1999 december - Roxfort - Owen & Marie

...

Owen & Marie

A lépcsőn üldögélek a falnak dőlve és csak bámulok magam elé. Én vagyok a legszerencsétlenebb lány ebben az iskolában, most már biztos... Annyira vártam és annyira készültem, hogy idén végre én is olyan valakivel mehetek a karácsonyi bálba, aki nem csak egy egyszerű barát számomra, de tényleg, régen voltam ennyire izgatott. Arról nem is beszélve, hogy elég sok időt töltöttem azzal, hogy megtaláljam a tökéletes ruhát. De jött egy levél otthonról, amit eleinte féltem kinyitni, nem tudtam mire számítsak, hiszen előtte úgy egy hétig semmit sem írtak. Úgy tűnik, hogy van donor - aki amúgy névtelen akar maradni -, és apu azt kérte, hogy én is hallgassam végig a dokit, mert én vagyok leginkább képben a dolgokkal. De nem szomorodtam el, hogy pont aznap lesz a karácsinyi bál, amin így mégsem tudok részt venni, hiszen még a külön diákbuli is szóba jöhetett. Szóval igen, gondoltam, hogy akkor majd megyek oda a barátommal, de kiderült, hogy addigra Aaron már elhívott valakit. Én... Én tényleg ennyire szerencsétlen lennék a pasikkal? Azt reméltem, hogy végre én is találtam valakit, de akkor meg miért visz el mást? Ő is kezdi? Én csak arra vagyok, jó, hogy hülyét csináljanak belőlem? Dorian is biztos élvezte, hogy elhittem róla a meleg dolgot. Az meg gondolom cseppet sem érdekelte, hogy utána annyian röhögtek rajtam, mert sikerült átvernie. Csoda, hogy ezután olyan nehezen mentem bele abba, hogy Aaronnal találkozgassak? Nem akartam újraélni azt az estet, nem hiányzott az életemből egy újabb csalódás, de lehet, hogy megint sikerült elkövetnem egy hibát? Egyáltalán miért őt hívta el oda? Jó, azt mondta, hogy megsajnálta a csajt, és jobb kedvre akarta deríteni. Nem azt mondom, hogy féltékeny vagyok, mert... Oké, az is vagyok, de... Leginkább azt hiszem, hogy attól félek, hogy Aaron is olyan, mint Dorian, talán pont ez a húzása hasonlít annyira arra. Hiszen anno róla úgy derült ki az egész hazugság, hogy láttam smárolni egy lánnyal...
Talán nem is kéne ezen agyalnom, mert csak rosszabb lesz? Ráadásul vannak nagyobb problémáim is.... Aaront még csak szeptember óta ismerem, de ott van Cho, aki mindig is a legjobb barátnőm volt és már napok óta nem látta senki. Aggódok, hogy mégis mi történhetett vele, szólt volna, ha elutazik, de nem jelezte ilyen szándékát. Csak azt remélem, hogy jól van és semmi baja, elképzelni sem tudom magam nélküle, hiszem már szinte olyan, mintha ő is a testvérem lenne, annyira régóta ismerjük egymást.

...

Owen & Marie

Csak merengek, mindenen jár az eszem, amin talán nem kéne, nézek magam elé, de még én magam sem tudom, hogy pontosan mit nézek. Lépéseket hallok, sejtem, hogy valaki a közelben jár, de nem nézek a hangok irányába, így nem veszem észre, hogy a srác ott áll, inkább a hirtelen jött tapsra rezzenek össze.
- Hééé! Ez mire volt jó? Mondd csak te örülnél, ha ezt csinálnám? - nézek rá dühösen. Komolyan nem értem, hogy miért csinálta ezt, meg egyáltalán minek jött ide.... Volt nekem elég bajom az ő tapsolgatása nélkül is, köszönöm...

...

Owen & Marie

A kis jelenet miatt, amit rendez felvont szemöldökkel nézek rá. Ez most neki miért is jó? Mármint az, hogy itt ugrál? - Bocs... - szólalok meg, aztán ahogy ő hozzátesz még valamit, úgy én is. - Én nyugodt vagyok, oké? Te ugrálsz össze-vissza, mint aki tűzre lépett - mutatok magunk köré, ahol eddig ugrálgatott, aztán figyelem, hogy mégis mire készül. Reflexvizsgálat? Miért úgy nézek ki mint valami fogyatékos? Mondjuk... Az megmagyarázná, hogy Aaron miért nem engem hívott el a karácsonyi buliba... Oké, nem! Én nem vagyok fogyatékos, ez baromság és amúgy is mire készül ez a csávó? - Van egy olyan érzésem, hogy nem erre készültél - szólalok meg kuncogva, mert be kell ismernem, ez a jelenet elég viccesre sikeredett. - Hát nem vagyok halott, ha erre célzol, és mielőtt megkérdeznéd, szellem sem vagyok - teszem hozzá, hogy biztosítsam, minden értelemből véve élek.
Hallgatom a rövid kiselőadást, amiben több dolog is elhangzik, például az, hogy inkább tegezne, amire bólogatok. Ám a levezetés, ami ezután következik! Na azon csak pislogok ezerrel, mert az oké, hogy én tudom, miről beszél, de ő meg nem... Nem jut eszébe egy ilyen egyszerű szó: gallér? - Igen az, vártam, hogy magadtól rájössz-e, már az elején is értettem, hogy miről beszélsz. És ha már tegeződünk, akkor - felkelek a lépcsőről és odalépek hozzá, majd kezet nyújtok felé, hogy bemutatkozzak - Marie vagyok.

...

Owen & Marie

- Mi volt benne olyan ijesztő? - nézek rá kérdőn, mert nekem ötletem sincs, hogy miért olyan horrorisztikus, ha valaki ül a lépcsőn. Meg persze az is furcsa, hogy ugrálgat mindenfelé. - Védekezési szándékkal? Azt hitted, hogy rád támadok? - érdeklődök, s nem lepődnék meg, ha a válasza igen lenne, mert tudom, hogy nem éppen a legkedvesebb hangnememben szóltam hozzá. Mondjuk Merlinre! Ki az, aki egy semmiből érkező tapsra nem hasonlóképp reagálna?
- Ahhaaaaa, ezt most nem igazán értem, de szerintem jobb is - nézek rá felvont szemöldökkel, hogy mégis miről beszél ő? Pedig mentségemre szóljon, én megpróbálom értelmezni, komolyan, de mi volt ez a dokik, hippik duma? Egyáltalán ez honnan jött most neki abból, hogy borostát varázsolt magának véletlen?
Valószínűleg megkönnyítettem volna a helyzetet, jól mondja, de abban mi érdekes lett volna? Meg hát amúgy is elég jól elvolt ő azzal, hogy kitalálja a megfelelő szót, ami csak nehezen jutott eszébe. Persze, én meg feltápászkodok közben, hogy bemutatkozzunk egymásnak, ha már így rám talált bánatomban. - Héééé - kapom el a kezem, hiszen hogy hozzáérek az övéhez, megráz valami. - Mondd csak szerinted ez vicces?

...

Owen & Marie

Ahogy elkezdi bemutatni, hogyan festhettem az előbb, már elhiszem, hogy talán kissé érdekesen nézhettem ki. - Oké, talán egy kicsit - jegyzem meg, mikor az arcát az enyémbe tolja. Mégis mi a...? Óvatosan tolom hátrébb, mert nem szeretnék vele félreérthető helyzetbe kerülni.
- Persze, elbírom képzelni... - forgatom a szemem, mert csak nem fogja azt gondolni, hogy elhiszem ezt a dumát. Veszélyes környékről... Az, persze, mi lehet olyan veszélyes mondjuk Londonban? Az autók? A muglik? Vagy, áh nem is, a méhek? Talán ha nem játszaná ennyire túl magát, még el is hinném amúgy, hogy nem jó helyen nőtt fel, de így... Kizárt, hogy ez a csávó veszélyes környékről jött, akkor komolyabb lenne vagy nem is tudom, zárkózottabb?
- Te most hülyének nézel? Persze, hogy éreztem, megrázó élményben volt részem - simogatom a tenyeremet, hogy enyhítsem a fájdalmat. Vannak tippjeim, hogy hogyan, vagy mivel érhette el ezt a hatást, de akkor is, muszáj volt ezt? Fájdalmat okozni nekem? Volt elég bajom enélkül is... Közben ő elkezd ficánkolni, mocorogni, matat valamit hátul a kezénél, felvont szemöldökkel pislogok arra, hátha látok valamit, aztán csak megszólal, így fény derül arra is, hogy mi rázott meg az imént. -  Elfelejtetted, mi? Na, add a kezed, leszedjük azt gyorsan - mondom, miközben a pálcámért nyúlok, s ha előbányássza a kezét, akkor egy egyszerű bűbájjal kitágítom picit a gyűrűt, hogy lehúzhassa az ujjáról.

...

Owen & Marie

- Mégis mi olyan vicces? - nézek rá furcsán, miután eltoltam magamtól, ugyanis túlságosan közel hajolt, szerintem érthető, hogy ez engem zavart. Pláne úgy, hogy kapcsolatban vagyok, vagy... Oké, csak féltékeny vagyok semmi több, Aaron megmondta, hogy semmi sincs köztük, nem értem, miért agyalok én ennyit ezen...
- A viselkedésedből ítélve kétlem, hogy veszélyes környékről jöttél volna. Már bocs, de szerintem ha olyan helyen nőttél volna fel, akkor sokkal visszahúzódóbb és félénkebb lennél. Eddig ennek azt hiszem, leginkább pont hogy az ellentettje voltál - válaszolok kérdésére, bár nem hiszem, hogy ilyesmi válaszra számított. Mindenesetre, úgy véltem, talán jobb lesz, ha bemutatkozok, ám a kézfogásos része a dolognak nem ment valami fényesen. Valami megrázta a kezem és biztos vagyok benne, hogy ez Owennek köszönhető. Igen, a nevét legalább megtudtam. Persze, egy rövid ideig tagadja, aztán csak kibújik a szög a zsákból, ahogy leesik a tantusz, miszerint egy gyűrű okozta a kis balesetet. Fel is ajánlom egyből segítségemet, hogy leszedem a gyűrűjét, de ő úgy ellenkezik, mintha valami körözött bűnöző lennék. De most komolyan, ez már megint mire jó?
- Mégis mi bajod van? A gyűrűt szedném le te okostojás - mutogatok a kezére kissé felháborodva. - Elég szomorú, hogy azt feltételezed rólam, hogy levágnám a kezed... Mondd csak, ennyire gyilkosnak nézek ki vagy mi?

...

Owen & Marie

Nem azt mondom, hogy zavar, hogy behajolt a személyes terembe, a magánszférámba, mert az úgy még nem is zavarna, ha mondjuk ismerném, de így idegenben, ráadásul pont úgy, hogy Aaron meg köztem már van valami... Nem köszönöm, így nem repesek az örömtől, hogy ő a képembe hajolgat, meg alapból nem éppen legjobb hangulatomban talált rám. Talán ha nem azon depiznék, hogy Aaron mást hívott el arra a bulira, akkor még nem is zavart volna, ahogy a srác idehajol.
Arról meg inkább ne is beszéljünk, hogy lenyomja a veszélyes környékről származós szöveget, amit természetesen nem hiszek el neki, ő meg még számon kéri a véleményemet... Na ilyennel se találkoztam még azt hiszem, de azért megosztom vele a gondolataimat, bár lehet, hogy sikerül túlfogalmaznom a dolgokat az ő tudásához képest. Nem azt mondom, hogy hülyének nézem - talán inkább picit őrültnek -, de megeshet, hogy a fogalmazásmódom számára túl komoly és követhetetlen. Nem lepődnék meg, ha így lenne, az orvosok is tudnak érdekesen és kacifántosan fogalmazni, én már csak tudom... Szóval pont ezért nem izgatom fel magam, mikor fejbe üti magát.
Aztán megered a nyelve és csak úgy ömlenek belőle a szavak. Régen hallottam ennyi furcsaságot, mint amiket ez a srác összehord nekem. Mormoták meg medvék... Azt sem tudom, ki az a Sebastian, akiről beszél, meg mi az, hogy Rob megkergette volna őket? Egyáltalán ki az a Rob? És mégis miért kergetne állatokat? Nem értem a logikát, hacsak nem vadász, bár akkor sem kergetné őket, vagy mondjuk lehet, hogy a srác csak simán utálja az állatokat vagy nem is tudom... Ám a végén tett megjegyzéstől mosolyra húzódik a szám, eddig ugyanis a "mégis mi bajod van neked" nézésemet láthatta. - Nem ismerem az anyukádat, szóval nem hiszem, hacsak nem arról a.... - tartok egy kis szünetet, és úgy teszek, mintha elgondolkoznék, ezzel is legalább kicsit felcsigázom. - Áh, nem, mégsem, bocsi. Csak úgy kíváncsiságból: miből gondoltad, hogy ő bérelt fel? - érdeklődöm, bár sejtem a választ. Biztos az előbbi kis monológom alapján feltételezte rólam ezt, pedig én csak megmondtam neki, hogy mit gondolok, az meg sem fordult a fejemben, hogy majd az anyjához hasonlít...
Ezután meg hiába akarnék udvarias lenni és normálisan bemutatkozni, hála neki, ez sem megy, mert mint kiderül perceken belül, a kezén maradt egy áramoltatott gyűrű. Hogy én menyire utáltam mindig is ezeket a vackokat... Na mindegy, látom, hogy rászorult az ujjára és fel is ajánlom a segítségem, hogy egy egyszerű bűbájjal kitágítanám, vagyis a fejemben ez a terv áll össze, hangosan viszont minek mondanám ki? Talán fel sem fogná, hogy miről beszélek, így csak kérem a kezét, ő pedig olyan szépen félreérti a mondatomat, hogy még én is nagyokat pislogok. Mégis honnan vette azt a hülyeséget, hogy levágnám a kezét? - Oké, oké, figyelj, akkor elmondom úgy, hogy megértsed... Sem most, sem korábban nem állt szándékomban levágni a kezed, az ujjad vagy Merlin borogass bármilyen más testrészedet. azért kértem a kezedet, hogy leszedjem a gyűrűt. Nem a kezed és nem az ujjad, elismétlem még egyszer, a gyűrűt. Egy egyszerű tágítóbűbájjal akartam segíteni csak te túlreagáltad a dolgot. A kérdés már csak az: kell még a segítségem vagy nem? - nézek rá kíváncsian, nekem ugyanis mindegy, hogy leszedem-e róla azt a játékot vagy sem. Én pusztán csak segíteni szeretnék neki. - Vagy ha annyira nem bízol bennem, esetleg a varázserőmben, akkor hozok szappant a mosdóból - ajánlok fel egy másik lehetőséget egy sóhajtás kíséretében.