Hosszú volt ez az egy hetes edzőtábor, de túléltem, és ez a lényeg. Sok mindenről lemaradhattam otthonról, de nem is baj, mert kicsit jó volt kikapcsolni és azt csinálni, amit mindennél jobban szeretek. Nem tudom, hogy unjátok e már, de én imádom a kosarat és a kosárlabda a mindenem. A haverok elakartak menni este valami buliba -bár nem értem, hogy miért pont egy karaoke bárba- és mindenki a csaját viszi, én nekem meg nincs nőm, ami kezd egy kicsit gázos lenni. Nem mintha sose lett volna barátnőm, de egyikkel sem volt meg az az igazi valami, amit nem lehet megmagyarázni, szóval még sosem voltam szerelmes, de egyszer csak leszek. Tehát nekem is kell vinni valakit a buliba, de nem vihetem a húgaimat, mert hát őket nem.. akkor vagy keresek valakit, vagy elhívom Emilyt, hogy jöjjön el velem, de vajon benne lenne? Mikor hazaérek, akkor a nagy semmi vár engem, senki sincs otthon és senki nem jön haza estig, bár egy nappal előbb jöttem, mint ígértem. Reménykedtem benne, hogy azért csak lesz valaki itthon.. na mindegy, felrohantam az emeletre, lezuhanyoztam és átöltöztem, majd lementem a nappaliba, bekapcsoltam a tv-t és elkezdtem valami filmet nézni, de hogy milyen film volt, azt már nem tudom, mert nagyon bealudtam rajta. Arra ébredtem, hogy valaki becsapja a bejárati ajtót és én le is estem a kanapéról, hát rendesen fáj a hátam, de felkászálódtam. - Em? - aggódóan pillantok felé, majd elindulok az irányába és átölelem, ahogyan a húgaimat szoktam, ha ilyen kedvetlennek néznek ki. - Mi a baj? - teszem fel a kérdést és reménykedem benne, hogy megosztja majd elem, és nem harapófogóval kell kihúznom belőle a szavakat, félig még mindig álmos vagyok, meg elég slamposan is festek a szürke melegítőnadrágban és a fekete pólóban. Jó persze tudom, hogy ez most kicsit sem érdekes, meg egyáltalán kit érdekel, hisz itthon vagyok, a saját otthonomban. Most sokkal érdekesebb az, hogy vele vajon mi történt, mert ő sose szokott ilyen lenni, mindig mosolyog és mindennek örül. Amikor idejött azt hittem, hogy ő drogozik, mert kajak 0-24ben mosolygott, egyszer én takargattam be és kapcsoltam le a villanyt, mikor elaludt és akkor is mosolygott, lehet valami szépet álmodott. Azonban megfeledkeztem magamról és lassan szerintem az ölelés kezdett kínosság válni, így tehát elengedtem és léptem hátra egy lépést. Nem tudtam, hogy mit mondjak vagy tegyek, elkezdtem a tarkómat vakarni, lehet kicsit várni kéne azzal a kérdéssel.
Komolyan, hogy lehet valakinek annyira borzalmas családja, mint nekem? Na senki se értsen félre, még véletlenül sem a fogadócsaládomról vagy a nagyimról beszélek... Oh nem, itt most csak is a szüleimről van szó és arról, hogy őket mennyire nem érdekli, hogy mi van velem! Egy délután, ennyiről lett volna szó. Apa együttese ma este Londonban lép fel, így jelenleg itt tartózkodik, s anya is vele jött, mert jelenleg nem forgat. Kihasználva eme ritka alkalmat, megbeszéltük, hogy délután beülünk megenni egy pizzát meg kávézunk együtt, s kicsit sétálgatunk a Big Ben környékén meg az Oxford Street-en. Tudom, hogy nem mintaszülők, sőt, valószínűleg elnyernék a világ legrosszabb szülőjének járó címet, de attól még vártam a találkozást. Mivel róluk volt szó, így szerencsére félretehettem a szemüveget és a visszafogott, egyszerű ruhatárat, s kicsit újra visszatérhettem a szexisebb énemhez. Nem arról beszélek, hogy nem szeretem Emily ruhatárát, de érthető, hogy jobban érzem magam azokban a darabokban, amikhez már hozzászoktam, s amiket azért nem hordok Emilyként, hogy meglegyen a kontraszt ugyebár... Szóval egy testhezálló, fekete, hosszú műbőrnacit és egy jelenleg nagyon divatosnak számító, enyhé áttetsző anyagból készült, fehér blúzt vettem fel, melynek ujját szokás szerint feltűrtem kicsit, mert én úgy szeretem. Ezekhez jöttek még a kiegészítők, egy piros magassarkú és táska, valamint a napszemüveg. Ott voltam, én időben ott voltam a megbeszélt helyen, s nem azért mondom, de vártam egy órát... Gondoltam, hogy talán dugóba keveredtek, vagy megcsúszott a programjuk, de végül egy órányi várakozás után rászántam magam arra, hogy felhívjam az apámat telefonon. Ezután azonban nem következett semmi jó... Közölte velem, hogy nem tudnak idejönni, mert még a repülőn vannak. Azt hittem, ott helyben megáll az eszem, úgy meglepődtem, hogy ő ezt most komolyan gondolja-e vagy sem? Ennyire megterhelő lett volna nekik egy korábbi géppel jönni? Egy ilyen esemény után senki se csodálja, hogy enyhén feldúlt állapotban érkezem vissza a házba, ahol tudomásom szerint egyébként sincs senki, ami talán jobb is számomra jelenleg. Ez a család annyira idilli az enyémhez képest, hogy az már szinte mesekönyvbe illő, s talán nem is igazán tudnák megérteni a problémámat. Nem, hiszen ők sem tudják, milyen pocsék szüleim vannak, mert a médiában erről természetesen nem nyilatkoztam sem én sem ők. Azonban úgy tűnik, a sors kicsit ellenem van, mert mikor becsukom magam mögött talán kicsit túl erősen az ajtót, akkor egy huppanást hallok, majd hirtelen megjelenik előttem Iwan is. Aha, szóval ennyire látszik rajtam, hogy ideges vagyok? Hát ezt nem tudtam... Mindenesetre be kell valljam, hogy az ölelése igazán jól esik, kellemesen megnyugtató, hiszen nekem testvérem sincs és maximum a nagyi ölelgetett mindig, de ő teljesen más téma, mint Iwan. Nagyinak olyan nagyi illata van, de Iwan... - Semmi komoly, úgy volt, hogy találkozom a szüleimmel, mert apa ma este itt koncertezik a bandájával, de sajnos nem tudtak korábbi gépel jönni és csak a koncertre érnek ide. Veled mizujs? Milyen volt az edzőtábor?
Na sikerült feldolgoznom a dolgokat, sikerült minden megértenem, amit csak akartam, hazajöttem és minden rendben volt. Igaz nagyon zabás vagyok és nagyon ennék valami finomat, de nincs itthon senki, aki főzne nekem valami jót, tök szar.. Szendvicset meg nem akarok enni, nem kívánom, valami finom és laktatóbbra van szükségem. Rendelhetnék pizzát is, de most ahhoz sincs kedvem, esküszöm kezdek olyan lenni, mint Cammie, amikor menstruál, sőt talán kicsit rosszabb vagyok, de szeretem a hasamat és mindig is szeretni fogom. De aztán bealudtam az egyik filmen és csak arra ébredtem, hogy valakinek ajtó csapkodásos kedve van, ami pedig nem jelent jót, mert valószínűleg egy nőneműről van szó és nálunk.. hát, mondjuk úgy, hogy lehetetlen rájönni, hogy valójában mi is a bajuk. De mondjuk nem volt kellemes huppan ia földön, annyira rám hozta a frászt, hogy lehet egy hónapig nem fogok tudni aludni majd, mert ez nem semmi ajtóbecsapás volt. Természetesen idővel az is kiderült, hogy Emily vagy Elayna vagy mit tudom én, hogy most épp ki.. szóval ő volt és tisztán látszik, hogy valami baja van. Vajon könnyen elfogja mondani vagy könyörögnöm kell neki? De ő nem olyan, ő elmondja z, ami nyomja a lelkét, legalábbis én így ismertem meg. Persze azonnal megyek és vigasztalni próbálom az ölelésemmel, de az a baj, hogy olyan.. olyan más őt ölelni, mint a többi lányt, vele olyan különös melegség érzet terjed szét a mellkasomban vagy nem is tudom, hogy hogyan mondjam el nektek.. De ez most nem is lényeges, az a lényeg hogy ő jobban érezze magát és öntse ki nekem a lelkét, tudni akarom, hogy mi a baja és segíteni is szeretnék neki, szeretném ha sokkal jobban érezni magát és újra az a mosolygós lány lenne, aki eddig. Majd mikor elmondja, hogy mi a baj, akkor természetesen rögtön megértem, hogy mi a baja, így megsimogatom az arcát és elmosolyodom kedvesen. - Ez igenis komoly, el tudom képzelni, hogy mennyire vártad, hogy velük lehess.. Sajnálom, de én itt vagyok neked, bár tudom, hogy.. hozzájuk képest senki vagyok. - bár hülyén hangzik, de igaz, hogy senki vagyok számára, minket nem köt össze a vér, mint őt és az apukáját. De tényleg nagyon sajnálom, hogy nem tudtak találkozni, nem mostanában találkozott a szüleivel, teljesen érthető, hogy miért ennyire pipa. Nem irigylem, nem lehet könnyű híresnek és népszerűnek lenni, de ha már egyszer az, akkor nem tud rajta változtatni. De nem is tudom, hogy mit mondjak neki az edzőtáborról. - Hát nem volt rossz, elment. És egész nap hulla voltam, de végül aludtam egy keveset. - mosolygok és gondolkodom, hogy mondhatnék e valamit neki, de hát.. nem, nagyon nem volt semmi, tényleg tök unalmas és átlagos volt a tábor. Arról nem is beszélve, hogy teljesen felesleges, mert semmivel sem lettem jobb, de legalább az edző lenyugodott, hogy elmentünk és mindenki rész vett rajta. -De mivel nincs programod, nekem meg kéne egy szép partner, szóval megszeretném kérni a legcsodásabb lányt New Yorkba, hogy jöjjön el velem, egy karaoke partyra. - na jó ez nagyon bénán hangzik és nem tudom, hogy ez mire volt jó, de legalább valami bókféle lett belőle, szóval annyira nem mondhattam rosszat. - Eljönnél velem? - nézek rá aranyosan és még teszek pár lépést is felé.
Tudja... Tudja, hogy mennyire vártam ezt az egészet, hogy végre ismét találkozzak a szüleimmel, akiket gőzöm sincs már, mikor láttam élőben utoljára. Persze, ott a skype meg a telefon, de... De hagyjuk ezt a hülyeséget, ott se sokat beszélek velük, mert nincs miről. Nem ismernek igazán, sosem voltak azon, hogy megismerjenek, s ez eléggé bántó egy gyermek számára, de már régen megtanultam együtt élni ezzel a tudattal. Most sem érdeklem őket jobban, mint hét évesen, csupán ennyi az egész. Talán pont ezért van bennem olyan furcsa érzés ebben a családban... Nekem eddig csak a nagyi volt, de itt mindenki úgy kezel, mintha mindig is itt lettem volna, s ez az egész annyira új, és itt van Iwan, aki meg még nagyobb kérdőjel kezd lenni az életemben, s ez nem biztos, hogy annyira jó dolog. Nem azért mondom ezt, mert ott van James, vele ugyanis sosem akartunk együtt lenni, az egész csak megtörtént mert a média úgy hozta, pedig mi csak barátok akartunk lenni, most meg rendesen szívunk mindketten ezzel az egésszel... - Túlélem, már hozzászoktam - bököm ki végül egyszerűen egy vállrándítás kíséretében. Nem is mondhatnék mást, így inkább terelem a szót az edzőtáborra, de Iwan nem mutatkozik valami beszédesnek, így összehúzott szemöldökkel teszem fel a kérdést. - Ennyire unalmas volt? Aztán egyszer csak, teljesen váratlanul Iwan elhív egy... Ööö... Ez most randi akar lenni vagy mi? Mert nekem mondjuk nem baj, ha az, mert tök cukin hívott el, meg izé, csak... Csak azért mégis csak ott van James, nem? Vagy lehet, hogy én reagálom túl jelen pillanatban a dolgokat, az is előfordulhat, hogy szimplán csak, mint barátot hív el. Persze, ez teljesen logikus, mégis miért reagáltam egyből túl az egészet? Ja, meg is van, azért mert közben még bókolt is nekem, amihez persze eléggé hozzá vagyok szokva, de tőle aztán még nem hallottam ilyen szöveget, szóval... - Naná, rám férne egy kis bulizás nem? Tudtad, hogy a tehetségkutatós résznél mindig énekléssel indultam a versenyeken? Állítólag jó vagyok, szóval kösd fel a gatyád, mert simán lepipálhatlak a pályáról - adok tehát választ kérdésére vigyorogva és már fel is készítem a várhatóan csúfos vereségre. Biztos vagyok benne, hogy hallotta már párszor, ahogy a zuhany alatt éneklek, vagy éppen zenehallgatás közben tör rám a nagy karaokézhatnék. Őt azonban még sosem hallottam énekelni, így gondolom, nincs túl jó hangja, de mind tudjuk, hogy a karaokeban ez nem számít. - Oh, jut eszembe, Emilyt vagy Elaynat akarod vinni? Csak azért kérdezem, hogy át kell-e öltözzek vagy sem.
I hate singing.. I think i can't sing.. my voice is..
Elhiszem, hogy rossz neki, eltudok képzelni, hogy mennyire várta ezt a mai napot, ezt a találkozást és nem szép, hogy a szülei lepattintották. szoktam hallani, hogy skypeol és telefonál, de tapasztalatból tudom, hogy az nem elég, egyáltalán nem elég. Én drukkoltam neki, mert láttam, hogy már kell neki ez a találkozó.. De nem tudunk mit tenni, már nem lehet változtatni a múlton és őt is rossz szomorúnak és levertnek látni, nem szeretem ha a környezetemben lévő szép lányok szomorúak, valamiért kötelességemnek érzem, hogy felvidítsam őket, de hogy ez nála mennyire fog sikerülni, azt nem tudom. Meg kicsit most én is fáradt és kába vagyok, szóval próbálok felébredni, neki legalábbis sikerült a művelet, mikor becsukta az ajtót.. Azóta is fáj a hátsóm. Nem is tudom, hogy mit kéne neki mondanom, de valamit csak kéne, mert tényleg ő nem szokott ilyen lenni, mindig mosolyog azzal a szép mosolyával. Nem is emlékszem, hogy láttam e valaha ilyennek, mert még nem fordult elő, legalábbis ilyennek nem mutatta magát előttünk. - Ne mond ezt.. minden rendben lesz. - igen én az örök optimista ezt mondom és tudom, hogy pont ezt kell hallania, de komolyan is gondolom. Majd úgyis megbánja az apukája és az anyukája, hogy elszalasztották ezt a csodás lehetőséget. Ha Ela az én lányom lenne, akkor minden egyes percemet vele akarnám tölteni, mert nem csak csodaszép, ő sokkal több, mint egy szép lány. Kedves, aranyos, humoros, bátor és lenyűgöző.. Majd hát a táborról nagyon nincs is mit mesélnem, annyira azért nem volt szuper, bár lekötött és élveztem, de.. nem is tudom mit válaszoljak a kérdésre. - Nem tudom, olyan.. igen, unalmas volt. - igen, sajnos az volt és hiányzott mindenki itthonról, végre jó itthon lenni. a tábor meg edzésről szólt, azért hét napon át a napi 15 óra edzést is meg lehet unni, hiába beszélünk a kedvenc sportomról. Aztán jött a pillanat, mikor megkérdeztem, hogy eljönne e velem. Eleinte féltem, vagyis még mindig félek, hogy mit fog mondani, de már megkérdeztem és nem is bántam meg, szeretném, ha ő jönne el velem. Bár ez tökre úgy hangzott, mintha randira hívtam volna el és az meg tök fura lenne, arról nem is beszélve, hogy ő az "uncsitesóm", bár az igazat megvallva szívesen mennék el vele egy randira, csak Elayna-nak van barátja, egy színész gyerekkel van együtt azt hiszem. Azt nem tudom, hogy mennyire erős a kapcsolatuk, igazából semmit sem tudok róluk, annyit hogy együtt vannak, de ennél többet nem és nem is igazán beszél róla... - Szerintem nálam mindenki jobban érdekel. - mondom neki egy kacsintás kíséretében. Mások szerint nagyon jó hangom van és gyakrabban kéne énekelnem, szerintem nincs jó hangom és soha nem is volt.. szóval ő biztos sokkal jobban énekel, ha szépségkirálynő, aki a tehetségbizés részben állandóan énekel. Majd a kérdésen elgondolkodom, mert ezen még magam sem gondolkodtam, azonban végül döntést hoztam. - Emyt, Ela-hoz én tök gáz vagyok.. - mielőtt még ellenkezhetett volna, megfogtam a kezét és elindultunk a kocsimhoz. Kinyitottam az ajtót neki.
Iwan annyira optimista, hogy még az ilyen szerencsétlen helyzetekben is a jót keresi. Minden rendben? A szüleimmel sosem volt minden rendben, egyedül a nagyira számíthattam mindig, de rájuk nem. Ők híresek voltak, s csak az érdekelte őket, hogy én is eleget tegyek ennek a kritériumnak. Ezért hajtottam annyira, ezért lettem szépségkirálynő, de ahogy elnézem, nekik ez sem igazán elég. De nem panaszkodok, már hozzászoktam, hogy ilyenek, csak.. Csak néha azért még nekem is rosszul esik na és elmosolyodom azon, hogy Iwan mennyire biztatni akar arról, hogy minden jobb lesz velük, holott nem is tudja, hogy a szüleim mennyire nem mondhatók mintaszülőknek. Na mindegy, inkább az edzőtáborra terelem a szót, de arról meg ő nem akar beszélni. Szépek vagyunk mondhatom! Elviszi őket az edző erre a helyre aztán úgy jön haza, hogy unalmas volt... Hmmm, kíváncsi lennék, hogy akkor egyáltalán minek mentek oda, de látom, nem nagyon izgatja a téma, s ezen okból kifolyólag én sem erőltetem. Annál inkább nem, mikor randira hív, vagy mi a szöszre. Nem mondom, hogy nem akarnék vele randizni, mert Iwan jó pasi és imádni való és... De nekem elvileg van barátom... Vele viszont már jó ideje csak telefonon beszéltem meg neten, szóval lényeg az, hogy régen találkoztunk. Tulajdonképpen a média miatt jöttünk össze és ha nincs médiás megjelenésünk van egyáltalán értelme a kapcsolatunknak? Ez már mindegyikőnk fejében megfordult szerintem, csak egyszerűen nem merünk a másik elé állni a tényekkel, mert túl jó barátok lettünk. Barátok, de nem több, valahogy sosem éreztem iránta többet a szimpla barátságnál... Végül elfogadom az elhívást mert biztos Iwan is csak mint barátot hív el, mert miért ne? Ugye? - Oh, még meg akarod könnyíteni a dolgomat? Ez így nem jó buli - vágok szomorú fejet, majd folytatom. - Mindenesetre, szerintem annyira béna csak nem lehetsz, ha már oda mentek a srácokkal. Tuti nincs olyan hátsó szándékuk, hogy leégessenek mindenki előtt, meg a karaoke bulikon nem is lehet leégni, mert sokan nem tudnak jól énekelni na - próbálom valamennyire menthetően megfogalmazni, amire gondoltam, de hát ez van, látszik, hogy Amerika más világ mint ez, nálunk mindenki sokkal lazább, s ehhez még hozzá kell szoknom. Aztán a kérdésemre kapott választól kikerekednek a szemeim? Elahoz nem lenne elég jó? Oh, ugyan már, nézett ő már tükörbe? Viszont bármit is csinálhatnék, már az autónál találom magam, úgy látom sietősre vettük a figurát és neki nem tűnik fel egy apró bökkenő: én most nem vagyok Emily. - Tudod... Ha ennyire sietünk, akkor vihetsz engem is, mert Emilyhez teljes átalakulás kéne, mert... Khm khm, jelenleg túl jól nézek ki hozzá, ha érted, mire gondolok. ÍAmúgy meg nem értem, min problémázol... Egyáltalán nem kell menőnek vagy híresnek lenned ahhoz, hogy elmenjünk valahova és én is szívesebben mozdulnék ki így. Biztos van fölösleges fél órád, hogy kivárd, míg elkészülök, vagy mehetek így? - nézek rá bociszemekkel, mert őszintén: nincs sok kedvem az átalakuláshoz és most olyan jó kicsit nem megjátszanom magam. A tényleges döntés azonban nem rajtam múlik, szóval ha Iwan mindenképp Emilyt vinné a buliba, akkor elindulok átöltözni, de nem sietek, egyáltalán nem...
I hate singing.. I think i can't sing.. my voice is..
Jó talán nekem sose volt még olyanban részem, hogy az egyik szülöm ennyire gonosz lett volna velem, azonban áttudom érzeni, hogy ez mennyire fájhat neki. Szerettem volna felvidítani és szerettem volna, ha jól érezné magát, mert tényleg ő volt mindig a ház mosolya egy angyal, aki mindenkinek meghozta a jó kedvet. Fura volt őt rosszkedvűnek látni, szóval kellemest a hasznossal elv alapján elhívtam út magammal a karaoke partyra, amit a többiek szerveznek. Most így belegondolva nem gáz, hogy a menő kosarasok ilyen béna dolgokat csinálnak? Nem, szerintem egyáltalán nem gáz, csak nem megszokott, de hát én sosem mások véleménye alapján élek. Szerintem úgy kell élnünk az életünket, ahogyan mi akarjuk és én úgy akarom, hogy jól szórakozzak. Aztán mikor megint kicsit elszomorodik, akkor két mutatóujjammal mosolyra görbítem a száját és remélem, hogy ettől is fog mosolyodni. - Nem könnyítem, beleadok mindent, amit csak tudok. - mondom neki szórakozottan és mosolyogva. Hát nem az én kenyerem az éneklés, de hát tényleg megpróbálhatom komolyan venni, bár nem hiszem, hogy annyira jó hangom lehetne, mint neki. Majd felnevetek picit, amikor próbál biztatni és lelkesíteni. - Kezdem azt hinni, hogy téged az angyalok hoztak közénk, több szeretet van a kisujjadban, mint mások egész testében, buta aki nem értékeli. - mondom neki mosolyogva és reménykedem tőle, hogy ettől sokkal jobban fogja érezni magát, mert tényleg maximálisan komolyan gondolom azt, amit az előbb mondtam neki. A szülei buták, hogy nem látják meg a lányukban azt a rengeteg szeretet, ami benne lakozik. Elayna az egyik legjobb ember, akit ismerek és örülök, hogy a sors összehozott vele és találkoztunk. Remélem, hogy ma este jól fogja magát velem érezni, de tudom, hogy nem pótolhatom az időt, amit az apjával akart volna eltölteni. Basszus tényleg nem tűnt fel nekem, hogy elrángattam a kocsimhoz, mint Ela, mert annyira siettem, hogy el ne késsünk.. Ismerem őt és tudom, hogy órák kérdése lenne mire "elcsúfítaná" magát, szóval meg kell hoznom egy fontos döntést, hogy elmenjünk e egy Elayna-Iwan párosban, vagy jobb lenne e Emily.. Nem tudom, de úgy érzem, hogy ő most így szeretne jönni, mintha a szavaival is erre utalt volna, majd megadóan sóhajtok egyet. - Biztos nem leszek gáz melléd? - kérdezem tőle őszintén, mert hát mekkora az esélye, hogy én egy szépségkirálynővel megyek? És ha rákérdez valaki arra, hogy hogyan ismerkedtünk meg? De nem volt kedvem sem ellenkezni és veszekedni, szóval még mielőtt válaszolhatott volna, elmosolyodtam. - Megtiszteltetés lesz a világ legszebb lányával énekelni. - mondtam mosolyogva, majd elindultam az ő oldalára, hogy kinyissam az ajtót, hogy be tudjon ülni a kocsiba.
Tulajdonképpen az éneklés némileg mindig az életem részét képezte, hiszen apukám is egy együttes tagja, nyilván örököltem tőle a jó géneket vagy hogy szokták ezt mondani. De nem csak ez, inkább arra gondolok, hogy a sok szépségverseny, amikre nem éppen önszántamból mentem mindig, ilyen téren meghozta a gyümölcsét. A tehetségkutatós körökben mindig énekeltem, mert a szüleim szerint a gördeszkázással nem nyertem volna el a zsűri szívét, pedig azt szívesebben csináltam volna. Na igen, nem volt ez olyan könnyű mint mindenki hiszi, de... De nem panaszkodhatok, ezt már megtanultam, a nyilvánosság előtt mindig a tökéletes család látszatát kellett keltenünk, mert ők így akarták, én meg jó gyerek lévén nem elleneztem a döntésüket. Szerintem minden gyerek belement volna ebbe az egészbe a helyemben, mert olyankor tényleg úgy érezhettem, hogy fontos vagyok nekik. Iwan megjegyzését hallva boldogan mosolyodom el. Nekem már az sokat jelent ha próbálkozik, bár azt nem hiszem el neki, hogy annyira gázul énekelne. Mármint hé! Akkor meg miért hívnák a haverjai karaoke bárba? Hogy beégessék mindenki előtt? Áááh, ennyire gonoszak nem lehetnek szerintem, mármint én Iwant se ilyen srácnak ismerem, szóval gondolom, a haverjai is biztos normálisak, még nem találkoztam velük. - Szerintem túlértékelsz, ennyire nem vagyok tökéletes. Nekem is... vannak hibáim... Csak szerintem volt olyan szerencséd, hogy még nem találkoztál velük - mondom kissé bátortalanul a padlót nézve. Igen, én is hibázok, nem vagyok angyal és kedves tőle, hogy ezt mondja, de... De attól még én nem fogom úgy érezni, hogy igaza van, hiszen már nem egyszer döntöttem rosszul vagy akármi. Aztán az események rendkívüli módon felgyorsulnak és köpni, nyelni nem tudok, már is az autó mellett találom magam, csak van egy kis bökkenő. Iwan Emilyvel szeretne menni, de én meg nem vagyok úgy öltözve, szóval... Szóval enyhe utalgatással jelzem neki, hogy én most mennyire kényelmesen és jól érzem magam ebben a cuccban, végre kicsit csinosabb vagyok , mint a hétköznapokban. Tulajdonképpen a szépségkirálynőség egyik legjobb dolga a rakatnyi ingyen ruha meg termékminta, de a hátránya meg az, hogy egyszer sem nézhetek ki úgy, mint akin áthajtott egy elefántcsorda vagy szimplán csak most jött az istállóból egy lócitrommal teli vödörrel, mert éppen lapátolgatta, amit kellett... Oké, inkább hanyagoljuk ezt a témát, mielőtt még több ilyen gyönyörűséges hasonlat jutna eszembe.... Már nyitnám válaszra a számat, hogy hagyja már abba ezt a hülyeséget, amit gőzöm sincs honnan szedett. Miért ne jöhetne el velem bárhova? Hiszen akárhol, akárhogy találkozhattunk és ha ennyire parázik, akkor igazán megnyugodhatna, vagyok annyira kreatív, hogy kiötöljek valami hihető kis kamu dumát, ha valaki mégis rákérdezne a dologra. - Nagyon reméltem, hogy ez lesz a válaszod, különben lehet, hogy oda sem érnénk - kommentálom ennyivel az egészet és beülök a kocsiba, majd megvárom, hogy ő is elfoglalja helyét, addig is becsatolom az övemet, aztán amint az autó elindul, úgy a rádió is életre kel és megszólalnak a szokásos slágerek, amik sorban követik egymást. Michael Jackson, Madonna és Britney Spears. Na igen, ekkor jön a nagy ötlet, amit egyből meg is osztok Iwannal, maximum közli velem, hogy ez egy csajos szám, bár szerintem ez nem igaz. - Még azt sem tudom, vajon mit kéne énekelnünk, de ez függ ugye attól is, hogy mikből választhatunk a dallistában. Mondjuk én kíváncsi lennék, hogy az új Britney számot hogy nyomnánk le. "Oops!... I did it again" - éneklem el az oly sokszor elhangzó refrént, ami már -már talán túlságosan is fülbemászó. Szerintem mindenki, aki csak egyszer meghallotta ezt a számot, annak utána sokáig járt a fejében. hihetetlen, hogy miket tud ez a nő, egyszerűen hihetetlen!
Kezdőlap
● Clothes
