Sorel család - Wolf Trap, Skócia

Merry Xmas

I hope you have fun

Karácsony. Mily elcsépelt módja annak, kifejezd hálád és szereteted a másik felé! S ugyanakkor mutasd emberi bőrből készült, kifogástalan maszkodat, hadd higgyék, tökéletes vagy. A képmutatás fellegvára, amikor a Yule ünnepségeken pompás díszekbe öltözteted a házad, és Pazar ruhát öltve játszod el azt az embert, aki nem vagy, sohasem voltál, de szeretnéd, hogy mások így emlékezzenek rád.
Valaha én sem voltam több ezeknél a robotoknál. Nem feltétlen a társadalmi státuszról szólt, csupán arról, hogy a létező legjobb színben tüntessem fel magam. Nincs miért megkövezni, ez volt a norma, amit követni kellett, akkoriban pedig elképzelhetetlennek tartottam egy olyan életet, ahol a társadalom peremén, szegregáltan, izolációban élek, ráadásul mindezt saját akaratomból.
Nem tudom, mi vesz rá arra, hogy a karácsonyom bizonyos formában, de a családommal „ünnepeljem”. Bár ez talán erős szó, és jól tudom, a vérszomj és a káröröm egy perverz, különös egyvelege motivál arra, hogy üzenjek nekik. Hiszen a levelem nem több, nem más, mint egy üzenet, hogy tudják, boldogulok nélkülük. Ez a szó szoros értelmében talán nem teljesen igaz – ideig-óráig, talán évekig kihúzom abban az állapotban, amiben vagyok, a jelenlegi módszerem azonban, amivel életben tartom magam, hirtelen esetekre nem nyújt megoldást, így nem vagyok felkészülve arra, mi történne, ha mondjuk egyszerre több szervem is leállna. Ha csak egy-egy részem szeretne kilökődni, amire volt is már példa, még meg tudom akadályozni azzal, hogy először késleltetem a folyamatot, majd elkészítem a megfelelő másolatot, amivel kicserélhetem azt, de ha egyik pillanatban a szívemmel, a májammal és a tüdőmmel is gond lenne egyszerre, akkor komoly bajban lennék, és nem élném meg a holnapot. Haldoklom, az esélyeim pedig napról napra csökkennek, amíg nem találok valami tudományos áttörést. Ami olybá tűnik, még késlelteti magát.
Néhány napja estem túl a legutóbbi cserén. Amikor a szívem szúrni kezdett, azonnal tudtam, mi a probléma. A szív mindig is a legnehezebbek egyike volt – komplikált folyamatokat végez, nehéz lemásolni, és az átömlesztése még mágikus úton is odafigyelést és precizitást igényel. A regenerációm azóta sem fejeződött be, hosszú pihenésre van szükségem a csere után. Az üzletemre tartósan kiraktam a Zárva táblát, hogy maradéktalanul élvezhessem a kopogószellem társaságát. A szív volt az utolsó, ami Echoból megmaradt. A szíve az egyetlen, amit a testem még nem lökött ki magából. De vajon én eltaszítottam-e őt teljesen?
Így történt az, hogy karácsonyi ajándékként, bár az ünnepet hetekkel megelőzve küldtem el a csomagom a szülői házba. A bagoly, amit kibéreltem, szerencsére nem sejthette, mi lehet benne. A takaros csomagolás pedig jól álcázza annak tartalmát. A kártyán csupán aláírásom szerepel, cikornyás betűim elég jellegzetesek ahhoz, hogy könnyen felismerjék írásomat.
S Echo, drága Echo… Vajon kínozzalak-e téged is küldeménnyel? Vajon nem könnyebb-e elengedned akkor, ha nem hallasz rólam semmi hírt? Az ajándék, amit hirtelen felindulásból megvásároltam neked, végül asztalom fiókjában maradt. A te érdekedet szolgálja, ha nem tudsz rólam semmit, és nem ismered meg azt, akivé váltam. Épp elég hiba volt tőlem, hogy azt a levelet elküldtem számodra. Remélem, érteni fogod, a küldemény, s vele együtt az üzenet, amit elküldtem, nem neked szól.