A Flamel testvérek ifjabbika mindig példás magatartásáról, muzikális tehetségéről, valamint kiváló jegyeiről volt híres. Míg Gilbert kapható volt minden csínytevésre, korlátokat, normákat és monotonitást nem ismervén csap felfelé lelkének lángja, addig Pharamond maga volt a megtestesült nyugalom, a fényesen kéklő állóvíz, amit aligha zavar meg egy-egy, a közepébe dobott kavics, talán éppen csak a felszínét háborgatja meg kissé, hogy percekkel később el is múljon. A különbözőségük valaha nem zavarta őt abban, hogy minél inkább közelebb akarja tudni magához testvérét. Az ő évfolyamtársaival barátkozott, az ő asztalához ült le a Roxfortban annak ellenére is, hogy egy teljesen másik ház tagja, és mindenben egy kicsit hasonlítani próbált rá. Azonban sokkal komolyabban vette tanulmányait, kettejük közül ő lett a prefektus és az iskolaelső, ő küzdött meg a legunalmasabb mágiatörténelem órákkal is, hogy kiváló jegyet szerezzen belőle, és ő volt az, aki még Vector professzort is megpróbálta elkápráztatni hosszadalmas házi dolgozataival. Éppen ezért érte őt hideg zuhanyként, mikor szülei és dédszülei halálával a testvérpár idősebbike kapta meg az értékes, szellemi örökséget. Mi más okozhatott volna számára nagyobb csalódást? Mindaddig nagyon is szerette bátyját, de úgy érezte, ő érdemli meg inkább ezt a jutalmat, hiszen ő volt mindig a higgadt, a pedáns, a jófiú. Mély, elfogadhatatlan sértettséget érzett, amiért a magyarázatok teljes hiányával közölték vele az iratok, a Flamelek kutatási adatai nem az ő kezébe kerülnek majd. Persze jól tudta, mi az oka az egésznek. Lehet ő bármilyen jó, az egészségügyi, apró zavara, mert ő ezt igen aprónak nevezi, még ha annak természete és valósága nagyon is ijesztő, alkalmatlanná teszi őt arra, hogy ezekre az értékekre vigyázzon. Ahogyan alkalmatlanná vált a protectori szakmához is, felmenői állapotának kiderülésekor, és a Szent Mungoba való bekerülésekor úgy döntöttek, inkább megvédik őt ettől a tehertől. A mély sértettség örökre megváltoztatta viszonyát családjával, de főként addig rajongott testvérével, akivel aligha beszél azóta, hacsak nem muszáj. Szülei halála óta első sorban kedvenc elfoglaltságába, a zenébe menekül, rajongóinak legnagyobb örömére.
The fabulous freaks are leaving town
Pálca
Tizenhárom hüvelyk hosszú körtefapálca thesztrál farokszőrének magjával, szinte teljesen rugalmas
Patrónus
aranyhal
Erősség
zeneszerzés, zongora, cselló, szerénység, szorgalom, könnyen barátkozik
Gyengeség
harag és sértettség családja felé, random trippek látomásföldjére, amiket értelmezni úgy sem tud, szkeptikusság, szinesztézia
Dementorok
az a látomássorozata, amiből három napon át nem tudott kiszabadulni; csak néhány kép maradt meg belőle számára, amik mind nagyon abszurdak, groteszkek, betegek voltak; társai úgy írták le, nyitott szemmel ült egy helyben és nézett kifelé, a Mungoban tudtak csak segíteni
Edevis tükre
megnyeri a rajongói fanartos versenyüket Osberddel
Mumus
egyszer benne marad egy látomásban, ott marad és teljesen beleőrül
Amortentia illata
az illatot magát sosem tudja meghatározni, inkább hangokat társít hozzá; általában könnyed, lágy, lírai szoprán énekét képzeli hozzá, mintha lelkének legszebb szimfóniája hangozna el
Külsö leírás
185 cm magasságával viszonylag magasnak számít, de azért nem egy égimeszelő. Alkata kellően sportos, de messze nem egy izomkolosszus. Ami viszont nem csoda, hogy jelölték őt a Szombati Boszorkány legszebb mosolyának a díjára – dús hajával, tökéletes fogsorával, markáns állkapcsával és csibész mosolyával könnyedén válik sokak kedvencévé. Még akkor is, ha a színpadon kívül sokkal egyszerűbben öltözködik, és imádja a hülyébbnél hülyébb pulóvereket. Még akkor is, ha vastag keretű szemüveget visel. Még akkor is, ha hosszúra növő, világosbarna haja aligha jut fésű közelébe, ha nem feltétlenül muszáj. Kinek van mégis ilyenekkel foglalkozni, amikor épp egy új dal szól a fejében, amit azonnal le kell kottázni?
Születési hely
Lyon, Franciaország
Származás
aranyvér
Elkötelezettség
status quo
Születési idő
1974. július 13.
Családi állapot
egyedülálló, de a rajongók szerint ez nem igaz
Roxforti ház
Hugrabug
Elötörténet
Őszintén nyilatkozik betegségről, önkifejezésről és látomásokról a
Freakshow
zeneszerzője
Pharamond Flamellel egy londoni pubban találkoztunk, ahol az esti koncert előtti fáradalmakat próbálta kipihenni. Pharamond azonban így is szakított időt a Szombati Boszorkány szerkesztőségére, a különbség pedig látványos volt ahhoz a vérbeli keményfiúhoz képest, akit legutóbb még a színpadon láttunk hol a csellója, hol pedig a zongorája mellett. Pharamond sokkal egyszerűbb, barátságosabb, megközelíthetőbb embernek tűnt, visszafogott mosollyal firkantva oda aláírását a rajongók számára. Ellentétben azzal, amit a koncertjein látunk, sokkal szerényebb, szolidabb ember benyomását kelti, aki kerüli a túlzott rivaldafényt, és nem szereti a túlzott feltűnősködést. Hogyan férkőzött az életedbe a zene? Gyerekként is imádtam mindent, ami a zenével kapcsolatos volt, zongorázni autodidakta módon kezdtem, később pedig hivatásos tanárokat is szerződtettek szüleim, még akkor, amikor Franciaországban éltünk. Később az iskolai kórus tagja lettem, Osberddel is itt barátkoztunk össze. A zene iránti szeretetünk hozott minket össze.
Akkor jó régi barátságról van szó. Igen. Három évvel járt felettem a Roxfortban, a bátyám évfolyamtársa volt, ő azonban a Mardekárhoz tartozott, míg én Hugrabugos voltam. Már az iskolában kitaláltuk, hogy mi egyszer együttest alapítunk, ami persze sokat váratott magára, mert mindketten haladni akartunk a hétköznapi életünkkel is. A Roxfort után mindketten a Minisztériumba mentünk, a szüleim nem örültek volna, ha a kiváló eredményeimet elpazarlom, így protectorként próbáltam elhelyezkedni. Ez viszont nem ment valami jól.
Úgy gondolod, a felmenőid ellenezték volna célodat? Azt azért nem hiszem, a legtöbb dologban mindig is támogattak, amíg éltek, ahol csak lehet. De kompromisszumokat kellett kötnöm velük is és önmagammal is. Bárki, aki azt hiszi, a hátára veheti a gitárját, belevághat a nagyvilágba, és egyszer csak sikeres lesz, illúziókban él – nekem pedig épp elég kijutott az illúziókból. Szükségem volt egy olyan dologra, ami segít két lábbal a földön maradni, és a szülők sem kötekedtek így annyira. Az sem segít, hogy a Flamelektől azt várják el, híres, sikeres tudósok legyünk, pedig messze nem mindenki foglalkozik tudománnyal a családban. A testvérem mondjuk dragonológus, egy közeli rezervátumban dolgozik, de ő sem az a tipikus tudós elme.
Említetted, hogy a protectori szakmád nem ment zökkenőmentesen. Mi történt? Néhány év a Szent Mungo zárt osztályán. *felnevet* De komolyan beszélek. Gyerekkorom óta szenvedek fura látomásoktól, de egészen huszonéves koromig nem tudták, mi bajom. Aztán egyszer eljutottam arra a szintre, hogy nem voltam képes a jelenre koncentrálni miattuk, alkalmatlanná váltam a protectori szakmára, hiába tudok mindent a törvénykezésekről.
Úgy érted ez alatt, látó vagy? Én nem szeretem ezt a kifejezést, főleg, mert még én is szkeptikus vagyok az úgynevezett jósokkal szemben. Amikor benne vagyok az élményben, mert inkább így szoktam nevezni, főleg teljesen elvont dolgokat, képeket, szimbolikákat látok, soha semmi sem egyértelmű, bármi bármit jelenthet. Olyan, mintha éberen álmodnál, ilyenkor gyakran órákig nem térek magamhoz, de nem is emlékszek túl sokra a dologból. Hacsak megfordítom a fejem, máris teljesen más képet látok, szóval elég bizarr és kellemetlen az egész. Azóta gyógyitalokat kapok, amik általában segítenek, de van azért jó dolog is az egészben. A legjobb dalainkat mindig a trippek után írom.
Az együttes összes dalát te írod? Nem, azért nem mindet. Az Aphrodisiac mondjuk pont az én munkám volt egy három napos élményem után, de például Nobu is jó zeneszerző, érdekes hangzásokat hoz a bandába a saját kultúrájából. A legtöbb, leghíresebb dalunk viszont az én munkám. A zeneírás nem csak munka számomra, hanem terápia és önkifejezés. Sok olyan dalom van persze, ami nem ment át, nehéz mindenkivel kiegyezni az együttesen belül, mindannyian nagyon különbözünk, mindig van valami, ami valakinek nem tetszik, és állandóan igazodni kell egymáshoz. De azt hiszem, eddig egész jól boldogulunk, amit az új sikereink bizonyítanak a legjobban.
Úgy hallottam, a Weird Sisters-szel is szerződtetek, és újonnan ti vagytok az állandó előzenekaruk. Igen! A szerződést magam olvastam át, hogy minden rendben legyen. A következő, nyári turnéjukon tehát találkozhattok velünk is. Néhány új számmal is készülünk, amit még nem adtak le a rádióban sem.
Milyen tanácsot adnál azoknak, akik még újak a zeneiparban, és nem tudják, hogyan csinálják? Gyakorlás, gyakorlás és gyakorlás. És élvezd, amit csinálsz. Ha nem élvezed az alkotást, hanem csak görcsölsz felette, akkor inkább ne is csináld.
Hol láthatunk, hallgathatunk titeket legközelebb? Egy darabig még a londoni klubokat járjuk, de hamarosan Roxmortsban is fellépünk.
A hozzászólást Pharamond Q. Flamel összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jan. 12, 2017 11:14 pm-kor.
Ti hárman persze egyből belaktátok az oldalt, úgyhogy nem is volt kérdés, hogy lezsírozott koncepcióról van szó. Menő Gublert mérsékelten exhibicionista zenészként látni, és a látomástrippekkel meg a Flamel-háttérrel igazán eredeti lett ez az ötlet. Tetszik, hogy nem indult egyből zenei pályán, a csalódások tovább érlelték a személyiségét, nagyon kíváncsi vagyok, milyen most az elhidegült kapcsolatuk Gilberttel, és hogy változhat-e még pozitív irányban. Az előtörténethez elképzelni sem tudok odaillőbb formát, mint ez az interjú, és nem túlzó a terjedelem, de mégis egy elég jó összefoglalót kaptunk Pharamondból, hogy érezzem, tényleg átgondolt és egyben van a karakter. Az Amortentia szinesztéziája várakozáson felüli. Á színpad á tiéd.
Kezdőlap
