Tárgy: Diana && Nathan Kedd Aug. 23, 2016 11:12 pm
Unalmas napok ezek, semmi izgalom, semmi amiért érdemes lenne még mindig iskolába járni. Már annyira kanos vagyok, hogy úgy érzem felrobbanok ott lent, ha nem teszi szét valaki nekem a lábát. De mindenki csak untat, nincs bennünk kihívás, semmi izgalmat nem nyújtanak nekem, mert lássuk be, aki önként szétteszi a lábát, abban nincs semmi tűz. Nekem egy olyan lány kell, aki az elején ellenkezne, aki nem merne semmit sem tenni, majd pár nap múlva a vágytól hörögve adná meg nekem az örömöt. Sokkal édesebb az a pite, amivel foglalkozni kell és kicsit küzdeni is kell érte. Persze tudom, hogy senki sem tudna nekem olyan sokáig ellenállni, mindenki rám vágyik, még az is, akinek barátja van, mert be kell látnunk, hogy a többi gyökér nem tud olyan szexuális élményt nyújtani, mint én. Akit megbasztam, az elmondhatja, hogy szexelt már az életében egy rendeset, és nem csak hang vagyok, nem csak nyomom itt magam, minden amit mondok igaz. Tényleg én vagyok a legjobb lepedőakrobata, még senki sem panaszkodott, sokkal inkább a repetáért jöttek vissza, amit nem is csodálok. De ez az óra halál uncsi és nem fogom kibírni ezt a napot.. még csak öt perce kezdődött el a tanítás. Ezek a pupák "haveroknak" nevezett társaság sem tud semmilyen élvezetet nyújtani, mindegyik kussol és figyel, tök szánalmasak, úgy meggyilkolnék valakit.. Elvágni valakinek a torkát és végignézni, hogy csak sugárzana a vére a torkából, miközben vörösre fest mindent a vére.. Nem hiszem el, hogy ez az öreg vén mocskos ribanc, mi a fasznak tartja ilyen sokáig ezt a teljesen felesleges és haszontalan órát. Ez a vén, szottyant, bolond, agybeteg rohadt galagonyát ki kéne baszni. Nem is értem, hogy miért tanít még mindig, már régen el kellett volna mennie. Jöhetne a helyére valami fiatal és szexy tanár, aki élvezet lenne nézni és ha még szét is tenné nekem a lábait, akkor megígérném, hogy tanulnák.. vicceltem, megbaszni megbasznám, de nem kezdenék el tanulni. Majd mikor sikeresen véget ért az óra, akkor mentem is ki a teremből, hogy szívhassak egy kis friss levegőt. Meglepő módon nem az udvarra mentem, hanem az északi torony felé vettem az irányt és olyan gyorsan haladtam, ahogyan csak tudtam, mert nem akartam várni.. Hogy miért is tartok oda? Valamiért azt érezem oda kell mennem. A toronynál egyetlen kósza lélek sem volt, senki sem járt arra rajtam kívül, ám pár perc múlva egy igazán szép és kívánatos lány bukkant fel. Nem gondolkodtam, ezen nem kellett azonnal felé tartottam és magamra öltöttem a legjobb és legszexybb formámat, majd mielőtt levehettem volna a lábáról a dumámmal a fejem majd szétrobbant és..Hol vagyok? Mit keresek én itt? Még most is kicsit homályosabban látok, mikor én jövök soron.. De ahogy egyre jobban tisztul a látásom és meglátom, hogy ki áll előttem és bámul rám, kezdek zavarba jönni.. Mi a francokat akar Nathan tőle?! Egész eddig sikerült őket egymástól távol tartani.. Nem is tudom, hogy mit mondhatnék, ezért felteszem az egyetlen eszembe jutó kérdést. - Ugye nem mondtam semmi rosszat? - igen, az kellemetlen, hogy nem tudom, hogy tényleg mondott e neki valamit vagy sem.. Jó lenne tudni és a hasonló kínos jeleneteket el lehetne kerülni, de most hogy itt van és kénytelen vagyok beszélni vele, egész boldog vagyok. Sokkal szebb, mint gondoltam, sokkal jobban látszik minden közelebbről, egyszerűen tökéletes ez a lány. - Olyan szép vagy.. - nem tudom, hogy ezt most hangosan kimondtam e, de nem is érdekelt, biztos hogy nem mondtam hangosan...
Az esküvő szervezés egy nagyon stresszes dolog, ezt eddig is tudtam. A tanárok az elejétől kezdve óvva intenek tőle, de hiszen ők nem tudják, hogy ezt az egészet nem én találtam ki. Szerintük inkább tanulnom kéne és a jövőre koncentrálni, nem a fiúkra – ó, ha tudnád, hogy én is pont ezt akarom. Persze van olyan tanár, aki nagyon is tisztában van apám tervével. Ez az egész lagzi rengeteg nagy problémát szűrt, azon kívül, hogy megkel szoknom, hogy nem sokára feleség leszek – még most is furcsa kimondani a szót. A nyáron még egy kicsit jobban mentek a dolgok, akkor nagyobb teret kaptam. Több dologban tudtam egyedül döntést hozni, még a díszítést is 100% rám hagyták. Aztán a leendő anyósom és anya az iskola kezdetekor úgy döntöttek, hogy átveszik az irányítást. Kezdetben megbíztam bennük, sőt még örültem is, hogy a tanulás mellett már nincsen annyi gondom. Rosszul gondoltam... Nem sokára mindként fél hozzám jut könyörögve, hiszen elég hamar mindenen összevesztek. Szóval most ugyan úgy nekem kell kiválasztani a dolgokat – aminek persze, azért nagyon örülök, még is csak az én esküvőm – és kibékíteni őket minden egyes alkalommal. A leendő férjem, pedig...megfogom szeretni, megfogom, meg kel, hogy szeressem. Nem akarok boldogtalan házasságot, semmiképpen se, szóval én mindent megpróbálok. Mikor látom mindig közeledik felém, mintha ő is egy boldog kapcsolatot akarna velem. Aztán különválunk még néhány hétig levelezünk, majd egyszerűen nem ír, csak az anyán keresztül üzen. Nem tudom, hogy mit gondoljak róla. Persze ez egy elrendezett házasság, de én még reménykedek. Nem szeretek mostanában nagyon tömegbe járni, az emberek megnéznek és a hátam mögött kibeszélnek. Mindegyikük azt hiszi, hogy tudja az esküvőm okát. Mostanában én vagyok az egyik pletyka alapanyag az iskola területét. Tudom, órára kéne sietnem és nem itt siránkozni. De kell néha egy kis magány, amikor el tudok gondolkozni azon, hogy merre halad az életem. Már csak azt kéne kitalálnom, hogy hogyan tudnám kicsit saját kézbe venni az irányítását. Néha úgy érzem magamat, mint egy rövid pórázon tartott kutya. Erre felé nem sok diák jár, itt tudok gondolkodni. A toronynak a minősége nem olyan, mint a többié. Nem is értem, hogy miért nincsen lezárva a diákok előtt – nem mintha az megállítana pár kíváncsi nebulót. De sajnos semmi se végtelen, muszáj visszamennem a többiek közé és úgy tenni, mintha nem tudnám, hogy pont rólam beszélnek. Mostanában az a kedvenc pletykám, hogy, azért megyek férjhez, mert terhes vagyok. Ezekbe a pletykafészek hagy ne mondjam milyen lányokban néha túl sok kreativitás szorul...Elfordulok a lépcső felé, majd meglátok egy barna hajú fiút. Nem igazán ismerem, de talán tudom, hogy ki. Igen, ő a Quinndal ikrek közül az egyik. Feszesen áll, úgy, mint egy király. Árad belőle az arrogancia, minden lépésén látszik és, ahogy a száját tartja. Majd hirtelen megáll, már nem olyan eltökélt, mint előtte. Hirtelen úgy tűnik, mintha rosszul lenne. Oda lépek hozzá és már a karomat nyújtanám, hogy elkísérjem a gyengélkedőre, amikor a szeme újra felcsillan. De most valahogy egészen máshogy néz rám. Alig pár pillanattal előbb a szeme olyan volt, mint egy zivatar, most, pedig inkább, mint a lenyugvó nap. Melegséget áraszt, ami most nagyon is jól esik.. Az első kérdésére nem is válaszoltam rendesen, csak egyszerűen megráztam a fejemet. A kezemet még mindig felé nyújtva tartottam, majd elpirulva visszahúztam. Úgy látszik már nem kell a segítségem neki. – Köszönöm... – megint elpirulok. Ez csak egy egyszerű bók volt! Örülnöm kéne neki, nem így lefagyni. Mi van velem? Próbálom lenyugtatni magamat és az arcomat normálisabbá változtatni. Ez a lángvörös színnel nem igazán lehet „gyönyörűnek” nevezni. – Komolyan köszönöm, a nő ritkán találkozik olyan férfival, aki tud még bókolni. Szeretem, ha egy férfi, így beszél egy nővel, ilyen illendően és nem úgy, mint egy rongybabával. Egyszer utoljára rámosolygok, majd elindulok lefelé a lépcsőn. Én egy menyasszony vagyok, ilyen dicsérő szavakkal nem szabad foglalkoznom. Nem tudom, hogy miért, de visszanéztem és láttam, hogy ő még mindig ott áll. A következő tettemet, se tudom mivel megmagyarázni. – Nincsen kedved elkísérni az órámra? Jó lenne most valakivel beszélgetni – szólok vissza és próbálom ezt a legbarátságosabb hangommal megtenni.
Hát még mindig fura, hogy egy testen kell osztozkodnom Nathan-nal, aki még csak nem is tud rólam. Én természetesen tudom, hogy ketten vagyunk egy testben, de szerencsétlen egyre idegesebb, mikor azt hallja, hogy van egy srác aki tök ugyanúgy néz ki, mint ő és még nem találkozott vele. Még a gyilkosságon is elgondolkodott, szívesen megölne, csak ha tudná az igazat, de nem fogja és erről gondoskodnom is kell. Meg itt van még az is, hogy őt is elkezdte érdekelni Diana, ami pedig nagyon nem jó, mert ha bemutatkozik neki, akkor én kapálhatom a dolgot kettőnk között. Tudom, hogy semmi esély arra, hogy köztünk rendes kapcsolat lehessen, mert hozzám párosul egy idióta, aki bármikor előtörhet, mint egy rossz álom. Egyszer csak az aranyos és kedves srácból hirtelen egy elviselhetetlen, arrogáns és tuskó ember lesz.. Ilyen megtörtént már, egyik barátommal beszélgettem és egyszer csak átváltottam Nathanra, pedig pont érdekes témáról beszélgettünk. Bár nem tudtam könnyen kimagyarázni magam, de valahogy csak sikerült, bár nem emlékszem, hogy mit mondtam már neki. Most is egy olyan helyzetbe csöppentem, amire nem voltam felkészülve, mert hát itt állt előttem álmaim nője. Tudom, hogy fura, de tényleg én nekem ő az esetem, ő benne minden megvan, amit egy lányban keresnék. Azt sem tudom, hogy mit mondott neki az az idióta és magamat is idiótaként tüntettem fel azzal a buta kérdéssel. De meg kellett kérdeznem, mert azt sem tudtam, hogy pontosan milyen szitúba csöppentem. Annyira rossz az ilyen néha, sokkal jobb lenne tudni, hogy mi történt eddig pontosan... NA de próbálom a legtöbbet kihozni a helyzetből és kevésbé idiótának tűnni. - Nincs mit, én csak őszinte vagyok. - mondom neki kedvesen és teljesen komolyan is gondolom, mert ő mondjuk nem csak egyszerűen szép, hanem ő a legszebb lány, akivel valaha találkoztam. Amikor őt látom mindig érzem a kényszert, hogy ezt közöljem vele és mondjam el neki akár ezerszer is, ha kell. Mert nincs tisztában azzal, hogy mennyire is szép ő valójában. Majd mikor közli velem, hogy ma ritka az ilyen, akkor mosoly ül ki az arcomra. - Hát a mai fiúknak ideje lenne meglátni a szépséget az életben és bókolniuk. - mondom neki egy mosoly kíséretében és próbálok higgadt maradni és normális, bár nem tudom, hogy hogyan fog reagálni a szavaimra. Remélem, hogy nem fog komplett idiótának nézni, bár egyfajta visszajelzést kaptam az által, hogy elindult a lépcsőn és még csak nem is köszönt el. A mosoly azonnal lefagy az arcomról és nem is tudom, mindentől elmegy a kedvem, jó lenne, ha ilyenkor váltani lehetne, hogy visszatérjen az a barom.. így már nincs kedvem itt lenni, de aztán visszafordul, amire a szívem gyorsabban kezd el verni, vajon mit akarhat? - Már hogyne lenne? Szívesen társalgok veled. - a mosoly újra visszaköltözik az arcomra és máris visszajön a kedvem. Gyorsan mellé sietek és már indulunk is a terme felé meglehetősen lassú tempóban, mert nem akarom, hogy hamar odaérjünk. Szeretnék vele nagyon is sokat beszélgetni. - Milyen órád lesz? - teszek fel egy ártalmatlan kérdést, miközben le nem veszem róla a szememet és mosolygok, mint a tejbe tök.
Kezdőlap
