Argo & Mina

- Bizonyára - jegyzi meg szárazon az ismeretlen felnőtt, akinél pálca is van, bár egyelőre nem szegezi azt Minára, de így is elég ellenséges benyomást kelt. - Az irodájában nem kereste? Esetleg nem jutott eszébe időpontot egyeztetni vele? - érdeklődik tovább ugyanabban a hangnemben, aztán hosszú, kínos csend után az ajtó felé int a fejével. - Pyrites professzornak egyébként jelenleg órája van. Amennyiben nem találta az üvegházaknál, az csak P... a professzor khm, nos, sajátságosnak mondható tanítási módszereinek köszönhető. De talán jobban teszi, ha odakint várja meg...
- Felesleges, Fenwick professzor. Igazán nagyra értékelem a fáradozásait, de most már elmehet, visszajöttünk - csendül fel a hangja a másik tanárnál is megsemmisítőbben. - Sajátos tanítási módszereim része, hogy elvárom, hogy azt tegyék, amit mondok. Természetesen az egyik diák megint ostoba volt és megsérült, úgyhogy elküldtem a gyengélkedőre, és elengedtem a csoportot - von vállat, aztán Fenwick sötét pilantása láttán legyint. - Harmadfokú égés, semmi komoly. - Ezzel a téma le is van zárva, inkább körbenéz a szertárban, hogy alaposabban szemügyre vegye a pusztítást. Az arckifejezéséből ítélve elismeréssel adózik Mina képességeinek. És ez a nő egy patikában dolgozik. Közveszélyes.
- Nos, professzor, megtenné, hogy magunkra hagy minket? - fonja össze maga előtt a karját, és Fenwickre néz. A gyógynövénytan egyébként sem az a makulátlanul tiszta tantárgy, de a megjelenéséből ítélve a megégett diákot leszámítva is keményebb óra lehetett ez a mostani, mint az megszokott: talárját combközépig vastag, jórészt már odaszáradt sárréteg borítja, és zilált hajában jó néhány ragadós termés csüng. A keze piszkosságát mindig nehéz megítélni az azokat borító csúf hegektől. - Úgy ráijesztett Miss Scamanderre, hogy még órákig takaríthatok utána, és fogalmam sincs, milyen ügyben keresett meg ennyire ad hoc, összességében tehát nem valami rózsásak a lyukasórám kilátásai. Lekötelez.
Miután Fenwick távozott, valóban nekilát ahhoz, hogy rendbehozza az összetört holmikat, visszasöpri a kiömlött vetőmagokat, de valójában persze csak néhány pálcaintésbe kerül, aztán felegyenesedik, és végre Minára figyel.
- Hallgatom, Miss Scamander. Normális esetben inkább az irodámban szeretek vendégeket fogadni, de ha már ön sem ragaszkodott a bevett udvariassági formulákhoz, akkor akár itt is belekezdhet. Ha nem bánja, a kedvenc karosszékembe inkább majd ruhaváltás után szeretnék leülni. - Egy újabb pálcamozdulattal két csésze gőzölgő teát bűvöl elő, az egyiket a kezébe veszi, és le is ül egy nagyobb ládára, majd szarkasztikus nagyvonalúsággal széttárja a karját. - Legyen kreatív, foglaljon helyet. - Miközben a csészébe kortyol, némi letaglózottsággal szemléli a talárját és a körmeit, aztán csak legyint. Nem különösebben kommunikálja, hogy figyel Minára, de ez csak a megszokott viselkedése, amit persze a lány, aki Bimbához szokott, kevésbé ismer behatóan, mint jelenlegi diákjai és a pár éve ballagottak, akik már karcos stílusán nevelkedtek. Ha nem kezd bele a mondókájába, egy idő után mindenesetre türelmetlenül, sürgetően felnéz, hogy jelezze, figyel.

Mint javíthatatlan különcöt, valahol még szórakoztatja is a fiatal boszorkány nyilvánvaló feszengése. Ami őt illeti, teljesen ellazultan foglal helyet a ládán, de azért igaz, a másikhoz jobban illik az a helyes kis puff.
Értékeli, hogy Miss Scamander nem vesztegeti az ő idejét fölösleges udvariassági körökre vagy pláne lélekölő felvezetésekre, de ha a felkéréssel sikerült is felkelteni az érdeklődését, ennek nem igazán adja jelét, csak a szemöldöke rándul meg, jelezvén, hogy hallotta, értette, a köretként tálalt hízelgés meg nem nagyon tudja meghatni, sajnos.
Kinyújtja a mappáért a kezét, és ha azt a lány átnyújtotta, akkor átfutja a szemével gyorsan, és egy nagyon bizonytalan körvonalú, épphogy derengő fél(negyed?)mosoly tűnik fel a szája sarkában. Nocsak. Úgy tűnik, a Mr. Potter állapotáért aggódó kis különítmény sokkal jobban érti a dolgát, mint az várható lett volna. Vagy sokkalta kétségbeesettebbek, mint amilyennek például Miss Scamander tűnik jelen pillanatban. Orchidaceae spinetum. A maga részéről sokkalta inkább kedveli a forró égövi egzotikumokat, mintsem a mediterrán fajokat, de meg kell hagyni, van kihívás a feladatban.
Egy darabig még vár, miután a boszorkány befejezte a mondandóját, még azután is, hogy belekortyolt a teájába, amelyet igazán értelmezhetne úgy, hogy a lényegi információk elhangzottak, de a pillantásából ítélve, ő nagyon is úgy érzi, hogy valami kimaradt az egyébként nagyon kedvére való módon velős, ám szakszerű összefoglalóból.
- Gondolom, Dumbledore professzorral már konzultált erről, és ő nyilvánvalóan áldását fogja adni erre a megbízásra. Az iskola részéről persze komoly erőforrásokat igényelne a növény természtése, hiszen az egyik üvegházat gyakorlatilag ki kell ürítenünk, de hosszú távon valószínűleg megtérül a befektetés, így fair ajánlatnak tűnik. Azt viszont nem látom be, miként kárpótolnak az én erőfeszítéseimért – fogalmaz kissé nyersen, bár tesz egy bocsánatkérő kézmozdulatot, ha nem is túl hiteles tőle ez. – Mert sajnálatos módon Mr. Potter hogyléte, nos, engem nem igazán érint személyesen. – Addig a szentségtörésig persze nem merészkedik, hogy kerek-perec kijelentse (bár a szavaiból eléggé egyértelműen sejthető): alsó hangon is kételkedik Potternek a varázsvilág megmentőjeként betöltött szerepében, illetve annak fontosságában. Ha ezek az emberek valami értelmesre bírnák fordítani az eszüket és a makacsságukat, ahelyett, hogy mítoszok délibábjait kergetik éveken át…
Újra átfutja a szemével a dokumentumokat, most alaposabban, hagy egy kis időt Miss Scamandernek, hogy esetleg magától is előálljon valamiféle komolyabb ajánlattal, mielőtt ő szabna feltételeket az együttműködésnek. – Feltételezem, a céljuk a növénnyel nem az, hogy mérget főzzenek belőle, és ezzel véget vetve a szenvedéseinek megadják a fiúnak a kegyelemdöfést, amivel persze egyet tudnék érteni. Valamiféle kísérleti bájitalról van szó, igaz? – fürkésző pillantást vet a boszorkányra, aztán tovább pörgeti a lapokat. Kissé kétkedő a hangsúlya. – Netán Piton professzort is sikerült megnyerniük ennek az, khm, ügynek?
Végül is becsukja és visszanyújtja a mappát.

- Ahogy gondoltam – nyugtázza a boszorkány szavait, végtére is, Dumbledore-tól tényleg nem várt mást. Minden ostoba, légből kapott ügyet azonnal felkarol, Potter meg különösképpen a kedvence, ha ezen múlna a Kis Túlélő bevethetősége, minden bizonnyal a Roxfort teljes épületét átalakíttatná kutatóintézetté…
Nem kerüli el persze a figyelmét a másik zavara, de ahogy nem leli benne különösebben örömét – maximum egy kis rejtett mizantróp zugban a lelke mélyén –, nem is érzi szükségét, hogy segítsen neki eloszlatni.
- Nos, ez igazán… megtisztelő – ejti ki végül a megfelelő szót leplezetlen gunyorossággal –, de messze túlértékeli a becsvágyamat. Nézze, Miss Scamander, nekem vannak saját kutatásaim is, amelyekre így sem jut elegendő idő a tanítás mellett. Hét évfolyamnyi pocsék képességű diákkal vacakolok nap mint nap. Bármennyire is cirógatja a szakmai önérzetemet ez a kihívás, egyszerűen nincs időm egy hasonló kaliberű feladatra, amely legjobb esetben is pusztán annyival kecsegtet, hogy Mr. Pottert újra éber tudatállapotban üdvözölhetjük – fintorodik el egy kissé. Eléggé nyersen fogalmaz, de hát végtére is őtőle kérnek szívességet, és idáig kimondottan csapnivaló volt a napja, úgyhogy nem látja különösebb okát, hogy finomkodjon. – A világért sem mondanám, hogy a Szent Mungo a legkiválóbb intézmény nemzetközi viszonylatban, de mégiscsak magasan kvalifikált gyógyítók, szakmájuk hazai szintű legjobbjai tutujgatják azt a szerencsétlen fiút a nap huszonnégy órájában. Miért gondolja, hogy Önöknek, Önnek sikerülhet, ami nekik nem?
A nyílt beszéd sokkal inkább kedvére van, mint az egója cirógatása, így biccent az egyszerűen megfogalmazott kérdésre. Pedig Scamander bizonyára pont úgy tisztában van vele, mint ő, hogy ha a vén bolond azt akarja, hogy ezt a növényt felneveljék az egyik nyomorult üvegházban, akkor neki pattannia kell, és naponta imádkozni a sarjakhoz, hogy szépen nőjenek ám. Mégis mit vétett, hogy egy nyamvadt iskolában kell dolgoznia, és ha már így van, akkor épp a Roxfortban, Albus Dumbledore rohadt jótékonysági menedékházában? Most is dühítő, hogy ez az utolsó szalmaszál, amibe belekapaszkodott, és most sem tudna jobbat.
- Rendben, beszéljünk nyíltan – vonja meg a vállát. – A maga tüskés orchideája valami nevetségesen szerencsés véletlen folytán, történetesen pont megfelelő alanya lehet a saját kutatásomnak is. Gondolom, a maguk kutatócsoportja valamivel – villanó gúny – erősebb befolyással bír a minisztériumi bizottságokra, mint jómagam, így nem okozhat gondot a behozatali engedély megszerzése után a genetikai módosítást engedélyezni. Ez nem valami nagy kérés, azt hiszem. De ha ez valóban a maga kutatása, akkor tárgyalhatunk többről is.
Egy kis ideig még mérlegel a boszorkány arcát vizsgálgatva. Nem mintha szégyenkezne a saját etikailag megkérdőjelezhető értékrendje miatt, de legalábbis kénytelen jól átgondolni, hogyan tálalja, amit akar tőle.
- Nagy segítséget nyújtana, ha a módosított növénynemzedékeket tesztelhetném is – jegyzi meg végül vontatottabban. Scamander legalább nem medimágus, hanem tudós, így kénytelen erre apellálni. – Például egy adott bájitalban. – Egy medimágus már sikítana, de nyilván nem kell gyógyítói képzettség, hogy már sejteni lehessen, hova próbál kilyukadni, még csak nem is nagyon körmönfontan vagy alattomosan. – A kutatásaim nem a hatás, csupán a hatáserősség változásával foglalkoznak, így a modifikált növény minden bizonnyal nem jelent számottevő kockázatot, és jól beilleszthető az Ön munkájába is. Természetesen erre a kísérletre csak a megfelelő állatkísérletek elvégzése után kerülhetne sor… bár Mr. Potternek aligha van már bármi veszítenivalója.

A boszorkány egyre közelebb áll ahhoz, hogy kivívja a csodálatát (na jó, tiszteletét) a tűrőképességével és a makacsságával, még ha ez a makacsság épp egy olyan teljesen értelmetlen és ostoba ambíció szolgálatában áll is, mint Potter megmentése. A szerénykedés viszont bosszantja. Ambíció túlzó alázattal párosítva? Óh, nem. A tudományos munkával járó örökös kétely épp elég megterhelést jelent a teljesítménynek, az önbizalomhiány azonban már súlyosan károsítja azt.
- Ezen a területen azt hiszem, nyugodt szívvel beszélhetünk szoros összefonódásról a bájitalmesterség és a medimágia között. Az Ön szakterületének kiválóságai is dolgoznak az ispotályban vagy legalábbis héba-hóba az ispotály számára is. Náluk jobbnak tartja magát? - kérdez köntörfalazás nélkül. - Komolyan azt akarja mondani, hogy nem tartja magát alkalmasnak a feladatra, amely mellett ilyen szenvedélyesen képes érvelni? Ez nem valami meggyőző.
Pedig maga a növény ötlete egészen impresszív, már-már revolucionális, még ha ezt nem is nyilvánította ki jóformán egy rezdüléssel sem. Ehhez kellett tudás, széleskörű ismeretek, a hajlandóság, hogy akár az országhatárokon túl keresse a megoldást, és persze kellett maga a briliáns ötlet, amely szembemegy az eddigi szokással. Ugyan. Csak annyit vár, hogy a boszorkány ehhez mérten beismerje, igen, tényleg kibaszottul rohadtul jónak tartom magam, Mr. Pyrites, és hiszek az ötletemben.
Valami ilyesmi reakcióra számított, bár talán kicsit hevesebbre, kicsit egyértelműbben tiltakozóra, egy huszonéves nő érthető erkölcsi aggályaira, de nagyon is elégtétellel tölti el, hogy ezek nem hangoznak el, és úgy véli, ebben nem csak annak van része, hogy Miss Scamander nem kívánja fölöslegesen húzni az idejét, hanem esetleg maga az érdeklődés is. Mégiscsak hosszú és pocsék nap volt a mai. Elmosolyodik, halványan, de elégedetten, sőt valamiféle elismeréssel.
- Lekötelez. - Ez viszont csak formaság. Továbbra is a Potter-féle kutatócsoport van lekötelezve neki. Ő csak próbálja kisajtolni a helyzetből adódó maximális előnyt a maga számára, mert sajnos az élet alapvetően nem kényezteti el hasonló lehetőségekkel. - A feltétele elfogadható a számomra. Feltételezem, mint szintén kutató, nem lesz útban. Ha magának van erre ideje amellett a rengeteg munka mellett, amelyet a saját kutatása jelent, akkor nekem nem teher a jelenléte. Ha kívánja, egy esetleges publikáció másodszerzőjeként is szerepelhet - von vállat gálánsan, elvégre a kutatóetika (amelyre amúgy magasról tesz minden olyan helyzetben, ahol ez előnytelennek bizonyul a maga számára) mégiscsak megköveteli ezt.
- Természetesen. Akkor bagolypostán elküldöm az engedélyezéshez szükséges dokumentációt, és kap egy tervezetet a kísérleteimről is. Ezt, nyilvánvalóan, kérem, kezelje diszkréten. Az Ön gyümölcsöző beleegyezése ellenére a varázslókon végzett kísérleteket valamiért nem igazán támogatják az etikai bizottságok, így ez érthető módon jobb, ha kettőnk közt marad. A saját érdekében is, természetesen - teszi hozzá szinte szelíden. - Ezt a példányt a növényről nekem szánta, gondolom. - Kéri vissza a papírokat, amiket az imént visszaadott. - Jobb, ha máris elkezdek felkészülni a megfelelő feltételek biztosítására. Mikorra érkezhet meg?

Részben meglepődik, hogy a boszorkány valóban eleget tud tenni az elvárásainak, és túllépni mindazokon a társadalmi béklyókon, amelyek émelyítő álszerénységet követelnek meg a legkiválóbbaktól is, csak hogy a hitványak jobban érezhessék magukat, szóval igen, meglepődik, de ezzel Miss Scamander egyúttal az elismerését is kivívja. Azzal meg pláne csak egyet tud érteni, hogy ha lehet választani, hogy a munkájában legyenek-e betegek, vagy sem, akkor nem kérdés, hogy ne legyenek. Bólint.
- Nos, ezt meg tudom érteni - nyugtázza a választ a jelen elégedettségéhez, elismeréséhez mérten nagyon is visszafogott módon.
A nő feltételei nem voltak valami túlzóak, elvégre érdeklődő, értő és kutatásait nem fenyegető közönséget bármikor szívesen bevonna kudarcaiba és sikereibe, főleg hogy az maga is szintén zenész, tehát nem volna ellenére az ellenőrzés, de ha logikusan átgondolja, valószínűleg az élet úgyis úgy alakul majd, hogy Scamandernek a hétköznapi munkája, esetleges magánélete és a Potter-boldoggáavatási hadművelet mellett aligha lesz ideje őt ellenőrizgetni. Ennek viszont kevés jelentőségét látja. Az ellenőrzés megléte vagy hiánya nem befolyásolja semmiben sem, hogy mihez kezd majd a szabványosan importált, teljesen jogtiszta növénnyel.
A köszönetre csak vállat von, a másodszerzőséget sem erőlteti, nem erőszak az ólálkator.
- Ahogy gondolja.
Persze, az lenne a legjobb, ha sikerülne szert tennie egy tanársegédre, akire rálőcsölheti a piszkos munkát, amíg az orchidea ürügyén végre kellő időt fordíthat a kutatásaira, dehát ebben a nyomorult egyesült posványban kompetens és együttműködő embert találni ritkább, mint a fehér holló.
Nem különösebben repes a gondolattól, hogy a megszokottnál egy másodperccel is több időt töltsön a minisztériumban, de egyrészt ennyit megérhet a dolog, másrészt Scamandernek semmi köze nincs viselt dolgaihoz és a minisztériumhoz, így rövid választ ad:
- Természetesen meg fogok jelenni.
Miután mindent megbeszéltek, és az udvariassági körök egész során is túl vannak, végül még arra is hajlandó, hogy megmutassa a boszorkánynak az üvegházakat, így valószínűleg a hármas és négyes számú  alapos szemrevételezése után együtt döntenek úgy, hogy a tüskés orchideának egy saját üvegházra lesz szüksége, hogy optimális körülmények között növekedhessen, és egyúttal így jelenti a legkevesebb megterhelést is a roxfortos tancélos növényállományra. Ezután kurtán, bár udvariasan vesz búcsút Scamandertől, és nem érzi férfiként kötelességének, hogy kikísérje a hoppanálási határig.