1999 karácsonya - Roxfort: konyha - Abi & Marie

Marie-vel megbeszéltük, hogy karácsony közeledtével ismét rászánjuk magunkat a sütifőzésre... vagyis sütésre. Kicsit hulla lettem ebben a nagy keresgélésben, ezért a félrebeszélés... gondolás. Így mivel ez más szokás, nemcsak élvezet, meg se nagyon fordult a fejelmben, hogy figyelemelterelés lenne... vagyis pont most jutott eszembe. Ezért találta volna ki? Áh, csaknem.
Drága nővérkémmel le is beszéltük azokkal az édes kis manócskákkal, akik egy kis süti fejében átengedték nekünk a konyhát. Nagyon aranyosak voltak, ahhoz képest, hogy milyen hír terjeng róluk. Pedig tényleg olyan aranyosak voltak, nem is értem miért szidják őket néhányan, hiszen ezen tapasztalat a hírükkel ellentétes. Vagy mindez azért van, mert felcsillant a szemük a sütik hallatán, vagy mert itt a karácsony és az ő szívük is megenyhül. A fene se tudja, de örülök, hogy nem akartak minket virgáccsal elkergetni. Bár azt hiszem, hogy azt is nagyon szeretnék, ha nem ragacsoznánk össze a konyhát úgy teljes egészében, meg el is mosogatnánk. Az első teljesítésében nem hiszek túlzottan, merthát mégiscsak rólunk van szó.
Háháááá! És a legjobb, hogy én kaptam a murisabb részét: az édességgyűjtést! Azzal a kéréssel, hogy vigyek rénszarvas, mikulás, vagy hóember formájú gumicukit. Nos, én részemről tűvé tettem a szénakazalt, vagyis igazából Roxmorts-ot. De rá kellett jöjjek, hogy zselés figurától eltekintve, ilyen azért nagy példányszámban nem létezik. Így úgy döntöttem, hogy veszek klasszikus macisat, és vagy csinálunk egy nagy barlangot, ahova betelepítjük őket téli álmot aludni, vagy másik eshetőségként Marie csak tud valami varázsigét, amivel átformálja őket, vagy valami konyhai módozatot. Mégis csak a nővérem, nálam azért sokkal okosabb. De a jó hír, hogy egy rakás szatyorral megpakolva érkeztem vissza múltkor a roxmorts-i hétvége után. Elég nagy volt a kísértés, ami hatalmába kerített minket Charlene-nel a sosk-sok finomság láttán. Végső soron pedig csak hangyányit csonkítottuk meg a felvásárolt készletet. Szerencsére mindenből többet vettem a kelleténél, így rávethettük magunk az édességhalomra, és mámorosan zabáltuk, és rágcsáltuk őket. Mintha tudtam volna, hogy ez lesz! Mert egy részét bezárattam a ládába ami az agyamnál állt. És megkértem drága barátnőmet, hogy dugja el a kulcsot, lehetőleg olyan helyre, ahol nem fogom megtalálni. Így is tett. És nem lett kíváncsi, talán először, hogy mit rejtegetek. Vagy már akkor is az játszott szerepet abban, hogy nem nyitotta fel a ládát, hogy nem emlékezett pontosan, hová is rejtette. Mert annyira jó rejtekhelyet talált, hogy ő sem találta meg. Úgy terveztem, hogy még nővérkém előtt megyek a konyhába, és kipakolok, de nem, ez nem jött össze. Ugyanis nem jutott eszébe hová is tette. Ajjaj! Égen-földön, fűben-fában, vízben-fölben, zsebben-szekrényben, mindenhol kerestük, mire előhúzta a hátsó nadrágszebéből az apró kulcsot. Mondhatnám, hogy halálra röhögtük magunkat, de nem.
Majd a következő pillanatban a konyha felé loholok egy kötényben, egy leggingsben, és egy nébileg elnyűtt könyékig érő felsőben, a nyakamban lógó, és a kezeimmel összefogott szatyrokkal (amiktől nem láttam ki). Valószínűleg ez a helyzet hozta, hogy a megbeszélt időpont után értem oda vagy fél órával, és konkrétan nemcsak beestem, hanem berepültem a konyhába, hiszen mikorra sikerült megragadnom vaktában a kilincset kissé hirtelen nyílt ki az ajtó, így hamarjában a földön találtam magam, és kirepültek a kezemból a szatyrok, a nyakamban lógóra pedig ráfeküdtem. Még szerencse, hogy gumicukor volt benne és mondjuk nemtojás, vagy törékeny cukor.
- Szia! - szólalok meg, miután észreveszem nővérem tekintetét.  Aztán a többi csomag után mászok, és próbálom összeszedegetni, ami kiborult, miközben a nyakamban himbálózik az az egy, és éppen, hogy nem csilingel, és énekli a Jingle bells-t. Feltápászkodva megpakoltan lépdelek az asztal felé, és könnyítek a terheimen, és egy mozdulattal levágom a cuccost az említett bútordarabra. Természetesen most is volt, ami a földön landolt, így az asztal alá kellett bújnom, hogy gyorsan felszedjem azt a pár zacsi édességet. Majd végre leporolhattam magam.
- Nos, hol kezdjük? - nézek a tesómra, aki kissé elképedt.

ઈ Zene: Ezt hallgattam
ઈ Note:  :joooeg:
ઈ Gingerbead house picture: első házikó
ઈ Words: 615

- Deee.... Az lett volna, ha belefért volna, azonban próbálkozhattam volna a gyömködéssel álló hetekig is. És nem, nem leszek olyan hülye, hogy összetörjem a törhető édességeket - felelem mosolyogva. Közben azt gondolom, hogy inkább befalom őket. Bár ez mekkora ötlet! Eltöröm az édességeket, azzal mentegetőzöm, hogy csak megpróbáltam beleszenvedni a tatyómba, és, ami eltörött, azt simán megehettük volna.... Jajj, miért is nincs az időutazásra is valami varázsige? Mert időnyerőt sajnos nem kaptam. Azt sem tudom, hol gyűjthetném be... Na majd jövőre. Jövőre minden másképp lesz.
- Rendben, megérdemlik - felelem bólogatva. Majd mikor elereszti, hogy a tojások összetörtek már vigyorgok is. Mintha én csináltam volna! Nála is megmutatkoztak a bénázás első jelei... Ez nem jelenthet mást, minthogy átalakul... Elkezdünk majd hasonlítani! Szépen lassan.... Ö.... izé... inkább nem akarok ő lenni, és ő se legyen én! Nem akarok úgy viselkedni, mint Marie, az nekem nem megy. Ugye nem fogunk teljesen átalakulni. Legközelebb jobb, ha én hozom a tojásokat... is. Hiszen ezt meg kell előznünk. Így van: csírájában kell elfojtani a dolgot. És ha ez csupán annyiba kerül, hogy csak sütit kell sütnünk a manócskáknak, hát egye kutya! Ezért amikor felszólal a dupla adagért, én rögtön kibököm: - Triplát - még mielőtt ő kimondhatta volna. Ez a legkevesebb önmagamért. - Már, hogy mi melyikre? - ráncolgatom a szemöldököm. - A sütireceptek közül melyiket süssük meg még pluszban, vagy a tripla kontra dupla adagok közül kell választani? Hm... adagból tripla: kapjanak ők is egy házikót és a többi meg az ehető részlegből való legyen... a másikra.... ja, a másikra is most válaszoltam - a fenébe, ezek szerint kicsit halk volt az a triplám. Mit tegyek, ha a személyiségemről van szó? Nem tudok ordítozni, ez egy olyan helyzet volt, ahol inkább belesápadtam, és kiküszködtem a hallhatatlan szócskát.
Amíg én beszéltem, ő kutakodni kezdett, s csakhamar meg is találta azt a két okot, amiért ezt tette. Egy papír, meg még egy. Az egyiket, ahogy elővette, úgy süllyesztette el az ingzsebébe. Hm... Vajon mit szóla, ha eltűnne onnan? Nos, ha kivenném úgy, hogy rajta van, az túlságosan feltűnő lenne. Szóval másik lehetőségként megvárom, amíg leteszi valahova. Szerencsémre, ez nem fog megtörténni. Há! De nem gombolta be a kis zsebet. Csak le kell dobnom valamit, hogy lehajoljon, és könnyedén kiessen a helyéről. Itt az ideje, hogy kezdetét vegye egy kis karácsonyi móka. Na de ott a másik darab a kezében. Az államat a vállára helyezve szemlélgetem a fecnit. Mondjuk sok mindent nem látok belőle.... vagy rajta, ami különösebben kíváncsivá tesz.
Kérdésére újra csak bólogatok hevesen, kivillantva a fogaimat, az előbb kigondolt hecc leplezéseképpen... vagy éppen annak felelevenítésétől. Húúú.... És most, hogy hordárkodásra szánja el magunkat itt a remek alaklom. Azonnal lelököm az egyik édességes zacskót miközben ő a hozzávalókat sorolja. Természetesen igyekszem gyorsan odaérni a másik asztalhoz az említett hozzávalókért, és jól megpakolva szólok oda hozzá, mintha mit sem tudnék:
- Marie! Leesett valami? Felszednéd? Tele van a kezem, és nem akarok eltörni semmit - kezdem, mert hát igen, nálam erre nagy esély van mesterkedések nélkül is. Majd leteszem a rakományt az asztalra, és előre teszem a tálat. És rögtön az asztal alá kerülök oldalról, mikor ő előbújt onnan, és a hozzávalókra vetül a tekintete. És ezaz! Ott volt alatta az a kis lapocska, ennél mákosabb soha nem is voltam... majd amikor megszólal, iszonyatosan nagyot koppan a fejem a faasztal alsó felén. Ezek szerint még valami mást is csinált. Nekem meg sajoghat a fejem tőle. Fájósan dörzsölgetve a buksimat emelkedek fel. De legalább a papírdarab megven. Biztonságban van a zsebemben, egészen pontosan a kötényemben. Mióta teszen rájuk gombolható zsebet? Azóta, amióta megbűvöltem az előző pillanatban.
- Nem kell, csinálom én, megoldom - szabadkozok. Lehet kiszimatolta a "varázslásszagot", ezért akarja megmelengetni velem a mézet.... Istenem csak ne robbantsak, és ne csináljak belőle pálinkát. Bár azért a bűbájtan még a kevés tagú "Erősségeim" listán szerepel. No lássuk. A tál elé lépek a pálcámmal, és elmondom a varázsigét a kellő határozottsággal. Épp bőrrel megússzuk a dolgot, csak a méz lesz folyósabb pár másodpercen belül. - Nem a lisztet kellett volna előbb beletenni a tálba? Így kicsit fura lesz turkálnod benne... [/color]- gondolkodok el. - Akkor beledobálhatnánk a többit, és esetleg összegyúrhatnád, amíg én nekiállok a másik felének addig.... Vagy fordítva - jut eszembe, hogy abban az esetben semmi értelme nem volt a kis csínyemnek, de majd Marie választ. Remélhetőleg nekem kedvezően.

ઈ Zene: I'm living in a gingerbread house....
ઈ Note:  :joooeg:
ઈ Gingerbead house picture: második házikó
ઈ Words: 718