Eddig úgy néz ki, hogy a mai sem az én napom. Komolyan el kéne kezdenem hinni a karmában - vagy mi a szöszben -, ha ennyire szerencsétlen vagyok mostanában. Bár lehet, hogy ebben az is közrejátszik, hogy találkoztam Dariussal, és azóta csak ő jár a fejemben. Egyszerűen nem tudom semmivel sem elüldözni onnan, mert mindig eszembe jut a csókja, az érintése, a mosolya... Szerintem valaki biztos drogot csempészhetett az italomba,
mert ez az egész nem normális. Tőlem ez nem normális... De mégis miért volt olyan pocsék a mai napom? Kezdem az elején... Reggel raktam be szokás szerint a kontaktlencsémet, aztán gőzöm sincs, hogy mégis hogyan hoztam ezt össze, de kicsúszott a kezemből, és beleesett a csap lefolyójába. Ezzel nem lett volna probléma, csak az volt az utolsó lencsém a bal szememre... Azt meg mégsem csinálhatom, hogy a jobb szememben ott van, a balban meg nincs, mert azzal csak még inkább rontanék a látásomon, mert belezavarodnék. Így történt az, hogy a sminkemet még megcsináltam fél kontaktlencsével, majd felöltöztem, összeszedtem a könyveimet és azt is kiszedtem. Igaz a táskám mélyére oda süllyesztettem a szemüvegemet, de azt veszi fel a halál... Utálom, nem is lehet leírni mennyire. Tehát a reggelem már jól indult ezzel az egész kontaktlencsés dologgal. Első óra előtt még valahogy összekapartam egy levelet a szüleimnek, hogy sürgősen küldjenek újat, mert nem látok. A bagoly persze csak órák után érkezett vissza, addig is vakon kellett közlekednem, meg végigülni a tanórákat. Hát ez borzalmas volt... A levél tartalma pedig csak rátett még egy lapáttal. A lencséimnek minimum két-három nap kell, hogy elkészüljenek és a szüleim szerint addig hordjam a szemüveget. Majd akkor venném azt fel, ha nem látná senki... Így történt az, hogy a könyvtárba indultam, amint vége lett az óráimnak. Ott legalább el tudok majd bújni az egyik polc mögött... Ahogy beérek a hatalmas terembe valami köszönést motyogok a könyvtáros felé, sikeresen nekimegyek véletlen egy asztalnak, majd eltűnök a könyvespolcok között, ahol már felveszem a szemüvegem. Szinte felüdülésnek érzem, hogy normálisan látok és nem csak foltokat, tehát elindulok az egyik leghátsó polc felé, ahol a mugli írók szépirodalmi művei vannak. Azt hiszem, hogy ide senki sem fog jönni, így leveszem az első könyvet, ami a kezem ügyébe kerül, majd leülök és nekidőlök a polcnak. Jack Kerouac: Úton. Gőzöm sincs, mégis milyen könyv lehet, de jó lesz ez, maximum nem fog tetszeni. Térdeimet felhúzom magamhoz, s nekitámasztom a könyvet, arcom elől eltűröm az előre lógó barna tincseket, majd elkezdem olvasni a művet.
□ Words: 407 □ Music: - □ Notes: akkor már toljuk duplán, mi? xD :veryhappy: □
Tárgy: Re: Abi & Anne Hétf. Aug. 15, 2016 12:12 am
Most legalább van egy kis időm. Elhatároztam, hogy olvasok egy kicsit. Turkáljunk egy kicsit, hátha találok valamit. Vagy, ha nem is könyvet akkor is meglepi, hátha lesz, abban a táskában, amire már én sem emlékszem mikor került bele. Mire nem jó az a tágító bűbáj? Lehoppanok az ágyra a társonykámmal, és keresgélek benne. Olyan mintha valamiféle szörnyecske lenne, akinek az ujjamat nyújtottam, de neki az egész karom kell, mert a jobb kezemből éppenhogy csak a vállam nincs benne. Bár ha egy kissé meg kell dőlnöm, hogy oldalra nyúljak benne, akkor az se menekül a tatyószörny elől. Ú, itt egy könyv, rántom ki az elsőt. Olvastam. Másodikat. Ezt is. Harmadikat. Ezt háromszor. Negyediket. Igen, ez volt az amit hétszer. Ötödiket. Ezt pedig össze se tudom számolni hányszor, hányom A kviddics évszázadait is a pihe puha ágyamra. Be kellett látnom, hogy ami nálam leledzik, az mindegyik kivégzett, elolvasott állapotban van, szóval ideje ellátogatni a könyvtárba mugli könyvért. Felcammogok, s lassacskán felérek. Csak szépen, komótosan, mert a végén még orra buknék. Egyébként is nem kell hanyatt homlok rohanni. Ha lihegve esnék be, és elkezdenék futkározni a könyvtárban, lehet túl sűrűn nem mehetnék be. Na nem mintha nem akarnék, de akkor valami polc tuti az utamba kerülne, amit nagy-nagy tapasztalattal döntenék fel. De persze ez nem lenne elég átok, valószínűleg úgy sikerülne döntenem az egészet, hogy utána a lehető legtöbb állvány áljun vízszintesen, vagy legalább is elég ferdén, és lennének dominók, egy döntögetős játékban, ahol a cél az, hogy a lehető legszebben sikerüljön felborulniuk. Na de félre az ilyenekkel! Nem szabad ördögöt festeni a falra. Valami égi áldásnak köszönhetően, ezúttal sikerül ép bőrrel megúsznom a könyvtárig végzett közlekedést. Benyitok. Mosolyogva köszönök a könyvtárosnak, aki a szemüvege mögül kissé ridegen végigmér, majd elfordítja a fejét és újra belemerül a papírjaiba. Hiába, a munka, az munka. No "jólvan" akkor. Elindulok megkeresni a Mugli részleget. Alig meggyötörten és lejárva a lábam, meg is találom. Szóval maradok a szépirodalomnál. A fenének van kedve lexikonokat olvasgatni. Épp elég tudományos nekem néhány tantárgy, némelyikból egy-egy órán amúgy sem értek egyetlen szót sem, míg Marie meg nem kísérli elmagyarázni más szavakat használva, rövidebben, és fel nem fogom, csak éppen a megtanulásához vagyok lusta. De a tankönyveket egyébként miért is kell szakszavakkal telerakni? Nem lehetne inkább konyhanyelven, hogy a butuska diák is megértse, aki esetleg nem beszél született tehetségként latinul? Áh, szóval megvolnék. Itt lenne. Nos, akkor keressünk valamit, lépek a polchoz. Az első sorban, kb mindegyiket olvastam egy kivételével, de az ismertető alapján, most nincs is kedvem hozzá, így átmegyek egy másik polchoz. Aztán leveszem a következő könyvet. Egy Baka István verseskötet. Jaaa, hogy azon versek vannak. Úgyhogy folytatom a következő állványnál. Ekkor megakad a szemem Shakespeare néven. Tehát, olvastam, láttam, olvastam. János király. Nem, már megint királydráma. IV. Henrik. Nem, ebben tökön szúrnak valakit és az a kedvec színészem volt. Azt hiszem, hagyjuk Sepszirt. Keressünk valami regényt inkább pár polccal odább. Padam-padam. Ájjáj. Ez tökéletes. Húzom ki a könyvek közül Victor Hugo: A nyomorultak c. regényét. Két kötet, és kilós súlya van, emelgetem kicsit. Ezzel el leszek egy darabig. Semmi kedvem még visszamenni, úgyhogy elkezdem itt és most. De addigis a második kötetet viszahelyezem a polcra, a földre ne kerüljön, tartogatni nem fogom alapon. Épphogy tenném vissza, átkukucskálok a másik oldalra. Ott van valaki. Klassz. Még valaki szereti a mugliirodalmat. Mit olvas? Nem látom. Úgyhogy kissé hunyorítok, hátha meglátok valamit a könyv teteje és a lány térde között. Nem. Semmi. Mindegy, nem akarom megzavarni, hátrálok vissza, és állok teli talpra a lábujjhegyról. Tenném visszaa könyvet a helyére, hogy elkezdhessem az elsőt, de rosszul, mert megint elkezdek hunyorogni és nem a kezemre figyelek, tehát a könyv mégiscsak a földön landol, én pedig reflexszerűen lebukok. Az első kötetet az ölembe helyezve összekulcsolt kézzel imádkozok, hogy ne zavarja az iménti jelenet, és hogy ne átkozzon meg! :kerlek: (Akkor már űzzük nagyban az ipart. Nem? Duplán szép az élet. )
Tárgy: Re: Abi & Anne Hétf. Aug. 15, 2016 12:13 am
Abigail&&Anne
Teljesen belemerülök a könyvbe. Pont valami ilyesmire volt szükségem, olyanra, amiben szó sincs a szerelemről. Egyáltalán miért is gondolok én erre? A szerelem az egy nagy baromság, csak a könyvekben írnak róla, hogy ilyen meg olyan jó érzés. Hát a szüleim pont ennek az ellenkezőjét állítják és
nevelték belém. Szerintük a szerelem sebezhetővé teszi az embert, elcsavarja a fejét, máshogy gondolkodik tőle az illető... Kezdek megijedni, hogy valami nem stimmel velem, mert az utóbbiakból volt, ami igaz rám. Ez ijesztő, sürgősen orvosolnom kéne ezt a problémát. Talán, ha nem találkoznék Dariussal... Ami valljuk be, hogy szinte lehetetlen, mert több közös óránk is van, ráadásul van bennem valami kényszer, hogy folyton vele akarok lenni. Igazán megmagyarázhatná valaki hogy ez mégis micsoda, mert akkor utána tudnék nézni, hogy van e rá gyógyszer. Az már biztos, hogy a szüleimnek nem említem meg a levelekben, még a végén azt hiszik, hogy megőrültem... A könyvnek sikerül magával ragadnia. Nem hittem volna, hogy valaha egy ilyen könyvben találok megnyugvást... Az egész arról szól, hogy utaznak és közben mi történik velük. Semmi érzelem, csak az utazás, az alkohol, a drogok és a szex. Na igen, még nem járok a könyv felénél, de már most rengeteg szex volt benne... Igazából semmi bajom nincs vele, mert én is körülbelül ezt csináltam az eddigi pasijaimmal, semmi érzelem, csak testi kapcsolat. Az nem zavart, ha ők mégis éreztek valamit, sőt attól csak jobb lett a játék. Dariussal ugyanezt terveztem, de eddig nagyon úgy néz ki, hogy semmi sem úgy alakul, ahogy akartam. Miért nem tudom kiverni a fejemből? Az is biztos miatta történt, hogy a kontaktlencsém beleesett a csapba... Gondolataimból és az olvasásból egy halk puffanás riaszt fel. Mégis ki jön ide ilyenkor? Pont most akar valaki mugli szépirodalmat olvasni? Csúcs... Gyorsan leveszem a szemüvegem, és remélem, hogy nem látott meg benne, mert ha igen, akkor azt nagyon bánni fogja. Oh istenem, már megint csak foltokat látok a rohadt életbe! Kihúzom a pálcámat a taláromból úgy lépkedek óvatosan a polc másik oldalához, majd megszólítom a lányt, mert azt azért látom, hogy szőke hosszú haja van, meg talán a talárján sárga jelzés. Ötletem sincs, hogy ki lehet az, túl homályos minden, na mindegy majd csak kiderül, meg az is, hogy mennyit látott.... - Mit akarsz? -kérdezem hatalmasakat pislogva. Hozzá kell szoknom ahhoz, hogy szinte vak vagyok szemüveg vagy kontaktlencse nélkül... - És mégis ki vagy te? -teszem hozzá még ezt a kérdést, remélve, hogy neve legalább ismerős lesz és így társíthatok hozzá egy arcot. Tuti nem veszem vissza azt az idióta szemüveget, hogy jobban lássak, nem bizony, az kizárt!
Tárgy: Re: Abi & Anne Hétf. Aug. 15, 2016 12:15 am
- Semmit... Semmit!!!!! - kezdek hadonászni becsukott szemmel a hirtelen megragadott könyvvel, mert kissé megijedte, amikor rámförmedt. Majd úgy döntöttem abbahagyom, mielőtt még azt hinné paranoiás vagyok, vagy hogy megőrültem. De nem nézek fel, csak heves magyarázáskodásba kezdek - Bocsánat, én-én nem akartalak megzavarni, véletlenül esett le, és reméltem, hogy nem veszed észre, bocsánat.... Kérlek ne átkozz el!!! Légyszi-légyszi-légyszi!! - aztán felnéztem. És... és ledöbbentem. Ugyan a haja barna, de... de ez az a csaj, akit a Fekete-tónál láttam. De az szőke volt... Most akkor van egy ikertestvére, vagy én képzelődök? Kicsit megdörzsölöm a szemeim, hátha rosszul láttam, viszont úgy tűnik semmi bajom. Azonban úgy veszem észre, hogy a csajnak van. Kicsit mintha túlzottan sokat pislogna. És nem vagyok benne biztos, de azt hiszem a számat figyeli. És.... És, ha ennyire kiakadt azon, hogy itt vagyok, akkor azon miért nem, hogy múltkor véletlenül megláttam őket? Egyáltalán lát engem? A hangját analizálva azért rájövök, hogy mégis ő volt az, csak vagy befestette a haját, vagy metamorfmágus ( utóbbi esetben talán vörösödnie kellett volna a hajának... mert eléggé "hogyismondjam" dühös, de lehet, hogy nem, nem tudom milyen metamorfmágusnak lenni; úgy képzelem el, mint mikor az ember arca elszíneződik). - Marietta Edgecombe - nyögöm ki a nővérem nevét, mert az előbb jut eszembe, mint a sajátom. Abi mégis mit művelsz? Mi van, ha ismeri? És Marienek barna haja van és hollóhátas. Nyugalom, nem lesz semmi baj... De mi van, ha letámadja Marie-t nyílt színen, azért amit nem is ő tett? Bár csak egy nevet hazudtam... csakhogy ő ezt nem tudja. Sőt reménykedem, hogy azt se én ki vagyok. Huh. Kifújom magam, elvégre mindenféle átok nélkül megúsztam a dolgot. - Egyébként szia! - kezdem bizonytalan mosolyra húzni a szám. - Mit olvastál, mert nem láttam a címet? És jó könyv? - kezdem érdeklődve elterelni a témát. Csak észre ne vegyen semmit mindabból, amire most én rájöttem. Fortuna, csak most az egyszer!
Tárgy: Re: Abi & Anne Hétf. Aug. 15, 2016 12:16 am
Abigail&&Anne
Oké, lehet én gondolom rosszul, de szerintem nekem is sikerült ráijesztenem. Mármint abból, amennyit látni vélek, az jön le, hogy össze-vissza hadonászik, a beszédéből pedig szintén sugárzik az ijedtség és a meglepettség. Ennyire ijesztő lennék? Ez aztán a dicséret, vagy az is lehet, hogy a Mardekáros köpenyem miatt van így megrémülve. Bármelyik is legyen, meg kell vallanom, élvezem a helyzetet. Oké, igaz,
hogy alig látok, de még így is élvezem most ezt a szituációt. Ez a csajszi fél tőlem, ez pedig sikeresen feldobja a napomat. Az utóbbi időben nem igazán volt időm mások lelki állapotát a nullára vinni, de most hogy a naplóm nincs meg, le kell vezetnem a dühömet, erre pedig a diáktársaim a legjobb alanyok. Ahogy kétségbeesett mondatait hallgatom, ajkaimon megjelenik egy kárörvendő mosoly. Úgy bizony, könyörögj szépen a Mardekárosnak! Látod? Megy ez neked... - Hmm... Elég jó ötletet adtál. Elátkozni téged... Mit szólnál egy kígyóhoz? Szerintem mutatós darab lehetnél -gondolkodok el látványosan, hogy kicsit még húzzam az agyát. Tudom, hogy ez most nem szép dolog, de ha egyszer jól szórakozok, akkor miért érdekeljen? Amúgy meg nem szándékozom elátkozni - ahogy ő mondta. Jut eszembe, meg kéne tudnom, hogy mégis kicsoda ő, mert hiába pislogok több tucatnyit, sehogy sem jön össze az, hogy normálisan lássam az arcát. Kérdésemre pedig kapok egy nevet, ami némileg ismerős, némileg nem. A vezetéknév rémlik, a keresztnév viszont nem, helyette egy másik női név jut eszembe az Edgecombe névhez, melyet néhány közös tanórán a Hugrabugosokkal hallottam említeni. - Öm... A vezetékneved ismerős, de nem inkább Abigail? Azt hiszem van vagy volt közös óránk -merülök el ismét gondolataimban, majd elkezdek kutatni az arc után. Edgecome, Edgecombe, Abigail... Nem jövök rá, egyszerűen ötletem sincs, hogy ki ő. De legalább a nevét azt tudom, ami haladás, mert általában ez fordítva szokott lenni. - Öm... Jack Kerouac: Úton -válaszolom hirtelen jött kérdésére, mely azért kissé meglepett. Mégis miért érdekli, hogy én mit olvasok? Van egy olyan érzésem, hogy ez nem tetszene neki... Az ilyen stílusú könyveket nem mindenki szereti és fogadja el, de azért ha már így érdeklődik, akkor próbálok némi érdeklődést kimutatni. - Olvastad már? -kérdezem remélhetőleg felé pillantva, majd nem sokkal ez után egy újabb kérdés hagyja el a számat. - Találkoztunk már? Olyan ismerős a hangod - és a francba, most buktam le! Miért csak hangot mondtam? Miért? Most rájött biztos, hogy szinte semmit sem látok... Csúcs...
Tárgy: Re: Abi & Anne Hétf. Aug. 15, 2016 12:17 am
Anne & Abigail
Vakság és bénázás a könyvtárban
Ez a kárörvendő mosoly... Most annak örül, hogy megijedtem, vagy ez alapjáraton vicces? De, ha kárörvendő mosolynak kiáltottam ki, akkor miért is agyalok én ezen? Már értem miért Marie lett hollóhátas és nem én. Nekem nem megy ez a gondolkodás dolog, túl sok a lehetőség egy-egy eshetőségre. Na de ebből egyet kiválasztani, és pont eltalálni... A fene se tudja ez kinek a reszortja. Kígyó? Kígyó? Én? Miért? Félreértés ne essék, semmi bajom az állatokkal, na de a kígyó... Öhm... Nem, nem szeretnék csúszómászó lenni, akkármilyen mutatós is a pikkelyes bőre, nekem kissé nyálkás, meg ugyebár nincsenek lábai, meg azok a kis méregfogak némelyiknél, a hipnotizőr kis szemeit már nem is emlegetve... Azonban biztos vannak jófej kis kígyók is, de... de még nem váltam nagy rajongójukká. Lehet, hogy csak egy olyan példányra lenne szükségem, aki megmutatja a faj kedvesebb oldalát.... vagy elmondja. Csakhát sajnos nem lettem párszaszájú... Meg kellene kérdeznem Marie-t, hogy erre van-e valami varázslat, vagy lötty. Várjunk! Lehet, hogy ő maga kínált erre lehetőséget. De jó fej! - Át tudsz úgy változtatni, hogy a nyelvüket is értsem? Mert azzal sokat segíthentél bizonyos berögzült sztereotípiák megdöntése érdekében - gondolkodok el. Ezt most tényleg kimondtam? Mert akkor nem vagyok normális, mivel egyelőre megelégszem az alkalmankénti szárnynövesztéssel. A füllentésem hitelessége a csaj szemében addig se tartott, ameddig a pünkösdi uralkodó királysága. A hallgatás beleegyezés? Vagy amint kimondta ő, úgy gondolja úgy is van? De akkor név alapján nem tud beazonosítani, ha még mindig csöndben van, igazam van? Csak legyen így! Persze én tudom ki ő... Múltkor is már majdnem sokat láttam belőle, de szerencsére nem extrém mennyiségben. Viszont ezek szerint ő nem. Soha életemben nem örültem még ennyire annak, ha valaki azt se tudta ki vagyok, azonban ebben a pillanatban ez egyenlő a mennyei boldogság érzésével. Végső soron inkább hallgatok. Nem kell nekem még az ennél is nagyobb galiba. Főleg, hogy úgy tűnik szegény az orra hegyéig sem lát. Amikor a könyv szerzője és címe elhagyja a száját kissé megnyugszom, hogy félig-meddig elterelgettem a szófolyamot, majd amint felfogom valamiféle halvány emlékképek között kotorászok az említett kötetről, ugyan találni a polcon nem sokat találok (mármint az agyam könyvtárában), de valahol ott az elcsípett mondatok és értékelések témakörön belül felsejleni látszik valami. Amikor egyre világosabbá válik a buksimban villodzó felirat tágra nyílnak a pupilláim. Kábítószer, szex egy nagy utazás alkalmával. Úgy tömören. Na meg beatnemzedék. Öhm... egyelőre még nem vettem fel a kívánságlistára, vagy az elolvasandók közé ezt a könyvet... Még egy darabig nem is tenném. Vagy csúsztatnám a lista aljára. Őszintén már azt sem tudom ki mesélt róla, csakhogy valaki megtette. Jól tette. - Nem, csak meséltek róla - válaszolom a kérdésére. Találkoztunk-e már? Ezt most tényleg megkérdezte? Nos, mennyire rökönyödne meg, ha elkezdeném ecsetelni, hogy "igen, a múltkor, amikor Darius-szal... hát nem is tudom pontosan mit csináltatok. Vagy a helyzet volt félreérthető, vagy semmi nem volt az. Igen, és emlékszem a kiborulásodra is, miután észrevetted, hogy nem vagytok egyedül. De továbbra sem volt szándékos... nem akartam én megzavarni semmiféle.... öhm.... azt." A hangom. Ismerős neki a hangom. Mi a...? Nem, én nem susogtam a fülébe... Legalábbis nem tudok róla. Ha mégis, akkor vagy alvajáró voltam, vagy valami átok hatása alatt álltam. Izé... Ez így durva, de ha nem beszélek, akkor szépen nyugodtan megúszhatom a dolgot. Egyszerű jelleggel kicsit suhintgattam a kezzemmel előtte, hogy megbizonyosodjak róla lát-e. Aztán mikor annyira kezdett el hunyorítani, mint valószínűleg a Télapó szemüveg nélkül akaratlanul is kicsúszott a számon a kérdés: - Mondd csak, te látsz rendesen? - majd ahogy visszaszivárgott az előbbi tervem legfontosabb részlete, a két kezemet azonnal a számra tapasztottam. Gratuálok, Abi! ઈ Zene: Senki se menekül ઈ Note: Remélem nincs harag, hogy ehhez írtam előbb ઈ Words: 589
Tárgy: Re: Abi & Anne Hétf. Aug. 15, 2016 12:18 am
abigail && anne
We have to talk...
Most komolyan képes poént csinálni abból, hogy kígyóvá változtathatnám? Ez a csaj tuti nem százas, mert... Mégis ki akarná érteni a kígyók nyelvét? Engem például rohadtul nem érdekelne, ahogy arról csevegnek, hogy éppen mekkora nyulat nyeltek le egészben, vagy milyen jó érzés volt levedleni a bőrüket... Fúj, undorítóak. Nem, nem érdekel, hogy ez a házam címerállata, én akkor is gusztustalannak tartom őket. Viszont arra jók, hogy fenyegessünk velük másokat, vagy éppen megijesszünk, bár látom, ez most nem igazán jött össze. - Sosem értettem, hogy mi a jó ezeknek a ronda hüllőknek a megértésében. "Moszt vedlettem ész jó volt" - próbálom utánozni sziszegve, ahogy igazából ezt el tudnám képzelni. - De most komolyan, magyarázd már el, miért akarod őket érteni? Olyan érdekes beszélgetéseket vársz tőlük, vagy mi? - kérdezem nekidőlve a mellettem álló könyvespolcnak. Tényleg érdekel, hogy mit fog válaszolni erre, hiszen többen is szeretnének tudni párszaszóul - én speciel nem -, mert "jaj az milyen menő lehet"... A nevére tett megjegyzésemre azonban nem érkezik válasz. Tehát eltaláltam, Abigail. Már csak az kéne hogy bevillanjon az arca, amit jelen esetben alig látok. Csak annyit érzékelek, hogy hosszú szőke haja van. Sok az ilyen a Bugrisok között, így ez egyáltalán nem segít. Kéne még valami kiindulópont, talán a hangja, vagy a közös óráink... Akármi, amiből talán beugrik az arca... - Hát, ha még szűz vagy, akkor nem ajánlom - kacsintok rá kacéran. Lehet, hogy ez most kicsit bunkón hangzott, de nem nagyon érdekel, tudom, hogy az évfolyamon van egy pár csaj, aki még nem is csókolózott, szóval... A kész röhej pedig az, hogy a suli ezen diákjai közül való a legjobb barátnőm is, akinek talán be kéne majd számolnom a történtekről, de egyszerűen még képtelen vagyok rá, ami furcsa, mert szinte mindig beszámolok neki a pasiügyeimről. Valószínűleg ő is érezni fogja, hogy valami nagyon nincs rendben most, mert... Nem is szoktam én ennyit gondolni egy srácra, meg a kontaktlencsémet sem ejtettem még soha a lefolyóba... Úgy tűnik, hogy a kérdésemet pedig egyszerűen figyelmen kívül hagyja, már pedig én biztos vagyok benne, hogy már találkoztunk. Ha mást nem, akkor tanórán. A hangja ismerős, tuti hallottam már valahol, bár gőzöm sincs, miről hablatyolhatott. Lehet, hogy a kígyók tisztálkodási szokásait állt neki elemezni, mert talán még ezt is kinézném belőle. Viszont úgy tűnik, ő velem ellentétben nagyon is élvezi a helyzetet, hogy én nem látok, hiszen hadonászik valamit előttem, amitől akaratlanul is pislogási és hunyorgási roham tör rám. - Újdonságot mondok neked, ha azt mondom, nem? - kérdezek vissza idegesen, aztán inkább hagyom ezt a modort a francba. Neki azért most van előnye hozzám képest, hiszen rendesen lát. - Beleejtettem a kontaktlencsémet a lefolyóba... Ne merészelj röhögni! - utasítom a végén, majd úgy döntök, inkább visszahuppanok az előző helyemre. Nekem aztán mindegy most már, hogy ez a csaj itt marad vagy elmegy, de nem bírom tovább ezt a nagy homályosságot, így felteszem a szemüvegem pár pillanatra, hogy végre láthassam Abigail arcát. Ám amint ez megtörténik, egyből azt kívánom, bár ne tettem volna... Ő a lány a partról, aki... - Te voltál ott - nézek rá döbbenten. Azt sem tudom, hogy most mit kéne mondanom, mert csak kattog az agyam, hogy miért nem kötötte egyből az orromra a történteket. - Mennyit láttál? - kérdezem közelebb lépve hozzá, kezemet pedig automatikusan a pálcámra helyezem, készen arra, hogy elvégezzek egy Exmemoriem-et, ha esetleg többet látott a kelleténél.
a hozzászólás Abigailnak készült, 556 szót tartalmaz, és írás közben a Horizon című számot hallgattam. bocsi, hogy csak most de 111. reag csak a tiéd
Kuncogni kezdek, ahogy elkezdi utánozni ezeket a hüllőket. Szegények. Nem kell gúnyolódni,l ők így beszélnek, és pont. Nem tudnak ellene mit tenni. Vajon ők hogyan fogják fel azokat a dolgokat, amiket mi mondunk? Nekik is furcsa? Az a sok arckifejezés, ábrázat, hangsúly... Számukra szerintem mi lehetünk gyöpösek. Vagy nem? - Mert... mert... mert mi van, ha ők nem olyanok, mint amilyennek hisszük őket? Ha valójában kedvesek? És persze mindig csak magukat, vagy a szeretteiket végik, eszükbe se jutna bántani, valakit, csak úgy hobbiból... - kezdek beszélni, és mikor észreveszem magam, hogy enyhén elkalandoztam, és leállok. Ezaz Abi, most zakkantnak néz. Sebaj. Attól még igaz, az álláspontom, a végén nem csak a gurkók mellett akarok majd kiállni, hanem a kígyók mellett is. Azt hiszem ki kéne próbálni az elméletemet azon a labdákon, de majd később. Mindenesetre biztis vagyok benne, hogy mire találok valakit, aki segít, megöregszem. Majd valakit elráncigálok, úgyis az én kezem törik szilánkosra, ha nincs igazam. Vagy inkább keressek valami profot, aki már kutakodott etéren... Hm... Megint eltértem a tárgytól. Nem, nem mond semmit a hallgatásra. Ezaz! Oké, csöppet sikerült lenyugodnom. Vagy ez éppen azt jelzi, hogy baj van? Nem támadt nekem... Abi, nagy levegő, és nyugalooom.... - Te-te-te-tessék? - kerekednek el a szemeim, és pislogni kezdek. Lányos zavaromban hátratűrök egy tincset a fülem mögé. Hogy mi? Miből gondolja? Jó, oké, igaza van, de mindegy, ez így kimondva... Miért mond ki ilyeneket... ilyen teljességgel ledöbbentő, meghökkentő dolgokat? Ismétlem, nem számít, hogy esetleg igaza van, mert egyébként az van, beletrafált, de... azért na. Aztán egy kérdéssel szinte rámförmed. Erre se válaszolok. Elég lett volna, egy laza "igen" is, nem kell mindjárt nekemesni. Nem lett volna barátságosabb? Majd a kialakult helyzet oka is elhagyja a száját. Szóval kontaktlencse... benne van a lefolyóban... és nem, nem fogom kinevetni, bár azért megnyugtató, hogy nem lát, és nem tudja azért is a véremet követelni. - Tehát nincs szemüveged? - hagyja el újabb meggondolatlan mondat a számat. Gratulálok Abigail Edgecombe, adj csak neki ötleteket, és a hangodnak hála fedd is fel magad mindjárt... ezaz! Aztán felveszi a szemüvegét... A phenébe.... Természetesen minden leesik neki abban a pillanatban, ahogy meglátja az arcomat... O-ó! - Igazán semmit, csak, hogy a fánál ácsorogtok, és vagytok... e-e-e-ennyi - kezdtem hadarni, a szemébe pillantás nélkül, ijedtségemnek hála a végén már lehunyt szemekkel, és egy nagy nyeléssel utócsengésként. Azért azt láttam, hogy megmozdult, feltételezésem szerint a pálcájára simult a keze. Nehogy megátkozzon... Biztos, ami biztos alapon, én is ráhelyezem a kezem, hogy elmormolhassak valamit, ha szükséges, és megvédhessem magam. Hihetetlen, mennyire kijózanodtam hirtelen. Egyébként is, nem tehetek róla, hogy ott voltak, és éppen azt tervezték csinálni... Szerinte szánt szándékkal voltam ott, párocskákat kukkolni? Egy fenét...
words: 635 note: "Mossszt írtam visssza ész jó vooolt!" Csak a reag lett nagyon gáz.... Bocsánat! :biglove: :joooeg: music: -
Tárgy: Re: Abi & Anne Hétf. Aug. 15, 2016 12:20 am
te voltál a kukkoló....
abi & anne
- Öö... Mert azzal a szeretteiket védik, hogy te mész át nyugodtan egy folyón, az meg belemar a bokádba? Hát oké... Ezt alaposabban is átgondolhatnád -nézek rá flegmán, összehúzott szemöldökkel. De most komolyan, honnan a francból vette ezt a sok marhaságot? A kígyók meg a kedvesség? Ez annyira nagy paradoxonnak tűnik, mintha az állítanám, hogy én egy ártatlan jó kislány vagyok, ugyan kérlek, senki sem venné komolyan amit mondok. Úgy tűnik, hogy a nevét legalább sikerült megtudnom. Kész csoda, hogy most épp arra emlékszem a pocsék névmemóriámmal, ami miatt inkább jelzőket és beceneveket használok. Abigail Edgecombe. De most komolyan, a neve ismerős, meg a hangja... Csak rá jövök majd hogy ki ez, ha egyáltalán számít. Közben a szó a könyvre terelődik, amit épp olvasok és persze nem tudok kihagyni egy epés megjegyzést hozzá, mert miért tenném? Kár, hogy nem látom az arcát, biztos szép látvány lehet, hiszen a megdöbbentség a hangjából is kiszűrődik, így egy önelégült vigyor ül ki az arcomra. - Szóval eltaláltam - vigyorgok tovább. Ez legalább jól sült el, most tuti zavarba jött, óóó bárcsak láthatnám az arcát, pont most kell lennie a kontaktlencsés galibának is? Van egy olyan érzésem, hogy most azt hiszi, hogy én húúú de perverz vagyok. Mondjuk lenne benne valami, de... Nem, nem vagyok perverz, mármint én ezt állítom magamról, de lehet, hogy én tévesen gondolom. Ezt csak azok tudják megmondani, akik ismernek, vagy akikkel már volt kapcsolatom, bár erről még senkivel sem beszéltem. Igaz, ha a tópartból indulunk ki akkor tuti azt állítanám, hogy perverz vagyok, hiszen lényegében ott húztuk egymás idegeit Dariussal, hogy mégis ki meddig bírja... Viszont én leállítottam őt, tehát mégsem én rendelkezek piszkos fantáziával... Bár az is igaz, hogy Darius testét nem tudom kiverni a fejemből, de... Nem, nem és nem, én még véletlenül sem gondolok rá, nem szabad! Képtelenség! - De van - préselem ki a szavakat a számon, mikor meghallom a szemüveges kérdést. Már épp nyúltam érte, mikor feltette, tehát már így is úgy is mindegy, látta volna. Ahogy felkerül az említett kiegészítő az arcomra, úgy esik le egyből a tantusz és szögezem neki az első kérdést, ami megfordul a fejemben. Vajon mennyit látott valójában? Mert jól van, oké, tudom, hogy utána lebukott, de simán meglehet, hogy ott csak össze meg vissza hadovált idegességében. - Ahaaaaa, és most ezt higgyem is el? Úgy emlékszem, hogy a parton mintha többet említettél volna - közeledek hozzá, ezzel hátrálásra kényszerítve őt. Tudom, hogy többet látott, mert eléggé zavarban volt akkor és most már összeállt a kép, hogy miért. a kis szűz lányka észrevett minket és azt hitte, hogy mi éppen azt csináljuk, amit ő még eddig nem. - Viszont, ki kell ábrándítsalak, de nem történt köztünk semmi. Ezt ott is elmondtam. Darius és köztem nincs semmi -nyomatékosítom, bár inkább csak magamnak, mert azzal, hogy ezt hangosan kimondom, talán meg tudom győzni magam erről. Mégis mi lenne? Kétszer találkoztunk, de már többet tud rólam, mint kéne. Az is igaz, hogy kétszer hagytam faképnél, szóval... Lehet, hogy így békén fog hagyni, ne hiába kerülöm ezerrel. Meg azt sem akarom, hogy ilyen állapotban lásson, mint valami vak, de komolyan... Valószínűleg fel se ismerném, ahogy ezt a csajszit sem itt előttem. Óh tényleg, kicsit talán még rá kéne ijesztenem, hogy tuti ne járjon el a szája, nem? Tovább hátráltatom, tekintetemet mélyen az övéibe fúrom, hogy ezzel is biztosítsam magamnak: nem indít el egy újabb pletykát rólam. Néha már az agyamra mennek az ilyenek...
x na most ez is itt van és bár béndzsa, de nézd el, mert úgyis love van x✖ K.P ✖
Tárgy: Re: Abi & Anne Hétf. Aug. 15, 2016 12:22 am
To Anne
Káosz a könyvtárban
- Ha... ha... - oldalrapislantok a könyvekre, hátha a gerincükre írt szavakról eszembe jut valami... Gulliver utazásai, hmm... - ha egy óriás melletted lép a földre, akkor Te nem kezdenél el hadonászni? Vagy nem akarnád megbökdösni valamivel, hogy tűnjön el a közeledből? Szerencsétlen csak védekezik, ahogy tud - kezdek elmélkedni a kígyók támadásának miértjén. - Képzeld csak el, ahogy valaki melletted belelép egy patakba. Valaki, aki sokkal nagyobb nálad, és hatalmas loccsanás minden lépte az addig alig csordogáló patakban, és csak annyit látsz, hogy erőszakosan átgázol a terepen, feltéve ha siklókról beszélünk - na de elkalandoztam, habár ahogy ő csapta le az én labdámat, így visszagondolva, én is úgy vettem el az élét a fenyegetésnek, és szépítgettem meg azt. Közben pedig a könyvről egy kellemetlen.... akarom mondani számomra ledöbbentő témánál körünk ki. Nem tudom elönteni, hogy szándékosan teszi mindezt, vagy... nem, ő ezt direkt csinálja, szinte biztos vagyok benne. Elvégre ő volt az - nagynyelés - aki... ott... szóval a tóparton... igen, azt. - Én... én... én... - kapnék bele valami mondatba, de csak az első szót dadogom nagy levegőkkel. Erre mégis mit kéne mondanom? El kellene süllyednem szégyenemben, vagy...? Most prűd vagyok, vagy az én esetemben teljesen normális, hogy lüktet az vér hangja a fülemben, és sokkhatás alá kerültem ettől a témától? Összeharapom az ajkaimat, amint kimondtam a szemüveg szót. Hogy lehetek ennyire meggondolatlan? Megszólaltam, és megoldást kerestem neki, miközben a lány már nyúl is a pápaszemért.... Tudom, hogy ha látni fogy, úgy értem tisztán, akkor nemcsak a látása tisztul ki, hanem az agya is, és rájön, hogy ki is vagyok... Azaz, hogy én voltam az... Az aki ott volt, és látta őket. Noha nem akartam leskelődni, Isten ments, csak odakeveredtem, rosszkor... Óóóóóójaaj... Nekem annyi, el fognak földelni holnapután, vaagy még lehet, hogy ma. Ki tudja életben hagy-e - valószínűleg nem -, és ölés után gondolom nem hagyna bizonyítékot, főleg a legnagyobbat: a holttestemet. Brrrrr... Beleborzongok ebbe a gondolatba, és elönt tőle a libabőr, de kétlem, hogy az a jófajta borzongás. - Én... én... én... - tessék már megint dadogok. Maga az előző téma sem volt kedvemre való, ez pedig annak igencsak a folytatása, csak más bőrben. Rendben, nem lesz semmi baj, annyi a lényeg, hogy lehiggadjak, és megfelelő ütemben vegyem a levegőt, nem pedig kapkodva. Ahelyett, hogy válaszolnék ő felém tart, ahogy ő előre, én úgy teszek hátra egy-egy lépést, amikor ő egyre közelebb és közelebb kerül hozzám, míg végül a hátam már néhány könyv gerincének nyomódik, amikor már csak feszülök, akár valami húr. Olyan érzésem van, mintha bármelyik pillanatban a torkomnak ugorhatna, pedig nem csináltam semmit... vagyis de: rosszkor voltam rossz helyen. De a mardekáros csak nem hagyja abba, és felém tart, már nem tudok tovább szabadulni a pillantásától, és egyetlen óvatlan mozdulatomra, mintha történne valami. Rendkívül ijesztő ez az üresség a kezem ügyében, és ekkor egyetlen hatalmas reccsenést követ a többi, de lényegében már magam sem tudtam felmérni, kitapogatni a levegőt, mert én is hátraesem, egyenesen rá a kötettengerre. Dominóként dőltek el a polcok, és puffantak a könyvek a földre mögöttem. Ami először úgy festett, mint egy limbóverseny, az most katasztrófába torkollott. Fel sem tudom fogni, hogy mi történt. Ezt.... ezt... ezt én okoztam? - Szent. Gurkó Végem van! Ki fognak csapni! Tönkreteszem a házamat, annyi mínuszt kapok ezért. Feltápászkodom, de úgy állok ott, akár egy kómás, mint aki azt hiszti álmodik, és tényleg így érzem magam, mert ez, ez egyszerűen lehetetlen. Azt hittem ennél rosszabb nem lehet, amikor idekerült a lány a partról... Hát tévedtem. Nem jut eszembe semmiféle, amivel ezt visszacsinálhatnám. Gyerünk Abi, gondolkozz! Ilyenkor persze mindenféle butaság eszembe jut, AMIT itt NEM tudok használni, mindaddig pörög az agyam, amíg valaki ide nem ér. A szemüveggel pedig megidéztem előzetesen is Madam Cvikkert, aki fújtatva közeledett felénk, jelezve, hogy ebben a teremben ő az úr, vagy úrnő. Mindegy, nem ez a lényeg. Mint egy... csúnya dolog ilyet mondani, de körülbelül annyira ilyedtem meg, mintha egy sárkány fújt volna mellém lángot. Visítva kezd kiabálni velöünk. Tulajdonképpen ezt nem is csodálom. Elmond minket mindenféle neveletlen, semmirekellő és ámokfutó diáknak.... - Ne-ne-ne-nem szándkékos volt, én csak.... én csak hátráltam, és.... és egyszercsak... eldőlt - az utolsó szót már egy egészen különös hanghordozásban mondom ki, hiszen az egész história hiányos, és szerinte... szerinte sántít is.
१ Notes: Na itt volna a záró... Egyelőre nagyon gáz vagyok még újra, de valahol el kell kezdeni. To be continued १ Words: 700 १ Music
Tárgy: Re: Abi & Anne Hétf. Aug. 15, 2016 12:24 am
könyvtári dominó
abi & anne
Elég fura ez a csaj... Olyan, mintha próbálná beleképzelni magát egy kígyó helyébe. Én ezt inkább kihagynám, mert nem akarok olyan ronda lenni mint ők. Megijed? Na és? Ki nem szarja le? Hagyjon engem békén, csak ez számít... Én megijednék-e egy ilyen esetben? Ööö... Jó kérdés, nem tudom, de nem is hiszem, hogy valaha megtudom, hacsak ki nem derül, hogy égimeszelő óriások is élnek köztünk valami lakatlan szigeten. - Sikló vagy kígyó, nem mindegy? Undorítóak és kész - zárom le a témát, mert mondhat bármit, akkor sem fog arról meggyőzni, hogy a kígyók hasznos állatok. De tényleg, az is milyen "étvágygerjesztő", ahogy a kajájukat emésztik... Konkrétan egészben látni, hogy mit nyelt le, egy nyulat vagy egy zsiráfot... Oh, a könyv! Igen, ez is szóba kerül, s ennek következtében egy igen jó téma is terítékre kerül. Persze, ezzel úgy tűnik sikerült teljesen zavarba hoznom és ezért egy gonosz vigyor jelenik meg az arcomon. Kár, hogy nem láthatom a valószínűleg elpirult, ártatlan kis pofikáját, pedig hmmm... Biztos jobban szórakoznék, de így sem panaszkodhatok, mert már az akadozó szóhasználata is zene füleimnek. Mardekáros vagyok, naná, hogy élvezem, ha a másik szenved valamiért, akármi legyen is az és néha elég néhány szó ehhez a bizonyos szenvedéshez. Látás. Komolyan kéne kezdenem valamit a látási viszonyaimmal, mert ez így borzalmas. Remélem, hogy anyuék mielőbb megküldik végre a lencséimet mert ez nem állapot! Tegnap fellöktem Friccset... Persze, nem tudtam, hogy ő az és beszóltam neki, hogy vigyázzon már és tűnjön el az utamból. Aztán megszólalt és körülbelül olyan gyorsan húztam el a csíkot, hogy az már közelíthetett a fénysebességhez... Oké, közelében sem voltam, de tipliztem, amilyen gyorsan csak tudtam. De lám csak, még buzdít is,hogy feltegyen a szemüvegemet. Oh, milyen kedve... Nem! Egyáltalán nem az! Mégis mi a francot hitt? Hogy nem emlékszem rá? Oh, nagyon is megjegyeztem magamnak a szőke haját meg az ártatlan arcocskáját. Komolyan mondom, rohadtul elegem van ebből a csajból! A múltkor a parton, most meg itt... Mit akar ez tőlem? Üldöz? Vay... Őrangyalnak képzeli magát? Nem, nekem egyáltalán nincs szükségem ilyen baromságokra és különben is... Ha őrangyal lenne, akkor nem leskelődik, mert az neki bűn... Azt a rohadt, ekkora ökörség is régen jutott az eszembe! Talán jobb lenne kicsit megijeszteni, nem? Csak annyira, hogy tudja, hol a helye, meg annyira, hogy tartsa a száját... Mert igen, nem akarom, hogy bárki is tudjon arról, ami a parton történt, hiszen még nekem is sok volt... Vagyis, gondolom sok lehetett, mert nem tudom kiverni Dariust a fejemből.. Az érintését, meg a csókjait és... Hé, Anne, ébresztő! Ijessz rá a csajszira és húzz innét! Egész jó a stratégiám, ahogy lépe előre, ő úgy hátrál. Tehát fél, első pont kipipálva. Már készülnék mondani még egy pár végső szót, amikor meglátom a balesetet... Vagyis, ez nem is baleset, hanem inkább... Ööö... A mögötte lévő könyvespolc eldől, szép látvány, a könyvek a földre kerülnek, de ez eléri a következőt, s az dől vele. Így tovább, így tovább, egy óriási dominókészlet, egy életveszélyes, eszméletlenül hangos dominókészlet. - Talán nem veszik észre - bököm ki még mindig meglepetten állva egy helyben. Persze, ezt a mondatot én magam sem gondoltam komolyan. Még a vaknak is feltűnne, hogy itt borult minden és lehet, hogy eddig szemét voltam, de azért automatikusan érdeklődök a lány hogyléte felől. - Ööö... Te jól vagy? - azért annyira nem vagyok szívtelen barom, hogy ezt szó nélkül hagyjam... Ahogy elnézem komolyabb baja nem történhetett, jobban aggódik a háza pontjai miatt mint a saját tepsi épségéért. De alig telik el pár perc, a könyvtáros banya már meg is jelenik. Elég ijesztő, ahogy itt ordibál velünk, komolyan, mintha mi tehetnénk arról, hogy a gravitáció... Mármint... Arról, hogy a dolgok lefelé esnek és eldőlnek, ha kimozdítjuk őket az egyensúlyi helyzetükből... - Igen-igen... Jól mondja, egyszer csak... Eldőlt... Nem mi tehetünk róla, hogy a föld mágnesként vonzotta magához - mentegetőzök én is, bár érzem, hogy hiába. Azért... Valljuk be, ez egy tök jó csíny lehetett volna, legalább ezért nem egy milliomodik serlegpucolós büntetőmunkát fogunk kapni...
x itten a záróóó, bár a vége asszem még túl fizikális lett x✖ K.P ✖
Kezdőlap
)
x
x