Raziel && Anne

mégis mit akar tudni?

Még mindig nem értem, hogy mégis miért hívtak be a Minisztériumba. Állításuk szerint szemtanúja lehettem valaminek, ami segítheti a munkájukat. Hát kösz, én semmi ilyesmiről nem tudok, de magyarázhatom ezt nekik, úgysem fogják fel. Ráadásul, amint apa értesült erről a levélről, egyből ő is küldött baglyot, hogy mindenképpen menjek el. Nem értem, mit izél, mégis miért olyan fontos ez az egész, de ha már így kéri, vagyis inkább követeli, akkor muszáj ott lennem.
Nézzük a jó oldalát, legalább hiányozhatok a suliból kicsit. Mondjuk, ahogy megérkezek a Mágiaügyi Minisztériumba, körülbelül olyan gyorsan sikerül is eltévednem. Miért nem tudnak ide kirakni irányjelző táblákat, mint az utcáknál szokott lenni?
Oké, fél órámba telt, mire találtam egy segítőkész varázslót, aki elkísért a teremhez, ahova mennem kellett. Szűk kis szoba volt és csak egy asztal volt benne meg kettő szék. Nem is értem, miért volt olyan fontos engem behívni? Ott voltam-e az adott időpontban Roxmorts-ban? Igen, hát miért ne lettem volna ott? Komolyan mondom, ezt a kreatív kérdést... Láttam-e valami furcsát? Gondolom, most nem arra gondol, hogy láttam e sárga vízilovat vagy egy beszélő hattyút. Viccet félretéve, elmondtam neki, hogy én semmi különöset nem láttam és nem is tudom, minek kellett volna felhívnia magára a figyelmemet.
Egyértelmű tehát, hogy a fickó nem elégedett a válaszaimmal, bár én ezt megmondtam volna neki már reggel hatkor is, ha akkor megkérdezi. De nem, engem iderángatott fél tizenegyre és egy órán keresztül kérdezgetett.
Mikor kinyögi, hogy végeztünk, megkönnyebbülök, hogy szuper, akkor mehetek kajálni.Viszont úgy tűnik, korán örültem, mert közli, hogy csak nála végeztem, vissza van mg egy kikérdezés. Ennek mégis mi értelme van? Most kapok legalább egy kísérőt, aki elvezet a megnevezett szobához.
- Miért van erre szükség? Kihez megyünk most? Hahó, maga hall engem? Vagy csak szimplán szarik a fejemre? - próbálok kicsikarni valami információt a kísérőmből, de úgy tűnik, nem is foglalkozik azzal, hogy én itt vagyok. Talán azt sem venné észre, ha lemaradok és másfelé megyek? Hmm... Ez nem is rossz ötlet... Lassítok hát a tempón, hogy pár lépéssel  férfi mögé kerüljek és mikor készülnék elkanyarodni jobbra, hátrafordul és közli, hogy megérkeztünk. Most kopogni fog? Vagy mi lesz? Egyáltalán az a valaki tudja, hogy engem ide küldtek? Ajj, legyünk már túl ezen, hogy elmehessek kajálni... Éhes vagyok...

mégis mit akar tudni?

Ezt az egészet nem értem. A minisztérium állítása szerint szemtanúja voltam egy fontos személy elrablásának, de bírom, hogy azt nem mondják el, mégis kiről van szó. Ráadásul elvárnák tőlem, hogy adjak személyleírást a támadóról, mikor nem is emlékszem semmire abból, amit mondtak. Oké, az megvan, hogy aznap este Roxmorts-ban voltam, de a lángnyelv whisky akkor nagyon jó barátnak bizonyult, hiszen aznap mentünk szét Dariussal. Nem szokott így megviselni egy szakítás, de én hülye, azt hittem, hogy ez több volt... Persze mint kiderült, eléggé félreértelmeztem mindent... Na mindegy, így keveredtem oda aznap este és azért azt mégsem mondhattam a minisztériumban, hogy "hát bocsi, részeg voltam és nem emlékszem". Az kellett volna csak, talán még kitalálnak nekem valami hülye közmunkát is vagy mit tudom én micsodát... Semmi kedvem nincs egy fejmosáshoz vagy valami szentbeszédhez a kiskorúak alkoholfogyasztásáról. Végezni akarok itt minél előbb és elmenni kajálni, mert már lassan dél van én meg csak reggel ettem meg néhány kekszet egy nagy adag kávéval. Éhes vagyok, fáradt vagyok és unatkozom. Ennél még a Mágiatörténet órák is jobbak, pedig azokon is általában alszom...
A hang felé kapom a tekintetem és nyugodtan tapasztalom, hogy nem még egy kopaszodó öregember fog kikérdezni. Kezdtem már azt hinni, hogy itt csak olyanok dolgoznak, de nem, ez a pasi azért jóval fiatalabb mint azok, és mellesleg nem is néz ki rosszul... Jó, oké, nem kéne ezzel foglalkoznom, csak minél előbb elhúzni innen és kész.
- Hali - köszönök, bár mintha fel sem tűnne neki, hogy itt vagyok, elkezd dumálni ezzel a Gregory-val vagy kicsodával. Úgy tudtam, hogy engem kell kifaggatnia, de ha nincs hozzá kedve, akkor akár haza is küldhet. Végül hozzám is intéz pár szót. A pálcámat kéri, amit nagy nehezen sikerül is előkutatnom a taláromból, majd kissé aggódva ugyan, de átadom neki. Biztos ez a hóbortja a kihallgatásoknál és amúgy is, mi szükségem lenne nekem ott a pálcámra? Felteszi ugyanazokat a kérdéseket mint odafent, én pedig ugyanazokat a semmitérő válaszokat fogom adni. Nyugi Anne, semmi bajod nem lesz!
- Reméltem is, még szükségem lesz rá - mondom megkönnyebbültem mikor meghallom, hogy visszakapom majd a pálcámat. A hirtelen jött aggodalom gyorsan el is múlik. Ha nem lenne pálcám, akkor valószínűleg megbolondulnék. Mégis mi segítene abban, hogy ilyen jól nézzek ki? Az a sok muglik által készített vacak, amikről ők maguk se tudják pontosan, hogy mire valók? Inkább kihagynám...
Gőzöm sincs, most mégis merre fogunk menni. Én azt hittem, hogy már ott vagyunk, de ebből is csak az látszik, hogy mennyire nem vagyok képben ezzel a hellyel. Beszállunk a liftbe, ahol unottan dőlök neki a lift oldalának. Gőzöm sincs, meddig fogunk menni, de én utálom, ha csönd van és unalmamban már egy rágót is bedobok a számba. Egy egyszerű "kérsz rágót?" nézéssel tartom felé a mentolos vackot, hátha kér ő is. Fene tudja, sosem lehet kiigazodni az ilyen minisztériumi embereken. - Amúgy Anne... De ezt úgyis tudja - mutatkozok be, hogy legalább megtörjem a ránk nehezedő csendet. Sóhajtok, majd a zsebembe dobom a rágót. Komolyan ennyire kusban lesz végig? Legalább beszélhetne velem valamit, míg leérünk, de nem... Néma csönd, mint valami temetőben. Apropó lent, mennyire is fogunk mi most lemenni? Ahogy elnézem, mások nem igazán kedvelhetik az a helyet, mert csak mi megyünk oda. Fura, ennyire ijesztő lenne, ami ott van? Egy troll vagy egy sárkány? Amitől csak még furább ez az egész, az ah, ahogy elkezd végigmérni. Tudom, hogy nem nézek ki rosszul, van ízlésem, de mi vagyok én? Kirakati próbababa? - Mit néz annyira? - kérdezem meg végül, és ha már így játszunk, akkor én is elkezdem bámulni őt mint valami szobrot, úgysem lehet baj belőle. Nem fog ezért megenni vagy kikaparni a szemem...
Végül a lift megáll és a férfi is szól, hogy megérkeztünk. Sötét van, ijesztően sötét és érzem, ahogy kiráz a hideg. Mégis mi ez a hely? És mennyire lehetünk lent? Mert az biztos, hogy nem éppen egy vagy két szintet jöttünk csak lefelé, az is esélyes, hogy ez a legutolsó. Nem akarok itt maradni egyedül, még a végén jön valami fura lény és élve felfal ebédre... Közel maradok a nem éppen beszédesnek mondható férfihoz és követem. Bárhol jobb, mint itt egyedül az már biztos.
Jobbra a második ajtó... Bemegyek és... Oké, ez most komoly? Majdnem így nézett ki az a fenti szoba is. Ezért kellett lejönnünk oda, ahova senki más? Mégis mi a francot akar ez tőlem, hogy ide hozott? Álldogálok még egy kicsit, várom, hogy mi lesz, figyelem, ahogy leül, majd én is helyet foglalok. Unottan kulcsolom össze kezeimet mellkasom előtt és tovább figyelek. Várom, hogy mondjon valamit, hogy kérdezzen, de semmi. Továbbra is csönd.
- Mást is fogunk csinálni, vagy csak ülünk itt és nézzük a másikat? Nem kéne kérdeznie valamit? - szólalok meg végül kicsit idegesen. Mondtam már, hogy utálom a csendet? Persze, hogy mondtam.... És azt, hogy nagyon utálom?

mégis mit akar tudni?

Zavar, hogy észre sem vesz. Zavar, hogy még csak hozzám sem szól. Én vagyok most elvileg a "téma" vagy mi a szösz, nem? Akkor foglalkozzon csak velem!
Még visszaköszönni sem tud, pedig én tényleg próbálom oldani ezt a feszült hangulatot. Igen, én igenis próbálkozom. Felteszem, ha végig próbálok vele normálisan viselkedni, akkor előbb végzünk, előbb elenged és én is előbb mehetek el végre kajálni. Komolyan, ölni tudnék egy pizzáért, na persze, nem szó szerint, hanem csak képletesen... Sosem vetemednék olyan szintre, hogy bárkit is megöljek, nem, azért ennyi eszem van. Nem akarnám ezzel tönkretenni az életemet...
Kicsit elkanyarodtam a témától, bár ez nem nehéz úgy, hogy a liftben se nagyon kommunikál velem a pasas. Még rágóval is megkínálom, hátha akkor kinyög valamit, de nem. Komolyan mondom, nem lehet szavakkal megfogalmazni, hogy ez mennyire idegesítő.... Raziel... Tömör egy válasz, kösz szépen... Én legalább mondatba foglaltam a nevemet. Ám, ha ez a néma csönd nem lenne elég, még elkezd méregetni is. Oké, tudom én, hogy jól nézek ki, azzal nincs is bajom, ha emiatt bámulnak meg a pasik, de ő... Ő szabályosan méreget, de nem úgy, hanem olyan furán... Olyan idegesítően. Ennek hangot is adok, s mivel kétlem, hogy befejezné, én is beszállok a játékba. Legalább ez még nekem is megy, már ha ennek egyáltalán volna köze a flörtöléshez, de úgy érzem, hogy nincs. Olyan ez, mint a pókerarcos játék, hogy kibírja tovább pislogás meg röhögés nélkül. Nálam általában az utóbbival szokott lenni a probléma, egyszerűen nem lehet kibírni ezt a játékot nevetés nélkül. Azonban, míg Raziel arca meg sem rebben, én érzem, hogy mindjárt elnevetem magam, mert ez tényleg egy tök gagyi játék. El is kapom a tekintetem gyorsan és próbálom visszafogni a röhögési kényszert, kérdéses, hogy ez mennyire jön össze...
Most mondhatnám, hogy szerencsémre a lift megáll, mert megérkeztünk, de a hely cseppet sem tűnik olyan nyugtatónak mint reméltem. Nem hiszem, hogy bárkinek is bevallanám ezt, de komolyan kiráz a hideg ettől a nagy sötéttől meg a csendtől. A terem meg ugyanolyan mint a fentiek, szóval még nagyobb kérdőjel így az egész, hogy mégis miért kellett idáig lejönnünk.
Miután leülök, továbbra is csend és én ezt nem bírom. Muszáj beszélnem, mert itt fogok megőrülni, ha végig kusban kell lennem. Kérdésemre kapott választól unottan oldalra döntöm a fejem. - Ja, persze, már fent is kikérdeztek - sóhajtok és tovább fészkelődöm a székben. Végezzünk már, oké? Csak tegye fel őket és... És mi a szöszért tegezett az előbb, mikor eddig mintha magázott volna? Nem mondom, hogy zavar talán még meg is könnyebbülnék tőle, mert ettől legalább érezném, hogy még úgymond "gyerek" vagyok és nem egy unalmas felnőtt.
Miközben fészkelődök a székben, ő elintézi a papírmunkát. Már ha azt mondhatjuk papírmunkának, hogy kiválaszt egy tollat meg egy pergament. Na mindegy, megvárom, míg lediktálja neki ugyanazokat a vackokat, amiket fönt kértek, tanú neve meg hasonlók. - Hééé, milyen vádlott? - kapom fel a fejem arra a bizonyos szóra. Itt biztos valami félreértés van, hogy lettem én tanúból vádlott? Van ennek értelme?
- Persze, a Mágiaügyi Minisztériumban, mert behívtak valami fickó eltűnése miatt - válaszolok az első kérdésére. Ez most úgy jön ki, mintha hülye lennék és nem tudnám a választ. Attól még, hogy fiatal vagyok, nem vagyok idióta.
- Ööö... Akkor mentem le a suliból Roxmortsba... Vagy akkor öltöztem még át és csak utána mentem le... - gondolom végig az említett időpontot. Borzalmas és számomra kínos volt az a nap. Éppen ezért nem akarok róla nagyon beszélni, pedig tudom, hogy muszáj...

mégis mit akar tudni?

Sosem voltam jó a farkasszemnézős játékban. Ezt egyszerűen lehetetlenség kibírni anélkül, hogy elröhögje magát az egyik fél. Általában én vagyok ezen nyomorék, s ez most sincs másképp. Bár ez a fazon, pontosabban Raziel, eléggé ööö... fura... Így inkább próbálom visszafogni a nevetést, és az egészből egérkuncogásféleség alakul ki végül. Jó tudni, hogy így is lehet nevetni, lehet alkalmazni kéne Piton óráján, mikor a levelezések egyikében épp a hajáról van szó. De most komolyan, nagyon nehéz ám olyankor visszafojtani a felkívánkozó vihorászást, ha nem akarsz lebukni, aminek biztos, hogy egyik következménye, hogy elolvassa a "csodálatos" beszélgetést. Visszatérve a mosthoz: mikor kitör rajtam az egérkuncogási roham, tekintetem a liftajtóra szegezem, s várom, hogy az végre kinyíljon. Próbáljon meg bárki tíz percnél többet együtt lenni ezzel az alig beszélő, humortalan fazonnal...
A szoba sem éppen segít a helyzeten, hiszen eléggé semmilyen. Ez a kevés cucc, meg a hely semmilyensége... Nem normális, hogy képes volt lehozni ide.
- Hát milyen? Szerintem rosszul tájékoztatták, mégis miért lennék én vádlott? - bukik ki belőlem kicsit talán idegesebben, mint kéne. De nem tehetek erről, mert szerintem az én helyemben bárki más így reagált volna. Honnan a Merlinből szedte ő azt, hogy én vádlott vagyok?
- Ööö... Egy szobában? - kérdezek vissza értetlenül. Mégis mit ért azon, hogy most hol vagyunk? Annyira fontos lenne ez a szoba? Itt írtak alá valami fontos törvényt vagy mi? Sosem voltam jó Mágiatörténetből, szóval ne várja el tőlem, hogy most tudni fogom, mégis mire gondol. Ötletem sincs, hogy miért lehet annyira fontos hogy mi most éppen itt vagyunk...
- Szóval lementem Roxmorts-ba, elég hideg volt aznap. Emlékszem, mert megfáztam. Aztán gondolom nem érdekli, hogy milyen szexi ruhát vettem, úgyhogy ezt kihagyom, meg a csokikat is... - megvakarom a tarkómat, kezdek zavarba jönni és tök gáz, de kerülöm a fickó tekintetét, mert szánalmas vagyok, hogy ezek után képes voltam egy pasi miatt részegre inni magam. - Aztán elmentem a Három Seprűbe, onnan meg vissza a suliba - egyszerűsítem le végül az egészet. Remélem, elég lesz ennyi...

mégis mit akar tudni?

Vádlott? Én? Biztos csak félreértés az egész... Én nem csináltam semmit... Mégis mit tudtam volna tenni egyáltalán? Csak tizenhét éves vagyok, csak hatodikos vagyok a Roxfortban... Nem hiszem, hogy ártanék én bárkinek is, hacsak azt nem számítjuk bele, hogy hány pasi szívét törtem eddig össze a kis játékaimmal, de... De emiatt csak nem hívtak volna be, hiszen nem csak én csinálom ezt... Meg mi az a baromság, hogy hú én biztos láttam, ahogy elrabolták a fickót? Na ne röhögtessenek... Arra se emlékszem, hogy hogyan jutottam vissza a suliba és kész mázli, hogy nem futottam össze mondjuk Pitonnal olyan állapotban...
Meg mi az, hogy kellemetlen helyzet? Igen, elég kínos nekem arról a napról beszélnem, amikor életemben először dobott valaki... Bár nem tudom, hogy ő mégis honnan tudja ezt vagy egyáltalán erre célzott-e az előbb...
Azt sem értem, hogy miért annyira fontos, hogy hol vagyunk. Annyira számítana, vagy mi? Engem nem nagyon érdekel, ő meg minden bizonnyal tudja a választ a saját kérdésére, így nem tudom, mi értelme van ennek így. Bár, a válaszát elnézve nem hiszem, hogy meg kívánja osztani velem a dolgot, s talán mintha még gúnyt is űzne a válaszomból... Ha mázlim van még azt is hiszi rólam, hogy teljesen hülye vagyok, akkor pedig talán előbb elmehetek és ehetek egy nagy pizzát... Hmmm...
Felvázolom neki gyorsan, hogy mégis mi történt aznap, kihagyva persze az egészből a kínos részeket, majd hátradőlök, mint aki jól végezte dolgát. Ugye most már elmehetek?
- Nem hiszem, hogy bármit tudnék még mondani, ami érdekelné - válaszolom, s ezzel igazat is mondok neki. Nem hiszem, hogy érdekelné őt a szakításom vagy éppen az, hogy hány lángnyelv whiskyt ittam...
Nem tudom, mégis mit csinál az asztal alatt, lehet, hogy keres valamit, talán... Talán a szoba kulcsát, hogy kimehessünk innen... De nem, tévedtem, a pálcáját vette ki. Mégis mit akar azzal? Nem csinál semmit és... És és és mi eeeeez? Valami leszorítja a lábamat, ijedten pillantok le: bilincsek. - Maga normális? - kérdezem miközben próbálok kijutni a vacakból, de nem sikerül, ráadásul a kezeim is ugyanarra a sorsra jutnak. Fáj, de még mennyire fáj... Ez a Raziel... Ez... Őrült...
- Ne... Ne nyúljon hozzám - rángatom kezemet, de mondanom sem kell, elég szerencsétlen vagyok... Ez a fickó nem csak őrült hanem még valami izomember is? Szinte már attól tartok, hogy eltöri a kezem azzal, hogy fogja, ráadásul... - Aáááuuu - hagyja el számat egy fájdalmas hang, ahogy érzem, hogy épp most törte el az ujjamat. Félek tőle és emiatt érzem, hogy remegek mint valami zselétorta ha meglökdössük. Annyira nyugodtan teszi mindezt mintha csak bevásárolna vagy csokit enne... Neki ez szórakoztató? Jó érzés azt látnia, hogy szenvedek? Eddig is tudtam, hogy a fájdalomküszöböm nem valami nagy, de azzal, hogy már most könnyek gyűlnek a szemembe a fájdalomtól csak még biztosabb leszek ebben. - Mé... Mégis... Mégis mit akar tőlem? Nem... Nem tudok semmit, oké? Én... Csak haza akarok menni...

mégis mit akar tudni?

Nem tudom, hogy mégis mit mondhatnék még, ami számára érdekes lehetne, így inkább befogom a számat, bár ehhez annak is köze lehet talán, hogy szinte semmire sem emlékszem abból az éjszakából. De komolyan, azt sem tudom, hogyan találtam vissza a suliba és azt hiszem, hogy csak örülhetek neki, hogy nem futottam össze mondjuk Pitonnal vagy Friccsel.
Viszont úgy tűnik, hogy válaszom nem igazán volt kedvére való Razielnek - bár az sem biztos, hogy jól emlékszem a nevére. Minden olyan gyorsan történik, hogy felfogni is alig van időm. Bilincsek szögeznek a székhez és tudom, ez cseppet sem kecsegtető. Az is megfordul a fejemben, hogy egy olyan pasi ül velem szemben, akinek elgurult a gyógyszere, s erre még költőien rá is kérdezek. Bár választ nem vártam, mégis kaptam, ráadásul egy eléggé kiábrándító választ. "Nem." Ami röviden annyit tesz, hogy igen, ő totál elme roggyant és félhetek, mint állat.
Ekkor töri el az ujjamat, melynek fájdalma villámcsapásként ér. Miért csinálja ezt velem? Én komolyan nem csináltam semmit... Még egy ujjamat eltöri, a könnyek pedig kicsordulnak a szememből. Ennyit arról, hogy én nem sírok mások előtt, de megnézném, hogy van-e olyan ember, aki mindezt póker arccal tűrné...
Újabb kérdés. Miért mentem le? Miért is? Szemem ide-oda cikázik és remegek mint valami zselétorta. Még azt is érzem, hogy hogyan áramlik a vér az agyamban, egyáltalán ez normális? Miért mentem le? Anne, gondolkozz! Mondj már valamit, akármit! Megint megszólal. Az normális, hogy már a hangjától kiráz a hideg? Erőt veszek, nagy nyelés, majd akadozva és viszonylag halkan elkezdek beszélni, bár én magam sem tudom, hogy mégis miről. Csak jönnek a szavak, azt hiszem, ennél rosszabb már nem lehet, maximum kiröhög azért, amit mondok, de nekem talán már úgyis mindegy. Itt fog megölni és kész.
- Én... Én... Azért mert... Szóval... Sza... Szakított velem valaki... És... És velem nem szoktak... Mert én szoktam... - kimondtam. Nem tudom, hogy éltem-e már át ennél kínosabb jelenetet, de az is biztos, hogy nem akartam volna ezt az egészet senkinek se elmondani. Főleg nem egy idegennek. Az is elég ciki számomra, hogy azt hittem, hogy talán volt valami Darius és köztem, de úgy tűnik, sikerült jól pofára esnem. - Én nem csináltam semmit... Nem... Nem tudok semmit - az is biztos, hogy én ritkán szoktam könyörögni másoknak, nem vagyok az a típus, most meg itt bőgök ennek az elmebetegnek, hogy hagyjon már békén. Egyáltalán... Miért csinálja velem ezt az egészet? Annyira fontos valakiről lett volna szó, vagy mi van?

mégis mit akar tudni?

Nem tudom, mit akar tőlem ez a férfi, félek tőle és az ujjaim eltörésének fájdalma végigjárja az egész testemet. Nem tudok tisztán gondolkodni, mert csak az jár a fejemben, hogy ez az egész baromira fáj és azt akarom, hogy minél előbb legyen vége. Itt akarom hagyni ezt a helyet, pizzát akarok, sütit, forrócsokit, egy meleg takarót és azt, hogy elmúljon a kínzó érzés.
Gondolván, hogy némi beszéd, válasz segíthet a helyzetemen kinyögök egy mondatot, bár azt is elég nehézkesen. Ez a fickó azonban mit sem törődik azzal, hogy én mit érzek, látszik, hogy élvezi azt, hogy fájdalmat okozhat nekem. Még a mozdulatai is idegesítőek és egyben megrezzenek már attól is, mikor a zsebébe nyúl és kihúz onnét egy cigarettás dobozt. Mégis mit akar azzal? Valamennyire megnyugtat, hogy csak elszívni szándékozik, közben meg én kibököm azt a részét annak a bizonyos napnak, amit nem akartam. Dariust és a szakításunkat... Viszont az, ahogy ezután beszél velem, sértő rám nézve és bár alig van erőm, mégis megpróbálok kiállni magamért.
- Nem! Én... Nem vagyok kurva, értiiiii? Csak... Úgy érzem, hogy átvertek... Magát még sosem ejtették pofára? - nézek rá könnyes szemekkel. Olyan viselkedést láthat tőlem, amit talán a szüleim előtt csináltam utoljára. Nem szokásom sírni, főleg mások előtt nem és nem szokásom ilyen dolgokról beszélni sem, de most valahogy egyikkel sem tudok foglalkozni, túlságosan fáj az, amit velem művelt velem.
Hiába bizonygatom, hogy semmiről sem tudok, hiába mondok neki bármit, nem hiszi el, egy szavamat sem hiszi el... Azonban ez azt jelenti, hogy nem hagy békén, tovább fog kínozni, hogy megtörjön, pedig ez már sikerült neki. Elmondtam egy olyan dolgot, amit senki sem tud, de le se szarja...
- Nézze... Én... Komolyan nem tudom miről van szó, vagy kiről... Nem láttam semmi furcsát, nem szoktam ilyen dolgokra figyelni, mert van jobb dolgom is annál, mint a sikátorokba kukucskálni - némileg én magam is meglepődöm, hogy ennyi mindent mondtam, de azt hiszem, még ez sem győzte meg eléggé. - Vagy... Ha nem hisz nekem, akkor nézze meg! Én... Odaadom azt az emléket vagy hogyan mondják és nézze meg! Csak... Csak ne bántson - állok elő egy ötlettel, az utolsó mondatnál pedig sikerül megint csak elsírnom magam, mert azon jár az eszem, hogy vajon milyen szörnyűségeket tervez még csinálni velem, ha nem hiszi el mindazt, amit mondok.

mégis mit akar tudni?

Kurvának nevezett. Pedig attól még nem vagyok az, ahogy a pasikkal viselkedem. Igen, én szoktam őket dobni, na és? Ráunok a dologra és úgysem akarok soha többet némi kalandnál, na meg persze azt is örömmel nézem, ha a srác azon rágja magát, hogy én szakítottam vele. Ettől már is kurva lennék? Nem! Én nem vagyok az, és az is eléggé szarul esett, amit Darius művel, de persze, szerinte én kurva vagyok... Egyáltalán érezhette már azt, amit én?
Mindenesetre, ha leállok vele veszekedni ezen, attól lehet, hogy csak rosszabb lesz, mégis úgy érzem, hogy védenem kell az önbecsülésem és bár a sírás miatt nehezebben érthető, amit mondok, mégis néhány szónak sikerül elhagynia a számat. - Nem... Az nem úgy van... Ahogy maga érti - bököm ki, bár én magam sem tudom, hogy mit akartam ezzel elérni.
Haza akarok menni, és bármit megtennék annak érdekében, hogy ő abbahagyja a kínzásomat, hiszen én nem láttam semmit. Sőt, ha elvileg láttam is, akkor sem emlékszem rá, akárcsak az este nagy részére. Még azt az ötletet is felvetem, hogy nézzen a fejembe, vagy hívjuk elő annak az estének az emlékét, de ezekre csak nemet mond, mert ő hallani akarja. - De... De... - félbehagyom a mondatot és csak még jobban kitör rajtam a sírás, mikor elnyomja a cigit a kezemen. Ennek maradandó nyoma lesz, biztosan... - Bazd meg nem emlékszem semmire, oké? - förmedek rá idegesen két sírás közepette, majd valamivel nyugodtabb hangon végül inkább kifejtem ennek az okát. - Én... Szóval lementem oda, Roxmortsba. Vettem egy ruhát, majd bementem a Három Seprűbe... Kértem... Kértem lángnyelv whiskyt és többet ittam, mint kellett volna, oké? Még... Még arra sem emlékszem, hogy hogyan kerültem vissza az ágyamba, nemhogy még arra, hogy kiket vagy miket láthattam a faluban... - nem tudom, hogy erre mit fog reagálni, vagy egyáltalán hinni fog-e nekem, márpedig, ha az utóbbi nem történik meg, akkor már semmit sem tudok csinálni, mert ez tényleg az igazság volt és én semmiben sem tudok a segítségükre lenni...

Raziel && Anne

what do you want to know? i don't know anything...

Esküszöm, ez a férfi bolond. Bolond, mert úgy bánik velem mint egy kutyával, s ötletem sincs, miért. Nem csináltam semmit, nem tudok semmit, ő mégis úgy kezel mintha én aztán az összes kérdésére tudnám a választ, s közben az arcán látszik, mennyire élvezi nézni a fájdalmamat. Tudom, hogy nem jó ötlet leállni erről a témáról beszélgetni vele, az önbecsülésem viszont ezerrel ordít, hogy tegyem meg és ne hagyjam egy szó nélkül azt, hogy lekurvázott. Mégis, az úhjabb mondata: tegyek arról, hogy megértse... Mégis hogyan? Ennél jobban akarjná boncolgatni a témát? Hiszen a tiszta gondolkodáshoz alig van energiám, nem még ahhoz, hogy magyarázkodjak neki... Aztán mégsem ragozom tovább a témát, mert biztos csak rosszabb lenne, erre a cigaretta is okot ad. Egyetlen épeszű ember sem csinálná ezt a másikkal, ő meg halál nyugodtan. Biztos élvezi...
Ráförmedek, talán erősebben a kelleténél, de nem tudom visszafogni magam. Bassza meg ez fáj! Nagyon fáj, és biztos nyoma is lesz, én ezt nem akarom, hagyjon már békén, épp elég gáz, hogy úgy sírok mint valami öt éves... De ő még mindig teljesen nyugodtan benyögi, hogy megdugna... Ez az ember normális? Én ilyen pasassal soha a büdös életbe nem feküdnék le, nem nem és nem! Inkább beszélek, elmondok neki mindent és akadozva, szipogva, sírva, de összefoglalom neki, hogy mi történt.
Nem volt elég, csak nem volt elég neki az, amit mondtam... Oh te jó ég, mégis mikre kíváncsi? Mivel hallgattathatnám el? - Nem, nem, kérem, bármit csak, csak ne bántson! Ne... Ne érjen hozzám, kérem... - kérlelem, mikor az állítólagos segítségét ígéri. Nem, én azt nem élném túl, ha még valamit művel velem... Talán levágná az ujjaimat? Vagy kitépné a hajamat? Kihúzná a fogaim? Nem, nem szabad ilyenekre gondolnom, mert csak még jobban félek miatta...
- Szóval... Lementem a suliból... Roxmortsba. Nem volt út közben semmi különös, havas volt még a táj, láttam néhány diáktársamat hógolyózni... Ők Hugrások voltak, a sáljukból ítélve, de... De lehet volt köztük Hollóhátas is, nem vagyok benne biztos. Ruhát akartam venni, azért mentem le... Natienek a szülinapjára, még szerencse, hogy egy a méretünk... Nagyjából... Szóval én bementem a szokásos boltba, nem tudom mennyire ismeri Roxmorts-ot. Van ott az elején egy butik, szinte csak női ruhák vannak és tök jó, mert semmiből sincs kettő és simán méretre varázsolják neked a ruhát. Bementem, nem tudom mennyit voltam bent, el vagyok pár órán keresztül egy butikban, sosem érzékelem az időt nézelődés közben, ráadásul több ruhát is megnéztem, de végül egy világosat vettem meg neki... Nem tudom ez miért fontos - ha szüksége van rá, akkor akár azt is ecsetelem neki, hogy milyen vlt a többi ruha, vagy mennyire mocskos volt a macskakő Roxmortban... Hülye szokásom beletrappolni a nagy latyakba, ha nem beázós a cipőm, szóval érthető, hogy fel sem néztem és célirányosan mentem... Bár ez se tudom érdekelné-e, inkább megvárom, erre mit mond...

 

Raziel && Anne

what do you want to know? i don't know anything...

Bármit is akar, biztos vagyok benne, hogy ne tudok neki segíteni. Semmit sem láttam és azt sem tudom mit keresnek vagy kit vagy mi van... Nem, nem világosítottak fel, hogy mégis miről van szó, csak ide hívtak, hogy tegyek vallomást, komolyan ez... Én csak haza akarok menni, olyan nehéz ezt felfognia ennek a pasasnak? Ahogy azt is, hogy nem tudom azt, ami neki kell?
Minden, amit itt csinál velem, várhatóan nyomot is hagy majd. A csikk... Kegyetlen, és minden egyes percben egyre kegyetlenebb és egyre gonoszabb lesz a szememben. Mégis hogy alkalmazhatnak ilyen embereket és ilyen módszereket a minisztériumban? Elmondom neki a semmitmondó történetemet röviden, de ez sem elég neki, bővebben akarja hallani, így hát kap egy némileg részletesebb bemutatást az eseménytelen napomról a hógolyózó fogyatékosokkal meg a hosszú ruhaválogatással Natienek. Azt vártam, hogy ez sem lesz elég, így meglep, mikor hirtelen egy olyan kérdést szögez felém, amire nem számítottam. Melyik házba járok?
- A Mardekárba, de ez miért... miért fontos? - kérdezek vissza értetlenül, mert tényleg nem tudom, miért kérdei most ezt, meg hogy egyáltalán honnan jött neki ez az egész. Aztán újra megszólal, a pennához beszél és a szavai csak még nagyobb űrt hagynak a fejemben. A kihallgatás szünetel. Hogy ebből én most jóra vagy rosszra következtessek, azt nem tudom, de próbálkozzunk talán a számomra kedvezőbb végkimenetelekre godnolni. Ki tudja, talán ha így teszek, akkor így is lesz később...
- Ez mégis mit jelent? Miért? Mit akar most csinálni? Elég volt, amit mondtam? Ugye már érti, hogy semmit sem tudok? - hadarok el egy rakatnyi kérdést kissé talán kétségbeesve, de azért fellélegezve is némileg. Remélem jól értelmezem a dolgot és nem azért szünetelteti a kihallgatást, hogy elmenjen inni egy kávét, vagy azért, mert nem akarja, hogy a penna papírra vésse, hogy levágja egy ujjam, meg hasonlók...