A kneazle, akit még azóta sem láttam el semmiféle névvel, békésen dorombol az ölemben, mialatt a jövő heti procedúrámat tervezem. Az égési sérülések helyrehozatala viszonylag egyszerű műveletnek számítanak, ha megvannak hozzá a megfelelő eszközeid. A plasztimágiának egy olyan változatát használom, ami a Mungoban nem éppen elfogadott, általános eljárás, és kicsit kényesebb, fájdalmasabb és időigényesebb is pár elmormolt bűbáj helyett, de kétségtelen végeredmény szempontjából, hogy hatékonyabb is azoknál a legális változatoknál, amiket az ispotályban alkalmaznak. Nem kérdeztem a vendégem, honnan és hogyan szerezte azokat a hegeket az arcára, nem az én dolgom. Az én feladatom, hogy reprodukáljam azt az arcot, amivel a balesete előtt rendelkezett. A macska elnyújtott ásítással jutalmazza, amiért engedem, hogy az ölemben terpeszkedjen. Kétségtelenül jobb társaság, mint a kopogószellem, még úgy is, hogy Merlin nevére sem engedi helyrehozni a hiányzó mancsát. A penna sercegő hangját az ajtónyitás zaja töri meg, a pult felől felpillantva pedig olyan emberrel találom szembe magam, akire aztán végképp nem számítottam a Crux Ansatában. Miután otthagytam medimágusi képzésemet, igyekeztem szinte minden addigi kapcsolatomat felőrölni. A családi házból elszöktem, még Echoval is megszakítottam minden kontaktot, Milena életéből szó nélkül eltűntem, bármennyire is élveztem azt a társaságot, amit nyújtott számomra, és a régi háztársaimmal sem beszélek, leszámítva azokat, akik valamilyen kezelés miatt fordulnak hozzám. Úgy éreztem, ez lesz a legjobb mindenki számára, míg nem találok rá a gyógymódra, és tartom is magam ehhez. Akik régebbről ismernek, tudják, hogy messze nem olyan voltam, mint most – árnyéka vagyok régi önmagamnak, a beszédhibám pedig csak a csúcsa mindannak a roncsnak, amivé váltam. Nincs szükségem azonban az aggodalmaskodókra, ezért igazán remélem, nem nosztaligából tévedt Adam ide hozzám. - M-m-m-micsoda me-meglepetés, Rogers. R-r-re-remélem, ne-nem osz-osztálytalálkozóra hívsz. – köszöntöm őt különösebb lelkesedés nélkül. A Mardekár ház tagjaként viseltem azokat az előítéleteket, amik körüllengték házunk tagjait, én pedig mindig is az a fura srác voltam, aki sokat betegeskedik, és még a kviddicsért sem rajong különösebben. De mellőztem azt a fajta viselkedést, amivel egyesek aláásták házunk becsületét, és tettek arról, hogy a stigmák még erősebben beleivódjanak bőrünk alá. Rogers hozzám hasonlóan törtető volt a tanulmányait illetően, kettőnk közül azonban én lettem iskolaelső. Az élet más területein viszont mindig ő remekelt. Elég csak kettősünkre megnézni, a beteges külsőmmel szinte visszataszítónak hathatnék mellette. - Sz-sz-szólj, ha va-valamiben s-s-s-segítségre va-van szü-szükséged. – úgy kezelem, mint bármelyik másik vevőt. Határozott visszafogottsággal, azzal nem lehet mellélőni. Nem voltunk igazán jó cimborák sosem, hogy a régi szép időkről elmélázgassunk. Az pedig egy rühes kutyát is jobban érdekel a Zsebpiszok közben, mint engem, hogy az évek alatt mi lett belőle. A díszletként kirakosgatott koponyáim történelme jobban szórakoztat.
Kezdőlap
