincs semmi élvezhető hatása a szőkére.
- Mert nem kerül semmibe megpróbálnom és ha nem sikerül, még mindig ott az egyszerűsített módszer? - Pont tesz rá magasról, hogy ez mennyire mardekáros, vagy sem. Mint mondta volt, a kettejük problémája túlmutat a házak viszályán, bár az elnegyedelt iskolán belül mostanra mintha mindenki elvetette volna az ilyen alapvetéseket. A szőke arckifejezését nehéz mire vélni elvégre... nem sok oka lehet féltékenynek lenni, hm?
- Ahogy méltó hozzám? - Felkunkorodik a szája egy félmosolytól. Nem. Pontosan úgy fogja elintézni, ahogy méltó hozzá. Vagy nem fogja elintézni, de attól még megtette, amit tudott. - Nem, valójában nem jön be, nincs túl sok fűszere a dolognak őszintén szólva. - Az eszkalálódás aktuális tetőpontján egyszerűen csak nagyon kellemetlen, mert már egy olyan alapvető dolgot sem tud miatta probléma nélkül elintézni, mint egy szimpla büntetőmunka...
- Így is mondhatjuk. - Nem veszi fel a heccelést, elvégre tényleg erről van szó. Mi a francnak tanulna amúgy? Nem mintha hosszútávon érdekében állna majd saját pálcából hasznosítani ezt a tudást. Kizárólag itt van értelme használnia.
A meccsre már elmosolyodik. Bár nehéz olyat találni, amit Auréle élvez ebben az iskolában a diákság vonaglásán kívül, azért a Kviddics még ebbe a kategóriába tartozik.
- Nyugi van, addigra nem lesz semmi bajom. - De azért csak vigyáz, vagy legalábbis nem hadonászik. Néha egész engedelmes is tud lenni. - A hollóhát megtudja milyen az, ha egy gurkó letöri a kis tudományos szárnyait.
A nevetés kifejezetten jól áll neki.
- Szerintem ezek után simán működne. Elég mély nyomot hagytam kentaurék büszkeségén, hogy innentől vadászidény legyen varázslóékra. - És még csak a farkát sem kellett elővennie ezért! Erősen gyanítja mondjuk, hogy azt a kérvényt a komplett iskolára kiterjesztené a tanárság. Éljen a burok!
- Összekeversz valami mocsok Griffendélessel. - Lapossá válik pillantása az újabb beszólásra. Minek is fárad azzal, hogy elmagyaráz neki dolgokat, vagy igyekszik nem az arcába mászni, akkor is ugyanazt kapja vissza. A látszat ellenére nem visszavágónak készül a szexi téma.
- Nem ezért izgalmas, nem figyelsz rám? - Elégedetlenül szusszan, mintha a falnak beszélne. Ez azért kifejezetten frusztráló. - A jóslásgörcs nem lehet szexi. Felfogtam. - Kissé indulatosabbra sikerül a válasz, mint szerette volna, de őszintén? Nevetséges, hogy egyáltalán ezen vitatkoznak.
- El vagy tévedve, Mayall. A korunkbeliek többségét más sem izgatja jelenleg, mint ez a téma. Bármilyen meglepő is, a kamaszkor egyik sajátossága a szexualitás felfedezése. De rendben, hagyjuk. - Eljutott a tudatáig, hogy frusztrált reakciókon kívül más nem igazán vált ki a fiúból a témában. Még nem érett meg Chesterben eléggé az igény arra, hogy helyértéken is kezelje.
- Felfogtam. - Ismétli el újra, ezúttal már gépiesen az újabb kifakadásra, a macskasimogatás is valahogy pillanatok alatt megfakul, mintha elvesztette volna a pettyes bunda rejtekében pillanatnyi jóérzéseit.
Nem válaszol, bár adja magát a "nedves" visszaszólás, elvesztette a motivációját az ilyen megjegyzésekre. Vagy csak túlságosan is eltompítják a főzetek? Viszket a keze a kötések alatt az ecset után, de erős a gyanúja, hogy képtelen lesz alkotótevékenységet végezni a szünet vége előtt. A gondolat sötét, nehéz, fekete festékfelleg felette, de a bő kortyokban nyelt víztől egészen elmázolódnak az éles körvonalak. A világ egy fokkal jobb helynek tűnik.
- Jah. - Ért egyet, mert... most tényleg, mégis milyen embernek jut eszébe, hogy ez így normális? Felnyílik a szürke ikerpár, rávillan a fiúra az intést szemlélve és nem teszi szóvá, hogy ezúttal nem ő hozta fel a témát, még ha csak apró fényvillanás erejéig is. Egy kibaszott szent ma.
- Hát... elég jól sikerült. - Vigyorodik végül, mert jah. Kifejezetten jól megy már neki a puffasztás. Meg az oppugno, de azért már sok lenne a jóból, ha még ezt is megpróbálná lenyeletni, hm?
- November 12. Miért? - Emlékszik rá, mert az első évben még vele ünnepelt és akkor még nekik jó volt. A jó dolgok könnyedén megragadnak benne. - Ah, a fényvillanások és a hangzavar odacsaltak valami nagyobb lényt. Őszintén szólva nem tudom mi volt az, mert nem láttam, viszont kurvára para volt, úgyhogy menekülni kezdtem. Tudod milyen szar egy sötét erdőben menekülni úgy, hogy nem látsz semmit? Lumosoztam, de akkor meg ő látott engem, rászabadítottam valami baglyot is, hogy támadja meg, de azt sem tudom, sikerült-e egyáltalán. Mindegy is. Sötétben én nem láttam, fényben meg ő látott engem, szóval csoda, hogy egyáltalán sikerült elmenekülnöm. Kurvanagy mázli, hogy harmadikban betanultam az Ascendiot meg a Carpe Rectractumot, amikor a kastély tetején játszottunk Garethékkel mágus-parkourködőset. Na szóval utólag rájöttem, hogy végül azért engedett el, mert betévedtem az okkami területére. Gondolom a lénynek volt annyi esze, hogy rájöjjön, ennyit azért nem érek. - Ezen a ponton már erősen elferdíti a sztorit, de sebaj. Még mindig a valóságot kutyulja valami nagyon eltorzult egésszé, úgyhogy közel áll az igazsághoz. Egy másik dimenzióban.
- A mocsok kígyója amúgy elég betegesen nézett ki. Ilyen foltos volt és rohadt para ám, amikor közel hangtalanul közlekedik és csak a környezet ijedező reakcióiból tudod, hogy valami hatalmas kúszmászik arra. Az ember tudja, hogy irdatlan nagy szarban van, amikor a világ hirtelen elhallgat körülötte és semmi mást nem hall a saját lélegzetein és a szívverésén kívül. - Megborzong a gondolatra, nyakán végigfut a libabőr, de a szemei egészen fényesek a visszaemlékezéstől. Olyan érzékletesen beszél, hogy kétség sem férhet hozzá, ezt az érzést egy az egyben, annak minden ízében megélte.
- Nem volt időm elbújni, mielőtt megtámadott volna, szóval menekültem. Megint. De a kígyó sokkal gyorsabb és az egyetlen dolog, ami eszembe jutott róla, hogy ezek a rohadékok képesek összezsugorodni, meg nagyra nőni helyfüggően - kösz Czerny prof -, úgyhogy nos... kapott egy reduciot és képzeld! ÖSSZEMENT. Szerintem még soha a büdös életben nem volt ekkora mázlim.
"Az egyetlen baj a hét halálos bűnnel, hogy nincs belőlük több."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
17
Hozzászólások száma :
48
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Chester & Auréle   Pént. Jan. 20, 2017 2:45 pm

Auréle & Chester
"tojásmező, oh no"
16+


A válasz benne volt, és noha kételyeket fakaszt benne a kimondása, nem marad adós valami barokkor elvárásrend miatt, ami ott van benne, de nem ad neki semmit. Önmaga számára is iránymutató ez a felelet és jó hallani. Mert valami jövő-szaga van. Érzések a jövőben, amikhez talán sose juthat el, sőt, valószínűbb, hogy sose jut el, de ígérnek hazugul neki szépet és jó érzéseket, tisztákat a mosti összezavarodottság nyűge és kínja helyett.
- Ez nonszensz Auréle, mégis mi más rendszernek kéne megfelelned, ha nem ennek? - néz figyelmesen a vörösre, egészen önmagáról megfeledkezve, a napízű francia nevet kóstolva a jól bevált skót helyett. Talán egy kicsit riadt volna ez a kérdés, ha nem tiszta aranyvérűből faragták volna, hiszen jócskán túlmutat mindazon, ami számukra az egész világot testesíti meg. Nem tiszteletet, hanem rémületet ébresztenek ezek a szavak, mert olyan, mintha a vörös nem is igazán tartozna ide. Igen, voltak erre utaló jelek eleddig is, de hogyan hihetné Mayall, hogy valóban semmi köze és semmi hatása az ő egész mágikus világának a sárvérű szobatársára? Kis kételkedéssel szusszan. Valamiért bizonytalan abban, hogy Auréle tudja, hogy mi az, ami őt nem irritálja, de nem kérdez, így nem ad hozzá tippeket.
- Neked az imént látott alvó, sérült évfolyamtársat készülünk megátkozni helyzethez vezető elmeállapot azt eredményezi, hogy úgy gondolsz rá, nem kerülhet semmibe a próbálkozás? De, MacEalair, ez ezen a ponton már túl sokba kerül, különben fel sem merül a másik megoldás - a látszat ellenére, a szőke úgy van vele, hogy a saját szintjükön kell megátkozni a problémákat, de mindig észben tartja, mikor érdemes inkább a felsőbb hatalom segítségét igényelni. Kényes, de a nyafogása jól kiegyensúlyozott.
Összeráncolja a szemöldökét, de nem taglalja, hogy ez a félmosoly és ezek a szavak mennyire irritálják, hosszú pillantással jelzi csak, hogy ezekkel mind azt igazolja a vörös, hogy miért nem kéne személyesen beleásnia magát Ackermanba, mert minden szavával azt jelzi, a probléma messze túlhaladt rajta. És ez még csak nyomokban sem tartalmaz olyan utalást, hogy amúgy is képtelen dolgokra, mert kész tény, hogy még Chester is van, amiben erősen számít rá. Ott van mindjárt a kviddics. Lehet játékként tekinteni rá, de vérre menő és izzasztó, a meccs végeredménye markáns meghatározója a kölyökbüszkeségnek, és ez egyheted részben a vörös felelőssége. Összehunyorítja a szemét a szárnyfosztásra mosoly helyett, már alig várja, hogy lássa!
- Nem minden ok, alap és előzmény nélkül "keverlek" - könyörtelensége inkább aggodalmat sejtet, mint szapulási szándékot, arra sokkal változatosabb és ékesszólóbb sértései lennének. Kiharapja magát az arcára a diszkomfort érzet, bár ez alig más, mint a hétköznapi arca, újra szusszan.
- Drámai túlzásnak érzem azzal vádolni, hogy nem figyelek rád azért, mert nem értem, mit mivel társítasz, főleg, miután öt és félév eltelt és az érdemi figyelmed azzal tudtam kivívni, hogy majdnem felrobbantottalak - alkalmasint bocsánatot fog kérni ezért, ha a beszélgetés egy másik pontján kerül majd elő, madármód félrehajtja a fejét, a kék szemeit a fiúra függeszti. Rendkívül intenzíven figyel. A szavai mögött egy csepp figyelmetlenség sincs, de soha senki nem tanította meg kiigazodni Aurélén, főleg, hogy a vörös maga is élesen elhatárolódott és kiismerhetetlenségét általában fegyvertényként szorította a torkára, ha a jóval mértékletesebb kígyó nem szextémában próbált közelebb kúszni hozzá.
- Nem vagyok eltévedve - nincs gőg a hangjában, lassan pislant egyet, félig hunyva marad a szeme. - A korunkbelieket izgatja a téma. Ez a megállapításod K-t ér. Ezt én is tudom, én is korunkbeli vagyok. A személyes izgatottságunknak megfelelően beszélünk is róla, félszavakkal, bizonytalanul, kiéhezetten, ostobán, vagy éppen nagyon nagy zavarban, frusztráltan - mintha a "hagyjuk" félrevezető félreértése levert volna egy lakatot odabent, régóta készülhetett erre a beszédre is, aranyszalagos szavai gondosan válogatottak, a hangja nem bizonytalanodik el. - Te vagy az egyetlen akit ismerek, akit nem izgat ez a téma, mert felnőtt módon éled meg, sőt, a felnőttek között is egy kifejezetten szabadelvű rétege alapján. Téged nem izgat, mert mindent tudsz. Neked nincs semmi felfedeznivalód, mindenkihez úgy közelítesz, mintha teljesen természetes és tiszta volna kinek-kinek a maga szexualitása, mint neked a tied, és nincs más felfedezni való, mint egy kellően árnyékos hely, ahol csinálni lehet.
Kifürkészhetetlenné válik a tekintete, mintha acélkék selyemfüggöny suhogna puhán a helyére, bár a bőrének pirossága és a kezének zavaros remegése még így is elég beszédes itatást eredményez. A sikeresen végrehajtott művelet felett örül.
- Húzok neki egy kártyát idénre - vagyis inkább keresésnek mondaná, az ágy feje felett a falra mered, amíg számol, 2000 meg 11 meg 12 az annyi, mint kettő meg kettő meg három, vagyis hét. - Hm, Diadalszekér, túl jó lap ez neki - kikeresi a keverésből, de nem egyesével, háromszor keveri meg a paklit, és harmadszorra egyszerűen a kezébe hullik a lap, mintha hívta volna, pedig oda sem figyelt, lenyűgözi a történet. Egyáltalán nem keresi benne a hamisság nyomait, könnyen és szívesen kerül a hatása alá, még ha az átadott félelem és kilátástalan fizikai sötétségből fakadó szimbolikus vakság félelmetes is. Megborzong, a nyakán megmerevednek a pihék.
- Csak megjegyzem, hogy az oppugno nehéz varázslat neked. Ráirányítani valakire az agresszív akaratod... kifejezetten olyan varázslat, amit nem gondoltam, hogy végre tudsz hajtani. A bagollyal szerencséd volt, de ha jámborabb, növény vagy magevő állatot találtál volna el, biztos a visszájára fordul - a szavaiban aggodalom, hiszen sokkal rosszabbul is elsülhetett volna ez az este, mintsem két törött karral ágyba kerülni. A képzeletét megindítja a sötét díszlet, bár még soha nem járt éjjel az erdőben, résnyire nyílt szájjal szinte hallja a megfestett szívveréseket és lélegzetvételeket, bár semmi köze nincs az ajkaknak a halláshoz. A hüvelyujj begye szórakozottan simogatja a kezében tartott diadalszekér élét, a többi kártyát visszasüllyeszti a talárzsebbe.
- Wow! Okos választás! - méltatja, és meg is jegyzi az eljövendő időkre ezt a lehetőséget.
- Tényleg nagy mázlid volt, biztos nem találnak meg időben, ha egyben lenyel, ahogy a kígyóféléknek amúgy szokásuk, főleg egy táguló méretű kígyó - ha belegondol rosszul lesz, egészen kifogy a vér az arcából. - És nem találtál vissza, amikor vele végeztél úgymond? Szerintem a kentaurokat ezért büntetni kéne. Veszélyeztették egy varázsló életét azzal, hogy nem léptek közbe és nem vezettek vissza - a haragja őszinte.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
18
Hozzászólások száma :
131
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Chester & Auréle   Pént. Jan. 20, 2017 4:42 pm

Chester & Auréle
16+

- Majd megfelelek annak, amelyik kiérdemli a megfelelésem. - Legyen bármilyen ijesztő is, továbbra is állítja, hogy ez itt és így nem elégíti ki az igényeit, mi több... kevésnek találja. Egy-két tanárán kívül nem inspirálja semmi, ám az ő tantárgyaikat is kizárólag személyi függés miatt issza magába, mint a szivacs, nem pedig mert valódi indíttatást érez rá. Miért bizonytalan abban, hogy Auréle nem tudja, mi az, ami Chestert irritálja? Elég nyilvánvaló utalást tett rá, miután összefoglalóként a saját teljes személyét említette. Fogalma sincs, hogyan ne irritálja, mert látszólag semmi nem működik.
- Miért? - Néz rá hosszan, ízekre szedve gondolatban a szőke szavait. - Súlyos állapotban van, de még megijed a komolyabb károkozás lehetőségtől. Nem fog megölni, megcsonkítani, maradandóan megnyomorítani, mert még nem tart ott gondolatban, ellenben nagyon is valószínű, hogy a tanári szigor alatt ez tovább romlik. A bűnözők viszonylag kis hányada jön ki úgy a börtönből, hogy jó útra tért, nem véletlenül. Ha ez a téma továbbhalad, mert az "egyszerűbb utat" választottam és legközelebb nem úszom meg a maradandó károsodást, őt kicsapják, rajtam pedig ez már aligha segít. Nem, Chester. Nem vagyok gyerek, hogy azt várjam, majd a felnőttek megoldják a magánéleti problémáimat. - Neki ez a saját szintje és azon is oldja meg a problémát. Vagy legalább próbálja, bár tény, ami tény, miután rajta hatástalan, nem is bízik különösebben a felsőbb hatalom hathatós segítségében. Pillanatnyilag tehát nem is érzi úgy, hogy szüksége lenne rá. Ezen lehet szemöldökráncolni, irritálhatja akármennyire vele a másikat, alapvető személyiségi beállítottságról beszélünk.
Ha ebben és nagyjából semmi másban nem is, a kviddicsben legalább értékelhető. Nem baj, hogy ő sem csak megvetnivaló elemekből áll, hm? Azért a repülés kicsit hiányozni fog neki, ha már nem lesz.
- Aha. Így máris jobb. - Szusszan, részéről a sértés az sértés marad, még ha ki is érzi mögüle az aggodalmat, amit viszont nem ért igazán. Képtelen kiigazodni a szőkeségen, egyszer mintha azt akarná, hogy szopja meg lehetőleg nagyon alaposan (nem, véletlenül sem a jó értelemben), máskor meg körélapogatja a gondolati védburkot, amit meg sem érdemelt. Valószínűleg Chester sem tudja igazán, mit is akar, bár ez a következtetés nem kizárólag ebből az esetből prezentálja magát.
- Azt hiszem akkor kvittek vagyunk, miután a te érdemi figyelmedet azzal tudtam kivívni így öt és fél év után, hogy valaki megkefélt a parancsodra. Már megbocsáss, de kifejezetten úgy tűnt eddig, abszolút nem igényled a figyelmemet. Sőt. - Igazából bizonyos fokú figyelmét most sem igényli. Vagy mégis, csak nem abban a formában, amiben ő nyújtja. Nincs ezzel baj, megtaníthatja rá, hogyan nyújtsa azt, amit ő akar, ő aztán nem ellensége semmi jónak. Már feltéve, hogy az a jó tényleg jó és nem engedelmes, elhanyagolt, polcravaló kitömött kisnyulat csinálunk az ezüstrókából, mert miért ne. Az még az ő szemében is elfogadhatatlan erőszak.
Becsületére legyen mondva, figyelmes nyugalommal hallgatja végig a szavakat, még ha időnként rá is jön a leküzdhetetlennek érzett inger, hogy közbevágjon. Talán nem úri kölyöknek nevelték, de rég lehántolták már róla a gyerekek hisztis szertelenségét, ami erre alapot és indokot adhatna.
- Meggyőződésem, hogy nem csak a szexuális, bármilyen nemű felvilágosultság szempontjából a mágusvilág fájdalmasan elmaradott a muglikéhoz képest és ezt most nem sértésnek szánom. Tudtad, hogy varázstalanéknál a szexuális felvilágosítás 12-14 éves korban kezdődik, amikor a lányok fogamzóképessé válnak? Nem azért, mert olyannyira támogatott lenne, hogy mindenki hemperegjen, hanem mert józan paraszti ész is van a világon. Bárki bármit is mond, a szexben nincs az égvilágon semmi rossz. Nem büntetendő az, hogy két fél örömet okoz egymásnak, ha egyszer mindkettejük számára jó és kívánnivaló. Vagy ha mégis, hát valami kurvanagy gáz van ezzel a világgal. - Még azt sem jegyzi meg, hogy verőfényes napsütésben, meg holdfényes tisztások közepén is örömmel csinálja bárki szeme láttára. Kurvasok pont a Mardekárnak. - Őszintén remélem, Mayall, hogy nincs ebben igazad és van még mit felfedeznem a témakörben. - Hogyan jutottak el odáig egyáltalán, hogy ilyesmiről beszélgessenek? Ő kezdeményezte, vagy a szőke? Valószínűleg már nem is számít. Azt se tudja, ezzel most irritálja-e, vagy sem.
A hátrahagyott téma ellenére élénk tekintettel figyeli a kártyahúzás manőverét, enyhén megemelkedik a szemöldöke a diadalszekérre.
- Húzz nekem is. - Kér nyugodtan, miután a kártyalap egyszerűen csak kihullik a másik mancsába. A jövő nem olyasmi, ami bekurvul a szőke hercegek igényeinek. Pláne akkor nem, ha az erre megfelelő egyén pártán hagyva fekszik előtte egy ágyban.
A pókerarcát még a macskaférfi is megirigyelné.
- Valószínűleg. Csak hirtelen ötlet volt és nem is biztos, hogy sikerült. Nem láttam. - Nagyon nem gondolta meg ezt a vállvonást, eltorzul az arca egy pillanatra a fájdalomra és rögtön óvatosabbá is válik a mocorgása. Amúgy de. Kurvára látta, ahogy azt is, ahogy a "nagyobb lény" kitöri a szerencsétlenül járt bagoly nyakát.
Még ha csűri és csavarja is a történetet, élvezettel mesél neki róla, mert a fiú élvezi hallgatni. Árulkodik róla az arckifejezés, a pillantás, ahogy elmerül a sztoriban. Büszke mosoly rándul a száján a méltatásra. Hát ezt is megérte!
- Szerinted ha lenyelt volna egybe és összezsugorodik, akkor én is összementem volna? - Elgondolkodik ezen a lehetőségen egy pillanatra. Az arckifejezéséből ítélve erősen szórakoztatja a lehetőség, de aztán rendezi a vonásait a sápadtságot látva.
- Ugye. Gondolom azt remélték, a kígyó elintéz. - És akkor ez a történet lényegesen rövidebb és unalmasabb lenne egy szomorúnak feketelobogózott vacsorán a nagyteremben, Dumbledore előadásában.
- Nem. Addigra már túl mélyen voltam az erdőben és túlságosan is erőtlen voltam, hogy ne zavarodjon meg a tájolómágiám, szóval kénytelen voltam valami pihenőhelyet keresni, de nem tudtam, az okkami meddig marad kicsi és hát... kicsinek is karmos, agyaras, tűfarkú rohadék, szóval kiszenvedtem magam a területéről. Vagy legalábbis elég messzire ahhoz, hogy elérjek a mocsárig. - Nem, nem fogja neki megemlíteni, hogy találkozott odakint varázslóval. Később még megteheti a korrekciót, ha Blackbridge úgy dönt, nyilvánosságra hozza ikrét, de visszaszívni már nem tudja utólag. - Elbújtam egy nagyobb fa gyökerei közé és pihentem pár órát, de... az a mocsár elég gáz volt. A fái úgy néznek ki, mintha karmos, fekete kezek nyúlkálnának az égbe, a láp folyamatosan cuppog, mintha valami szörny éhes, bűzös szája lenne és olyan hangok kúszmásznak benne, amitől az ember haja égnek áll. Mondanám, hogy hatalmas mázlim volt ismét, amiért nem támadt meg semmi, de azt hiszem a kentaurok néma, szemrehányó figyelme távol tartotta a többi vadat.
Mostanra egészen biztos benne, hogy jobbára ezért találkoztak a nagy semmivel útközben. Továbbra is fenntartja ugyanis a véleményét, hogy a Rengeteghez képest rendkívül alacsony számban jött az élővilág még úgy is, hogy egy sem ragadoz kifejezetten humanoidokat. A megelőző három napban több élet prezentálta magát, mint azon az éjszakán...
- Lehet egész sokáig ott maradtam volna, de végül arra ébredtem, hogy pokolian fázok. Azt hittem helyben szívrohamot kapok, mert ahogy a mocsár felé néztem, megláttam a lidércet alig pár méterre és így... tudod, az a tipikus horrorfilmes jelenet, amikor... hm. Valószínűleg még nem láttál horrorfilmet. Szóval először továbbúszik az ember pillantása, mert nem fogja fel a látványt, mégiscsak akkor ébredtem. Aztán visszanéztem és már nem volt ott. Na nekem sem kellett több, életemben nem voltam még ilyen gyorsan kész ébredés után, gondoltam megyek homlokegyenest az ellenkező irányba, de alig tettem pár lépést és ott volt. Érted. Hogy ilyen gyors egyáltalán? Volt nála egy kicsi lámpás és megtámadott vele. Egy lámpással, amiből tűzgolyók jöttek ki. - Úgy mondja, mintha abszolút lehetetlen lenne a puszta feltételezés is, a megrökönyödés égbekiáltó benne. Láthatóan ez az információ abszolút új volt neki, de szimplán jó színi jelenet. Az óráról való lógás miatt ugyanis büntetőként mi mást, ha nem, lidérctanulmányt kellett írnia NÉGY tekercsben. - Kurvanagy mázli, hogy annyit edzek és jók a reflexeim, mert sikerült kikerülgetni, ellenben ő meg sikeresen beüldözött a mocsárba. Gyakorlatilag végigkövetett, amíg keresztülbucskáztam az egészen, azt sem tudom, hogy verekedtem ki magam valami szárazabb fehér fás tisztásig az ördöghurok után. Na ott úgy éreztem, hogy mostmár aztán elég volt és utolsó elkeseredésben támadtam meg obstructoval, de félrement, a fa eldőlt és ott volt az a nyomorult kentaur. - Megcsóválja a fejét, frusztráltan szusszan. Mennyi-mennyi jelenetet kell kihagynia, amikor olyan kibaszott menő volt, hogy az egész elátkozott természetet a kentaurok ellen fordította! Egy varázslattal, amihez túl gyenge...
- Ez persze felhergelte a társait, de akkor észrevettem a kutatócsapat jelzőfényeit. Válaszoltam rá. A kentaurok nem örültek, megtámadtak és az egyiknek sikerült megtaposnia - biccent állával jelzésértékűen a válla felé - mielőtt a prof odaért volna. Az érkezésükre patásék elmenekültek és... nos, ennyi. Felsoroltam Blackbridgenek a sérüléseimet, azt mondta pimasz vagyok, úgyhogy nem ad pluszpontot a Mardekárnak a "megkerülésem örömére". - Egészen lapossá válik a pillantása, ezt valamiért nagyon fontosnak tartotta elmondani. - Pedig teljes mértékig megérdemeltem volna. Na mindegy. Végül csinált hordágyat seprűkből, bekötözött, visszaküldött, azóta itt vagyok. Ó! - Élénkül meg hirtelen. - Azt kihagytam, hogy megtaláltam a behemót rühes kutyáját amúgy. Megpróbálta megtámadni a lényt, ami nekem támadt Ackerman után, de aztán hallottam, hogy vinnyog, szóval gondolom nem volt jó ötlet a részéről. Blackbridge azt mondta, végül összekaparták, szóval azt hiszem már nem vagyok büntetésben. Talán.
"Az egyetlen baj a hét halálos bűnnel, hogy nincs belőlük több."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
17
Hozzászólások száma :
48
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Chester & Auréle   Pént. Jan. 20, 2017 6:24 pm

Auréle & Chester
"tojásmező, oh no"
16+


- De Auréle ... - megnyalja a száját, a gondolat megreked. A beszéd még nem készült el erre a helyzetre. Mégis mi lehetne fontosabb annál, hogy a saját jövőjét megteremtse itt? Ha pedig nem itt teremti a jövőjét, miért van itt? Miért ismerkedtek meg? És így tovább, végtelen kérdések, amiket a báró itt és most nem merhet feltenni, mert semmilyen elképzelése nincs arról, hogy milyen választ kaphatna. És mit szólna hozzájuk.
- De. Meg fogja tenni mindezt, és nem azért, mert eljött rá a bátorsága, az elhatározása a gyilkos indulatra, a komoly károkozásra, hanem azért MacEalair, amiért az én pálcám is elsült a minap a medence mellett. Mert felzaklattál és vele is ezt teszed, és ha pálca van a kezében olyasmi fog történni, amire valószínűleg nem készült el. A spontán mágia nem igazán kérdezi meg a varázslót arról, hogy mihez van bátorsága - gyengeség. A szája széle lefelé kanyarodik, mert szégyenkezik, hiszen ez az ő gyengesége is, de kész tény: a varázsló faj, mint olyan potenciálisan veszélyes. Muglik közé születő elveszett gyermekeit önkéntelen mágikus kitörésekkel tudja felderíteni, aminek sokszor sérültjei, de legalábbis sértettjei vannak. - Veled ellentétben az ő világában létezik a tanári tekintély fogalma, mert ő a mi világunkhoz tartozik. Ha megintik jobban távol tudja tartani magát tőled, mert belátja, hogy a tetteinek veled szemben olyan következménye van, ami aláássa az életét, és merem remélni, hogy Ackermannak még valamilyen szinten számít a saját élete, bár inkább biztos vagyok ebben. Lehet, hogy te már nem vagy gyerek, és semmilyen szinten nem tartozol közénk úgy véled, ő viszont még gyerek, ahogy én is az vagyok. A tanáraink és szüleink befolyásolnak minket, a társaink és a társadalmunk, aminek el kell számolnunk a tetteinkkel - némiképpen meghasonlottnak tetszik, a szemében zavar látszik, noha a megfogalmazása világos, és minden porcikájával törekszik arra, hogy ne ítélkezzen, ne kárhoztasson, hanem elhelyezze a dolgokat.
Összesimítja az ajkait, egészen összezárulnak fakóságukban. Sajátságos vágású kék szemeinek hideg íriszén meleg, őszi fényekkel táncolnak a fáklyalángok, amik bevilágítják a helyiséget, a hangja hozzácsendesedek a gyengélkedő-érzéséhez.
- Te is tudod MacEalair, hogy ez nem igaz, és kettőnk szobatársi viszonyában és barátságában kizárólag te voltál az, aki minden ártatlan figyelem-megközelítés elől elzárkóztál, és leráztad azt magadról, vagy olyan témába terelted, amiről tudtad, hogy bánt, nem ártatlan, vulgáris és gyakran elég durva ahhoz, hogy inkább ne feszegessem - nem véletlenül beszélik azt a vörösről, hogy nincsenek érzelmei, szíve és lelke. Elég hamar elmarta magáról a hiperérzékeny szőke lélekbehatolási figyelmét, a megosztott közös élmények túlságosan kitárulkozó lehetőségét, mert Auréle az, akinek súlyos titkai vannak, amik nem tűrték a közelséget. Chester figyelme az övé volt, ám mert mögötte érzékeny lélek állt, akinek nincs festmény-menedéke, a vörösnek nagyjából semmi percébe került visszazavarni a túlzó figyelmet oda, ahonnan jött mostanságig.
- Nyilvánvalóan nem tudtam, de a szavaid azt sugallják, hogy ez a felvilágosítás valami közösségi program, amit mit ne mondjak, kifejezetten riasztónak és megalázónak hangzik. A mi felvilágosultságunk ennél azért lényegesen előrehaladottabb, családon belül megtörténik - nem húzza fel magát látványosan azon, hogy a varázstalanok világát bármiben jobbnak merészelte nevezni a vörös, így az irritáltságának minőségét és mélységét is el tudja leplezni.
- Mindentől független, Auréle, jól sejtem, hogy szerinted azok, akik nem élnek az általad felkínált lehetőségekkel, és kiborulnak rajtad valamiféle elfajzott, "bűn az élet élvezete, és minden rossz a világon, ami jó, szennyes és mocskos és undorító"-gondolat rabjai vagyunk? - ívesen meghajlítja a kártyát a kezében, aztán engedi kiegyenesedni. A hangja kissé kásás, alighanem ez az ő pókerarca.
(itatás)
- Ezt nem húzom, ez évkártya, a tiedet tegnap kiszámoltam, jövő májusig az akasztott ember a te kártyád - nem húzza elő azt is, bár nem töpreng a diadalszekéren. Annyi más hang van most a fejében, hogy a tarot nem tud megszólalni.
- Óvatosan - szinte szórakozott törődéssel inti meg a vállvonás láttán, átszellemült arccal figyel, hogy a történet egyetlen részletét se mulassza el, de egyáltalán nem az ellentmondásokat keresi benne. Kétség kívül lebilincselik a szavakat, romantikus, veszedelmes, ködös hangulatot keltenek benne, a feszültséget nem megéli, hanem átéli biztonságos távolságból, ez az ő filmélménye, amit később a vörös is emleget, ha már a tényleges mozgóképből nem jutott varázslóéknak.
- Szerintem igen, de egy finitével megszüntethető lett volna az állapot - a kis-Auréle gondolat egészen megnyerő. Ha nagyon összezavarná csak betenné egy palackba és felfüggesztené valahova, hogy gondolkodjon el a szavain. És akkor nem tudna olyan komiszságokat sem csinálni, hogy az erdőbe küldjék a kentaurpaták alá.
- Ez nonszensz! Végig ott voltak a közeledben, és nemhogy visszavezettek volna Hagridhoz! Nevetséges, pedig kizárólag a varázslótörvényeknek köszönhetik, hogy úgy birtokolhatják az erdőt, mintha az övék lenne, és nem lettek elűzve - a felháborodása teljesen őszinte, minél több félelmetes részlet derül ki. Nincsenek kétségei arról, hogy mennyire rémületes lehetett Aurélének, noha a szavai simán gördülnek a kiúttalanságról és magányról, a gyengélkedő megnyugtató békességében és a főzetektől tompítottan az amúgy sem különösebben hisztérikusnak megismert lélek, mint a vörösé nem csoda, ha tudja távolról szemlélni az eseményeket. Kiakad helyette a szőke, de mint a beszélő ingaóra a második emeleten, aki minden diákot rugóval köpköd, amelyik karórát merészel viselni a közelében, ami személyes sértés Mr. Állóra számára!
- A családi birtokunkhoz tartozik egy láp, de még soha nem voltam benne éjszaka, nappal is meglehetősen bizonytalannak és félelmetesnek találom - nyalja meg a száját egy kis zavarral bevallva, az állát megingatja, hiszen valóban nem látott még horrorfilmet, de a szavak összeállnak benne, és el tudja képzelni, hogy milyen. - Jobban ismerte a terepet nálad, vagy egyszerűen csak több lidérc volt - nem mintha a történetmesélés igényelné az ötletelő jellegű kommentálást, ahogy az ágy szélén fészkelődik akaratlanul is elképzeli, hogy mit kellett volna tennie, vagy mit tettek volna, hogyha ő is ott lett volna. Nyilván az egész nem lett volna ilyen félelmetes és végig vita-filozofálták volna az utat, amivel még jobban távoltartották volna az élővilágot. - Ha fenyegetve érzik magukat ezt teszik, csúnyán megégethetett volna - végigméri a bekötözött mellkast, a tetoválások mellett sápítozó fehér gyolcsot. Kár lett volna ezekért a mintákért, talán utána a bőre soha nem lett volna olyan, mint azelőtt. Marcus hiába kóstolta volna újra, nem érezhette volna már a simaságát és a mozgó képek valószínűtlen nyüzsgését. Elpirul egészen, és lesüti a szemét, ahogy Auréle folytatja a történetet.
- Nyomorult Blackbridge! - háborodik fel önkéntes pillantás-száműzetéséből. - Ha amúgy se ad, minek emlegeti? Nagyon el van kapatva a professzor - dohog sértetten, ez nem maradhat következmény nélkül! - Azt hiszem a kutya az egyetlen, akinek van felelősségérzete ebben a történetben - sóhajt egy nagyot.
- Örülök, hogy élsz. Hozzak fel neked valami reggelit? - kiváló kifogás és magyarázat lenne arra, hogy miért üljön itt még a másik nyakán egy pár órát.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
18
Hozzászólások száma :
131
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Chester & Auréle   Pént. Jan. 20, 2017 7:39 pm

Chester & Auréle
16+

Nagyon egyszerű lenne a válasz. "Mert kötelező. És mert szeretek kviddicsezni." Nagyjából ennyiből összefoglalható a hivatalos véleménye, bár bizonyos okokból kifolyólag a teljes igazságot semmi esetre sem oszthatná meg. Az első év óta sejthető, hogy a fiúnak abszolút nincs se kedve, se motivációja a tanuláshoz (kevés kivételt leszámítva), mostanra azonban már betonbiztosan tudható. A minimum RBF szinten is csupán átcsúszott, teljesen nyilvánvaló, hogy nem fogják felvenni úgy nagyjából sehova. És őt ez valamiért abszolút nem zavarja. Hagyja a semmibe olvadni a témát, minek forszírozzon olyasmit, ami a megkérdőjelezett létezésű lelkének mélyére akar szántani?
- Nem áll szándékomban szemtől-szemben támadni. Elkapom valami félreeső helyen és mire magához tér, már mozgásképtelen lesz. Nincs miért aggódnod, talán nem vagyok egy nagy varázsló, de alattomosságban én is tudok virítani. - Hogy ez mennyire megnyugtató, vagy sem, már kétséges. A vörösnek átlagon felüli az önbizalma, nincsenek kétkedő lyukak a magatartásában, hiányoznak az önértékelési problémákból eredő nyugtalan, önmagát zavarba kergető pillanatok és mégis... önbizalom ide, vagy oda, különösebben nincs is elszállva magától. Tisztában van a határaival és immár abban is biztos lehet, hogy semmibe nem kerülne szélesre tárnia őket, ám... nem akarja.
- Én ezt úgy látom, hogy ha valaki távol tartja magát valamitől, csak egyetlen kritikus pillanat kell, ami hirtelen és módszeresen felcsavarja a lángot. Nem kell semmi extra. Nem kell illegés, elég véletlenül kettesben maradni egy wc-ben és prezentálja magát a katasztrófa. Két év túl hosszú idő, hogy ne történjen meg már csak a sorsszerűség okán is, nekem pedig nem áll szándékomban megvárni, hogy a vész felkészületlenül érjen. - Hány és hány ilyen sztorit hallani? Kismilliószor történt már ez meg az évszázadok során, nem ez lenne az első és nem is az utolsó. A háborúkat sosem az a fél nyerte, aki visszahúzódott és várt, amíg elült a vész.
Állja a kék szemek ősziesedő pillantását, kifejezetten úgy érzi, hogy igaza van a témában, így mondhatni éppannyira felkészületlenül éri a válasz, mint tenné Ackerman két év valamikori, hősiesen visszafogott távlatában. Árulón rebbennek a vörös pillák, ahogy a szőke kiteríti elé a megfigyelés-kártyákat. Nem feltételezte róla, hogy valóban ennyire odafigyel. A következtetés túlságosan is helytálló, ő pedig hirtelenjében nem tud mit mondani, bár elnyílik a szája a válaszért, szimplán csak nem jön ki hang a torkán.
- Rendben, én tehetek róla. - Szusszan végül frusztráltan, a pillantása félrerebben, mintha csak hirtelenjében lehullott volna valami nagyon tömör, szürke fal az eddig nyitott, fénylő íriszek elé. - Nem vagyok egy mélybarátkozós típus, oké? - Felemeli törött mancsát, a könyökhajlatába rejti a pillantását és pihenteti el egyúttal a sérült végtagot is. - Árvaházi gyerek voltam, megszoktam, hogy nincs értelme kötődni másokhoz. A kölykök csak jönnek és mennek. Nem mintha bárki is akart volna velem barátkozni, érted. Én voltam a fura kölyök, aki félelmetes dolgokat csinál, ezért... - Addig verik, amíg már nem tud mozogni és kárt tenni és bezárják a pincébe, hogy biztonságban legyenek tőle a többiek. Nem mondja ki hangosan, pedig ezt szeretné és ebben a percben tökéletesen biztos benne, hogy a kibaszott javasasszony főzeteinek valami kellemetlenül nyílt drogmellékhatása is van.
- Tényleg? - Hirtelen pillant ki a mancsa mögül, az pedig felkúszik inkább a homlokára. Az érdeklődése tökéletesen őszinte. - Hogy? Mi? Apád leült veled és elmagyarázta hol, mi, mikor, miért és... hogy volt? - Ő nem varázslócsaládban nőtt fel, mi több... a saját szexuális felvilágosítása egészen fizikális keretek között zajlott.
- Nem, természetesen nem. Egészen biztos vagyok benne például, hogy neked kifejezetten tetszett, amit láttál. Ha ilyen gondolatok rabja lennél, élből nem kéred azt, amit. - És legfőképpen nem nyúl közben magához, amíg végignézi. - Egyébként... és most elég vicc, hogy én kérem ezt, de jó lenne ha nem beszélnénk ilyesmiről. - És ha nem esik le a fiúnak elsőre, hogy miért... - Egyik kezem sem használható? - Annyira ártatlan az arca, amennyire ilyen szavakkal egy embernek nem lehet, de neki valahogy sikerül. A kis vörös köcsög.
- Nebazd. A végén még nem érem meg a nagykorúsításomat. - Szusszan, de valahogy nem eléggé elégedetlen a téma felett. Nyilván, mert közben egy egészen más történetbe bonyolódott bele, ami viszont több szempontból is igényli a figyelmét.
- Vicces lenne. - Vigyorint a gondolatra, bár egész biztos benne, hogy a bengáli nettó öt másodperc alatt vadászná le zabálnivaló kisgazdáját.
- Látod. Ezért mondom, hogy Mr. Beláthatatlam Morális Magasság mindegyik. Mindenesetre, jobb ha mostanság vörös varázslók nem mászkálnak az erdőbe. Meg úgy senki se. - A miheztartás végett, mert azért nem ellensége ő senkinek. Még.
Az az Állóra egy geci. Vagy egy fél órát kellett előtte ugrabugrálnia, míg be tudta állítani a tetkóján az időt.
- Nem csodálom. - Nincs miért zavartatnia magát a szőkének, egy véleményen vannak, ami a lápot illeti, bár a maga részéről valószínűleg megfogadná az elátkozott iker tanácsát a puszta felfedezősdi kedvéért. Minden vörös őrült.
- Jah, csoda, hogy nem sikerült neki. Bár a sérómat egyszer megpörkölte, amikor épphogy félrehúztam a fejem. Ugye nem látszik? - Tapizza meg szerencsétlen mozdulattal oldalról, mert hiúfiú, de amúgy is tudja, hogy kurvára nem látszhat semmi. Minden esetre a tettetett aggodalom mellett nem látja az elkalandozó pillantást, így a szemvillanásnyi fiús zavart betudja a megbízhatatlan fáklyafény játékának.
Halkan nevet a háborgásra, megnyalja a száját.
- Azt hitte sokkos állapotban vagyok, szerintem megpróbált amolyan... otthoni környezetet teremteni. Hogy úgy érezzem már, biztonságban vagyok? Igazából... képzeld el, milyen fejet vágott, amikor meglátta Ackermant lufiként. Szerintem azért aztán tényleg megérdemelnék egy rakás pontot. - Már kifejezetten vigyorog, mert őszintén? Ha leszámítjuk az egyéb griffendéles problémákat és belegondolunk, ez a látvány tényleg megérhetett egy misét.
- Megtennéd? - Egészen elérzékenyül a vörös pillantása, a kaja gondolata olyan, mint a mézesmadzag. Lehet rajta vezetni, mint a pórázon szokás. - Légyszi, már tök rég nem ettem semmit. Kolbászt is hozz. Meg rántottát. És pirítóst. Szalonnát. Pogácsát. Meg azokat a fura izét, ami olyan, mint egy miniatűr alma, de vihogni kezd, ha beleharapsz. És... - És ez így megy egészen addig, amíg ki nem fogy a szuszból, vagy a szöszi el nem ér az ajtóig. Végtelenített listája van arról, mi mindent óhajt megenni záros határidőn belül.
"Az egyetlen baj a hét halálos bűnnel, hogy nincs belőlük több."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
17
Hozzászólások száma :
48
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Chester & Auréle   Pént. Jan. 20, 2017 8:41 pm

Auréle & Chester
"tojásmező, oh no"
16+


Az egyszerű válasz léte ez esetben egyáltalán nem jelent igazságot, legalábbis Mayall így gondolja, így nem ad lehetőséget az egyszerű válaszoknak, viszont tény, hogy nincs semmi a kezében, amivel kifeszíthetné a mélyebb válaszokat. Csak ő sérülne meg, sértődne meg, volt már ilyen.
- Ebben nem kételkedtem, már az első nyilatkozatod alapján azt gondoltam, hogy ezt fogod tenni, éppen ez az álláspont az, amiből jött aztán minden... hm... "aggodalmam" - rövidítve így is nevezhetik mindazt, amit felvázolt Ackermannal kapcsolatban, és amiért a tanári közbenjárást szükségesnek tartja Egyáltalán nincsenek kétségei afelől, hogy el tud bánni vele a vörös, noha őt magát óva intette tőle. Hatékonyságot nem lát az eljárásban, amiben nincs fegyelmező erő, külső elvárás. De nem akarja újra Auréle szájába rágni, hogy szerinte miért nem oldja meg a feszültséget az, hogy megbénítja és megdugatja magát vele (a fiútest mechanikusan ingerelhető jeligére), mert egyszer is elég zavarbaejtő volt a számára levezetni. Megerőszakolja, kiéli magát, aztán ezen felbuzdulva Ackerman maga fogja egy félreeső helyen megtorolni a sérelmet, rosszul sül el a pálcája, és majd meglesz szobatárs nélkül. Az apja bizonyára azt mondaná, hogy egyáltalán egyszer sem kellett volna belemennie, éppen csak olyan közömbösnek kéne lennie MacEalairral, mint az vele. Akarjon tőle egy dolgot, mint a vörös, például szexet, de az ő köreikben inkább a művészete legyen az a valami, ha már feltétlenül muszáj, és ne törődjön vele többet, mint a használt piktorokkal szokás.
Sose lesz olyan, mint az apja. Nem látszik semmiféle diadal a szemében és az arcán, számára eleddig is nyilvánvaló volt, hogy Auréle tehet erről az állapotról, és hát... szíve joga nem összebarátkozni vele attól, hogy egy szobában laknak, de azt nem engedheti meg magának, hogy megpróbálja mindezt úgy forgatni, hogy a szőke a felelős érte, mert feladta az évek alatt, hogy kibontsa azt a lelket, amelyik a semmibe veszi az erőfeszítéseit. A szemei áthatón pihennek a karemeléses önvédekezést hallva, de nem fogadja el a mentséget.
- Olyan típus vagy, amilyen lenni tudsz MacEalair, de ne vetítsd ki rám, hogy én viselkedtem úgy, ahogyan nem. Több ideje vagy itt a Roxfortban, mint az árvaházba, de még mindig az van rád a nagyobb hatással, ahogy a muglik bánnak a varázslókkal, nem az, ahogy én, vagy a többiek, a varázslók bánnak a varázslókkal. Ez részben az elhatározás, részben trauma kérdése, nem rovom fel neked, de nem mentség arra, hogy fel merd hánytorgatni nekem, hogy nem tudtad kivívni a figyelmem - mert hát. Ki tudta. Az első órától kezdve. Komolyan. Létezik ember, akinek a figyelmét a vörös intenzitása nem kelti fel? Egyáltalán bármelyik világban? Erősen kételkedik benne.
- Nem, nekünk van házimanónk - az apakérdésre elmélyül a pillantása. Jellemzőnek találja, hogy nem az anyát, a nőt, a felvilágosítás valószínűbb végrehajtóját említette a vörös, így nem is érzi szükségét a visszakérdezésnek. - Most kicsit hosszadalmas lenne elmondani pontosan hogyan zajlott - hárítja el a kérdéseket nyugodtan, mert vannak olyan kellemetlen kérdések, amikre azért fel van készülve a gördülékeny társalgás kedvéért, és nem ismétli meg a manó szavait, de van valami megnyugtató magabiztosság benne, ami azt sugallja, hogy a felvilágosítása valóságos volt. Egy hopponáló, halk manó elképesztően sokat tud a témáról.
- Tehát ha nem tartasz funkcionális elmebetegnek, akkor mégis miért dacolsz állandóan azzal az állításommal, hogy a viselkedésed nem természetes és elfogadható a társadalmunk keretein belül? - nem hagyja magát ezúttal kibillenteni. Sokat gondolkodott azon a reggelen, vagyis délelőttöt, értelme se volna eltagadni a tetszését. Ha ilyen képmutató állásfoglalása lenne saját maga előtt sem érvelhetne hitelesen. - Erhm... elhiheted MacEalair, hogy egyáltalán nem rezonálok a farokverés-képtelenségi problémáidra! - hördül és ettől meghullámoztatja a pír az arcszínét.
- Az akasztott ember nem jelent halált! Semmilyen olvasatban sem - méltatlankodik, a mellkasához fogja a kártyát, mintha ezzel megvédhetné a feltételezéstől, nagyot bólint a viccességre, de egyáltalán nem vidám az arckifejezése. Lobog az agya a kentaurok hozzáállásától, karámba, istállóba mindegyikkel, hogy megtanulják merlin örököseinek atyaúristenét, ahogy kijár!
- Nem látszik semmi - nyújtja ki a nyakát, hogy alaposan szemügyre vegye a "sérült" hajrészeket, de nem csodálkozik rajta, ha neki ilyen éjszakája lett volna, a fél haja kihullik idegességében és igen furcsán nézne ki.
- Áh, mi lenne, ha nem a pontosztás hiánya lenne számodra a komfort? - dohog, mert azt mindig könnyebb, ellenben a mosoly kikanyarodik a szája szélére. - Képzelem, parádés látvány lehetett - kéjeleg a legteljesebb rosszindulattal a szerencsétlen griffendéles állapotán, de hé, lehetett volna sokkal rosszabb is.
- Mit kér...? - emelkedik fel, hogy a szándéka valódi tettet kapjon, majd a végtelenített felsorolás hallatán először igen sajátosan furcsálló kifejezés költözik az arcára, végül bosszankodva csettint a nyelvével, ahogy rájön, hogy ennek SOHA nem lesz vége, suhogó talárral elfordul, és egy kicsit tényleg magára hagyja a fiút. Mondjuk csak addig, amíg kirámolja a Nagyterem reggeli-készletét.

Praktikusan lebegtetett széles tálcával tér vissza, amin nagyjából minden földi jó helyet kapott a felsorolás elejéről, sőt, még egy kancsó töklevet is elszerzett odalentről. A haját időközben újrakötötte, így nem látszik már a korábbi húzkodás ziláltsága.
- Marcus nagyon bámult rám, de ha akar valamit kérdezni rólad, akkor megtehette volna, hogy meg is kérdezi - tájékoztat az orrát felhúzva. Kifejezetten sérti, hogy olyan merőn bámult rá a hetedéves, mintha neki kellene tájékoztatni a helyzetről, hát mégis hogy a viharba? Auréle tálcájáról leemeli a saját tányérját, amin két lágytojás illeg filigrán tartóikban, de egyelőre félreteszi, és a kést veszi fel, na meg a villát, hogy falatnyi szeletekre vágja a jó szaftos kolbászt a gőzölgő rántottahalom mellett. Az ínycsiklandozó illatok szinte felrobbannak a gyógyitalszagú ágy felett, a talárjának ujja megcsiklandozza a kacagó vadalmákat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
18
Hozzászólások száma :
131
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Chester & Auréle   Pént. Jan. 20, 2017 9:39 pm

Chester & Auréle
16+

- Nem kell aggódnod. Nem olyan könnyű kicsinálni, mint látszik. - Túlságosan is keményfejű ahhoz, hogy könnyedén feladja az álláspontját, mert szerinte ő tudja mi kell a srácnak és sok mindent megoldana, ha egyszerűen csak túlesnének ezen a szeánszon. Lehet, hogy utána rosszabb lesz? Lehet. És az is lehet, hogy nem.
Ha őt kérdezik, a szöszi akarjon tőle szexet és nagyon jól meglesznek.
Nos. Megpróbálta, mert a lelke unikornisszőrös kis mélyén valahol csak kis geci, ahogy a négylábú csavartszarvú viszont nagyon nem. Őt sem véletlenül osztotta a süveg oda ahova, dehát senki nem mondta, hogy mindig sikerrel járhat. Főleg nem ilyen árgusan figyelő szemek előtt.
Kifejezetten frusztrálja a típus és hatás témaköre, nem szereti ha benne vájkálnak, legfőképp nem így, a nemtetszés pedig éppolyan könnyen kiül az arcára, mint annak ellenkezője.
- Oké, ez szemét volt tőlem. Elnézést érte. - Őszintén? Az zavarja leginkább, hogy nem úgy sikerült kivívnia a másik figyelmét, ahogyan ő akarta. Akkor most egy egészen más beszélgetést folytatnának... vagy nem. Elvégre Marcus sem ücsörög itt most mellette, hogy baszogassa bármilyen szempontból is.
Egészen bizonyos, hogy léteznek olyanok szép számban, akiket nem érint meg ővörössége. A nagy számok törvénye alapján legalábbis bizonyosan akad.
Kikerekedik a szeme a válaszra, egy pillanatra éppolyan hirtelenséggel némul el, mint korábban tette volt, csak épp ezúttal teljesen más okból kifolyólag.
- A... házimanód. Világosított. Fel. - Ezen a gondolatsoron instant lehal az agya. Hát öregem, elég sok perverz dolgot művelt rövidke élete során, de ezt azért nehezen tudná überelni. - Annyi, de annyi kérdésem lenne, kedves Mayall és olyan nagyon lendületesen hajítanál ki értük az ablakon, hogy szebben szállnék, mint elszabadult gurkó a naplementében. - Mindezt olyan pátosszal mondja, hogy gyakorlatilag egy vers gyorsan bekurvuló múzsája is rácsókolhatna a szájára. Nem kérdés, hogy elszabadult a gondolat és túlságosan is vidám a tekintete ahhoz, hogy jó ötlet legyen éppen erre a mocskos kis fantáziára bízni a képzelt történetszövést. - Miért, nem megyek sehova, ráérek egész álló nap. - Ha esetleg a szőke azt gondolta, ilyen könnyen megússza, erősen téved, de... elég néhányszor kikosarazni, hogy lepattanjon a karikáról. Nem gond. Előkerül ez még. Egyszer.
- Nekem természetes. - Széttárná a karját, ha lenne mit. Vagy legalábbis nem lennének használhatatlanok a meglévők. - Én így szeretem. Ha ezt senki más nem képes elfogadni rajtam kívül, akkor így jártam. - Mégis mit lehet erre még mondani? Ha eddig nem regulázta meg holmi társadalmi elfogadhatatlanság, akkor nem is most fogja elkezdeni, mondhatni... tesz magasról az etikus viselkedésre. Annyira két véglet ők ketten, csoda egyáltalán, hogy a szőke nem menekült még az iskola ellentétes végébe.
- Nemár Mayall, szépen kértem. - Sóhajt a hördülésre szinte színpadiasan. - Gyorsak az asszociációim és mocskos a fantáziám, azonnal átkapcsolok. Szóval ha nem akarod, hogy irritáljak, lehetőleg ne említsd, hogy a farkamra rezonálsz. Vagy nem. - Oké, kezdi túlfeszíteni a húrt. Még ő is érzi, úgyhogy nem fejtegeti tovább a kérdést, pedig rengeteg humoros megjegyzése lenne még, amitől aztán a szőkeségnek úgy égne a feje, hogy csillogó szép higannyá olvadna benne az a nagyon tiszta aranyvére.
- Hát mit? Amikor a képembe nyomtad, nem tűnt túl boldognak. - Mégiscsak felakasztották, vagy mi. Mentségére szóljon, soha egy jóslástanra nem ment el, legfőképp mert fel se vette tehetség híján és főleg, mert megkérdezte Trelawneyt, a Zordók szoktak-e párosodni. Nem értette, mi a problémája a nőnek, biztos azok is szaporodnak valahogy.
- Szerencséje a kis dögnek. - Már a lidércnek, meglapogatja a vörösségét, jó az ott, ahol van.
- Hidd el, én is komfortosabban éreztem volna magam, ha elkényeztet egy rakás pluszponttal. Már mégiscsak. - A kuncogása egészen mély, rosszindulattól sziszeg a kígyófészek és kivételesen a legnagyobb egyetértésben.
Top 10 híres utolsó mondat győztese plecsni Chesteré, az Auréle-féle akarom-lavina ugyanis ha egyszer beindul, nem áll meg. Nem kizárt, hogy még akkor is sorolta a kívánságlistát, amikor az ajtó már becsukódott mögötte. Negyedszerre.

Mintha csak gongszóra érkezne, a vörös gyomra nagyot kordul, ahogy az illatok belibbennek a szobába. Gyakorlatilag csak nem mászik ki az ágyból érte és nos... ki tudja mi történt időközben, de valaki módszeresen felkötözte a jobb karját, ezúttal már mozgásképtelen üzemmódba. Nyilván Madam Pomfrey járt itt és kapott szívrohamot.
- Sieeess. Mielőtt visszajön a banya és úgy dönt, nem érdemlem meg a reggelit. - A sürgetés és szóbeli sietség ellenére igencsak halk a hangja, mintha valóban tartana a nőszemély visszatértétől. Nyilván nem mehetett túl messzire a betegétől, bár már időt talált arra, hogy újrakötözze a vörösnyi sebeket és a szürkék hajszálvékony pereme között feszülő, tág pupillákból ítélve egyéb dózist is kaphatott főzetügyileg.
- Hhh... - Addig nyújtja a nyakát, amíg a karja meg nem feszül (gyakorlatilag bilincsről beszélünk felfüggesztésnek álcázva), beleszimatol a közeli íncsiklandó falatokba. Kifejezetten valami éhenkórász vadállatra emlékeztet. Marcus nevére félmosoly rándul a száján, de nem koncentrál igazán.
- Bünti után találkoznom kellett volna vele. Gondolom morcos. - Vagy lehet csak simán aggódik, de ez látszólag eszébe sem jut a vörösnek. - Nem láttad Blackbridget? Azt mondta jönni fog.
"Az egyetlen baj a hét halálos bűnnel, hogy nincs belőlük több."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
17
Hozzászólások száma :
48
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Chester & Auréle   Pént. Jan. 20, 2017 10:30 pm

Auréle & Chester
"tojásmező, oh no"
16+


Kedvetlenül elhúzza a száját, ezek a fals alaphangú szavak nem nyugtatják meg a fiútól, aki elment büntetőmunkára és a gyengélkedőn kötött ki, miután kihúzták egy lápból. Nem az ő bénaságát minősíti az, hogy milyen sérüléseket szenvedett, ahogy Ackerman esetében sem a tehetségét fogja minősíteni az, ami történni fog, hanem a döntéseit. De hé, éppen ebben tudná meggyőzni, amikor arra nem tudta rávenni éveken keresztül... nem a sérelmek hánytorgatásának ideje ez, ezzel az elhatározással érkezett, és ehhez tartja magát. Szomorkásan pislant, ő elnézi, noha rosszul esett, esik és fog esni, mert nem remél nagy változásokat az őszinte szótól, hiszen mindketten kígyóból vannak, az ilyesmi náluk más körülményekre való tekintettel átmeneti jelenség. Főleg Auréle esetében, aki amint talpra áll nyilvánvalóan visszavonul, hoppá, hiszen máris visszavonult a saját koponyájába a bocsánatkérés mögé.
Nem hagyja abba a figyelést.
- Ez csak azért lehet ilyen nagy dolog neked, mert sose éltél olyan házban, ahol volt házimanó - vizsgálja Auréle meghökkenését kíváncsi érdeklődéssel, eltűnődik azon, hogy mondott-e valami félreérthetőt vagy zavarbahozót, de végül is úgy találja, hogy nem, csak valamiért mégis a fiúban másként helyezkednek a hangsúlyok. - Ah, majd máskor tedd fel ezeket a kérdéseid, közel sem olyan izgalmas, mint amilyennek ilyen költőien hinnéd - emeli meg a kezét könnyedén, ahogy megsejti, hogy mire megy ki a játék. - Gondolom végső soron rád jellemző módon úgysem a felvilágosítás érdekel, hanem az, hogy a házimanóval csináljuk-e, úgyhogy előrebocsátom, nem, nem csináljuk, ezt felesleges körbekérdezni - annyira képtelenség a gondolat, hogy még csak el sem pirul, mert a képzelete addig nem terjed, hogy elképzelje egy házimanó és egy varázsló nászát, így zavarba se jön tőle.
- De azért... így, ugye látod, hogy másoknak nem az? Tudatában vagy annak, hogy ami neked természetes, az egyáltalán nem természetes? Felfogod, amiről én beszélek, csak szándékosan nem vagy hajlandó továbblépni azon, hogy téged halálosan nem érdekel kit bántasz, botránkoztatsz, zavarsz össze? - már ezzel a szépen kéréssel is. Rándul a szája széle, elsötétül a tekintete. A humoros megjegyzésekkel alighanem úgy van, mint a vörös a lápban az impek kacajával.
- A megtorpanás, önvizsgálat, megszokott élet rendjének felborítása és a szellemi felismerések lapja - közli szinte hűvösen. Egyértelműen mélyen sérti az akasztott ember önérzetét, hogy lehalálozták.

Ciccegni kezd, amikor nem akar kötélnek állni az ajtó befelé jövet után, már úgy néz ki, hogy bezárja pálcával, de szerencsére még azelőtt sikerül becsuknia, hogy Auréle kizuhanna az ágyból fene nagy buzgalmában, hogy hozzájusson a kajához.
- Háh! Látom elkapott - kis, kaján vigyor bukik a szája szélére, de azért csak komótos mozdulattal folytatja a vágást, mert ezt nem lehet elkapkodni! - Mit szólt a kezed állapotához? - önkéntelenül hozzáhalkítja a hangját a fiúéhoz, és közben elpislog a gyógyász szobájának csukott ajtaja felé, közben megáll a pillantása az elparavánozott ágyon, és eltűnődik rajta, hogy vajon ki fekszik még idebent, de a kérdés egyáltalán nem kardinális és lényeges.
- Mit kérsz a pirítósra, vajat vagy dzsemet? - kérdezi, majd megkeni a szeletet, gondosan, késsel levág belőle egy falatnyit, kis tojásrántotta kerül rá, egy karika kolbász, a másik kezével megfogja a macskát, és ezt a katona-falatot betolja a vörös szájába közvetlenül a válasz és a kérdés után.
- Nem a tied Cat, de nézd, hoztam neked hideg csirkeszárnyakat - és természetesen külön kistányért, amit a saját ölében helyez el, hogy elhódítsa kandúrt legalább egy kicsit.
- Morcos. Nahát. Kicsit sem, hm... szánalmas - forgatja meg a szemét, bár Marcus nem a természetes ellensége, könnyű belőle azt csinálni, főleg úgy, hogy nem váltottak szót. Zavart pillantást vet a kezére, amivel a falatot adta, egy kicsit túl gyorsan is, megdörzsöli a hüvelykujjbegyét. - De, láttam. Éppen reggelizett. Elég betegnek látszott viszont, nem hiszem, hogy aludt egyáltalán azóta, hogy behoztak téged, bár engem buzgón küldött - fintorogva jelzi mi a véleménye a tanári képmutatásról.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
18
Hozzászólások száma :
131
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Chester & Auréle   Szomb. Jan. 21, 2017 7:18 am

Chester & Auréle
16+

Ez legalább a kulturáltabbik fajta visszavonulás, elvégre nem hagyta faképnél a kényes témánál, ahogy az megtörtént már korábban. Persze ebben lehet az is közrejátszik, hogy ha egyelőre nincs is ágyhoz kötve, azért erősen letépnék a fejét gyógyászati magaslatokban, ha véletlen megpróbálná elhagyni a gyengélkedőt, ám... egyáltalán nem baj, ha a vörös megtanulja, hogy nem csak úgy lehet visszavonulni, ha kivonja magát az egyenletből. Ezek a dolgok ugyanis fokozatosan működnek, egyetlen kapcsolat sem válik varázsütésre olyanná, amilyennek elvárják tőle, csak mert beszéltek róla.
- A Roxfortban is vannak, de nem hiszem, hogy tartanak felvilágosítást. - Jegyzi meg, merthát... mekkora ignorancia kellene ahhoz, hogy ne legyen tisztában mostanra a házimanók létezésével az iskolán belül? Már harmadikban elkezdett beszökdösni kajáért a konyhába. És egyik sem próbálta meg felvilágosítani. Típontos mosoly terül el a képén. - Nem, azt nem feltételeztem. Azokban a lényekben aztán tényleg abszolút nincs semmi vonzó. - Ó nem. Azt kérdezné, szokott-e olyat parancsolni a denevérfülűnek, hogy verje ki neki. Vagy megmutatta-e valami kollégamanón a szolganép, hogyan kell csinálni. Hogy mégis milyen előadásban képes ezt megtenni. Hogy vajon a manó a szüleit leste-e ki és azt adta-e neki elő? Nos... majd máskor, bár erősen kétli, hogy bármikor máskor értékelni fogja a szöszi ezt a témát.
- Felfogom mit mondasz, de ez nem az Auréle MacEalair a világ ellen show. A társadalom bizonyos rétegei számára elfogadhatatlan, míg mások számára nem az. Te azt a réteget képviseled, amelyik számára ez megbotránkoztató és természetellenes. Nem akarok rosszban lenni veled, Mayall, képes vagyok odafigyelni arra, hogy téged ne bántsalak meg, de amúgy nem, továbbra sem érdekel, hogyan és mennyire bántok meg olyanokat, akiknek az égvilágon semmi közük hozzám. Nem ez fogja meghatározni az életemet, de felfogom agyilag, hogy ez errefelé büntetendő, nem véletlenül vagyok állandóan büntetőmunkán és a látszat ellenére nem vagyok teljesen ostoba sem.
Ha már a szépen kéréssel is ki lehet valakit hozni a sodrából, az mondjuk úgy gáz, de nem fogja felhozni újra. Ő legyen tekintettel beismerve a másik fél igényeit, de az övével számoljon el saját maga, nem? Korrekt.
- Ah. És ehhez miért kellett felakasztani? - Az akasztott ember egy érzékeny rohadék. Ne sértőtgessen már azon, hogy valaki nem tudja, mit jelent, mert sosem tanulta és arra asszociál belőle, amire nagyjából bárki hasonló alapokon tenné.

- Mi lenne, ha nem örülnél ennek ennyire. - Puffog még az ágyból, ahonnan nem tud kizuhanni, bár becsületlenségére szóljon, megpróbálja. Egészen az az érzése, hogy a szöszi direkt kínozza ezzel a lassított felvételű vágással.
- Túl a rikácsoláson azt, hogy szépen gyógyul, estére nem lesz semmi baja. Már azon túl, hogy "fiatal, egészséges szervezete van, Mr. MacEalair, nem kéne tönkretennie." - Citálja vissza a nő szavait a tipikus Poppys hangsúlyt imitálva. - Mondjuk a vállamnak még kell egy kis idő, míg helyre jön. Mindkettőt. - Teszi hozzá végül, bár ezzel feltételezi, hogy erősen lassítja a táplálékszerzési folyamatot, de szüksége van a megfelelő energiapótlása és a mindent bele opció kifejezetten kecsegtetőnek hangzik.
A bengáli természetesen legalább olyan lelkesedéssel reagál a kellemes illatokra, mint a gazdája, konkrétan megfigyelhető az egymástól tanult, jellegzetes szinkronmozgás és ahogy Chester felnyalábolja a macskát, az panaszosan nyávogva nyújtózik ki gazdája arcáért, mielőtt szomorú szemei előtt az bekapná a falatot. Sunyi cicamosoly jelenik meg a vörös képén, mire a bengáli felcsapja a farkát. Innentől fogva már nem is olyan meglepő, hogy gyorsan árulójává válik a gazdinak, keresztültrappol rajta és bekurvul a szöszi ölébe, pettyes feje kitakarja a tányért, ahogy fölé kuporog.
Néhány pillanatig semmit nem hallani felőlük Auréle elégedett, nem épp szándékosan 18+-os nyögését leszámítva, a macskaróka párosnak mondhatni betömték a száját, bár a vörös kábított szemei azért csak felvillannak a szánalmas pontnál. Nem áll neki megvédeni a szeretője becsületét.
- Abba ne hagyd. - Pillant jelzésértékűen a tányérra, miután lenyelte már a falatot.
- Gondolom mélyen érintette, hogy így négy hónap profkodás után majdnem elvesztette egy diákját egy olyan büntetőmunka miatt, amit ő szabott ki. - Valójában ez is logikus lenne, ha nem tudná, ki fekszik az elparavánozott ágyon. Nem, valójában nem feltételezi, hogy nem "Argo" okoz a tanerő számára álmatlan éjszakákat.
- Apropó, csütörtök van, nem? El fogsz késni bájitaltanról. - Bár annyi idő azért még valószínűleg nincs, ha már reggeli van, viszonylag rövid az első óráig fennmaradó üresjárat. Nagyon reméli, hogy azt még ott mind lesz ideje megenni, mert valamiért kétli, hogy Madam Pomfrey ezzel kívánná etetni a boldogság jegyében.
"Az egyetlen baj a hét halálos bűnnel, hogy nincs belőlük több."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
17
Hozzászólások száma :
48
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Chester & Auréle   Szomb. Jan. 21, 2017 10:11 am

Auréle & Chester
"tojásmező, oh no"
16+


- Maguktól természetesen sose hozna szóba ilyen témát jól nevelt és hasznos manó - nem ütközik meg, csak egy kicsit csodálkozik, annyira hozzászokott kora ifjúságától kezdve a kiváló szolgáló jelenlétéhez, hogy tényleges nehézséget okoz neki felfogni, miért különleges vagy éppen szórakoztató ez a gondolat, de éberséggel kész felmérni, hiszen azt pontosan tudja, hogy nem mindenkinek jut és jár a manóbirtoklás kiváltsága. - Ám ha a gazdájuk, jelen esetben talán Dumbledore utasítaná őket, akkor tarthatnának, és nem lenne benne semmi különös, de ahogy mondtam, a varázslóvilágban nincs szükség arra, hogy ez az iskolában történjen meg - tűnődve szemléli a másik mosolyát. Egy kicsit arra gondol, hogy jó lehet egy olyan világban élni, ahol egy ilyen dolog, mint a manók gondoskodása mulatság tárgya lehet, bár ezt csak a mosoly minősége miatt érzi most kiemelt vidámságforrásnak.
- Valójában pontosan annak látszik - bár a show szót ő kifejezetten túlzásnak tartaná, a kontextus nem engedi meg azt, hogy ezen vesszőparipázzon. Megfeszül az állkapcsa.
- Nem hittem volna, hogy lehetséges, de megoldottad, hogy az egész úgy tűnjön, mintha én egy kisebbségben levő álláspont lennék, és vaskos társadalmi rétegek várnák, hogy végre kikerülj innen és alámerülj bennük úgy, ahogyan te szeretnél, és valami szelektált, aprócska kis szekta-csoportot zavar az, amit művelsz - elfordítja a fejét, nem mosolyog, de a hangját átszövi egyfajta bús, kesernyés, elkeseredett vidámság. - Ezt mondanod se kell, évek óta tudom, hogy nem akarsz rosszban lenni velem, se jóban, se nem akarsz semmit, csak ne kelljen tanulnod az iskolában, a kviddicset ne érintse a büntetőmunkád, és legyenek olyan diáktársak, akik összefekszenek veled - emelinti meg a vállát.
- Mert a felfüggesztet pozíció rákényszeríti a főalakot, hogy megszemlélje a helyzetét a világban, az eddig tapasztalatait értékelje és új tapasztalatokat nyerjen belőle. A tehetetlenségből eredő változások szimbóluma - a kártyákról bármikor képes sokat beszélni, amikor nem nyomasztja a gondolat, hogy ez csak konyha-boszorkányság.

- Egy másik élet mindkettőnk számára - a válasza könnyed, szinte dúdolja, megáll benne a háttértartalom: mondja bárki azt, hogy Auréle nem érdemli meg a kaján kárörömöt, ráadásul nem is szenved igazán, és megvitatják.
- És gondolkodtál azon, hogy megfogadod a tanácsait? - aprólékos mozdulataiban valójában nincs szándékos kegyetlenkedés. Ha csat teheti, megadja a dolgoknak a módját, így a karikák szabályosak, és a kenő mozdulata is sima és egyenletes. Olyan sose fog előfordulni az ő tálcáján, hogy a kenyérszélen csöpög le a dzsem! Gondosan elkeni a vajon, vékonyan, de nem túl vékonyan, az ízeknek meg kell adni a maguk hangsúlyait, még ha csak egy súlyosan megpakolt pirítós-falatról is van szó.
- Jó cica - hunyorog le a bundásra, ahogy beéri a neki hozott ínyencfalatokkal, a csontropogástól mit sem zavartatva további falatokra vágja a pirítóst, hogy a tátikába juttatható méretűek legyenek. Nem is tudja, hogy zavarban legyen-e, vagy feszengjen etetés közben, vagy éppen gondoljon valami egészen másra a nagy kandúrdominanciaharc közepette.
- Hogy lehetsz ennyire éhes? Tegnap biztos ettél vacsorát - edzés és mozgás a dolgok titka, de hát Chester szobakígyó üzemmódjában az evés gyakran aféle úri passzióként szerepel az étlapon, mintsem valódi igény és szükség a melengető, éltető falatokra. Újabbat tol a másik fogai közé, hadd rágcsáljon.
- Nem hiszem, nem tűnik olyan érzékeny léleknek, aki egy esetleges halálesettől megdobja az emocionális hátast. Ahogy hallottam, a volt családja halálfaló volt - a pletyka annak ellenére friss, hogy már közel négy hónapja nincs rá semmiféle bizonyíték. - Ismertük Bulstrodékat, hidd el nekem, nem az a szívbajos társaság - bár alapvetően nincs rossz benyomása Blackbridge-ről, erősen kétli, hogy olyan érzékeny lenne, hogy attól konyult meg, hogy esetleg meg is halhatott volna a vörös, de nyilvánvalóan él és itt van.
- Csütörtök, igen... áh - legyint. - Legfeljebb Miss Rosenbluth tíz pontot, tegnap Binnsnél negyvenet szereztem a Mayall-családtörténet dolgozatom első felével. Azt mondta, hogy az apám által a rendelkezése bocsátott információkkal végre kiegészítheti a 17. századi közép-angliai varázslótörténeti értekezését, már ha lesz valaki, aki megfogja a pennát, amíg diktál, úgyhogy gyorsan el is jöttem - fecseg, miközben egészen ráérezve a ritmusra újabb falatkákat készít el, hogy aztán eleméssze a vörös pokol.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése


avatar

Kor :
18
Hozzászólások száma :
131
Hírnév :
0

TémanyitásTárgy: Re: Chester & Auréle   Vas. Jan. 22, 2017 8:12 am

Chester & Auréle
16+

- Hát nem tudom, Chester. Ez egy bentlakásos iskola, az időnk nagy részét itt töltjük 11-től egészen a nagykorúsításig. Nekem furcsa, hogy az iskola ezt nem teszi meg, éppúgy alapvető és elvárt tudás, mint megtanulni kontrollálni a saját mágiánkat. - Erősen elképzelhetetlen számára legalábbis, hogy a mágusvilág egy az egyben mind egyazon alapelv alapján készítgetné fel csemetéit úgy, hogy azt sem tudják, mit csinálnak az év 70%-ban. A varázslók között is vannak tutyimutyik, nemtörődömök, akik hiába csináltak kölyköt, még mindig prűdek és karót nyeltek maradnak, aztán vannak muglicsaládból származó sárvérűek, mint ő... igazából lényegtelen. Ő annak tart szexuális felvilágosítást, aki igényli és ehhez még csak nem is kell házimanónak lennie.
- Őszintén megmondom, hogy nem értem, mi a célod ezzel. Ismerjem be, hogy a világ szemében undorító, közönséges kis féreg vagyok? Rendben. És most? - Ettől jobb lett a világ? Vagy Mayall most jobban érzi magát? Jobban kedveli? Nyilván nem. Bizonyára neki kellene összeszégyellnie magát, de nem mintha nem tudott volna erről pontosan eddig is. Mint mondta, nem ostoba, bár nyilvánvaló, általa generált okokból kifolyólag ez is megkérdőjelezett.
- Nagyjából. - Közli végül a vállrándítós összefoglalóra szinte szenvtelenül. - A különbség csupán, hogy szeretnék jóban lenni veled, de erre úgy fest az sem elég, ha feléd visszafogom a kritikán aluli viselkedésemet. Akkor viszont - bár jól esik -, nem tudom mit keresel itt, Chester. Ez a beszélgetés teljes egészében arról szól, hogy minden, ami én vagyok úgy rossz, ahogy van. Nincs mit megőrizni és kedvelni benne. - Áh, hogy személyes küldetésnek és aktuális életfeladatnak érzi, hogy megváltoztassa? Nagyszerű. Ez azért az elmondottak fényében szimplán csak rossz szájízt hagy maga után.
Bármikor máskor ítéletnapig tudna beszélni a felfüggesztett pozíciós kártyáról, meg úgy általában a kártyajóslásról, de most valahogy elment a kedve.

Felhorkan a könnyed replikára, de nem veszi a szívére. Valahol minden kígyó megérdemli a kárörömöt, ő meg aztán esélyesen jobban is, mint a többi.
- Ó igen. Megfenyegetett, hogy nem mehetek haza a szünet elején, szóval jófiú leszek. - Hangozzon ez a szájából bármennyire szürreálisan is. Élénk, éhes ragadozófigyelem prédálja az akkurátus mozdulatokat, így Chester nagyjából szürke reflektorfényben űzheti szép szabályos ténykedését. Minden pillanattal egyre ellenállhatatlanabb az a falat.
- Mhmhmhm. - Lám-lám, megkapja amit akar és Auréle előbb és lényegesen hálásabban dorombol, mint a macska maga, aki szimplán csak elvárja, hogy kiszolgálják.
- Azóta lefutottam, túráztam, harcoltam a fél életemet. Amúgy is sokat edzek, a szervezetemnek nagy az energiaigénye. - Egyéb más igényeket nem is számítva, amiknek kielégítése nyilvánvalóan még több naftát kíván meg a szervezetbe. Valahonnan pótolnia kell a nagy lángon égetett energiát.
Amíg a másik beszél, már az újabb falaton rágódik. Talán neveletlen kölyök, de arra még kiterjedt az okítása, hogy ne beszéljen teli szájjal, csak akkor szólal meg újra, amikor lenyelte a falatot. A látszat ellenére Auréle nem habzsolós, kiélvezi az ételt.
- Oda beházasodott, nem? Szerinted hol vannak a gyerekei? Vagy nincsenek? - Nem tud erről semmit, pedig... nos, szereti úgy gondolni, hogy Blackbridge nem az az aszexuális fajta. Túl sok a szexuális célzás szerinte a mondandóiban ehhez, de néha nem biztos, hogy nem képzel beléjük többet, mint ami valójában ott van. - Vajon ő halálfaló volt? - Mereng el egy pillanatra. Dumbledore valószínűleg nem vette volna fel, ha megbélyegzett, de ő már semmin nem lepődik meg.
- Óh. Még sosem hallottam, hogy Binns valamin ennyire felizgatta volna magát. - Vigyorint a gondolaton és jó kis pokolként emésztgeti is azt, ami kijár. - Kétlem, hogy hosszútávon megúszod az íródeák pozíciót, mindenki más nagyjából menekül az óráiról. De hé! Lehet kivételesen még meg is nyerjük a házkupát, ha nagyon elkényezteted. Dumbi csak nem tud már behozni párezer pontot a Griffendél javára év végén.
"Az egyetlen baj a hét halálos bűnnel, hogy nincs belőlük több."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásTárgy: Re: Chester & Auréle   

Vissza az elejére Go down
 
Chester & Auréle
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Magic of Darkness :: Roxfort Boszorkány- és Varázslóképzö Szakiskola :: A kastély :: Első emelet :: Gyengélkedő-
Ugrás: