Kor : 42
Hozzászólások száma : 210
Hírnév : 3
| Tárgy: Az Átriumról Csüt. Szept. 22, 2016 11:18 pm | |
| Az Átrium
Több ismert bejárat is adódik, hogy az ember a Minisztériumba jusson: az egyik közkeletű megoldás a rangosabbak kiváltsága: ez pedig a hop-hálózat, hiszen nem minden ház van bekötve a rendszerre. A szegényebb, alacsonyabb presztízsű dolgozók rendszerint a nyilvános wc-ken át érkeznek, önmaguk lehúzásával. S végül pedig akad London mellett egy nyilvános telefonfülke is, ez mintegy liftként működik, és lefelé visz, hogy aztán hamarosan már a Minisztériumon belül az Átriumban léphessen ki belőle az ember. Ezt az utat többnyire a látogatók, vendégek, alkalomszerűen érkezők választják. Hoppanálni a Minisztérium tejes területén tilalmas - és nem is lehetséges. Az Átrium maga egy viszonylag hosszú és tágas terem, sötét fapadlóval és pávakék mennyezettel, amelyen szinte értelmezhetetlennek tűnő aranyszimbólumok mozognak; egy letűnt kor mára már elfeledett rúnái, valamennyi a Minisztérium védelmét szolgálja. A falak mentén azok a kandallók sorakoznak, melyeken az emberek nagy tömege jön-megy: bal oldalon az érkezők, jobb oldalon pedig távozók számára sorakoznak a díszes kandallók. A csarnok közepén áll a Mágikus Testvériség szökőkútja, melyen varázslót, boszorkányt, kentaurt, koboldot és házimanót ábrázoló aranyszobrok állnak; igaz, hogy a varázslók által gyakran lenézett kobold, épp úgy, mint a kentaur és a manó áhítattal vegyes csodálattal pillant fel a boszorkányra és a varázslóra - tehát sokak szerint a méltán megérdemelt helyükön vannak; legalul. S persze az egészből lövell kifelé a víz, mint egy tisztes szökőkútból: például a varázshasználók pálcájának csúcsából is. A kútban hever néhány érme: beledobva őket többek között a Szent Mungót támogathatja az ember. A csarnok túlsó végén áll az a túlméretezett aranykapu, amelyen áthaladva a Minisztérium különböző szintjeire vezető liftekhez lehet eljutni, már persze a szokásos biztonsági ellenőrzés után: ugyanis ez előtt foglal helyet a recepció és a biztonsági szolgálat is. Szintén ezen a szinten található a Mágikus Gondnokság: itt dől el, hogy milyen is az ablakokon át látható időjárás éppen - mert noha a Minisztérium a föld alatt található, mágikus ablakokkal van ellátva, hogy az emberek számára ne legyen nyomasztó érzés a Minisztériumi munka.
|
|