Olympus Heights - Mr. Flamel

Hozzászólások száma : 14 Hírnév : 0

“If the modern world were a patient in my care... I would diagnose it suicidal." - Dr. Sofia Lamb

A pokolra emlékeztette őt - a bódító lázálom, amiben párok táncoltak, folyt az alkohol csillogó poharakba, a swing kényeztette a füleket, az éjszakai ég sem vetekedhetett mindazzal a gyönyörrel, ami testet öltött a bálterem falai között. Ott állt ő, a parkett szélén, mert magába akarta szívni Tartarosz esszenciáit: a francia bort, a csillár rozsdás szagát, a sok-sok parfümöt, és a mellette a földet simogató bársonyfüggönyt. Tulajdonképpen elég hamar arra a gondolatra jutott, hogy ez az ország sehol nem lenne francia gyökerei nélkül, amelyet olyan vehemenciával igyekszik mégis letagadni, mintha a romlottság, a forrongó húszas évek megbánhatóak lennének. Mintha ez a még mindig középkori társadalom nem áhítozna az aranykor után, amit lopva mer csak kortyolgatni..
Ha ez a pokol, és mert semmi kétsége nem volt efelől, örömmel tűnt az ide lezuhant angyalnak. Sokan figyelték a lépéseit, mozdulatait - ezek egy része az Arkell-lányt látta, osont a nyomukban a remény, hogy talán ez a két szó messzebbre vezeti majd őket ma éjszaka, míg a többiek egyszerűen a szépségébe merültek. Astoria pontosan tudta, milyen hatást kíván elérni, és egy csepp megbánás sem rejtőzött a fehér estélyi és a vörös ajkak mögött.
Amiért itt volt, már elintézte - egy pohár pezsgő felett megkötött egy újabb üzletet, amiről Pierre majd megfelelő időben értesülhet, jól tudja azonban, hogy egy efféle estélyről idejekorán távozni nagy érvágás lenne, amit még az ő két szép szemének sem néznének el, így egyelőre elfoglalja magát az inspirálódással - nem mintha ez a közeg gazdag lenne ebben. Nem imponált neki a kimértséggel kevert lázadozás, az pedig főleg nem, hogy egyre-másra elhangzott a két gazember neve is, utána a tekintetek pedig rögtön ráfordultak, keresvén a vélt vagy valós közös vonásokat, arckifejezéseket..
Elmosolyodik, egyikük elé emeli a poharát, aztán iszik. Nem fogják rajtakapni, mit tart róluk, az angolokról, a felkapaszkodott senkikről, akik aranyvérűnek nevezik magukat, és ezzel jogosítják fel magukat különféle cselekedetre. Vajon elfelejtették, mit jelent ez a szó, mit a nemesség parfümje, ami velük kellene, hogy szülessen? A pénz, a hatalom, az uralom aurája... épp olyan szórakoztatóak most, mint azok, akiket ennek hiányára hivatkozva lenéznek. Astoria nem tartozott a különösebben sötét mágusok közé, Tudodki elveit sem vallotta magáénak, de most meg tudta érteni, miért forrongott annyi indulat abban a már nem is emberben.. Ő azonban csak szörnyen unatkozott a társaságukban, gyilkos szándék csak kettő felé vezérelte.. Mindenki nagy szerencséjére.
Látja azt a szemrevaló férfit - de melyikük nem az ilyenkor? - aki épp annyira kevéssé illik ide, mint az ő gondolatai. Flamel.. egy újabb nagy név, nagy álmok, szép címer, szép fizimiska. Kíváncsi rá, vajon olyan üres-e belülről, mint most a pohara? Levesz egy újabbat egy házimanó tálcájáról és elindul felé. Nem kételkedik benne, hogy felkelti majd a figyelmét, ha az arca nem is, a neve majd biztosan. A hozzájuk hasonló, következő generációs hercegnők és hercegek mind ismerik egymást valamennyire - lehetnének bajtársak is, de általában ők állnak ezután a térfelekre. Astoria azonban szeretne maga gondoskodni az ellenfeleiről, és aki nem azzal a két kurafival van: az vele van.
Elér hozzá - előbb a parfümje érinti meg a másikat, aztán a szembogarainak kíváncsi érintése az arcán. De a kezdő lépéseket tegye meg ő, legyen a férfi, aki nem csak felébreszti a figyelmet, de méltóképpen szórakoztatni is tudja.

Tárgy: Re: Olympus Heights - Mr. Flamel Csüt. Nov. 03, 2016 2:03 pm

Valójában a pokol is csak egy közeg, amiben ha az ember megtanul kellő rutinnal mozogni akár még élvezheti is annak minden bűnös gyönyörével együtt. Ellenben a magam részéről sokkal szívesebben lennék a démonok lakhelyén, mint itt, ezen az estélynek csúfolt bohóc találkozón. Bár én magam egyaránt rendelkezem brit és francia gyökerekkel, és semelyiket sem tartom előrébb, mint a másikat, a céltalan bályolgás, a mögöttes tartalomtól csöpögő, cukormázba borított rosszindulatú utalgatás sosem volt túlságosan elől az étlapomon. Ami azt illeti felettébb nehezen veszi be a gyomrom, talán ezért is kerülget most a hányinger, ahogy végig nézek a termen és hallgatom a körülöttem állók céltalan fecsegését.
Ha tehetném már régen egy olyan kocsmában múlatnám az időt, aminek a bejárata a sikátorból nyílik, ha az ember belép gomolygó füst és olcsó whiskey szaga csapja meg és olyan emberek isznak ott, akiknek a legnagyobb problémája az, hogy az asszony már megint elsózta az ebédet és a főnöke egy világi gyökér. Ennek ellenére kellemes társaságot tudnak nyújtani a maguk egyszerűségével, főleg a harmadik pohár után és ha az ember úgy megy oda, hogy nem a lét értelméről akar beszélgetni. Bár utóbbit ezen társasággal sem lenne egyszerű megvitatni.
De még a legnagyobb szemétdomb tetején is tud találni az ember egy-egy drágakövet és az Arkell lányra jutott ma este ez a nemes szerep. A teremben mindenki tudja ki Ő, ki ezért, ki azért. Az egyéntől függ, hogy milyen véleménnyel van róla, de nincs olyan, aki ne vette volna észre mikor belépett és ne vetne rá egy-egy futó pillantást azóta is. Persze én sem vagyok kivétel. Egyrészt tagadhatatlanul jó génekkel áldotta meg az ég, még ha a pletykák szerint nem szívesen vállal közösséget azzal, akitől eredetileg kapta, de kiről ne lennének rosszindulatú szóbeszédek? Ellenben számomra származásánál és megjelenésénél sokkal érdekfeszítőbb az archoz tartozó személy maga. Az embernek az az első benyomása róla, ha csak a felszínt nézi, hogy egy tökéletesen szabott selyem estélyi, ami bármilyen közegben kitűnik és nem csak a szemnek, de a kéznek is határozottan imponál, persze nem mindenki érintheti meg csak úgy, ha mégis megpróbálja csúnyán megégetheti magát. Ám az avatott szemnek, meg még az enyémnek is úgy tűnik, hogy sokkal több van a lányban, mint az elsőre mutatja, és még ha nem is akarja ezt megosztani velem ma este sokkal érdekesebb idődöltésnek tűnik próbát tenni vele, mint a hiénak között pazarolni az időmet. Dumbledore kérését eleget tettem, megjelentem az eseményen és bájologtam azzal, akivel kellett, a szívességeket behajtottam, így úgy döntök ma estére éppen elég volt a kötelező körökből.
Szerencsére a megmentőm pont időben érkezik, bár nem fehér paripán és nem is az átlag lovag személyében, annál sokkal imponálóbb formában: önálló, magabiztos nő képében. Na ez olyasmi, ami mindig igen előkelő helyet foglalt el az étlapomon, bár határozottan ínyenc fogásnak számít. De most nem az ilyes fajta igények kielégítéséért jöttem, legalábbis nem ez a fő cél.
Mikor megérzem az orrnak kellemes, élénk illatot, és a lány szemeinek súlyát én magam is felé fordulok, majd egy lélegzetnél hosszabb pillanatig fúrom tekintetem az övébe, hogy megbizonyosodjak valóban az én társaságomra vágyik és nem csak a jobb akusztika miatt állt a terem ezen felébe. Mikor meggyőződöm minderről udvariasan elnézést kérek és nem foglalkozva a rosszalló pillantásokkal, illetve az orruk alatt elmotyogott szitok szóval a lányhoz lépek.
- Jó estét Ms. Arkell. Remélem nem tartja tolakodásnak a részemről ha azt feltételezem, hogy az én segítségemre sietett az üres poharam és gondterhelt arcom láttán. Ha nem így lenne kérem nézze el nekem, csak alkalmat kerestem, hogy megszólítsam - és bár nem tudom pontosan milyen szándékkal környékezett meg, vagy hogy mennyire ellenszenves számára személyem, kétlem hogy pont ő lenne az, aki meggondolatlanul cselekedik, főleg ennyi figyelő szem árnyékában. Mégis szeretném azt is hinni, hogy ahogy az én szívemhez is közel áll a spontanitás, úgy ő sem veti meg az ilyesfajta élvezeteket.

Hozzászólások száma : 14 Hírnév : 0

“If the modern world were a patient in my care... I would diagnose it suicidal." - Dr. Sofia Lamb

Három elképzelés is átszaladt a szép fején, amíg a férfi felé tartott: egyik sem illett angol fülekbe, de többek között ezért sem kedvelte a ködös Albion párás légkörét, ami fojtogatta minden alkalommal, ha őszintének akart volna bizonyulni - nem mintha az Arkellek azok lettek volna hozzá vagy bárki máshoz. Épp eleget tudott ahhoz, hogy hosszan kitartó ébrenlétben részesítse a közeli vérrokonait, és nem feltétlenül a viselt dolgaikat honorálandó. A hozzá hasonló, kifinomult, női testbe rejtett kígyóknak nem volt szükségük magára a tényleges információra ahhoz, hogy káoszt szítsanak belőle, elvégre miután a tűz utolsó lángjai is elhamvadtak az Arkellek sírjai körül, már rég senkit nem a szikra fog felizgatni, ami elkezdte az egészet.
Az első elképzelése szerint engedi győzedelmeskedni megvetését a szigetország lakói felett, és még időben távozik ahhoz, hogy a saját lakásában élvezze a terület ritka szépségeinek egyikét. Az éjszakai London szinte bocsánatáért esedezett pislogó fényeivel, a simulékonyságával, és bár közel sem merészkedett Párizshoz, megmaradt annak szakadt, cipő nélkül szaladgáló vidéki rokonának, Astoria szerette volna úgy képzelni, hogy megbocsájtó a még a sárból fel nem emelkedett modorával. Rögtön itt volt azonban a második lehetőség: talán Londres épp az úriembert szánta erre a célra maga helyett, sejtvén a nő esetleges hangulatát. Ujjaival megcirógatja a poharát, annak jut most minden bája, bár a másiknak még jó esélyei vannak elhódítani a szokatlanul drága üvegtől a kényeztetést.
- Bonsoir, Monsieur Flamel. - ilyen közelről is megnézi az arcát, mintha egy különleges bor lenne. A férfi nem sejti, hogy most dől el a sorsa: vadnak tekintik és levadásszák, talán csak a játékért, hogy végül egy falat húsából étkezzenek a pezsgő mellé, vagy egyenlő partnernek. Utóbbiak szemérmetlenül kevesen vannak efelé, legalábbis Astoria véleménye így fogalmazódott meg az itt tartózkodása utáni első hónapokban. Más lányok és nők talán megrettentek volna a szemek súlyától, a közhangulattól, amely piedesztálra emel és le is ránt onnan, ha a rajongásába féltékenység vegyülne, de őt még a pokol két ördöge sem ijesztette meg, pedig közeli rokonságba állt velük.
- Az attól függ... Melyiket szeretné jobban a magáénak tudni: az italom vagy a társaságom? - nem kerülte el a tekintetét a férfi kezében árválkodó üres pohár, de nem bonyolódott olyan ügyekbe, amelyekben kiszolgálja egy ismeretlen igényeit, és esetleg tévedjen. - Akkor a lehetőség megtalálta önt. Mihez szeretne kezdeni vele?
Hangján a másik gyakorlott füle érezheti a franciahon messze ringó hatását, azt a kis rezgést, amelyet az angol nem tudhatott magáénak, és amiért az újlatin nyelveket mindig a ledérség vágya érte. A nő halványan el is mosolyodik, mintha igazolni akarná a feltevéseket, de ez is egy lépés azon a képzeletbeli táblán, mely lehet rivaldája és koporsója is az átellenben ülőnek. Az orra jót érez, ez vonzhatta ide, mint vadakat a zsákmány ígérete, és kétségkívül valami szándéka lehetett eredetileg, még ha most át is engedi a beszélgetés kormányrúdját jótékonyan, a lehetőséget mintegy illedelmesen átcsúsztatva.

Tárgy: Re: Olympus Heights - Mr. Flamel Vas. Nov. 13, 2016 1:47 am

Van az a mondás, hogy nagy elmék ötleteket, átlagos elmék eseményeket, az egyszerű elmék pedig embereket tárgyalnak ki. Ez a szoba tele van egyszerű emberekkel, akik magukat nagyszerűnek tartják és ezt sajnos előszeretettel hangoztatják. A mai este kedvelt témája az Arkell család - akik bár minden eseményen kitüntetett szerepet kapnak a pletykák palettáján - most kivételesen népszerűek. Ennek oka lehet egyrészt az, hogy a Flamel familia történései kezdenek ellaposodni, - azt semmiképp sem állítanám, hogy jelenlétem megakadályozná a téma megvitatását - a másik pedig, hogy a vérvonal egyetlen női képviselője jelen van ma este, ez pedig igen erős olaj az irigységtől és rosszindulattól fűtött pletykák máglyájára. Én magam nem veszem föl a festett erkölcsű megjegyzéseket, de Astoria olyan utánozhatatlan kisugárzással és lenézéssel kezeli mindezt, ami ha nem is követendő példa, de mindenképp elismerendő. Láthatólag úgy mozog ebben a közegben, mintha csak leereszkedett volna a pornép közé, puszta kegyből megörvendeztette volna azt becses jelenlétével és ezt nem szégyelli ki is mutatni.
Hogy most szerény személyemet külön kiemeli figyelmével egyrészt imponáló, határozottan gyengéd simogatás a visszafogott egomnak, ám egyben némi idegességet is generál bennem, a jó fajtából. Mikor az ember egy kihívás elé áll, ami bár kecsegtet a bukás lehetőségével, de egyben ott a megérdemelt jutalom ígérete is. Az az enyhén érezhető, kellemes rezgés, ami a francia nemzet sajátja zene füleimnek, olyan ritkaság az esős szigetországban, aminek minden pillanatát ki kell élvezni, én pedig erre fogok törekedni most is.
- Bár felettébb kedvelem a jó mínőségű italt, de a nívós társaságot annál is jobban, utóbbit pedig igen nehéz ezen az estén találni - bár mások szerint az ostoba döntések nem állnak tőlem messze némi józan ész belém is szorult, csak éppen annyi, hogy túléljek - Bolond lennék nem élni vele, így ha nem bánja szívesen élvezném a társaságát még egy ideig - nincs kétségem afelől, hogy Astoria habozás nélkül faképnél hagy, ha éppen úgy tartja kedve, de pont ezért, mert az a fajta hölgy, aki nem fél a saját szabályai szerint élni, lesz igazán izgalmas ez a tánc. Időközben egy elsuhanó tálcáról elcserélem saját üres poharam, egy barátságosabb telire, majd néhány korty után ismét a lányhoz fordulok.
- Ha jól tudom nemrégiben elkezdte szárnyait bontogatni a parfümipar firmamentumán, nem kevés sikerrel. Ma esti jelenléte esetleg arra utal, hogy huzamosabb ideig élvezhetjük becses jelenlétét Anglia határain belül? - eszembe sincs belemászni a magánéletébe vagy a családi ügyeibe, a saját halálos ítéletem írnám alá, főleg ha az utóbbit hoznám fel könnyed csevely télmájaként. Ellenben az még számomra is nyílvánvaló, hogy az Arkell család két férfi tagja nem igen mutatkozik Astoriaval egy légtérben, kérdés vajon egy szigetország elég nagy-e hármuknak?

Hozzászólások száma : 14 Hírnév : 0

“If the modern world were a patient in my care... I would diagnose it suicidal." - Dr. Sofia Lamb

Nagyon jól tudta, mit tartanak róla, elég lett volna egyetlen fordulattal a háta mögé néznie - abban is biztos volt, a férfi látja helyette is, érzi a félig kint, félig bent állók szorító üldöztetését, a simogató ujjakat, a gúnyos mosolyokat, a hevületet. Utóbbi örök rivaldát kölcsönzött számukra, és Astoria bár ismerte a hűtlen szülőhazája elméletét arra, apja miért is mutatkozik vele ritkán, most kifejezetten élvezte, hogy falatokat dobhat eme szörnyeteg szájába, és kiszolgálhatja igényét. És ha vélának vélik...? Annál rosszabb nemtőjének: és annál jobb neki.
- Valóban? Mit iszik szívesen...? - kérdése nem hagyja, hogy félreértsék: pengeváltás ez, az ízlés próbája inkább, semmint ártatlan kérdés - Bárhonnan szerezte az értesüléseit, igazak. Az élet valóban nem csak szórakozás, még ha eszerint is választunk szakmát.
Ha nem úgy fordul a kocka, és nem ő találtatik a legmegfelelőbbnek egy követ céljára, bizonyára eszébe sem jut betenni a lábát az országba, amely nem kívánta őt éveken át - egyetlen élvezetet sem nyújthatott számára, amiért megérje átlépnie Calais hullámait és az emlékeket, milyen volt messziről figyelni a távolba, és csak reménykedni. Ma már nem vágyódik hamis remények után, megszerzi, amiről úgy véli, megilleti őt, ha pedig nem, úgy nem is méltányolná igazán a kezei között vergődő áldozatot. Tulajdonképpen már majdnem lemondott a bosszújáról is, de akkor mindig lángot kapott a hűvös parázs, valahol becsapódott egy ablak a lelkében, és az a levél megint a tűzben végezte, esetleg a lepárlóban. Egy különösen zaklatott délután fogant meg benne a kimondhatatlan, miszerint az a két démonbérenc ezegyszer leróhatja tiszteletét előtte, a művészete előtt. A bűntudat írmagja sem maradt meg benne, ahogy megérintette a kecses üvegeket, elképzelte, milyen új formát adhatna amazok fertőjének, és nem maradtak kétségei.
- Szimpatikus az illata.. mit használ? Várjon.. engedje meg, hogy kitaláljam. - nagyon halványan elmosolyodik, közelebb lép a férfihoz, mintha tényleg csak beszélgetnének, mintha az aranyvérbálban létezne egyszerű keringő.
Astoria sosem beszélt túl sokat, sem túl keveset, épp csak annyit, hogy az álmos figyelmet felcirógassa hangja, vagy az igyekezetet hevítse, hogy a kommunikáció forrongó aktusba csapjon át. Egész lényére jellemző volt a visszafogottság, mintha egy lezuhanó kést figyelnénk, mely nem döntötte el, eldőljön-e egyáltalán, vagy egyetlen pontban egyensúlyozzon a gyönyörűségünkre...? Kétségtelen, el kell ismernünk, bárhogy is legyen, az éle megmarad, amennyiben tapintani kívánnánk.
- Pézsma, valami fás mellette.. kemény illatok. Kemény döntések.. - elgondolkozva megérinti a másik ruháját, futólag a poharát, aztán arcát, el-elábrándozva a szavakon, bár mintha egy másik világban járna, amelyet csak ő érthet - Természeti illat, jellegzetes, szabad. A fejillata citrus. Kinek a munkája? Gratuláljon a nevemben, kiváló munkát végzett.
Apró fejhajtás, apró kortyok - megbillen kicsit az egyensúlya, mikor egy mögötte táncoló pár elhalad, a nő szoknyája végigsúrolja az oldalát, kacagás hallatszik, míg a tekintetük rá nem kulcsolódik a tarkójára. Még a férfit nézi, szemében megcsillan valami mélyen, veszélyes és várakozáskeltő, csak oldalra pillant, mintha kissé törékeny is lenne, de a szembogarak hadat üzennek. Hamarosan tiszta is lesz a tér körülöttünk, a zenekar egy új dalba kezd, és azok ketten megérezhették, ahogy az állatok szokták, hol húzódnak a határok.
Gilbert azokon belül találja magát.

Tárgy: Re: Olympus Heights - Mr. Flamel Szomb. Nov. 26, 2016 10:30 pm

Sokak rémálma, hogy nadrág nélkül állnak ki a közönség elé egy előadásukon és bár nem valós félelem, mégis igen gyakorta hangzik el a pszichológusi iroda zárt falai között, ahonnan nem kerül ki semmi, nyílván ezért hallott erről már mindenki. Ennek valósabb változata, hogy mikor az ember sétál az utcán, utazik a tömegközlekedésen, vagy belép egy zsúfolt helyiségbe minden szemet magán érez. Néhány esetben ez valóban így van, így nem alaptalan aggodalom. Ez sokak szerint tényleg olyan érzés, mintha meztelenül járkálna az ember és érthető okok miatt nem olyasmi, amit szívesen átél, legalábbis a nagy többség. Mert, hogy van a társadalom egy kisebb rétege, aki nem csak, hogy élvezi ezt a fajta mezítelenséget, de ha teheti, keresi is a szituációt, ami eként stimulálja eltérő módon formált elméjét, de persze ezzel nincs baj, ártatlan perverzió ez, amit sokan magamutogatásnak címkéznek. Ebben a pillanatban én magam is érzem a vizslató szempárok súlyát, noha célkeresztjükben nem én, hanem beszélgető partnerem időzik, aki láthatólag megszokta már az ilyesfajta figyelmet. Hogy élvezi-e azt a tudatlanság jótékony homálya fedi el.
Astoria kérdése valószínűleg rendelkezik mögöttes tartalommal, tapasztalt játékos már ezen a sakktáblán és nem kérdés, hogy minden lépése megfontolt, még ha csak egy olyan jelentéktelen gyaloggal is van dolga, mint amilyen én vagyok. Magam részéről nem kedvelem a sakkot, bár lenyűgöz azok képessége, akik játsszák, de sosem tudtam elég sokáig megülni a seggemen, és ebben a játékban a türelmetlenség nem olyasvalami, ami tolerálható. Most mégis megfontolom a szavaim, mielőtt kimondanám őket, pusztán azért, mert én magam is rendelkezem a magamutogatás perverziójával és Astoria társaságában adózhatok eme szenvedélyemn oltárán.
- Egy elsőrangú vörösborral bármikor le lehet venni a lábamról, de a jó whiskyt sem vetem meg - és ez mind igaz, csak azt nem teszem hozzá, hogy a rosszat se. Előfordult már, hogy olyan helyeken és olyasmit ittam, ami valószínűleg nem emberi fogyasztásra lett kitalálva, és ezt másnap a testem erős jelzésekkel a tudtomra is adta. De akkor nem az alkohol élvezetéért ittam, hanem mert szükség volt a tisztító hatására odabent.
A lány szakmával kapcsolatos megjegyzése elgondolkodtat, valóban úgy választanánk? Jó esetben persze, hisz mindenki olyasmivel foglalkozik szívesen, ami érdekli is. Ám sokaknak ez olyan luxus, amit nem engedhetnek meg maguknak, hisz hiába éreznek valami iránt fékezhetetlen szenvedélyt, a körülmények arra kényszerítik őket, hogy más irányba induljanak, mást tanuljanak, máshol helyezkedjenek el. Majd pedig ha munkát is vállalnak az valóban csak munka, semmi más, és ez lassan kiszipolyoz belőlük minden életkedvet, míg üres vázuk marad csak meg, ami belesüpped a mindennapi rutin csapdájába. Bezzeg ez nem elég gyakori a terápiás foglalkozásokon, vagyis hát az enyémeken az lenne, ha járnék ilyesmire. Ez persze akkor is előfordulhat, ha az ember azzal foglalkozik, amit eleinte szeretett, talán Nicholasék az élő - vagyis most már holt - példa erre.
- Sajnálatos módon, pedig milyen éteri világ lenne. Azért én igyekszem úgy élni, hogy mindent annak érezzek - iménti megjegyzésemmel bizonyosan kiérdemelnék egy megkövezést, ha rossz fülekbe jutna, így tekintve a helyet és időt, nincs is teljesen kizárva, mint potenciális közeljövő. Valójában Astoria és én ugyan annak az érmének a két oldala vagyunk, némely tekintetben - erős túlzásokkal persze - hisz mindketten olyan csillag alatt születtünk, amivel megengedhetjük maguknak, hogy passzióból dolgozzunk, ne pedig megélhetésért, ám velem ellentétben ő nem elégszik meg az eltartott szerepével és a saját két formás lábára állt, ami felettébb elismerendő.
Nem illetődök meg a lány közelségétől, sem az érintésétől, bár átfut az agyamon, hogy ha eddig nem adtunk okot a pletykák elterjedésére most már bizonyosan igen. De ez pont nem olyasmi, ami bármelyikünk is érdekelné és alaptalan pletykák akkor is generálódnak majd, ha nincs esemény, ami megelőzze.
Ellenben az meglep, hogy milyen pontossággal állapítja meg az engem körüllengő illatot, hisz nem olyasmi, amit gyakran érez az ember és nem is annyira markáns hozzá, hogy feltűnő legyen. Bár sosem volt jellemző rám a kellemetlen testszag és az igazat megvallva nem is voltam rá különösebben háklis, ahogy a fülnek kellemes zenét, a szemnek harmonikus látványt, úgy az orrot izgató illatokokat sem vetettem meg. Ám a piac kínálta lehetőségek, bár nem voltak mind borzasztóak - igaz sosem ástam bele igazán mélyen magam - nem elégítették ki az igényeim. Ez csak akkor változott meg, mikor Tibetben beavattak a szappan készítés tudományába. Rémesen hétköznapian hangzik, talán ezért is illik hozzám annyira. Magamhoz képest igen sok időt öltem bele a kérdésre, mire megtaláltam a saját igényeim teljesen kielégítő illat kombinációt, és azóta nem is kacsintgattam más felé, ehhez az egy dologhoz hű maradtam.
- Köszönöm a bókot, az illat viselője és megalkotójaként is - bár semmiképp sem állítanám, hogy professzionális szintre fejlesztettem volna eme tudományom, vagy hogy kiállnék a nagyközönség elé, mint feltörekvő szappan készítő a saját szerény igényeimnek megfelel, és ezek szerint annyira nem is borzalmas az eredmény, ha a nálam sokkal jobban hozzá értő hölgyemény kifinomult orrát sem bántja.
Érdekesnek tartom néhányan mennyire nem képesek megérezni mások kisugárzását, a pórusaikból áradó feromonokat, még ha azok azt is üvöltik "Veszély". De még ha ezen érzékszervük csökevényes is, a józanész is támaszt nyújthatna vészterhes időkben. Őszintén szólva megérdemelnék, hogy sorsukra hagyjam őket, ahogy a természetben az erős eltiporja a gyengét, úgy az életképtelen egyedek ebben a dzsungelben sem érdemlik meg, hogy túléljenek. De mindig is gyengém volt az elesett állatok védelmezése, így a nagy szívem most sem engedi, hogy ne próbáljam megakadályozni, amit Astoria vészjósló tekintete sugall, és ami bár felettébb vonzó élt ad az őszkompozícióhoz, nem ígér semmi jót.
- Áh, felettébb kedvelem ezt a dallamot, esetleg megtisztelne egy dal erejéig - sosem voltam a legjobb táncos a parketten, de szilárd tudásom még sosem hagyott cserben, remélhetőleg most sem fog.

Hozzászólások száma : 14 Hírnév : 0

“If the modern world were a patient in my care... I would diagnose it suicidal." - Dr. Sofia Lamb

Bár eleinte nem lett volna illő elismernie, élvezte a figyelmet, kiváltképp azt, amely mások gerincét kellemetlenül simogatja, a tarkójukon összpontosuló rettegésként jelzi, mennyire nem erre vágyakoztak, és mennyire mélyre ásták magukat önnön csapdájukban. Emlékszik még nagynénje intelmeire, húzza meg magát, olvadjon a közegébe, lehetőleg semmi feltűnést ne keltsen, a neve elég beszédes lesz helyette is, és lesz odaát, a hideg ködön túl egy férfi, egy apa, aki nem köszöni meg, ha be találná sározni, amely aktus egyébként is jellemző olykor a fiatal hölgyekre, kik a biológia hívó szavának eleget téve hajszolják gyenge jellemük virulását... Astoria legkevésbé sem sorolta magát ezek közé, főleg mivel nem tette morális mérlegre egyetlen vágya kielégülését sem, azt azonban készséggel elismerte, hogy a nevének reputációját lefaragni ugyan járható és könnyű út apja tönkretételére, öngyilkos vállalkozás lenne.. Az azonban sosem akadályozta abban, hogy egy üres mosollyal letudja a parainesist, és felkenje a vörös rúzst.
- És a rosszat, azt, amit mások megvetnek? Mindazt, ami nem illik ide? - fűzi tovább a beszélgetést, mert kiváltképp érdekli, hogyan reagál az ifjú herceg a kevéssé illedelmes ügyekhez. Nem mintha arra számítana, hogy ilyen hírrel valaki kékharisnyás merevséggel viszonyul a világhoz, de hogy mennyire kockázatvállaló...? Bizonyára kevesen lennének a teremben, akik akár el mernek gondolkozni azon, hogy elszomorítsák az auror főparancsnok lányát, mert ez egy korrupt és intrikus társadalom krémje, legrohadóbb kivonata, melyet akármilyen drága lámpa fénye füröszthet, akármilyen drága anyag boríthat, sosem felejt el hűséges lenni saját magához.
Nem mintha a világban ez máshogy lenne, hiszen a szalonok légköre mindig azonos luxusból áll össze, kevés különbség mutatkozik egy amerikai vagy egy európai rongyrázás között, már ami a külsőségeket illeti, abban imádják követni egymást.. Nem, ő azért undorodik ettől kiváltképp, mert egyik ura éppen az ő apja.

Hallgat, mikor az éteri világról esik szó, csak sokatmondóan néz a partnerére, véletlenül sem rontaná el a társalgást azzal, hogy őszintén kimondja, mire is gondol: hogy az emberi utópia a pokolba vezető utak egyike. Hogy mennyire nem hisz az egyenlőségben, abban, hogy az egyenlő jogok születéssel megilletik az emberiséget.. Volt idő, mikor dédelgette magában a lehetőségét, de az évek kimosták a tagjaiból az efféle gyerekes játékokat - Astoria biztos volt benne, hogy ugyan mind egyenlőek vagyunk, mindig vannak egyenlőbbek.
Biztos benne, hogy a családtagjait kizárólag akkor érdekelné a magánélete, ha azt kapcsolatba lehetne hozni nevükkel, ha 'szégyent hozna rájuk', de erről korán letett. Szabad volt, amennyire egy, a levegőben libbenő hópehely lehet, gazdátlanul, hidegen és gyönyörűen, de az érintése legalább a sajátja maradt.
- Nahát..! Ön alkotta? Mi ihlette? - a franciákra jellemző, az alaphangtól elütő meglepődés, az a bizonyos je ne sais quoi része köszön vissza az első szóban, de ezúttal valóban érdekli a történet is, nem csupa szívélyes udvariasság mondatja vele. Valójában kellemetlenül ritkán van alkalma a szakmájáról ténylegesen beszélni, gyakoribb, hogy egyszerűen formaságokban kommunikál, prezentál, aztán el is hal az érdeklődés, mert kuncsaftjai a végeredményre kíváncsiak, kollégái pedig a szakmai falak mgé húzódnak a titkaikat féltve.
- Ha megbocsájtja, hogy nem vagyok a legjobb táncos.. Úgy boldogan. - mosolyog, és a karját nyújtja a felkérés örömére..
Astoria Arkellről sok minden elmondható a felszínes ismeretség alapján is, az azonban nem volt egyből feltűnő, mennyire jól szórakozik olykor másik zavarán, túl professzionális volt a legtöbb alkalommal: ez azonban kivétel volt. Ahogy a zenekar belekezd a következő átvezetésbe, más szinte ő vezeti partnerét, közben féloldalasan a szemébe néz, és a szemei elárulják, hogy talán nem volt teljesen őszinte a képességeit illetően - bárhogy legyen is, egy-egy fordulásban, lépésben érezhető, hogy a játék nem terjed majd tovább a parkettnél, ott azonban hamar eldőlhet bármely csata férfi és nő között. A kérdés tehát az: Gilbert vezet majd, vagy követ...?

Tárgy: Re: Olympus Heights - Mr. Flamel Szer. Dec. 28, 2016 12:25 am

A sors iróniájának tartom, hogy bár a nagy múltú név kiemel a tömegből, a presztízs megtartása szürke egyhangúságra kényszerít. Olyan görcsösen kapaszkodik a legtöbb család a hosszú évek alatt kiharcolt hírnévhez, hogy gyakran elfelejtik élvezni a kevés pozitív hatását, arról nem is beszélve, hogy a félelem, amit a státusz elvesztése kelt bennük teljesen elhomályosítja az elméjük. És persze minél jobban tartasz valamitől, annál biztosabb, hogy bekövetkezik.
Ha valaha időutazásra adom a fejem, bizonyosan egy aranyvérű család otthonába teszek látogatást, mert eddigi tapasztalataim szerint ott megállt az idő, úgy pár évszázaddal ezelőtt. Mindig eltűnődöm, hogy képes fennmaradni valami, ami ennyire képtelen a változásra, semmi hajlandóságot nem mutat, hogy alkalmazkodjon új ideákhoz, sőt magasról leköpi mind. De ez egy rejtély marad a polcon, amellett, hogy hogyan éltem túl a legutóbbi alkalmat, mikor abba a vidéki kocsmába tértem be és hogy mit is itattak meg velem akkor.
- "Rosszat" - ismétlem a szót és elgondolkozom mit is jelent az én szótáramban, mi az, amit én megvetek. Nagy része megtalálható itt, ebben a teremben, majdnem minden, ami ide való, ide tartozik, de a megvetés ebben az esetben erős szó, hisz ki vagyok én, hogy lenézzem az itt felsorakozó értékeket? Nincs is rá indíttatásom, sem pedig energiám, hogy gyűlölködjek és lefitymáljam mindazt, amit magáénak vall a társadalom krémje - de legalábbis sosincs szándékomban, sokszor mégis megtörténik - ám abban biztos vagyok, hogy az itt jelenlévők mind megtennék ezt azokkal a dolgokkal, ami az én ízlésemnek megfelel. A kérdés már csak az Astoria is ezek közé tartozik-e.
- Úgy gondolom ez tág fogalom, és mindig a perspektíva határozza meg, épp mi esik bele ebbe a kategóriába. Az én tapasztalatom az, hogy amit a tömeg megvet vagy elítél, és ami kilóg a többi közül, az, a figyelemre igazán érdemes - hisz ahhoz, hogy beálljunk a sorba nem kell sem akaraterő, se egyéni gondolkodás és az ez adta kényelem az, ami oly sokak számára mindennél vonzóbb. Számomra sokkal hívogatóbb a kis sikátorok sajátos világa és mindazok, akiknek van mersze belépni oda.
Ami még könnyen magával ragad, és mindig lenyűgöz, az az emberi szellem és test csodája, és ezeknek minden kifejező eszköze. Élvezettel figyelem, ha valaki ura a testének, tudja, hogy álljon, hogy tartsa magát, hogy az magabiztosságot sugározzon, úgy hajlítsa a hangját, hogy az megbabonázza a másikat, vagy épp egy pillantásával kifejezzen mindent, amit el akar mondani. És bár nem részesültem az aranyvérű családokra jellemző neveltetésben, idővel magamra szedtem egy keveset ebből a tudásból, és már a szemem is könnyen felismeri, ha egy virtuózzal állok szemben. Astoria pedig kétségtelenül az. Érzékletes pillantása elmondja, hogy kegyből nem fűzi tovább a szót a témával kapcsolatban, én pedig nem bánom, hisz bár sosem volt ellenemre az ideák ütközése és az építő konfrontáció, mindennek megvan a helye és az ideje.
Az érdeklődés a hangjában egyszerre tölt el enyhe elégedettséggel és némi aggodalommal, hogy vajon tényleg akarom-e untatni ilyen hétköznapisággal társalgó partnerem. De ez csak éppen átvillan a gondolataimban, nem az a fajta vagyok, aki ilyesmiből csak úgy kihátrál, ha már belekezdett és nem is gondolom, hogy a lány hagyná.
- Legfőképp a kényszer és a furcsa igényeim. Sosem voltam igazán művészlélek, de ha meg kéne fogalmaznom, milyen illatot szerettem volna, akkor azt mondanám valami frissítőt, ahogy Ön is mondta természet közelit, olyat, ami nem tolakodó, mégis vérmes - bár az a fajta vagyok, aki az adott pillanatban nem gondolja át mit is csinál, mégis visszanézve találni némi logikát a cselekedeteimben, még ha ez sajátos fajta is. Bár hogy ez véletlen vagy ösztön alapú, azt mindig nehéz eldönteni.
A lány szavaira csak elmosolyodom, olyan "na persze" vigyor ez. Van az az illedelmes hazugság, ami ezekben a körökben igen gyakori, ez pedig ennek mintapéldája. Bizonyosan nem véletlen, hogy Astoria úgy mozog és tartja magát, ahogy, és abban sem kételkedem, hogy a táncparkett sem olyan terep, ahol a lábai megremegnének. Elég pár ütem, hogy beigazolódjon a sejtésem, és hogy az irányítás, amit a társadalmi normák adtak a kezembe, rövidesen a lányhoz kerüljön.
Az már messziről lerí, hogy kettőnk közül Astoria a dominánsabb fél, és bármennyire is kéne, hogy ez csorbát ejtsen a férfiúi büszkeségemen, egyáltalán nem teszi. Miért lenne baj, ha adott esetben a nő irányít? Aki kényelmetlenül érzi magát egy ilyen szituációban, annak véleményem szerint önbecsülési problémái vannak, és bár lehetséges, hogy nekem is, mindenesetre én szívesen adom a gyeplőt annak a kezébe, aki indíttatást érez a hajtásra és kompetens is hozzá. Ami azt illeti nem csak nincs ellenemre a követő szerepe, de sokszor sokkal érdekesebbnek tartom a passzív pozíciót, ez pedig egy ilyen helyzet.

Hozzászólások száma : 14 Hírnév : 0

“If the modern world were a patient in my care... I would diagnose it suicidal." - Dr. Sofia Lamb

Ösztönösen tudta, hogy vonja magára az emberek figyelmét, még ha olykor nem is volt rá szüksége - mélyen, titokban szerette a rajongást, és jogosnak érezte a maga irányába. Nem volt sejtése róla, de ösztönösen kóstolgathatta, hogy mennyire az apjára ütött ezen vonása, de minden bizonnyal hosszú és mély bűntudattal terhes időszak köszöntött volna rá, ha megérti. Utóbbi éveit azzal töltötte, hogy már a puszta létezése is kínozza azt, akinek a létezése az övével járt el éppen így egész életében, ismerni azonban közel sem ismerte a személyiséget, amiből annak idején félig sarjadt. Talán ha Astoria fülébe suttogja valaki ezen az éjszakán, a korona a fején családi örökség, megszerezni azt pedig éppúgy játék és elvárás, mint őseinél, talán még hajnal előtt távozik az országból és soha többé nem néz vissza... Ő azonban győzni akart, ahogy ők mindannyian.
- Rosszat, Mr. Flamel.
Következnie kellene valamiféle magyarázatnak, de nem érzi kötelességének, hogy ezzel adózzon a párbeszédnek, sőt, inkább hagyja, hogy a szája szélén ülő, halvány kis mosoly társalogjon helyette az ügyben. Ott, túl a tengeren mesterei voltak annak, hogy épp annyira simogassanak a tekintetükkel, hogy még ne nevezhesse azt senki illetlennek, de a felkaron ejtett simítások, az a huncut elszabadult hajtincs: mind ígéretet tettek a magány ellen.

- Tetszik nekem a véleménye, Mr. Flamel, és ön is. - jegyzi meg könnyedén, minden ismerkedési sallangtól mentesen. Ha a másik elbízza magát ettől, legyen, ha nem, úgy még jobb, folytathatják a játékot, míg behódol - nem mintha tétekben mérnék a beszélgetésüket, elvégre az ilyen bókokkal könnyű jóllakni a főétel hiányában is. Hiszen nem a kezét kérte meg.. Hirtelen szomorú lesz mégis, mint olyan sokszor a Királyságban, ahol nincs otthon és soha nem is lesz. Hiába áll ott a lakás, hiába kínozhatja a testvérét, hiába bosszulhatja meg a sérelmeit, igazi nyugalmat nem talál a kiontott vérben.. Megfeszülnek az ujjai a férfi vállán, félrepillant, békét erőltet magára, mintha ő lenne kizárólagos ura a szívének is, mintha a teste nem is a biológia műve, de egy szobrász álma lenne..
- Olyan, mintha magányos lenne kissé.. a szabadság mindig az. Jellemző a hűvös illatokra, főleg ha férfiaknak tervezték őket. - elmosolyodik most nyíltan, a bőrén szikrát vet a terem hideg fénye, szinte éterivé változtatva a vonásait. Azoknak, akik ennyire tökéletesnek születtek, mindig osztályrésze marad az idegenség, korán megtanulta és meg is értette, hogy különbségek nyílnak a forró mediterrán szépség ringatása és az övé között, aki annyira emlékeztetett makulátlan anyjára, és mégis az apja erekciója támad fel benne, ha korona érinti a fejét, legyen az elképzelt vagy valódi fölény megtestesülése.
Változik a dallam, és úgy dönt, kegyesen engedi magát vezetni, a csípője fordultából érzékelhető, hogy a jogart átcsúsztatja a másik kezébe, mutassa meg, mennyire férfi, mire képes. Egy bizakodásra nagyon is okot adó pillantással kalauzolja mélyebbre a táncban, közelebb is lép, szinte megmártózik élvezettel a körülöttük erősödő szóbeszéd távoli függönye alatt - a Flamel-fiú pedig jól teszi, ha kihasználja a lehetőségét, ha valóban annyira szabad kíván lenni.. mellette ma éjszaka még bármi lehet, igazán szomorú lenne, ha saját magát rántaná a sárba.

» Gilbert R. Flamel
» Levelek V. H. Sorel pennájából
» Pharamond Quentin Flamel
» Másodszülött Flamel fiú // 27-28 // Pótlék

Keresési feltételek

Az eredmények megjelenítése: Hozzászólások Témák
Bővített keresés