Félelem és reszketés Mercury Arkellel ❄

❄❄❄

Ha nagyon ideges vagyok, mindig csuklanom kell - most persze nem szabad, így próbálom a hajam mögé rejteni, de biztos vagyok benne, hogy a férfi az asztalnál pontosan tudja, mit csinálok, és azért mosolyog ennyire. Egy cápára emlékeztet, igaz, egy jókepű cápára, és kigondoltam már, hogy amíg várakozom, majd lerajzolom őt - ha innen nézem az arcát, olyan, mint egy hegység. Az orra felszökken az égig, a szemei hideg, mohás tavak, és az egész fennsíkot hó borítja.. csak aztán mindig észreveszem a feje fölött a névjegytáblát, és tudom, hogy azért vagyok itt, hogy beszéljek a főnökével, és megint csuklanom kell. Azt hiszem, éppen tizenötödszörre, mert megszámoltam őket..
Nem ér le a lábam a székről, és itt minden olyan kimértnek tűnik: visszafogott színek, visszafogott minták. Az eltérő árnyalat a titkár nadrágja csak, az krémszín, mint egy idetévedt őz a nagy ügyek fái között. Most is engem néz, nem tudom eldönteni, hogy inkább sajnál vagy inkább lenéz... Az ujjaimmal játszom az ölemben, megpróbálom eltüntetni a kék és lila festékeket - tudom, hogy én nagyon nem illek ide, de nem én szerettem volna megnézni belülről a főparancsnok irodáját. Biztos ő sem érzi jól magát itt, csak erőt kell sugároznia, és uralkodnia a téren, mint egy királynak. Ettől uralkodó valaki, nem a vértől vagy a névtől, hanem attól, hogy mi azzá hisszük őt - Mercury Arkelltől mindenki fél nálunk is, pedig nem szabadna. Mi nem tettünk semmi rosszat, és ő is egy ember, talán szeretne időnként kilépni az öltönyeiből és szabadnak lenni..
Nagyon kínos az ügy, amiért itt vagyok. Amikor először karikáztam be a naptárunkban, még nem tudtuk, hogy ennyire ijesztő következményei lesznek, és sajnos egy napot sem várhat a magyarázat. Általában könnyű dolgokat kapunk, mint önkéntelen varázslat, vagy repülő autók, elkóborolt cicák, de ez most.. annyira csúnya, hogy engedélyeztetnünk kell az aurorok főpapjával is. Mindig papokra emlékeztetnek, ahogy a súlyos talárjaikban suhannak, hogy megtisztítsák a világot a sötétségtől - néha elképzelem, milyenek lehetnek harc közben? Milyen érzés ez a felelősség? És mit fogok érezni, ha egyszer a bátyám kerül velük szemben...? Ha egyáltalán tudni fogok róla.
Tessék, és már megint egy csuklás! Abba kell hagynom, Mercury biztosan nem örülne neki, ha úgy kezdenék bele az egészbe, hogy:
- 'Üdv, Mr. Arkell, tragédia történt, hikk...' - hmm, kis jegyzet magamnak: ne mondd, hogy tragédia történt. Senki nem szereti, ha így kezdődik egy mondat.

Szerencsére ezután már hamar beengednek, és Anselnek nem kell tovább néznie, hogy küzdök a hajammal - befelé menet láttam egy tükröződő felületen, hogy még mindig narancsos volt egy kicsit a hajam alja, és ahogy elbújtam mögé, összekentem az arcomat is. Csörög néhány karkötőm, megfogom őket, és lesimítom a blúzomat, mielőtt tényleg bekopognék. Bátorság, Echo! Nem te csináltál rosszat, bízz magadban és az őszinteségben.
- Üdv, Mr. Arkell! A nevem Echo James Sorel, a muglimagyarázatisoknál dolgozom, és tragédia történt. - szólalok meg, aztán rögtön csuklom is egyet. Vajon mi történt volna, a nem határozom el, hogy nem fogom ezt mondani? Már sosem tudjuk meg.